Egy héttel ezelőtt, mikor az ellenzéki Szocialista Párt beterjesztette bizalmatlansági indítványát a néppárti spanyol kormány ellen, kevesen hittek a sikerben, ugyanis a baloldalnak húsz szavazata hiányzott a kormány megbuktatásához szükséges 176-hoz.
Miután azonban a katalán függetlenségpártiak is csatlakoztak Pedro Sánchez szocialista főtitkár kezdeményezéséhez, kiderült, hogy mindössze öt jobboldali baszk honatya döntésén múlhat a konzervatív Partido Popular (PP) 2011 decemberében kezdődött kormányzásának vége.
A bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitája közben egyre több kommentár utal arra, hogy a miniszterelnök Mariano Rajoy vagy lemond, vagy a holnapi szavazáson mutatnak neki ajtót.
Paradox módon épp a Baszk Nacionalista Párt (Partido Nacionalista Vasco, PNV) mentette meg Rajoy mandátumát, amikor pont a múlt héten – kemény tárgyalások és néppárti engedmények után – megszavazta a 2016 óta kisebbségben kormányzó PP költségvetését.
Most azonban, a katalánokkal elvileg szolidáris, és az autonómia felfüggesztését elítélő baszkoknak nagyon nehéz lett volna amellett érvelniük, miért támogatnak a közvélemény szemében leszerepelt, ráadásul immár bizonyítottan korrupt pártot. Csütörtökön délután bejelentették, hogy amennyiben Rajoy nem mond le, ők is ellene szavaznak.
A bizalmatlansági indítvány közvetlen kiváltó oka ugyanis az volt, hogy múlt csütörtökön megszületett az elsőfokú ítélet az utóbbi évtized legsúlyosabb korrupciós ügyében, amely óriási médiafelületet kapott 2009 óta.
A Néppárt legmagasabb szintjéig elérő korrupciós hálózat közbeszerzéseket szerzett adakozni hajlandó cégeknek. A bűnszövetkezet központi figurájáról, Francisco Correáról elnevezett Gürtel-ügy (gürtel németül annyit tesz, mint correa, azaz öv) elsősorban Valencia és Madrid régiókban és a Baleár-szigeteken okozott óriási pusztítást, és ennek kapcsán derült ki az is, hogy a párt vezetői éveken át feketén kaptak fizetéskiegészítést.
Az ügyben az évek során rengeteg bizonyíték szivárgott ki, többek között rendkívül kompromittáló hangfelvételek, és az ún. Bárcenas-papírok, ahová a párt egykori pénztárosai jegyezték fel a B kassza mozgásait 1990 és 2008 között. Innen tudjuk azt is, hogy Mariano Rajoy 11 éven át kb. 25 000 eurós (7 millió forint körüli) fekete jövedelemhez jutott.
A PP és Rajoy nemcsak éveken át tagadta, hogy mindebből bármi is igaz lenne, de mindent megtett, a további törvénysértéstől sem visszariadva, hogy megakadályozza a pert, majd az igazságszolgáltatás munkáját, abban az ügyben, amely szerinte egy ellene szőtt összeesküvés.
Az évek múlásával pedig a súlyos tények ellenére megpróbálták elbagatellizálni a történteket, és ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a Gürtel ellenére tudtak kétszer is választásokat nyerni a szocialista párt (Partido Socialista Obrero Español, PSOE) neoliberális válságkezelése után.
A múlt csütörtökön nyilvánosságra került ítélet azonban még annál is súlyosabb, mint várható volt, pedig csak a Gürtel első etapját vizsgálták, és további hét van hátra.
A 37 vádlottból 29-et ítéltek el, összesen 351 év börtönre, köztük Francisco Correát 51, és a Néppárt volt pénztárosát, Luis Bárcenast 33 évre.
