A Magyar Idők kedvenc kultúrharcosának, Szakács Árpádnak immáron tizenharmadik cikke jelent meg a „Kinek a kulturális diktatúrája?” című sorozat részeként a Magyar Időkben.

A szerző a mai részben a „balliberális diktatúra” által uralt könnyűzenéről rántotta le a leplet…vagy legalábbis ő azt hiszi. Ahogy a cikksorozat előző részeiben, most is konkrét nevekkel példálózik: míg a balliberális Fluor Tomit, 30Y-t vagy Király Viktort rongyosra hallgatja a rádióban a nép, addig Vastag Csabát, FankaDelit és Tóth Verát egyszerűen kirekesztik a rádiókból, nem játszát a számaikat (utóbbi egyébként szívélyesen meg is kérte a cikk megjelenése után a szerzőt, hogy az ő nevét ne használja fel a kultúrharchoz, ő ugyanis művészként nem politizál).

Tehát a rádiók szerkesztői egytől egyig a balliberális diktatúrát szolgálják ki, elnyomva ezzel a szerző által kiválónak tartott, de nem elég liberális művészeket. Mindezt a zenészek Facebook-oldal kedveléseinek és a számaik rádiókban való játszottságának összehasonlításával próbálja alátámasztani. Példaként kiemeli a közpénzből fenntartott Petőfi Rádióit, ami egyébként egyedi zenei és műsorfelhozatalával sokáig kiszolgálta a magyar fiatalok igényeit – rengeteg feltörekvő magyar zenész és zenekar a rádiónak köszönhetően futott be (de a szerző értékrendjét alapul véve ők valószínűleg mind a balliberális diktatúra katonái).

2 éve egyébként épp a Petőfit barmolták szét teljesen, alakították át az arculatát egy szimpla slágereket játszó rádióvá, kihajítva a korábbi zenei felhozatal nagy részét és innen bocsájtottak el egyik napról a másikra műsorvezetőket, akiknek a helyükre a közmédia szórakoztató műsoraiból ismert arcokat ültettek. Még azt is meghatározták, hogy az új arculatban nagy hangsúlyt kell kapnia a „pozitív hagulatú” zenéknek, ezzel a korábbi előadói gárda oszlopos tagjai tűntek el, az újak közül pedig sokan ezért nem kerülhetnek már be a rádióba. A hirtelen arculatváltás a teljes magyar könnyűzenét megrázta.

A Petőfi épp az Orbán-Simicska háború egyik áldozata: a piacvezető Class Fm Simicska tulajdonában volt, de a G nap után a médiahatóság (NMHH) természetesen nem hosszabbította meg a frekvenciaengedélyét, így a rádió megszűnt, a hallgatóit viszont valahogy át kellett csalogatni a Petőfihez. Gyakorlatilag emiatt alakult át a Petőfi rádió, ezért váltotta fel a rádió védjegyéül szolgáló undergroundot a kereskedelmi rádiókra jellemző populáris zenei felhozatal.

Szóval én is visszakérdeznék: kinek a kulturális diktatúrája ez?

Azt pedig már csak egészen halkan merem megemlíteni, hogy a vidéki kereskedelmi rádiók nagy részét a kormány jóbarátja, Andy Vajna vagy Fidesz-közeli cégek vásárolták fel, ahonnan aztán Vajna Rádió1-ét kezdték el sugározni, emellett pedig ott vannak még az állami közszolgálati rádiók, tehát a balliberális diktatúra egészen rafkós lehet, ha sikerült beépülnie ezekre a helyekre.

Szakács szerint az csupán „liberális mantra”, hogy azokat adják a rádiók és hívják el a fideszes önkormányzatok a városi rendezvényekre fellépni, akikre igény van. Képtelen alátámasztani, hogy mégis miért lenne az, miközben lássuk be, mindenki pénzből él. Míg a Petőfi éppenséggel pont megtehette volna, hogy nem száll versenybe a kereskedelmi rádiókkal (ez egy közszolgálati rádiónak ugyanis semmiképp sem feladata) és továbbra is megtartja azt az egyediséget, ami egyébként 2012-től 2015-ig felvirágoztatta,

a kereskedelmi rádiók viszont azt játszák, amire igény van, mert ugyebár egy rádiónak fontos tulajdonsága, hogy hallgatják. Ezzel pedig még Andy Vajna is egyetért.

Na meg persze a zenei arculatot összeállító szerkesztőknek is van némi autonómiája (jobb helyeken), hogy eldönthessék, melyek azok a zenék, amelyeket szeretni fognak a hallgatók. És ha ezek között nem szerepel FankaDeli egyetlen dala sem annak ellenére, hogy Szakács szerint „a legtrendibb formában dolgozza fel a hazaszeretetet, a magyar öntudathoz kapcsolódó kérdéseket, valamint drog- és alkoholellenes üzenetekkel hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy van más alternatíva is”, de „a legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók” egyike igen, akkor az fog szólni (ezek alapján egyébként a világhírű zenészek nagy része is a magyar balliberális diktatúrát szolgálja).

A Petőfi még a teljes ‘megújulása’ (szétbombázása) ellenére is a fiatalabb korosztály rádiója maradt, így talán érthető, hogy a hallgatók olyan szövegeket preferálnak, amiket ők maguk is megélnek, amikről általában a magyar és külföldi slágerek is szólnak – és ez nem feltétlenül a Szakács által eltúzott drogozás propagálása.

Az pedig teljességgel érthetetlen, mi alapján lesz egy zenész a balliberális diktatúra embere – mindenestre úgy tűnik, zenészként ezt még könnyebb teljesíteni, mint mondjuk képzőművészként, ugyanis a Szakács által megnevezett zenészek még csak nem is „migránssimogatásról” írják a dalaikat.

Azért van egy jó hírem is: vízállásjelentést, misét, híreket, népzenét és déli harangszót még mindig játszanak a jobbnál jobb közszolgálati rádiók, ahová nem szivárgott be a balliberális szenny.

(Címlapkép: pixabay.com)