„Nem hagyjuk!”

Jelenleg 133 fideszes ül a parlamentben, továbbá 66 egyéb képviselő, akik közül némelyik titkos, azaz kriptofideszes. Ha megvalósul a „technikai koalíció,” amelynek gondolatát Karácsony Gergely már 2011-ben felvetette, szerencsés esetben 24-gyel több nem-fideszes foglalhatna helyet a patkóban.

Akkor az arány nem 133 kontra 66 lenne, hanem 109 kontra 90. Akkor is Orbán Viktor kormányozna, de a fölénye nem lenne annyira nyomasztó. A kétharmadról nem is álmodhatna, nem írathatná bele az alaptörvénybe, hogy aki az utcán él, alkotmányt sért, és nem állíthatná, hogy az összmagyarság létszáma folyamatosan nő, miközben csökken. A fenti számítás alapja az a tény, hogy a 106 választókerületből 24-ben, pusztán az eredmény százalékos arányai alapján a nem-fideszes jelölt győzhetett volna, ha egymaga áll szemben a Fidesz jelöltjével.

Ehelyett a pártok egymással versenyeztek, vezetőik miniszterelnök-jelöltekként villogtak a tévében, holott minden tévénéző tudta, hogy soha nem lesz belőlük miniszterelnök. A közvélemény-formálók ünnepélyesen fogadkoztak, hogy nácikra sosem fognak szavazni, jóllehet többnyire olyan választókerületben laktak, ahol a technikai koalíció teljes megvalósulása esetén se kellett volna a Jobbik jelöltjére szavazniuk.

A vereség után eljött a pótcselekvések kora.

Százezres tüntetés a Kossuth téren a választás előtt elmulasztott ellenzéki összefogás mellett. A fogadkozás, hogy a jövő héten újra jövünk. Az elszánt kiáltozás, hogy „Nem hagyjuk!”, csupa andalító hangicsálás Orbán Viktor fülének. De még ezek a köztéri indulatkitörések is hitelesebbek voltak, mint Gyurcsány teljesen esélytelen próbálkozása, hogy a szavazatok újraszámlálását követelje azokban a szavazókörökben, amelyekben nem volt ellenzéki szavazatszámláló.

Ötletét csak kínosabbá teszi, hogy a 2002-ben elszenvedett veresége után a Fidesz követelte a szavazatok ismételt megszámolását, és a követelést olyan szélsőséges csoportok nyomatékosították az Erzsébet-híd lezárásával, mint Kocsis Imre „Lelkiismeret 88” mozgalma, amelyben a 88, bármit állít is Kocsis vezér, a HH (Heil Hitler!) a neonáci gyakorlatban szokásos helyettesítése.

A Főváros meg a Józsefváros

A Fidesz leváltásában reménykedők veresége 2018-ban persze rendkívül súlyos volt, de korántsem totális. Hiszen Budapest 18 választókerületéből tizenkettőben a kormánypárt szenvedett vereséget. Megfelelő egyeztetés esetén legalább három további ellenzéki győzelem születhetett volna. (A volt SZDSZ-es, jelenleg DK-s Bauer Tamás például győzhetett volna az ős-jobboldali XII. kerületben.) Kihullottak a Fidesz olyan sztárjai is, mint Németh Szilárd vagy Hollik István.

Ezeknek az adatoknak az alapján Demszky Gábor kijelentése, hogy a főváros megnyerhető, nem megalapozatlan.  Az eredmények azt jelzik, hogy a kettéhasadt országban a hagyományos különbség a főváros és a vidék között nem csupán kulturális, stílusbeli rianásokban nyilvánul meg, de kemény politikai ellentétekben is. A Fidesz joggal tart attól, hogy Magyarországon is kialakul az, ami Ausztriát jellemezte a két világháború között: a vörös Bécs és a „fekete” tartományok ellentéte, amely 1934 februárjában véres polgárháborúban robbant ki.

Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a Fidesz a jövő évi önkormányzati választás előtt, amelyre a jelenleg hatályos törvényben megjelölt időpontnál jóval hamarabb kerülhet sor, ismét megváltoztatja a választási szabályokat. De azért reménykedhetünk benne, hogy a választói akarat erőteljes átalakulását nem lehet a választási előírások átszabásával semmissé tenni. Viszont Győri Péter veresége az április trauma okozta bénultság hosszú távú következményeire figyelmeztet.

Győri Péter indulása Kocsis Máté polgármester megürült helyéért egyáltalán nem volt átgondolatlan vállalkozás.

