Ha elmesélném, hogy az apám hároméves koromtól kezdve, tizenhárom éves koromig heti-havi rendszerességgel használt szexuálisan, akkor valószínűleg azt gondolnátok, hogy pedofil lehetett. Vagy azt, hogy én a társadalom peremén élő, szegény sorsú családban nőttem fel. Vagy az apám egy pszichopata, egy szörnyeteg, akinek nincsenek érzései.

Egyesek kommentben követelnék, hogy vágják le a nemi szervét, hogy vezessék vissza a halálbüntetést, vagy erőszakolják meg őt a börtönben. Mások azt mondanák, hogy csak eltúlzom, kitalálom ezeket a dolgokat, hiszen ő olyan rendes ember. Azt gondolnátok, hogy szerencsére ti nem ismertek senkit, aki ilyen súlyos erőszakot élt át, olyat meg pláne nem, aki elkövette. Sajnos azonban ez a hamis biztonságérzet egy olyan luxus, amit nem engedhettek meg magatoknak.

A statisztikák nagy varianciát mutatnak, de a lányok 20%-a és a fiúk 5-10%-a szenvedi el (lásd itt és itt) 18 éves kora előtt a szexuális visszaélés, szexuális erőszak valamilyen formáját.

Az áldozatok nagy többsége ismeri az elkövetőt, aki gyakran rokon, családtag, máskor családi barát, edző, tanár, szomszéd. Az elkövetők nagy többsége (85-95%-a) férfi. Ezek a számok azt jelentik, hogy

szinte biztosan ismertek olyan nőt, akit gyerekkorában szexuális erőszak, vagy visszaélés ért és olyan férfit, aki követett el ilyen bűncselekményt.

Ismertek engem és ismeritek az apámat is. Ez elég kellemetlen felismerés, és ezért jobb is lenne, ha többet tudnátok erről a jelenségről. Főleg akkor, ha szeretnénk segíteni azoknak, akik áldozattá váltak, vagy szeretnétek részt venni a gyerekek áldozattá válásának megakadályozásában.

Miért erőszakolja meg valaki a saját lányát?

Nehéz elképzelni, hogy miért történhetnek meg ezek az esetek, mi játszódhatott le például az apám fejében. Ha szeretnétek elkezdeni megérteni ezt a jelenséget, érdemes végiggondolni, hogy mit sugall a társadalom, melyben mindannyian felnövekszünk és szocializálódunk, a férfi és a női szexualitásról.

Hányszor lehet látni, olvasni, hogy a férfi a szexben aktív, uralkodó, a nő pedig passzív, befogadó? Gyakorlatilag bármilyen médiaterméket fogyasztunk, találkozunk azzal, hogy a férfi határozottabb, erősebb, mint a nő. Megtanuljuk (pontosabban megtanítják), hogy a férfiak zabolátlan szexuális vággyal rendelkeznek, nem tudnak uralkodni magukon és a szex arról szól, hogy a férfi uralkodik a nőn. Ha egy férfitől nem várjuk el, hogy a szexben a partnerségre törekedjen, hanem újra meg újra olyan képekkel, történetekkel, (pornó)filmekkel találkozik, ahol azt látja, hogy a férfi vágyát a nő hivatott kielégíteni, akkor nincs mit csodálkozni azon, ha ezt a férfiak elsajátítják és alkalmazzák. Ebből következően

a legtöbb szexuális visszaélés vagy erőszak nem azért jön létre, mert az elkövető pedofil, hanem azért, mert épp ott van egy számára kiszolgáltatott gyerek, aki nem tudja megakadályozni, hogy az a férfi ott és akkor éppen rajta élje ki a szexuális késztetéseit, rajta gyakorolja a hatalmát.

Azért történik ez, mert partnerségre törekedni nehezebb, mint használati tárgyként kezelni valakit. Azért történik ez, mert sokan fel sem húzzátok a szemöldökötök, amikor a férfi tanárok a diáklányok fenekét pontozzák a gimnáziumban. Azért történik, mert sokan azt gondoljátok, hogy rendben van a tanár-diák „szerelem”. Azért történik, mert sokan elhiszitek, hogy a 12 éves Lolita el tudja csábítani az anyja szeretőjét. És mindez, mivel zárt ajtók mögött történik, magánügy.

Ami közös jellemzője az elkövetőknek az az, hogy tárgynak tekintik a nőket és a gyerekeket, akiknek nincsenek ugyanolyan érzéseik, szükségleteik, gondolataik, mint nekik. Ők arra valók, azért léteznek, hogy felkeltsék a férfiakban a szexuális vágyat és azt kielégítsék.

Mi is tehát a szexuális visszaélés?

A szexuális visszaélés nem egyetlen cselekedet, hanem sok összetevőből álló cselekvések sorozata, amikre fel lehet figyelni. Az elkövetők egyik tipikus eszköze a szexualizált légkör megteremtése. Ehhez sokszor egy szót sem kell szólni, éppen elég, ha a férfi figyeli a gyereket mikor az öltözik, fürdik, vagy bámulja őt. Gyakran jár ez a gyerek testére vonatkozó szexualizáló megjegyzésekkel, olykor kellemetlen érintésekkel. Van, hogy a gyerekek nem tudják szavakba önteni, hogy pontosan mi zavarja őket, ha a nagypapival kell találkozniuk, miért bújnak el, ha átjön András a „kedves” szomszéd.

Felnőttként kötelességetek a gyerekek biztonságérzetét maximálisan figyelembe venni. Ez kezdődhet azzal, hogy nem kényszerítetek egy gyereket arra, hogy eltűrjön olyan érintést, ami nem esik jól neki. Ha kényszerítitek, hogy például puszit adjon olyasvalakinek, akinek nem akar, azzal megágyaztok bármely későbbi visszaélésnek, mert a gyerek megtanulja, hogy a felnőtteket nem lehet visszautasítani, hogy ő nem dönthet a saját testéről.

