Beszélgessünk megint a klímaváltozásról, de most arról, hogy mit jelent ez a saját életünkben. A Mércén egy évvel ezelőtt megjelent, Migráció-apokalipszis 2050 című cikkben említést tettünk a közismert békáról az egyre melegedő levesben, ami kezdetben kellemes fürdőnek, később jacuzzinak tűnik, végül pedig felforralva valaki más vacsorájának bizonyul.

A 2018-as év megmutatta, hogy a globális tűzhelyen felcsavarták a gázt.

Már hogy persze mi csavartuk fel, magunk alatt.

Nem szeretném elbagatellizálni a klímaváltozás jelentőségét és nagyságrendjét e hasonlattal. Épp ellenkezőleg. A klímaváltozás szakirodalmával, de a vele foglalkozó aktivistákkal, valamint a sajtóval is pont az az (egyik) fő bajom, hogy nem igazán tudnak emberi léptékben fogalmazni.

A nyári katasztrófahullám

Az idei nyár különleges volt abból a szempontból, hogy most, talán először, olyan emberek is felkapták a fejüket, akiket a globális felforrósodás eddig, ha szabad így fogalmazni, hidegen hagyott. Nem lehetett nem észrevenni a mintázatot.

Természeti katasztrófák mindig vannak, de ez most mintha más lett volna. Tele voltak a hírek a görögországi tűzvésszel, az amerikai hurrikánokkal (e cikk írása közben is Michaelt, Florida emberemlékezet óta legpusztítóbb ciklonját figyelgetem a hírekben), a japán hőhullámmal. Az augusztusi kaliforniai tűzvész is rekordot döntött, bár a tavaly decemberi sem maradt le sokkal mögötte. Az Északi Sarkvidéken megfigyelt, egészen elképesztően radikális hőség lehetett az oka annak, hogy az Európa felett mozgó légtömegek sebessége lecsökkent a nyáron, ezzel hosszan tartó, folyamatos kánikulát okozva, például Magyarországon is.

Már évek óta halljuk a kételyt, hogy akkor most ezt a klímaváltozás okozta? Vagy még nem? Másodsorban adódik az a kérdés is, hogy akkor tessék mondani, a mi kis életünkben, meg esetleg a gyerekeinkében, mégis mire kell számítanunk?

Hát nézzük.

A 2018-as IPCC beszámoló

Az idei év abból a szempontból is különleges volt, hogy a klímatudósok végre kikászálódtak az elefántcsonttoronyból, tekintettel arra, hogy ők is jobbára családos emberek, és úgy látom, végre beindultak náluk a túlélési ösztönök.

(Most egy kicsit mi is globális trendekkel fogunk dobálózni, de utána azonnal rákanyarodunk a te életedre. A dobálózás tárgyát az IPCC – Intergovernmental Panel on Climate Change – legfrissebb, alig pár hete közzétett beszámolójából emeltük ki, erről a Mércén itt, a magyarországi vonatkozásokról pedig  itt írtunk.)

Tudósaink végre kimondanak (és nem csak félhangosan belemotyogva a szakállukba) olyanokat, hogy 12 évünk maradt a világot radikálisan megváltoztatni. Teljesen lecsökkenteni az üvegházhatású kibocsátásokat, a széndioxidot (CO2), meg a többi gázokat is, főképp a metánt és a freonokat (CFC). És még ezzel is kezdetben túllőve az 1,5 ºC-os átlagfelmelegedést, de bizonyos peremfeltételek mellett megengedve, hogy később az 1,5 fokos szinten tudjunk megállapodni.

Ez így nézne ki:

Mindent rohamosan csökkenteni kell. 2030 után a nem-CO2 eredetű üvegházhatást jelentősen, 2055-re pedig nullára csökkentve a nettó CO2-kibocsátást. És látszik, hogy még így is csak az évszázad végére jövünk, úgy ahogy, egyenesbe.

Ehhez az egyébként egyáltalán nem kívánatos végkifejlethez csak teljesen életszerűtlen, nyakatekert módszerekkel tudunk eljutni.

