Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Marad a CEU a 2019-20-as tanévre is

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az intézmény kuratóriuma június 23-i ülésén jóváhagyta, hogy a CEU a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre – derül ki az egyetem mai közleményéből.

A tavaly tavasszal elfogadott Lex CEU minden előírásának idén szeptemberig kellene megfelelnie a CEU-nak, az egyetem kuratóriuma úgy látja, ők ezt meg is tették, így nem látják akadályát, hogy megkezdjék a toborzást a következő utáni tanévre is. (A következő, 2018-19-es tanévre a toborzás már tavaly megkezdődött, és idén tavasszal zárult le a felvételi folyamat.)

A közlemény arra is kitér, hogy „a magyar kormányzat továbbra is elzárkózik a felsőoktatási törvény módosítása által teremtett helyzet rendezésétől”, pedig most már New York Állam Oktatási Hivatala is megerősítette, hogy a CEU megfelel a módosított felsőoktatási törvény előírásainak: New Yorkban is folytat képzési tevékenységet.

A június 20-i keltezésű levében (ld. lejjebb) Leslie E. Templeman, a New York állambéli felsőoktatási hivatal igazgatója azt írja: a CEU New York-i telephelyén egyenlőtlenségelemzés témájú képzést folytat, amelyet az oktatási hivatal teljes mértékben elismer. A levelet Kásler Miklós EMMI-miniszter, Altusz Kristóf (időközben lemondott) külügyi államtitkár és az Oktatási Hivatal vezetői kapták meg.

A CEU sorsáról hosszú ideje folyik a találgatás, Orbán Viktor miniszterelnök tegnap is csupán annyit nyilatkozott: „Jó döntéshez idő kell.” Magyarán a magyar kormány továbbra sem hajlandó megnyugtatóan rendezni az egyetem helyzetét, annak ellenére, hogy az most már hivatalosan is megfelel minden Fidesz által támasztott jogszabályi követelménynek. Ezzel kapcsolatban Leon Botstein, a CEU kuratórium elnöke kijelentette:

„A magyar kormányzat több ízben is kijelentette, hogy amennyiben a CEU megfelel a törvényi előírásoknak, akkor kiszámítható feltételek mellett tovább működhet Magyarországon. Itt az ideje, hogy Magyarország a vállalásainak megfelelően cselekedjen.”

Az egyetem közleménye azt is megerősíti, hogy a tervezett bécsi kampusz fejlesztése is tovább halad.