Nem volt az, noha tudható volt, hogy a kormányoldal mindent bevet majd Győri ellenében. Hogy kockázat nélkül követhet el törvénysértéseket (például az önkormányzat közalkalmazottjaival gyűjtethet ajánlásokat Sára Botond számára). Hogy a helyi önkormányzat az újságját Kocsis utódjelöltje propaganda-nyomtatványaként fogja működtetni. Hogy a jobboldali médiában úgy rágalmazhatják Győrit, hogy őt magát sosem hívják meg az efféle beszélgetésekre.

Ezekkel a hátrányokkal azonban számok álltak szemben.  A 2014-es országgyűlési választáson a budapesti 06-os számú választókerületben, amely a Józsefváros és a Ferencváros egy részét foglalja magába, az MSZP-s Pál Tibor mindössze 1,5 százalékkal maradt le a Fidesz-jelölt Vas Imre mögött. 2018-ban az áprilisi választáson 70,22 százalékos részvétel mellett a győztes Kocsis Máté 18 818 szavazatot kapott. A DK, az LMP, az Együtt és a Momentum szavazóinak száma együttesen 20 173 volt. Hagyjuk most az avas kérdést, hogy a másik három párt jelöltjei április 8-án miért nem léptek vissza a DK színeiben induló Ara-Kovács Attila javára, aki egymagában majdnem háromszor annyi szavazatot kapott, mint a másik három együttvéve.

Győri Péternek az ellenzéki oldalon nem volt számottevő vetélytársa. Kézenfekvő lett volna, ha a húszezer nem jobbikos ellenzéki szavazó közül a VIII. kerületi lakosok elmennek szavazni, és revansot vesznek az áprilisi győztesen. De nem ez történt, az áprilisi 70,22 százalékos részvétellel szemben, a polgármester-választáson a részvétel mindössze 23 százalékos volt. Sára Botond 8269 szavazattal nyert, Győri pedig csak 4787 szavazatot kapott.

Ezt a visszaesést nem lehet pusztán a bénultsággal, az arányok eltolódását nem lehet kizárólag Sára Botond közpénzből finanszírozott kampányával magyarázni.

J’Accuse…

Ezzel a szóval kezdte Zola híres levelét, amelyben a francia hadsereget és a francia igazságszolgáltatást vádolta azzal, hogy hamis feltételezések és hamisított bizonyítékok alapján ítélték életfogytiglani börtönre a hazaárulónak bélyegzett Dreyfus kapitányt. Nem vagyok sem olyan merész, sem olyan magabiztos, mint Zola lehetett. Nem is vádolok senkit, csak az értetlenségemet fejezem ki. Bizonyítékaim sincsenek, csak benyomásaim. Manapság szervezetek, személyek és internetes portálok egyaránt társadalmi adakozásra vannak utalva, a közpénzekből csak azok részesülnek, de számolatlanul, akik a Fidesz nótáját fújják. Nyilvánvaló volt, hogy Győri közpénzből egy fillért sem fog kapni a kampányára, márpedig a kampányhoz pénz kell. Hiába akadnak lelkes aktivisták tucatjával, egy plakátot kinyomtatni nem lehet ingyen.

Felhívtam egy régi, kedves barátomat, akiről tudtam, hogy hatalmas ismeretségi körrel rendelkezik, küldjön már át e-mail címeket. Olyan emberekét, akikről feltételezhető, hogy támogatnák Győri megválasztását, és akiknek van is tízezer forintjuk erre a célra. – Győri számára? – kérdezte a barátom. – De hiszen Győri szembekerült… és felidézett egy huszonöt évvel ezelőtti esetet, amikor Győri szociálpolitikai kérdésekről éles vitát folytatott egy másik szociálpolitikussal. Akkor az SZDSZ úgynevezett „holdudvara”, ma, amikor már nincs SZDSZ, inkább liberális holdudvart, vagy egyszerűbben liberális közvéleményt mondanék, a Győrinél ismertebb ellenfél mellett foglalt állást. Ez így is maradt meg sokak emlékezetében, bár a vita túlhaladottá vált, és a konkrét szakmai kérdésekben a hozzáértők szerint inkább Győrinek volt igaza.

De függetlenül attól, hogy kinek volt igaza, képtelenség, hogy ez most, negyedszázad múltán indoka lehessen a támogatás megtagadásának.

A barátomat sikerült meggyőznöm, hogy téved. Át is küldött egy szakajtó e-mail címet, sajnos jelentős részükről kiderült, hogy elévültek.