Az elkövetők azonban gyakran tovább mennek a szexuális megjegyzéseknél. Ilyenkor legtöbbször a gyerek bizalmába férkőznek (ha már ez nincs meg eleve, mert például az apa az elkövető) és elérik, hogy a gyerek cinkosnak, résztvevőnek vagy akár hálásnak vagy kiválasztottnak érezze magát, például mert kiemelt figyelmet, törődést kap. Így volt ez nálunk is.

Az egész család tudta, hogy én „az ujjam köré csavartam az apámat” és ha én kérem, nekem „mindent megtesz”.

Máskor az elkövető más módon (például fenyegetéssel) éri el a gyerek hallgatását. Bármelyik stratégiát választja is az elkövető, annak célja és hatása, hogy a gyereket egyre jobban elvágja attól, hogy segítséget tudjon kérni. A kezdeti jelzéseit elhárító vagy eltagadó környezet az elkövetőt segíti: egyre kevésbé aggódik azon, hogy meddig mehet el. Ő is tudja és tapasztalja, hogy senki nem akadályozza meg a gyerekehez való szabad hozzáférésben. Ezekhez minden elkövető ízlése és habitusa szerint választ fedőtörténetet, a visszaélést különórának, masszázsnak, segítségnek vagy nevelésnek nevezi és máris megvan az engedélye a külvilágtól arra, hogy kettesben töltsön időt a gyerekkel.

Hogyan hat a gyerekre és a későbbi felnőttre a gyerekkori szexuális visszaélés és erőszak?

Egy ilyen rövid cikk keretében nem is lehet vállalkozni rá, hogy felsoroljam azokat a tüneteket és következményeket, amelyekkel ezeknek a gyerekeknek, nekem és más felnőtt túlélőknek meg kell küzdenünk. Mint minden más gyerekkori traumának, az incesztusnak is az egyik legfontosabb eleme az árulás és a magány.

A gyerek számára totálisan összezavaró tud lenni, és szinte elviselhetetlenként érződhet, hogy olyan ember okozza a szexuális visszaéléssel együtt járó fizikai és lelki fájdalmakat és testi határsértéseket, akiről azt kell hinnie, hogy szereti, törődik vele, és akinek az a dolga, hogy vigyázzon rá. Ezt tetézi, ha más felnőttek nem védték meg, ahogy az anyám, a rokonaink, tanáraim nem védtek meg engem.

Nem védtek meg sem úgy, ha jeleztem (például rajzaimban, elmondva), sem úgy, hogy maguk a felnőttek észrevették volna a figyelmeztető jeleket (például a szexualizáló légkört vagy a tüneteimet).

Más felnőttek úgy árulják el a gyerekeket, hogy a gyerek köré létrehozandó biztonsági hálót relativizálják (mint a „tanár-diák szerelem” normalizálásakor). Ilyenkor a gyerek magára marad a fájdalommal, és súlyosan károsodik az önmagába és másokba vetett bizalma. Ettől a gyerekek válhatnak nagyon befelé fordulóvá vagy agresszívvé (akár saját magukkal szemben), lehet a viselkedésük szexualizált.

Vannak olyan túlélők, akik egész életükben emlékeznek rá, hogy mi történt velük (és ettől szenvednek), míg mások a történetük egészét, vagy bizonyos elemeit akár évtizedekre is elfelejthetik, míg egy kiváltó esemény (például az elkövető halála) felszínre nem hozza őket. Érdemes a tünetekről alaposabban is tájékozódni. Magyar nyelven a NANE Egyesület által üzemeltetett oldalon találhatóak legrészletesebben és közérthetően ezek az információk.

Van-e gyógyulás?

Bár ez a túlélők (és sokszor a szakemberek) számára is gyakran kérdés, a gyerekkori szexuális abúzus negatív következményeitől meg lehet szabadulni. Ez nem jelenti azt, hogy elfelejtjük a történetünket, vagy hogy soha nem fogjuk magunkat rosszul érezni, vagy nem fog időről időre visszatérni egy korábban esetleg már elmúlt tünet. Megfelelő támogatással vissza tudjuk szerezni a kontrollt saját életünk felett, meg tudjuk tanulni elkülöníteni a biztonságos és veszélyes helyzeteket és embereket, tudjuk kezelni a fájdalmas emlékeket és a jelenbeli ijesztő eseményeket. Ki tudunk alakítani mély és biztonságos emberi kapcsolatokat.

A megfelelő segítő hisz nekünk, amikor elmeséljük a történetünket és segít abban, hogy a felelősség visszakerüljön oda, ahova való: az elkövetőre.

Hasznos, ha találunk támogató sorstársakat, hogy mások történetén keresztül is megbizonyodhassunk róla: ami történt, az nem a mi hibánk, és mi is megérdemeljük a biztonságos, boldog életet.

Sajnos ma Magyarországon a pszichológusok, segítők gyakran nincsenek felkészülve az incesztus okozta traumák megfelelő kezelésére, sokszor felismerésére sem. Támogató csoport, ami pedig hatalmas segítség a szégyen és a magányérzés megtörésére, alig elérhető (néhány önszerveződő csoportról és a NANE Egyesület idén indult tematikus csoportjáról tudok). Saját tapasztalatból mondom, hogy nem könnyű jó segítőt találni, de megéri. Csak a jó segítőkkel elégedjetek meg és keressetek sorstársakat, mert együtt erősebbek vagyunk.