Ahogy azt várni lehetett, a szociáldemokrata Stefan Löfven miniszterelnök a szeptember 9-i választást követően nem kapott további bizalmat. A döntés, hogy kinek lesz lehetősége kormányt alakítani, a jobboldali, mérsékeltpárti parlamenti elnök kezében van. Nem a szélsőjobboldalon, hanem a két liberális középpárton fog múlni, hogy milyen kormány alakul.
Valószínűleg hosszadalmas kormányalakítási folyamat elé néz Svédország. Mint arról a Mérce beszámolt, a svéd parlamentben, a Riksdagban patthelyzet van a baloldal és a polgári szövetség között. Bár végül a három baloldali párt 1 mandátummal többet szerzett, mint a négy polgári párt, a szélsőjobboldali Svédországi Demokraták (SD) 17.5 százalék mellett szerzett 62 mandátuma miatt egyik oldalnak sincs többsége.
Az új összetételű parlament tagnap ült össze először, hogy megválassza a parlament elnökét és alelnökét. Svédország alkotmányos királyság, ahol az uralkodó szigorúan protokolláris feladatokat lát csak el, a kormányalakítási tárgyalások vezetése a parlament elnökének a feladata. Erre a posztra egy minden oldal bizalmát élvező, veterán politikust talált alkalmasnak az új parlament, a legnagyobb jobboldali párt, a Mérsékeltek (M) soraiból.
A parlamenti alelnökök megválasztásának eredménye jól mutatja, hogy mennyire különleges a politikai helyzet Svédországban. A szokásjog szerint a második alelnököt a harmadik legnagyobb párt adja, azonban az SD eddig ezt a posztját betöltő és most újrajelölt politikusát fajgyűlölő kijelentései miatt a többi párt nem tudta elfogadni, így a jobboldal tartózkodása mellett a Baloldali Párt jelöltjét választották meg. De az SD jelöltje a harmadik alelnöki pozíciót sem tudta megszerezni, itt pedig a Centrumpárt jelöltje lett a befutó. Erre még nem volt példa a svéd demokrácia történetében.
Ma reggeli fejlemény, hogy a baloldali kisebbségi kormány élén 2014 óta álló szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven nem kapott bizalmat a Riksdagban, így az új kormány megalakulásáig ügyvezető kormányt vezet.
Az, hogy ez a kormány mely erőkből alakulhat meg, a két liberális párton, az agrár-szociálliberális Centrumpárton (C) és az „urbánus” Liberálisokon (L) múlik. A két párt a választási kampányban határozottan szembehelyezkedett a szélsőjobboldallal, és bár a szociáldemokraták (S) közeledési kísérleteit minden egyes alkalommal visszautasították, azt is leszögezték, hogy olyan kormányban nem vesznek részt, amely az SD támogatására szorul.
Az L és a C vezetői ezt a választások után is többször megerősítették, és az S-től várják, hogy támogasson egy négypárti jobboldali kormányt. Ezt viszont, legalábbis egyelőre a szociáldemokraták zárják ki.
Jobboldalról nagy nyomás helyeződik liberális pártokra, hogy adják fel legfontosabb választási ígéretüket. Az SD támogatottsága olyan nagy, hogy nem lehet többé figyelmen kívül hagyni a választóikat – szól az ismerős érv. De, ahogy arra a legnagyobb svéd, országos – és vállaltan liberális – politikai napilap, a Dagens Nyheter (DN) mai vezércikkében rámutatott, ez azt jelentené, hogy a liberális pártok saját szavazóikat hagyják figyelmen kívül. Az érv tarthatatlan, hiszen a kutatások szerint a liberális szavazók egyértelműen visszautasítják, hogy pártjaik egy olyan kormányban vegyenek részt, amely az SD támogatásával tud csak hatalmon maradni. Arról már nem is beszélve, hogy a két liberális párt együttesen közel azonos erőt képvisel az SD-vel.