Egyáltalán nem kívánatos végkifejlet

Jelenleg 1 fokos felmelegedésnél járunk. Az IPCC szakértői ma már ki merik jelenteni, hogy a globálisan tapasztalható, hővel és vízzel járó folyamatok egyre szélsőségesebb tendenciái egyértelműen összefüggenek a globális átlaghőmérséklet 1 fokos megemelkedésével.

Mik ezek a folyamatok, amik máris beindultak, és 1,5 foknál még sokkal kézzelfoghatóbbak lesznek?

Szélsőségesebb forróságok, kisebb éjszakai lehűléssel, hosszabban tartó kánikulák csapadék nélkül. Kipusztuló természet és haszonnövények, korallzátonyok kihalása. Éhezés, drágaság, népvándorlás. Megnövekedett halandóság. Gleccserek visszahúzódása, eltűnése. Gleccservíz által táplált vidékek ivóvíz nélkül maradása. Földcsuszamlások, kőomlások a gleccserek helyén. Tengerszintemelkedés. Partmenti városok elárasztása, lassított felvételben történő elpusztulása. Tengerparti termőföldek, talajvizek elsósvizesedése. Szigetek, országrészek eltűnése.

Népvándorlás. Erőforrásháborúk. Fegyverkezési verseny, falépítési verseny. A civilizált normák fokozatos elsorvadása. Szélsőséges meteorológiai események gyakoribbá és pusztítóbbá válása. Villámáradások, szélviharok, tűzvészek. Tenger- és folyópartmenti települések gyorsított felvételben történő elpusztulása.

Teljes vidékek elnéptelenedése. A biztosítási ipar tönkremenetele. Ingatlankrach. Államcsődök. Pénzügyi rendszerek összeomlása. Vissza a középkorba, vissza a cserekereskedelembe. Emberi jogok megszűnése. Totalitárius rezsimek uralma és egymás ellen folytatott küzdelme, egy csepp vízért, egy talpalatnyi árnyékért. Mad Max. Nem mindenhol, de elég sok helyen ahhoz, hogy mindenki megérezze. (Közép-Európa, mint lentebb kifejtjük, viszonylag olcsón megússza.)

Az IPCC-beszámoló nem ezekkel a szavakkal fogalmaz. De már nem is kell nagyon olvasni a sorok közt, hogy az ember mégis megértse a tendenciát. Szóval nem, még az 1,5 fok sem egy kívánatos végkifejlet. Az csak a végromlás elkerülése, a gáz lekapcsolása, még éppen a béka denaturálódása előtt egy fél fokkal. Két fokon a béka kinyúvad. Ja, és sör se lesz.

Nyakatekert módszerek

És hogyan érhető el, hogy miután túllőttünk a másfél fokon, mégis visszatérjünk hozzá? Hát először is, meg kell szüntetni minden jelenleg természetesnek tekintett kibocsátást.

A kínálati oldalba kell beavatkozni, oly módon, hogy a fosszilis energiahordozókat (szén, olaj, gáz) benne kell hagyni a földben, a megújuló energiákat pedig teljes erőbedobással támogatni kell.

Aztán meg kell fékezni a nem-CO2 eredetű üvegházhatású gázokat is. Ne fingjon tehén. A tehénfingot mindenképpen be kell tiltani. A tundra felolvadását (és az olvadásból következő metán felszabadulását) dettó be kell tiltani. Törvényileg.

De még ez sem elég. Ha mindent teljes gőzzel kibocsátásmentessé is tennénk (ami beláthatóan szinte lehetetlen, és főleg 12 év alatt), akkor is túl sok CO2 maradna a légkörben, és akkor is túllőnénk az 1,5 fokon. A CO2 1-200 évig simán elvan a légkörben, szóval köszöni szépen, van ideje kivárni, hogy mit lépünk.

A „nyakatekert módszerek” lényegében három dolog kombinációját jelentik.

Egyfelől, kellenek olyan erőművek, amelyek a kibocsátásra váró CO2-t képesek zsebre vágni. Na jó, eltemetni, tőlük nem túl messze található, föld alatti, és remélhetőleg stabil helyekre. Ledugózzák, mint a jó bort, és aztán magára hagyják, csak éppen mindörökké, ámen. És amikor megtelt a pinyó, akkor keresnek és találnak újabb és újabb alkalmas helyeket, a közelben, ahol még több gigamegatonna gázt lehet büntetlenül tárolni. Ezt hívják CCS technológiának (carbon capture and storage).

