Pár dologra érdemes rájönni a CEU kivégzése után. Az egyik az, hogy a kormány csak az erőből ért. De mit jelent az erő? Azt, ha azok az emberek is utcára mennek, akik a kormánypárt potenciális szavazói lehetnek. Azt jelenti az erő, ha olyan helyzetbe kényszerül Orbán, hogy erőforrásokat veszthet el, külföldi támogatókat, pénzt, szavazókat.

Orbánékat nem érdekli a liberális vagy baloldali értelmiség nyavalygása, ameddig van akár csak kicsit több mint 2 millió szavazójuk. Nem érdekli a polgári értelmiség nyavalygása, ameddig le tudja cserélni őket. Nem érdekli a nyugati politika nyavalygása, ameddig a nyugati politikai elitet finanszírozó cégekkel jóban van, és meg tudja őket venni a magyar adófizetők pénzéből, a magyar dolgozókra rakott terhekből.

Pontosan ezért Orbánt csak akkor lehet valamire rákényszeríteni, ha valamilyen erőforrását veszélyben érzi. A rabszolgatörvény pedig egy olyan törvény, amely kapcsán valamit veszíteniük kell Orbánéknak. Vagy a német autógyárak lesznek mérgesek, vagy azok a dolgozók is, akik a Fideszre szavaztak.

Kedves értelmiségi olvasók, ezért ma a leginkább azzal tudjátok a CEU-t megbosszulni, ha látványosan és erősen odaálltok a szakszervezetek és még inkább a dolgozók mellé.

Már csak azért is, mert egy ilyen odaállás feszültségeket, hamis ellentéteket tud oszlatni a kormánypropaganda által felállítottakból. Ha a kétkezi melós és a „Soros-egyetem” tanára egymás mellett tüntet, akkor utána nehezebb ezeknek a kétkezi melósoknak azt mondani, hogy az a tanár az ellenség, aki kiállt érted, és nem a kormány.

Persze az is kéne ehhez, hogy értelmiség és dolgozók kéz a kézben kiharcolják a győzelmet. Ehhez pedig egy szombati tüntetés nem lesz elég. Én csak reménykedni tudok, és itt felszólítani a szakszervezeteket, hogy szombat délben, amikor odaérnek a Kossuth térre, és elkezdődnek a beszédek, ne azt mondják majd el, hogy hazamegyünk, hanem azt, hogyan folytatódik majd a tiltakozás. A szavazás előtti napra meghirdetett újabb, nagyobb tüntetéssel. Esetleg a szavazás reggelére való ott maradással, hogy a kormánypárt képviselőinek a melósok arcába kelljen néznie. Legalább jövőbeli sztrájkok ígéretével?

Csak azért, mert ha szombaton ez a tiltakozás egy darab tüntetésben fog megvalósulni, akkor a szakszervezetek elveszítik hitelük utolsó morzsáját is. De ha valódi kiállást tudnak mutatni a kormánnyal szemben, valódi ellenállást, és meghátrálásra kényszerítik őket, akkor olyan hitelességet szerezhetnek, amely évekre tud nekik muníciót adni.

Pontosan ezért fontos a szombati tüntetés, mert ha valóban sokan leszünk, valóban erős lesz, és valóban elindul valami tiltakozás, az újraélesztheti a szolidaritás tüzét, és a szétforgácsolt magyar társadalom önmagáért való kiállásának képessége, ez a jelenleg nem létező, elfeledett képesség akár fel is támadhat.

Úgyhogy szombaton ki az utcára!