A liberális pártok vezetői a parlament elnökének azt javasolták, hogy első körben Ulf Kristerssont, a Mérsékeltek elnökét bízza meg kormányalakítással. A C és az L világossá tette, hogy „blokkokon átítvelő” megoldást, vagyis a szociáldemokraták támogatásának megszerzését várják el Kristerssontól, a jobboldali szövetség kvázi vezetőjétől.
A Mérsékeltek és a Kereszténydemokraták (KD) már nem ennyire határozottak. Rendre megkerülik az egyenes választ az SD támogatásának elfogadásával kapcsolatban. Bár ezt korábban ők is többször kizárták, az utóbbi napokban Kristersson és a KD elnöke inkább az éppen előttük álló feladatok megoldásának jelentőségét hangsúlyozzák. („Válasszunk először parlamenti elnököt”, „Kapjuk meg a kormányalakítási megbízást”, „Kezdjünk el tárgyalni” stb.).
A DN főszerkesztője írta egy napokban megjelent cikkében, hogy a mai négypárti jobboldali szövetség egyáltalán nem olyan magától értetődő. Ő még emlékszik, írta, az idősebb liberális (korábban Néppárt) és centrumpárti politikus nemzedékre, amely mély gyanakvással tekintettek a jobboldalra, vagyis a Mérsékeltekre. Mert bár a liberálisok mindig is ellenezték a szociáldemokraták számukra túlságosan baloldali kezdeményezéseit, alapvetően szociálliberális pártokról van szó, amelyek hisznek a svéd jóléti államban, és értékrendszerükben is inkább baloldaliak. (Ez megmutatkozik például abban, hogy jelenleg a Baloldai Párt mellett a Centrumpárt a leginkább bevándorlás- és menekültbarát párt).
A Mérsékeltek felismerték, hogy egyedül örökös ellenzékiségre vannak ítélve, és elindultak középre, hogy tartós szövetséget tudjanak építeni a liberális pártokkal. Ennek a stratégiának volt a betetőzése a 2004-ben kötött és állandósult négypárti, polgári együttműködés, a Szövetség Svédországért. Ez a stratégia a 2006-os és 2010-es választáson is sikerre vitte a polgári szövetséget, és a Mérsékeltek annyi hagyományos szociáldemokrata szavazót is maguk mellé tudtak állítani, hogy már új munkáspártnak hívták magukat.
A menekültbarát, szociálpolitikájában balra kacsingató Mérsékelt párt azonban a múlté: a 2006 és 2014 között miniszterelnök Fredrik Reinfeldt távozásával, aki minden idők legnépszerűbb svéd kormányfője volt, a Mérsékeltek jobboldali fordulatot hajtottak végre. Kristersson vezetésével történetük egyik leggyengébb választási eredményét tudhatják maguk mögött, és az SD-t is leginkább rendpárti üzenetekkel tudták végül megverni.
Ahogy azt a nemzetközi sajtó fősodrával szemben már a svéd választásokat megelőző elemzésünkben megírtuk, a fő kérdés nem az SD második vagy harmadik helye, hanem az, hogy fenntartható marad-e a svéd politikát tartós bal- és jobboldali szövetségekre osztó blokkpolitika.
Erre néhány héten belül választ kapunk. Most úgy tűnik, a blokkpolitikának valószínűleg így is, úgy is vége. Ha a liberális pártok belemennek egy, az SD támogatására építő kormánykoalícióba, akkor az SD további erősödése és a liberálisok várható eljelentéktelenedése vet véget a 14 éve fennálló rendszernek. Ha a liberális pártok pedig egy új, eddig ismeretlen kormányzati felállásnak adnak esélyt, az a polgári szövetség azonnali felbomlását jelentené.
(Kiemelt kép: Annie Lööf, a Centrumpárt elnöke; forrás: Annie Lööf facebook-oldala)