És bár ígéretes neve van, létező prototípusa alig-alig akad. Miért? Mert drága, és mert alapvetően már a fenti kis leírásból is látszik, hogy kétes technológia. Ha csak megközelítőleg olyan jó lenne, mint mondjuk a napelem, akkor tele lennénk ilyen erőművekkel. Egyelőre se magáncégeknek, se nemzetállamoknak nem fűlik hozzá a foga, hogy milliárdokat toljanak egy beláthatóan necces technológiába. (És még ha rá is pörögnének, sokak szerint azzal is csak azt érnék el, hogy még több szenet akarjunk elégetni, hiszen már be lehet fogni a CO2-t.)

Ebből a kellékből kéne úgy hétezer darab, ha például hozzá akarnánk csapni minden szénerőműhöz egyet.

Az erőműveket magukat is át kellene alakítani, ez lenne a második komponens. Mert amíg szenet, olajat vagy gázt égetnek, addig nem vonnak ki semminemű CO2-t a légkörből. Legjobb esetben is csak nem tesznek további CO2-t hozzá a rendszerhez. Mi az az egyetlen dolog, ami ipari mennyiségű CO2-t tud kivonni a légkörből, sőt, folyamatosan ki is von? Eltaláltad: ez a növényvilág.

Tehát először is hagyni kell, hogy a fák jó alaposan megnőjenek, aztán (fenntartható erdőgazdálkodás mellett) ki kell őket vágni, az átalakított erőművekben el kell őket égetni (az ebből származó energiát árammá kell alakítani, és a további fát azzal kell kivágni, meg szállítani), és ami a lényeg, hogy az égés során keletkező CO2-t be kell pakolni a földkéregbe. Ekkor, és csak ekkor, csökkentettük a légkör CO2-tartalmát. A fa kivonta a légkörből, mi meg kivontuk a forgalomból.

Az elégetésre szánt fák természetesen nem lehetnek a már most is élő fák, hiszen azok már felszívták a maguk CO2-adagját, és mint ilyenek, semmivel sem különbek a szénnél. Új fák kellenek, világszerte rengeteg. Mint tudjuk, az erdőket nagyátlagban egyelőre irtják, nem telepítik, szóval van még hova fejlődni.

Emellett jogosan felvetődhetett benned az a kérdés is, hogy mindezt megvalósítani mégis mennyi időbe telik. Hát, annyiba, amennyi idő alatt teljesen megreformáljuk a világ energiatermelési rendszerét, meg amennyi idő alatt kinő egy-két Brazíliányi erdő. Más szóval pont annyi időbe, mint amennyink nincsen. Még ha ma elkezdjük, akkor sem. Összefoglalva tehát a fentieket: egy teljesen valószínűtlen megoldás segítségével esetleg sikerülhet egy még épp elviselhető végeredményhez jutnunk, ha nagyon rajta vagyunk a témán. Szerinted?…

Közvetlen lakókörnyezetünk

No, de most már is ejtsünk néhány szót saját házunk tájáról, Európáról, és ezen belül Közép-Európáról is. Ha részletesen is érdekel, akkor a legutóbbi IPCC beszámolót (2014-ből) megtalálod itt.

Dél-Európa van a legnagyobb bajban, ahol lényegében az elsivatagosodás folyamatai indulnak meg. Ez szélsőséges hőmérséklettel, csökkenő csapadékkal, emiatt romló gyümölcs-, gabona- és tejhozammal, kipusztuló fajokkal, viszont a tengerszint-emelkedés miatt tengerpartmenti áradásokkal fog járni.

Ezzel szemben Észak-Európa a klímaváltozás előnyeit fogja élvezni, több napsütéssel, hosszabb termőszezonnal, több csapadékkal.

