Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Utcára vonulnak a szakszervezetek december 8-án

Ez a cikk több mint 6 éves.

Utcára vonulva követeli Mikulás után, december 8-án a Magyar Szakszervezeti Szövetség a közkeletűen csak „rabszolgatörvénynek” nevezett tervezet visszavonását. Kordás László a szövetség elnöke az ATV Híradójának elmondta, demonstrációval akarják kifejezni, hogy „elegük van”.

Az ATV is emlékeztetett, hogy a Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf fideszes képviselők által benyújtott törvényjavaslat elfogadása azt jelentené, évente 250-ről 400 órára nőhet a kiróható maximális túlórák száma a munkáltatók számára, 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelik a maximális, rendes munkaidőt, a rugalmas szerződésben foglalkoztatottak számára pedig a munkaidőkeretet pedig 12 hónapról 36 hónapra módosítanák, így csak 2,5-3 év múltával kellene kifizetni visszamenőleg a túlórákat.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség, több szakszervezettel együtt a kezdetektől elfogadhatatlannak tartotta a tervezetet, és azt „rabszolgatörvénynek” nevezte el. Kordás László pedig reményét fejezte ki az ATV-nek, hogy egy demonstrációval „véget tudnak vetni az ámokfutásnak.”

Kiemelte, szerinte ez már nem az első munkásellenes intézkedés amelyet a kormány idén bevezetett, hiszen a rabszolgatörvényt megelőzte a kafetériaelemek többségének megadóztatása is, amely ellen a szakszervezetek pár héttel ezelőtt egyszer már demonstráltak is.

(ATV.hu)

A rabszolgatörvényről írt összes cikkünk ide kattintva olvasható.

Címlapkép: Mérce