Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jogerős ítélet ellenére se hajlandó a Klebelsberg Központ elárulni, mennyit csúszott a tanárok fizetése

Ez a cikk több mint 5 éves.

2015-ben több olyan történet is napvilágot látott, melyből kiderült, az akkor még Klebelsberg Intézményfenntartó Központ néven működő hivatal nem fizette ki időben a tanárokat, voltak olyanok, akik több hónapos csúszással kapták csak meg fizetésüket. A KLIK-nek 2016 elején már 17 milliárd forintnyi adóssága volt. Az Átlátszó ezért 2015 májusában közérdekű adatigénylést nyújtott be, azt szerették volna megtudni, havi bontásban hány tanár kapta meg időben a fizetését és hány nem. Az azóta Klebelsberg Központra átkeresztelt intézmény máig nem adta ki a kért adatokat.

Az adatigénylésre a törvényben kijelölt 15 napos határidőn belül a KLIK nem válaszolt, ezek után a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szólította fel a hivatalt, hogy adja ki az adatokat. A KLIK-nek a NAIH felszólítására is elvileg 15 napon belül kellett volna válaszolnia, ez sem történt meg. Ezt követően az Átlátszó beperelte az intézményfenntartót, melynek képviselői ekkor jelezték, hogy készek az adatigénylésről egyeztetni. Az egyeztetésen azt ígérték, 2016 márciusáig kiadják az adatokat. Talán senkit sem lep meg ezen a ponton: ez nem történt meg.

Az Átlátszó munkatársai 2016 áprilisában személyesen próbáltak a KLIK-től választ kicsikarni az ügyben, de Magda Balázs biztonsági vezető akkor egy hátsó lépcsőn menekült el az őt kérdező újságírók elől. Ezek után az Átlátszó újraindította a pert, melyet 2016 júniusában elsőfokon meg is nyert. A végzés 2017 januárján jogerőre emelkedett, ennek ellenére az adatokat a Klebelsberg Központ továbbra sem adta ki.

A napokban az Átlátszó levelet kapott Solti Pétertől, a Klebelsberg Központ elnökétől. Solti a levélben azt írja, mivel az intézményfenntartó központ időközben átalakult („a KLIK területi szervei beolvadtak a tankerületi központokba, és a megmaradt központi KK megszűnt intézményfenntartónak lenni 2017 elején”), ezért jelenlegi formájában a Klebelsberg Központ nem tudja kiadni az adatokat, de igazából még az átalakulás előtt se tudták volna őket kiadni.

Ahogyan az Átlátszó cikke is kiemeli, az átalakulás nem mentesíti a központot az adatigénylés teljesítése alól, mivel a Kúria már hozott olyan határozatot, melyben leszögezte, egy intézmény jogutódjára is vonatkozik a közérdekű adatigénylés kiadásának kötelezettsége. Tehát most már három éve nem hajlandó a Klebelsberg Központ elárulni, hány tanárak nem adott időben fizetést 2015-ben, pedig erre már a NAIH és egy jogerős bírói ítélet is kötelezte. A KLIK képviselői ígérgettek, elfutottak és hárítottak, mostanra pedig kiderült, nem is áll szándékukban valaha kiadni ezeket az adatokat.

Címlapkép: Csoszó Gabriella, Free Doc