Közép-Európa meg? Középen van. Közismert, hogy a népvándorlások középpontjában vagyunk. Ezúttal a fajok vándorlására is számíthatunk. A fokozatosan emelkedő hőmérséklet hatására, jól megszokott erdőink észak felé húzódnak, délről pedig addig idegen növény- és állatfajok (pl. bogárinvázió) érkezésére lehet számítani. Az észak felé húzódó erdő még önmagában nem hangzik olyan vészesen, de a gyakorlatban ez azzal jár majd, hogy a szűkebb tűrőképességű fajok elkezdenek kipusztulni. Megváltozik, és jó eséllyel sivárabb lesz erdőink arculata. Gondolj Horvátországra. És ha kerted van, kezdj el fügét, olajfát telepíteni.

Aztán tönkre mehetnek például a borvidékeink. Kénytelenek lehetünk dán meg svéd borokat inni. Nemzeti büszkeségeink, az Egri Bikavér meg a Tokaji Aszú, 1-200 km-rel északabbra költözhetnek, a szlovákoknál meg a lengyeleknél találva otthonra. Az eredetvédelem miatt minden bizonnyal más lesz majd a nevük. Kosicei Asu, Kazimierz Dolny Kadark. Összességében csökkenni fog továbbá a folyóink vízhozama, melynek következtében visszaesik a vízi energia-termelés, az öntözéses földművelés intenzitása pedig fokozódik. A vízzel való takarékoskodás központi téma lesz.

A Balaton zsugorodik, déli partja inkább csak iszap lesz, mint víz (mint ahogy az már most is előfordul), így a déli parti ingatlanok elértéktelenednek (ahogyan ez a tendencia máris megindult).

A mezőgazdasági termelékenység csökken, és egy-egy nehezebb év a kisebb gazdákat csődbe juttathatja, illetve összességében csökkenti a magyar mezőgazdaság versenyképességét. ’Szerencsére’ más országoké is csökkenni fog, így ez lehet, hogy nem csődhullámban, hanem ’csak’ drágaságban és termékhiányban fog megnyilvánulni. Emlékszel rá, amikor pár éve szinte nem lehetett barackot kapni? Ilyesmire számíthatunk, csak sokféle termékre, szinte minden évben.

Amikor pedig végre leesik az eső, akkor viszont szélsőségesen sok lesz belőle, és a folyómenti áradások felerősödésével is számolni kell. Az árvízvédelem komoly új forrásokat fog igényelni. A Dunakanyar partmenti nyaralói eladhatatlanok, biztosíthatatlanok, és éves rendszerességgel lakhatatlanokká válnak. Akinek ilyenje van, annak érdemes elgondolkodni egy cserén (akár csak pár utcával feljebb), vagy árvízbiztos átalakítások idejében történő elvégzésén.

Nyaranta az idei hőhullám megismétlődésére kell számítani. Ez káros hatással lesz (főleg az idősebb és szívbeteg) emberek egészségére, de előbb-utóbb a turizmusra is.

Aki panelban lakik, annak már az elmúlt 20 nyár sem lehetett túl kellemes, és ez csak egyre rosszabb lesz. A fokozódó nappali hőség akár a munkanapok mintázatában is változást hozhat, pl. a mediterrán szieszta bevezetésével. Lesznek olyan hetek, amikor légkondi nélkül délidőben csak tátogni lehet majd, mint a partra vetett hal, és az éjszakai 30 fokos hőséget kell majd lehűlésnek tekintenünk. Pihenni, jól aludni ilyen körülmények között szinte lehetetlen.

Akiknek több dolga lesz, mint ezelőtt valaha: a naptejgyártók és a rák kezelésére szakosodott bőrgyógyászok. Az ózonpajzs által legkevésbé védett Ausztrália máris jól modellezi, hogy mi történik a bekenetlen orrokkal.

A pikkelysömörben szenvedők viszont örülhetnek, mert erre a betegségre a napsütés a legfontosabb természetes gyógymód. A mediterrán vidékeken kb. fele az előfordulás, mint Magyarországon (és a negyede Skandináviához képest). Ez az előny minden bizonnyal észak felé húzódva nálunk is tapasztalható lesz majd.

Végül a telekről. Teleink máris tapasztalhatóan melegebbek, mint régen. Ez a tendencia folytatódik. Havunk aligha lesz, úgyhogy búcsúzzunk el a szánkózástól, a hógolyózástól, a hóemberépítéstől. A szlovákiai síszezon is néhány hétre fog sűrűsödni, tömegnyomorral, vacak hóminőséggel, és persze számottevően magasabb árakkal (nem mintha nem lenne már most is kellőképpen drága). Hóágyúzással lehet majd még valamit bütykölni ideig-óráig, de ha egyszer nem fagy, akkor nem fagy.

