Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nemhogy nem csökkent, de tovább nőtt a diákok túlterheltsége idén

Ez a cikk több mint 6 éves.

Napi 11 óra, heti akár 40 óra a középiskolában. Ilyen és hasonló órarendek sorát küldték be tanulók a Független Diákparlamentnek. A valamikor kivételes helyzetben alkalmazott nulladik óra ma már rengeteg helyen bevett szokás, az új órarendkiosztásban pedig, az RTL Híradó tegnapi beszámolója szerint, nem ritka a kétszer 8 és egyszer 9 órás nap sem a gimnáziumokban.

Az egyik, a televízió által megszólaltatott diák külön kiemeli, hogy a fárasztó nap után hetedik-nyolcadik dupla órába berakott testnevelés különösen kiborító lesz.

 

 

Tarnay Kristóf a Független Diákparlament szóvivője a Mércének elmondta, a szervezet tavaszi tüntetései alatt kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy felhívja a figyelmet a diákok túlterheltségére. Ekkor összeállított javaslatcsomagjukban már szerepelt a hit- és erkölcstan fakultatívvá tétele, és a készségtárgyak óraszámának csökkentése is.

Középiskolai órarend / Kép: Független Diákparlament

Míg Tarnay szerint a magas óraszámok ügyében az Emberi Erőforrások Minisztériuma legalább ígéretet tett a változtatásra, addig a leterheltség, fáradtság problémájának más, fontos vetületeit nem kezelték.

Kép: Független Diákparlament

Szerinte ezek közé tartozik a túl részletes, túl „belemenős tananyag is.”

„Az órák legtöbbjén lexikális tudást várnak el, és a számonkérés során nem az alkalmazott tudást, hanem a memóriát tesztelik. Ez amellett hogy nem ad modern, 21. századi tudást, rendkívül fárasztó és leterhelő már önmagában is.”

– mondta el.

További problémát jelent a középiskolák tanulóinak, hogy amennyiben egyetemi felvételre is pályáznak, az alapvető tananyag nem is elég, így az iskolákban működő, elvileg nevük szerint is választható, emelt óraszámú fakultációk elengedhetetlenek egy érettségi utáni sikeres továbbtanuláshoz. Ezeket a fakultációkat azonban Tarnay szerint inkább az általános tananyagba kellene beépíteni.

Arra a kérdésre, hogy a Független Diákparlament a most láthatóan fennálló probléma láttán tervez-e további akciókat, lépéseket, a szóvivő elmondta, éppen lejár kétéves mandátumuk, ezért az ő utolsó intézkedésük a Diákparlament képviselőiként a túlterheltséget kezelni kívánó javaslatcsomag elkészítése volt. Hangsúlyozta azonban hogy a közelgő választás utáni új képviselők minden bizonnyal változatlan formában viszik majd tovább az ügyet.

Az RTL az üggyel kapcsolatban megkérdezte  ez Emberi Erőforrások Minisztériumát, akik a problémát gyakorlatilag eltolták maguktól, azt írván az órarendeket „az iskolák állítják össze.” Ezenkívül válaszközleményük csak a diákszervezet politikai kritikájával foglalkozott:

„az erősen politikai színezetű akciók helyett a Független Diákparlamentnek is van lehetősége a szakmai párbeszédre, és javaslatokat fogalmazhat meg az új Nemzeti alaptantervről.”

RTL, HVG // Címoldali kép: MTI Fotó, Czeglédi Zsolt
Címlapkép: MTI / Czeglédi Zsolt