Mint szociálpszichológus, előítéletkutató és genderdiskuráló sokszor úgy érzem, a gendertémában megragadunk a nőket érintő előítéleteknél. Pedig a nemi előítéletek egy integrált rendszer részei, ami a férfiakat és nőket is sújtja, így akik elfogadóbb és egyenlőbb társadalmat szeretnének, azoknak a probléma egészét kell figyelembe venniük. (Előre bocsátom, hogy nem fogok rátérni filozófiai vagy szociológiai genderelméletekre, nem említem se Foucault-t, se Butlert, mert ez nem az én területem, mások jobban tudják képviselni. Helyette pszichológiai empirikus kutatásokra alapozva fejtem ki a személyes meglátásom.)

Az elmúlt két évtized csak szociálpszichológiai kutatásaiból is kitűnik, hogy a nők még mindig előítéletek és diszkrimináció célpontjai. Férfi társaikhoz képest, a nőket kevésbé látják kompetensnek, intelligensnek, önállónak, vagy asszertívnak, és ez a vélt hiányosság diszkriminációhoz vezet az oktatásban és a munkaerő piacon, főleg vezetői és „férfi-sztereotipikus” területeken (pl. pénzügy, STEM).^[1]

A nőkkel szembeni egyenlőtlen elbírálásra meggyőző bizonyítékot szolgáltat számos kísérlet ^[2], ahol munkáltatóknak vagy átlag résztvevőknek kellett állásra jelentkezőket értékelni életrajzok és egyéb írott anyagok alapján. Ezekben a kísérletekben a résztvevők egyik csoportja női névvel ellátott életrajzot kapott, a másik csoport ugyanezt, csak férfi névvel, illetve volt, hogy ugyanaz a résztvevő több profilt is kapott, köztük egy olyan nőét és férfiét is, amik előtesztelés alapján kvalifikációban teljesen megegyezett. Ezek a kutatások azt találják, hogy a női jelöltek átlagban rosszabb megítélést kapnak, alacsonyabb fizetési ajánlatot, kevesebb eséllyel hívják őket be interjúra, vagy veszik fel őket az állásra.

Egy további nemzetközi sztereotípia-kutatásban^[3]  pedig azt találták (köztük Magyarországon is), hogy az emberek könnyebben társítják a tudományt a férfiakhoz, mint a nőkhöz, és ez a tendencia országszintre lebontva bejósolta a fiúk és lányok teljesítmény különbségét reáltantárgyakon.

Ennek az összefüggésnek egyik magyarázata a közvetlen diszkrimináció, a másik, hogy az előítéletek olyan mélyrehatóak tudnak lenni, hogy közvetve önbeteljesítő jóslatként hatnak.

Kísérletek sorozata mutatta^[4], hogy a nők rosszabbul teljesítettek matek, vagy egyéb férfitipikus feladatokban (pl. tárgyalástechnika, vállalkozás), ha előtte a nemükre vagy a sztereotípiára utaló jelzéseket kaptak. Tehát a sztereotípiák (fenyegető) jelenléte tudatosan vagy nem, szorongást okoz, hogy az illető beteljesíti azokat, így rontva az önbizalmat és teljesítményt. Ezek alapján, ha elképzeljük, hogy iskolás korban milyen befolyásolhatóak a gyerekek, akkor látjuk, hogy a tanári vagy szülői hiedelmeknek a lányok képességeiről fontos szerepe van a diákok teljesítményének alakulásában.

Persze, ha az adatok nem meggyőzőek, akkor anekdotális bizonyítékként ott van legtöbbünk általános iskolai emléke, ahogy a jó tanuló lányt „szorgalmasnak”, a jó tanuló fiút pedig „okosnak” titulálják, (a rossz tanuló lány „butuska” míg a rossz tanuló fiú „lusta”). Felnőttkorban sem lesz jobb. Fiatal akadémikus nőként, férfiakhoz képest, nehezebb tiszteletet kiváltani mind az osztályteremben mind a kollégák körében. Nem mindig könnyű elérni, hogy a férfi kutatók „tudósként”, és ne „cukorfalatként” tekintsenek rám. Lehet én vagyok frigid, de szakmai témák tárgyalásánál én nem szoktam férfi kollégáim ágyékát stírölni, míg ezt a szívességet ők nem mindig viszonozzák.