Ami viszont lesz, az a gyakoribb és viharosabb téli szél, a velejáró károkkal, pl. törött fákkal, repkedő tetőcserepekkel.

Kábé ennyit lehet tudni a mi környékünk éghajlatának eljövendő 30 évéről. Úgy lehetne összefoglalni, hogy nagyon nagy gáz nem lesz, de több kisebb gáz igen, hogy szinte mindenkinek kellemetlen lesz valamilyen formában, és hogy pénzünkbe fog kerülni.

Még rövidebben: a magyar béka még csak a jacuzziban.

A legnagyobb változás talán nem is a közép-európai klímában keresendő, hanem a világ egyéb tájain bekövetkezett változások által indukált migrációs nyomásban. Mivel már másutt kifejtettük, itt csak utalunk rá, hogy az országhatáron esetleg százezrek, vagy akár milliók is megjelenhetnek az elkövetkező 30-40 év során. Ez potenciálisan sokkal nagyobb fejtörést okozhat, mint az összes lokális hatás együttvéve.

A te személyes felelősséged

Mágikus gondolkodásra vall azt hinni, hogy a klímaváltozást valahol máshol, valaki másnak, és majd valamikor máskor kellene megoldani. Ezt a hibát nem csak mi, közemberek követjük el, hanem nemzetállamok és azok vezetői, valamint a magánszektor és annak vezetői is.

Az ausztrál miniszterelnök képes kimondani, hogy „…és egyébként is, Ausztrália csak a világ CO2 kibocsátásának 1%-áért felelős, nem mi vagyunk a hunyók”; a légiközlekedés arra hivatkozik, hogy ők is csak a felmelegedés 4%-ában ludasok; az angol kormány egyfelől a klímaváltozás elhárításának úttörőjeként stilizálja magát, másfelől visszanyírja az elektromos autók támogatását, miközben a palagáz-kitermelést minden eszközzel rászuszakolja a tiltakozó lakosságra, a békés tüntetőket meg jól dutyiba vágja (bár kiengedték őket).

Még a liberális Kanada is képes egyszerre hinni a klímaváltozásban meg a kátrányhomok ész nélküli kitermelésében. A fosszilis energiahordozókban utazó Exxonról és társairól, amelyek már az 1980-as években pontosan tudták, hogy mivel jár az ő kis üzleti modelljük, meg már ne is beszéljünk.

Ezekkel a példákkal csak arra szerettem volna rámutatni, hogy amennyiben esetleg mágikus gondolkodáson kapnád magadat, egyáltalán nem vagy ezzel egyedül.

A jelen beszélgetés nem arról szól, hogy a kormányoknak és vállalatoknak mit kellene kezdeni a helyzettel. Elsőként szögezem le, hogy a labda nagyon is náluk van, és hogy sok mindent nagy léptékben kell szabályozni, mert nem megoldhatók az egyén szintjén. Alapszabály, hogy a keresleti oldal (ön)szabályozása (értsd: a szabadpiac) soha nem fogja önmagában megoldani a klímaváltozást. Ehhez a kínálati oldallal kell valamit kezdeni, ami a gyakorlatban radikális állami beavatkozást jelent.

De mivel most van az, hogy már mindenki kénytelen egyéni felelősséggel játszani, meg merészelem kérdezni, hogy mit tehetsz te? Mert azt szerintem te is érzed, hogy valamit mégiscsak kellene. Igen, a kormányoknak is, igen, a nagyvállalatoknak is. Igen, a pazarló amcsiknak és ausztráloknak különösképpen. De bizony neked is. NEKED. IS.

Itt egy lista. Minden pontját követni kellene, de az is jobb, mint a semmi, ha kiválasztasz párat, ami neked – itt és most – megvalósítható, ha némi áldozattal jár is. És persze nem feledkezel meg a többiről sem, hátha holnap, vagy jövőre, be tudsz vállalni még valamit. Semmi olyat nem kérek tőled, amit magamtól ne várnék el. Ezért az alábbi felsorolás (egy kivétellel) csupa olyat tartalmaz, amit én már megtettem.