Egy héttel később baráti társaságban voltam, ott találkoztam az adománykérő levelem egyik címzettjével. Neki a saját címlistámból küldtem el a levelet, meg is kapta. Nem küld pénzt – mondta, anélkül, hogy rákérdeztem volna. – Egy kerületi polgármesteri helynek nincs akkora jelentősége, ez a választás nem befolyásolja a Fideszt, a Fidesz hatalmát csak a nemzetközi nyomás rendítheti meg.

Lehet, hogy igaza van. De a nemzetközi nyomás csak nem akar összejönni. Nem is beszélve arról, hogy a külső nyomás az „egyedül vagyunk” érzését erősíti. A mítosz, hogy Orbán magányosan küzd az egész világgal, azokat is mellé állíthatja, akik nem hívei a politikájának.

Ennek a kerületi választásnak azonban az átlagosnál sokkal nagyobb a szimbolikus jelentősége.

Hiszen Győri a Fidesz egyik legagresszívebb frontemberével veszi fel a harcot, a mai Fidesz egyik meghatározó arcával, egy olyan „illiberális demokratával”, aki néhány éve, mielőtt felfedezte magában a konzervatív jobboldalit, neonáci szokás szerint még megünnepelte Hitler születésnapját. De van a választásnak gyakorlati jelentősége is. Győri a maga szakértelmével és tapasztalatával valóban képes lehet rá, hogy látványosan csökkentse az utcán élő hajléktalanok számát. Ehhez persze nem alkotmánymódosításra lenne szükség, hanem férőhelyekre a hajléktalanszállókon, szociális munkásokra, és egyes esetekben a ma üresen álló, lefalazott lakások szociális lakásként való hasznosítására.

De Győri megválasztásának van fővárosi jelentősége is. A Fidesz a maga érdekei szerint alakította át Budapest döntéshozó testülete, a Fővárosi Közgyűlés összetételét. A közgyűlésnek 33 tagja van, 23 kerületi polgármester, és tízen, akik az úgynevezett kompenzációs listáról kerültek a testületbe. A 23 kerületi polgármester közül 17 fideszes, továbbá az a főpolgármester és a közgyűlés még két tagja, akik a fentebb említett listán kerültek a testületbe: a Fidesznek tehát 20 biztos szavazata van. A másik csoportot a hat nem fideszes polgármester, továbbá a kompenzációs lista 8 tagja alkotja, akik persze nem feltétlenül szavaznak egységesen a Fidesz ellen. Jelenleg tehát a Fidesz – nem Fidesz arány 20: 14, Győri megválasztása esetén ez 19:15-re módosul.

Egy határozat elfogadásához arra is szükség van, hogy az igennel szavazó polgármesterek a főváros lakosságának legalább a felét képviseljék; ez 872 333 budapestit jelent (2014-es adat). Józsefváros lakossága 2016-ban 76 811 fő volt. Ha a VIII. kerület polgármestere nemmel szavaz egy határozati javaslatra, az annyi, mintha a kerület lakossága szavazna nemmel, és ezzel bizonytalanná válik, megkapja-e a javaslat a fővárosi lakosok felének a támogatását.

Persze lehet, hogy a Fidesz Győri megválasztása ellenére is megőrizte volna többségét a fővárosban. De az az állítás, hogy egy kerületi polgármesteri helynek nincs jelentősége – egyszerűen a tájékozatlanság jele. Nem is beszélve arról, hogy jövőre önkormányzati választások lesznek.

Egy független polgármester megválasztása az jelezné, (jelezte volna), hogy még annak a testületnek az összetétele is megváltozhat, amelyet a Fidesz a maga számára talált ki.

 

Kihagyott kampánytémák

Július 31-én közzétett cikkében Jámbor András három tényre utal, amelyek elérték ugyan a sajtó ingerküszöbét, mégsem lett belőlük erős kampánytéma. Sára Botond segítői óvodásokat vontak be a kampányba, letiltották és megrongálták Győri plakátjait, a kerület egyes részeibe nem érkeztek meg az értesítések, hogy mikor és hol lehet szavazni. A kormánypárti sajtó, mindenekelőtt a kormánypárti televíziók a Fidesz kommunikációs vezetőinek (közéjük tartozott Kocsis Máté is) az utasítása nyomán választják ki a témákat.

Az ellenzéki médiában a szerkesztők sznobizmusának van ilyen jelentősége: abból lesz fontos téma, amit a liberális közvélemény hangadói fontosnak tartanak.