Sok egyéb személyes példát lehet felhalmozni a nemi előítéletekre és kettős mércére, ha az illetőnek van fiú testvére. Például, ha már az értelmi elismertségnél tartunk, mint egy rokonomtól nemrég megtudtam, nekem nagyon jó meglátásaim vannak „érzelmi” dolgokban, míg fiú testvérem eszes, rendszerben gondolkozik és logikusan. Azaz, ha el is ismerik az embert, mint női intellektust azt is általában „nőies” terminusokban vagy területeken teszik.

Tehát, ha az oktatásban és munkaerőpiacon hátráltatva vannak a nők, akkor hol a helyük? Kis túlzással, nyilván, de otthon. A férfiak és nők különböző nemi szerepeket töltenek be már évszázadok óta. Férfi nagyrészt a pénzkereső, munkavállaló volt, önérvényesítő feladatokkal. A nő a háztartást vezette, kapcsolatorientáltságra épülő teendőkkel. A szocializációs versus biológiai vitába most nem mennék bele, de ezek a nemi szerepek és feladatok vagy megteremtették de legalább megerősítették a nemi normákat és vélt tulajdonságokat, amik így „kiegészítőek” lesznek, és a nőket nem csak negatív megítélés éri, a férfiakat pedig nem csak pozitív.

A nemi szerepekből eredő jóindulatú szexizmus (a talán már elenyészőbb ellenséges szexizmussal szemben^[5], miszerint a nő „verve jó”, illetve konszenzuálisan vagy nem konszenzuálisan szexelve) alapja, hogy a nőket védelmezni és óvni kell, hiszen ők nem elég kompetensek ahhoz, hogy magukról gondoskodjanak. De ebben a szexizmusban foglalt női elképzelések csodálatot is tükröznek. A nőket (férfiakhoz képest) átlagban melegszívűnek, segítőkésznek, gondoskodónak, toleránsnak, érzelmesnek, vagy szociálisnak látjuk^[6].

Tudom, mi a baj ezzel?! Például az, hogy majd azon csattan a pofon, aki ezt látszólag nem teljesíti be.

Kutatások nagyrészt a dolgozó anyák, karrierista, magas beosztású, illetve férfitipikus szakmában elhelyezkedett nőkkel szembeni „backlashre” fókuszál, ami szerint ezeket a nőket átlagban ellenszenvvel és rosszindulattal fogadják^[7].

A másik probléma a jóindulatú szexizmussal az, hogy rendszerfenntartó. Ha a nők érzik is, hogy feláldoznak a vélt racionalitásukból és kompetenciájukból, de cserébe kapnak egy csomag jó tulajdonságot és jóindulatú bánásmódot, akkor ez tudatosan vagy nem tudatosan, de kompenzálja őket. Így sokan nem fogják igényét érezni annak, hogy ezt a rendszert kritizálják vagy lebontsák. Ez persze a férfiakra is igaz lesz.

Ezek után minden vélt tulajdonságot, amit eddig felsoroltunk a nőknél, nagyjából fordítva felsorolhatunk a férfiaknál.

A férfiakat racionálisnak, intelligensnek, dominánsnak, kompetensnek, asszertívnak, ugyanakkor agresszívnak, erőszakosnak, és arrogánsnak látjuk^[8]

. Ahogy a nőknél, a férfiaknál is előjöhet a sztereotípia-fenyegetettség, egy kísérletben náluk a szociális érzékenységet mérő feladatoknál volt mumus a saját nemük^[9]. Továbbá, a munkaerőpiacon is megjelennek azok a mintázatok, ami a nőknél, azaz a férfiakat is kevésbé szívesen látják gender-atipikus területeken^[10].