1. Az állattartás a globális kibocsátások 20%-áért felelős, a vegás étrend pedig felére csökkenti a rád eső üvegházhatású gázkibocsátást. Így hát a húsevést, főleg a marhahúsevést, vissza kell fogni nagyon. Mire egy kiló marhahús a tányérodra érkezik, egy tonna CO2 kibocsátást okozott. Én nem tudom, hogy te személy szerint mennyi húst eszel meg egy évben, de a magyar átlag 60 kg körül van, amiből átlag 3 kg a marha. Ez utóbbit kellene 90%-kal lecsökkenteni, tehát 30 dkg marha van engedélyezve. Az minden évben két gulyásleves, vagy egy darab szték. Ennyi erővel viszont akár le is mondhatsz a marháról, hiszen más húsokból úgyis megeszel vagy 57 kilót. Szóval váltsd ki azt a pár kiló marhahúst más hússal. Nagyon klassz pl. a pulykacombból készült gulyás, meg darálthús. És váltsd ki a 60kg hús minél nagyobb részét hüvelyesekkel. Bableves, hús nélkül. Ha nem elég kiadós, inkább vegyél belőle még egy tányérral.
2. Váltsd ki a rövidebb autós útjaidat sétával, bringával.
3. Váltsd ki a hosszabb autós útjaidat tömegközlekedéssel.
4. Mondj le a repülőzés nagy részéről.
5. Amiről nem tudsz, vagy nem akarsz lemondani, annak a széndioxid kibocsátását váltsd meg (carbon offsetting), például a MyClimate nevű svájci jótékonysági szervezet segítségével. Igen. Így többe fog kerülni a repülőutad, kb. 3.000 pengő forinttal, egy európai út esetén. De szerintem, akinek van pénze utazgatni, annak arra is legyen három rugója, hogy később majd az unokák szemébe tudjon nézni, amikor azok elkerekedett szemmel kérdezik, hogy ’de hát nagyapa, tudtad, hogy káros lesz ránk nézve, akkor miért csináltad?’ Ha már a repülőútjaidat megváltottad, akkor nyugodtan megválthatod az autós, vonatos útjaidat, a gázfűtést, a szállodai éjszakáidat, és bármi mást, lelkiismereted szerint. Tudom, hogy könnyű azt mondani, és hogy mindez pénzbe kerül. Csak sokkal kevesebbe kerül most, mint majd 30 év múlva a klímakatasztrófa. Erre persze azt mondod, hogy nincs az a magánszemély, akinek az egyéni hozzájárulása bármilyen, szabad szemmel látható hatással lenne a végeredményre, és ha a nemzetállamok, magánvállalatok nem tesznek lépéseket, akkor a katasztrófa úgyis bekövetkezik, szóval tiszta pénzkidobás az egész. Na. Ez a mágikus gondolkodás.
6. Tegyél le a belső égésű motorjaidról. Főleg az autódról. Vásárolj elektromosat, vagy legalább plug-in hibridet. Semmi sem tökéletes ebben a szektorban, de ez nem elég jó érv az ellen, hogy korodat megelőzve, még az elsők között csatlakozz az elektronikus jövőhöz. Az EU már évek óta tudja, hogy a benzinnek meg a dízelnek befellegzett. Tudom, hogy drága. Tudom, hogy korlátozott a hatósugara, és nem minden utazásra alkalmas. Engem is volt, hogy otthagyott már, bár három év alatt összesen csak egy alkalommal. Mondom, tudom, hogy nem tökéletes, hogy köztes technológia. Hogy szar, mint a demokrácia (csak az összes alternatívánál jobb).
7. Házad van? Legyen rajta napelem. Az ára és a hatékonysága évről évre rohamosan javul. Ma már egy új rendszer 5-6 év alatt megtérül. Utána 20 év ingyenes áram. Kizárólag gazdasági érvek mentén is tökéletesen érthetetlen, hogy miért nem csináltatja meg mindenki. Kell egy jó kis 5 éves futamidejű hitel, aztán hadd szóljon. Ha ezt kombinálod a villanyautóval, akkor a legfinnyásabbak még azzal sem érvelhetnek, hogy az áram, amit az autódba raksz, részben gázból vagy épp szénből készül, és mint ilyen, nem is igazából tiszta.
