Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meghalt Kerényi Imre

Hosszú betegség után, életének 75. évében meghalt Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas színigazgató, rendező, politikus és publicista, közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután.

Kerényi 1943-ban született, politikai pályafutását az MSZMP-ben kezdte. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselő-jelöltje volt, 2002-től pedig a Fideszt támogatta. 2011 májusától „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott” lett.

Kerényi publicistaként is aktív volt, a kétezres évek elejétől Szerintem  című szatirikus politikai magazint vezetett a köztévében, 2014-ben pedig részese volt a Magyar Krónika című lap elindításában.

Sok kritika érte tevékenységét, 2011-ben például 20 millió forintért rendelt festményeket  a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből a 2006-os lovasrohamról, 2014-ben pedig a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról beszélt, hogy száműzni kell a magyar színházakból a buzilobbit.

Kerényit a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

Olvass tovább!