Például, egy újabb „életrajzos” kísérletben^[11] a férfi nevű iskolai tanítónak jelentkezőt rosszabbul értékeltek, mint a női nevű jelentkezőt – nagyobb veszélyforrásnak vélték, és a szexuális orientációját is kétségbe vonták. De, így is annyi eséllyel vették volna fel, mint a nőt! A nők felé egyszerűen erősebb a szakmai diszkrimináció^[12]. Ugyanakkor ez a megítélés részben rávilágít arra, miért nem jelentkeznek ilyen pozícióra férfiak.

Egyrészről, mert a nőies munkákért rosszabbul fizetnek (mily meglepő), és ügye társadalmi elvárás, hogy a férfiak többet keressenek. Másrészről, mert férfiként óvo(nő), titkár(nő) vagy ápoló lenni gáz, nem férfias. Jó pár hollywoodi vígjáték épül arra, hogy a férfiak ilyen szerepekben nevetés tárgyát képzik, pl. Ovizsaru, Apádra ütök. Azzal, hogy egy nő programozóként dolgozik, nem veszít a nőiességéből. Ahogy már említettem, ellenszenvvel fogadják ugyan, de nem látják kevésbé nőnek. Nyersen fogalmazva, amíg melle és vaginája van az illetőnek addig nő.

Mindeközben, a „törékeny férfiasságot” leíró elméletek és kutatások^[13] szerint a férfiasságot könnyebben el lehet veszíteni, mint a nőiességet. Bevett elképzelés, hogy férfinak nem születik az ember, hanem azzá válik. A férfiasság státuszként van kezelve, amit újra és újra demonstrálni kell, bizonyítani és elnyerni, szaknyelven „f.méregetéssel”. Így a férfiak kimondottan érzékenyek a férfiasságukat fenyegető jelzésekre.

Ezt tükrözi egy némileg vicces kísérlet^[14], ahol azt találták, hogy amikor férfi résztvevőknek hajat kellett fonniuk, akkor utána többen választották fakultatív tevékenységnek a bokszzsákolást, mint puzzle kirakást, azokhoz képest, akiknek csak egy sima kötelet kellett fonniuk. Mindezt azért, hogy helyreállítsák a férfiasságukat. Hasonló kísérletek alapján, férfiasságot kétségbe vonó üzenetek után a férfiak szexistábban viselkednek^[15].Tehát ha megrezdül a léc, akkor gyorsan bizonyítani kell, hogy mint férfi erős, domináns és szexuálisan aktív az illető.

A férfiasság kitartása egyébként valószínűleg megterhelő. Nemhiába, a férfi normák betartása pozitívan korrelál a depresszióval és pszichológiai stresszel^[16]. A Maffiózók című sorozat erre jól rávilágít Tony Soprano karakterével, aki pszichiáterhez kerül, mert tulajdonképpen összeesik annak a súlya alatt, hogy fenntartsa az elmondása szerint „Gary Cooper, az erős hallgatag férfi” norma álarcát. Valójában, a nemi normák talán jobban előírják a férfiak mindennapi viselkedési mintázatát, mint a nőkét.

Ezenkívül nem alaptalanul félnek a férfiak mások ítélkezésétől, hiszen ha a férfiak „nőiesen” viselkednek (pl. érzelmesen) vagy „nőies” feladatokat végeznek, akkor kinevetik, degradálják és lenézik őket^[17]. Felvilágosult körökben is hallok nőket panaszkodni férfiakról, akik „túl érzékenyek”, „még sírtak is”, ami „annyira nem volt férfias”. Szóval, ha a kollégám ágyékát nem is stírölném, biztos kinevetném, ha látom, hogy elsírja magát az Oroszlánkirályon. A testvéri kettős mércéhez visszatérve, lány testvéréhez képest a fiútól jobban elvárják, hogy ambiciózus és sikeres legyen, ami nem csak megterhelő, de ha nem teljesíti be, őt is backlash éri.