8. Csökkentsd az energiafogyasztásodat. A házad méretét például ahhoz igazítsd, hogy mennyi helyre van tényleg szükséged, ne ahhoz, hogy mennyi helyet tudsz megfizetni. És szigeteld jó alaposan. Vagy: ma már semmi nem indokolja, hogy ne LED-es lámpáid legyenek, és ’A’ kategóriás (vagy még jobb) háztartási gépeid. Vagy még: itt van az indukciós főzőlap. Elismerem, hogy nagyon kellemes gázzal főzni, én is azt szeretem jobban. Viszont a felhasznált energia nagyobbik fele a környezetbe távozik, tök feleslegesen. Az indukciós változat, amellett, hogy hihetetlenül könnyű vele élni, közvetlenül az edényt fűti, nem pedig a konyhát.
9. Hány gyereked van? Kevesebb, mint három? Szuper, akkor az maradjon is úgy. Mert ha belegondolsz, nincs még egy olyan környezetbarátságtalan húzás, mint egy újabb környezetszennyező egyént a világra hozni, a maga élethosszig tartó kibocsátásával. (Ez az egy dolog, amiben sajnos már nem tudok a saját elveim szerint élni, mert idő közben belecsúsztam az etikailag megkérdőjelezhető három gyerekbe. Azzal vigasztalom magam, hogy legalább elektromos autóval hozom őket haza úszás után, a napelemes házba…)
10. Hasznosíts mindent újra, amennyire lehet. A kidobásnál jobb az újrahasznosítás, ez közhely. Hogy mennyivel jobb, az nem mindenkinek világos. De persze az újrahasznosításnál mindig hatékonyabb, ha már eleve sem vásároljuk meg a később eldobásra ítélt árucikket. Ha van gyereked, biztosan kicsúszott már a szádon, hogy ’minek vásároljuk ezt a sok szar műanyag kacatot’. És valóban, minek. NE VEDD MEG. Vásárolj kevesebbet, és vásárolj lebomlót. Tudom, tudom. Azt a műanyag szart már legyártották, és csak idő kérdése, hogy valaki megvegye. Na. Ez a mágikus gondolkodás.
11. Hass embertársaidra. Ezt a fenti listát mindenkinek ismernie kellene, és ennek alapján tudatos döntéseket kellene hoznia. Magánemberként, csakúgy, mint dolgozóként, esetleg felelős döntéshozóként, aktivistaként. Beszélj erről, ne engedd el a füled mellett, amikor egy barátod klímabarátságtalan döntést készül hozni. Társaságban legyél szókimondó, kínosan szókimondó. „Mennyit fogyaszt az az új kocsi, amit nézegetsz? Mekkora a kibocsátása? Komolyan? Nem volt környezetbarátabb változat? Muszáj, hogy 3 literes legyen a motorja? Mit fognak szólni a gyerekeid, harminc év múlva?” Tudom, tudom. Azt a kocsit már legyártották, és csak idő kérdése, hogy valaki megvegye, és elkezdjen pöfékelni vele. Na. Ez a mágikus gondolkodás.
12. Mind közül a leginkább mágikus gondolat az, hogy az emberi boldogság szigorúan összefügg a gazdasági növekedéssel. Ez az összefüggés csak bizonyos időkben, bizonyos ideig és korlátozott mértékben áll fenn. És ez az összefüggés, még a mi életünkben, fordított arányosságba fog kerülni, melynek során a korlátozatlan gazdasági bővülés szükségképpen a (triviálisan véges) bolygón működő gazdaságok összeomlásában kell, hogy végződjön. Léteznek hitelt érdemlő gazdasági modellek, amelyek a növekedés nélküli egyensúlyra vannak kihegyezve. Tanulmányozd ezeket, és terjeszd az igét. Brekk.

Ma még a jacuzziban pancsol az a globális béka. De a gáz csak lobog és lobog, a víz pedig haragosan fortyog a lábasban. 12 év, és kész a leves. Aki főzte, egye is meg.