A botrányos józsefvárosi eseteket, úgy látszik, nem tartották elég fontosnak. Ahogy magát a polgármester-választást se.

Az ATV-ben Győri Péter Stumpf Andrással került szembe. Győrit támogató újságíró nem volt jelen Rónai Egon mikrofonja előtt, vagy nem szólalt meg. Stumpf András pedig a 2010 előtti fővárosi önkormányzat korrupciós ügyeit, Hagyó Miklós tevékenységét hozta szóba. Ellenzéki újságíró híján Győri Péternek kellett felvilágosítania a „mérsékelt jobboldal” sztárújságíróját, hogy ő, Győri Péter 2002-ig volt a Fővárosi Önkormányzat tagja, Hagyó Miklós ellenben 2006-ban került oda.

Két véletlenszerű beszélgetésből, amelyeket fentebb idéztem, általános következtetést levonni nem lehet, és főként nem szabad levonni. De a liberális közvélemény működéséről van néhány személyes élményem. Jól emlékszem, micsoda gyanakvó, rosszalló vélekedések terjedtek el Budapest-szerte 1988 őszén, hogy a Szabad Kezdeményezések Hálózatának átalakítása tagsággal és alapszabállyal rendelkező társadalmi szervezetté, magyarán párttá alakuljon, elhamarkodott ötlet volt, amely csúfos kudarccal fog végződni.  1991 őszén mondhatni kötelező vélemény volt, hogy Tölgyessy Péter elnökké választása az SZDSZ végét jelenti. 1994-ben nem számított klubtagságra méltó úriembernek, aki ellenezte az SZDSZ és az abszolút többséget elért MSZP koalícióját.

E vélemények hangoztatói többnyire meg vannak győződve róla, hogy elkötelezett liberálisként kizárólag a saját szuverén véleményüket mondják, holott megesik, hogy holmi egyenirányított, „gleichschaltolt” vélemény jön ki a szájukon. De persze a liberális közvélemény bírálatát sem szabad általánosítani. Vannak barátaim, akik azt nehezményezték, hogy nem kaptak adománykérő levelet, hozzájárultak volna a kampány költségeihez. Meg felkerült a facebookra számos, Győri Pétert bíztató, vele rokonszenvező üzenet is, köztük Nyáry Krisztián szép írása.

Az Együtt kampánytámogatásának visszafizetésére egy hét alatt százmillió forint gyűlt össze. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2015 nyarán 34 millió forintot gyűjtött össze a kormány migránsellenes óriásplakátjait kifigurázó plakátokra. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet fennmaradása érdekében majdnem négymillió forint gyűlt össze. Örülök, hogy így történt.

Annak azonban nem örülök, hogy Győri Péter kampányát mindössze 504 ezer forinttal támogatták, feleannyival, mint amennyit minden képviselőjelölt kapott az állami költségvetésből.

Talán mégsem annyira alaptalan az a rosszallás, hogy a Fidesz-ellenes közvélemény nem vette észre, nem vette tudomásul, hogy Győri Péter indulása a józsefvárosi polgármester-választáson április 8-a után az első komolyan vehető lépés volt a homogén Fidesz-uralom megtörése ügyében. Hogy nem sikerült, abban megvan a felelőssége a potenciális támogatók közönyének is.

Remélem, hogy mindazok, akik bíznak benne, hogy a NER majdnem-diktatúrája után helyreáll a parlamentáris demokrácia, megszívlelik mind az áprilisi országgyűlési választás, mind pedig a józsefvárosi polgármester-választás tanulságait. A Fidesz hatalmának a megtörését az önkormányzatoknál kell elkezdeni, mindenekelőtt a fővárosban és talán néhány vidéki nagyvárosban. A változást akaró pártok egyezzenek meg, ne állítsanak egymással szemben  jelölteket, mert akkor biztosan a Fidesz fog nyerni. A polgármester-jelöltek dolgozzanak ki helyi programot, amely a település (a kerület) lakosságának többsége számára vonzó. A közvélemény-formáló értelmiség pedig vegye komolyan az önkormányzati választást, és támogassa a Fidesz ellen fellépő jelölteket még akkor is, ha nem mindenben ért egyet velük.

Persze mindezt a Fidesz is tudja. Fel kell készülnünk rá, hogy olyan törvényeket fog keresztülhajtani az országgyűlésen, amelyek még inkább korlátozzák az önkormányzatok és a választott önkormányzati vezetők jogkörét.