A lelki terhen kívül, a nemi szerepekhez híven, az is elvárás, hogy ők a (fő) kenyérkeresők, így néha az egész család eltartásának a felelőssége van a vállukon. Ebben jórészt ki is merül a családdal kapcsolatos főszerepük. A nők helye azért is az „otthon”, mert elsődleges és legfontosabb szerepük, a gyerek világra hozása és nevelése^[18]. Ő az Anya, a legfőbb ember a gyerek életében.

Ki az, aki nem a fő szülő, aki másodlagos? Az apa, a férfi. És nem csak addig, amíg a gyereknek elemi szüksége van a tejszolgáltatóra. Ez most mennyire hangzik meglepően?

Valószínűleg annyira nem, mert mindenki tudja, és kicsit el is fogadja.

Erről a témáról kevesebb szó esik, mint a munkahelyi diszkriminációról, pedig itt is van tárgyilagos példa, mint a gyerekelhelyezés válás esetén. Az elmúlt évtizedek gyakorlata az, hogy a gyerek az anyához kerül, tekintet nélkül arra, hogy ki viseli jobban gondját. Ez a konvenció Magyarországon is de facto létezik^[19]. Tehát a nőket az oktatás és munka terén diszkriminálják, a férfiakat pedig a családi életben. Egy kapitalista rendszerben a munkaerő piaci előnyeikből adódóan a férfiaknak több pénze, erőforrása és hatalma van, ők nagyrészt a döntéshozók, akik befolyásolják a világ történéseinek alakulását. Mindeközben, az ember életének egyik legfontosabb értéke a család, kapcsolatok, és szeretet, ahol a női szerepek és vélt tulajdonságok élveznek előnyt. Mindenkinek joga vitatni, melyik rosszabb, de lehet nem érdemes, mindkettő rossz.

Na de ha a férfiaknak sincs könnyebb dolguk, akkor ők miért nem panaszkodnak? Hiszen ezeket a szempontokat kevesebbet halljuk. Egyrészről, mert az pont férfinorma-ellenes. Egy férfi kevésbé kockáztathatja meg, hogy gyengének vagy túlérzékenynek mutatkozzon az őt ért bánásmóddal szemben.

Másrészről, a férfiakkal szembeni előítéletek említését sokan leírják annak, hogy a nők hátrányos helyzetét minimalizálják ezzel. Pedig ez nem verseny, ez nem egy zéró-összegű játék.

Ellenkezőleg, a női előítéletek táplálják a férfi előítéleteket, és fordítva. Pontosan ezért fontos a genderproblémát egyben látni, és így találni integrált megoldást. Mert amíg az emberek lenézik a férfiakat, akik otthon akarnak maradni a gyerekekkel^[20], addig a nő marad otthon. Mert amíg egy női főnökkel a férfi úgy érzi veszít a férfiasságából^[21], addig nem fognak női főnököt támogatni.

Amíg a férjtől várjuk el, hogy sikeresebb legyen, addig a feleség akár szándékosan is korlátozza saját sikereit, hogy mindketten megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak^[22]. Amíg a nőket leszólják, ha szexuális viszonyt kezdeményeznek, addig talán több férfi viselkedik szexuális predátorként. Amíg a férfinak erősnek, magas státuszúnak, dominánsnak, és szexuálisan sikeresnek kell lennie, addig fent fogja tartani a genderhierarchiát, mert pont az az elvárás, hogy övé legyen a pénz és a hatalom.

A nőkkel szembeni igazságtalan elvárásokat és bánásmódot csak úgy tudjuk megszüntetni, ha a férfiakkal szembeni igazságtalan elvárásokat és bánásmódot is megszüntetjük.

 

Kiemelt kép: pillanatkép az Ovizsaru (1990) című filmből, forrás: Youtube.com