A súlyos börtönbüntetéseken túl – amelyek ellen egyébként többen fellebbeznek – a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy
a ma is jelentős konzervatív befolyás alatt lévő igazságszolgáltatás elismerte, hogy maga a párt, a PP is hasznot húzott ebből az intézményes korrupcióból, és ebből finanszírozta B kasszáját, amelyből feketén fizetett mellékest a párt vezetőinek.
Mindez a most vizsgált szakaszban, 1995 és 2005 történt, Mariano Rajoy pedig 2004-ben került a párt élére, de előtte is a legmagasabb szférákban mozgott – és a bírák ezen felül még azt is aláhúzták, hogy a miniszterelnök vallomása szerintük megkérdőjelezhető.
Lényegében ezek azok az indokok, amelyek arra indították az ellenzék vezető erejét, a szocialistákat, hogy a kormány lemondásának hiányában múlt pénteken beterjesszék bizalmatlansági indítványukat.
Pedro Sánchez nem igazán tisztázta, mi lenne a terve, ha az indítvány sikere esetén kormányra kerül. A csupán 84 képviselővel rendelkező szocialisták külső segítség nélkül nem tudnának kormányozni, és pártja jobb szárnya nem állna szóba sem az újbaloldallal, sem a periféria nacionalistáival. Bár Sánchez jelezte, hogy az elfogadott költségvetés maradna egyelőre, majd idővel választásokat írna ki, néhány napja még ők maguk sem hittek a sikerben.
A PP számára a jövő mindenképpen nagyon sötétnek tűnik, egyes régiókban már tömegesen állnak át középvezetői az új jobboldali csillag Ciudadanos (Cs, Polgárok) párthoz.
Albert Rivera progresszív köntösbe öltöztetett, spanyol nacionalista és neoliberális ihletettségű formációja már nagyon szeretne új választásokat, mert a közvélemény-kutatások szerint eddigi negyedik helyéről az élre kúszott. A PP eddigi külső támogatója nem akart aktívan részt venni a kormánypárt megbuktatásában, de hiába a katalán krízis nyomán kisgömböc módjára hízó népszerűség, most Rivera mégis lemaradhat a történelmi pillanatról.
Rajoy számára továbbra is nyitva áll a lemondás lehetősége, és adódhatnak még meglepetések is holnapig. Ha azonban nem teszi meg ezt a szívességet pártjának és a jobboldalnak, akkor a PNV mai bejelentése nyomán megpecsételődött a sorsa.
Ha Sánchez bizonytalan körvonalú terve mégis megvalósul, az komoly revansot jelentene az utóbbi években keményen megalázott politikusnak, akit saját pártja vezetősége puccsolt meg, miután 2016-ban nem volt hajlandó nagykoalícióra lépni a PP-vel, és baloldali alternatívát kezdeményezett az újbaloldali Podemosra támaszkodva. Csak a párttagság szavazatával sikerült visszaszerezni a főtitkári címet, és az „elitek” azóta sem bocsátottak meg neki.
De elégtételt kaphatnának a katalán independentisták, akik a napokban végre életképes kormányt is összeraktak, és Rajoy megvetése után fordulatot remélnek a PP bukásától.
Végezetül pedig a baszkok, akik miután több évtizeden mumusként és bűnbakként szolgáltak Madrid nacionalista retorikájához, most ismét döntési pozícióba kerültek, és rajtuk múlt az ország eddig legerősebb formációjának sorsa.
A PNV első látásra szélkakas stratégiáját magyarázhatja az is, hogy a költségvetés megszavazásáért jelentős anyagi előnyöket harcoltak ki, amelyek még egy évig megmaradnának. Plusz az is lényeges, hogy a pragmatikusságáról ismert párt egyelőre szóba sem áll Riveráékkal, tehát egyáltalán nem érdekük, hogy siettessenek egy választást, amelyet legfőbb ellenfelük nyerhet.
Túl a pártok stratégiai megfontolásain, ami talán a legfontosabb: a konzervatív kormány azonnali bukása, így vagy úgy, a spanyol polgárokat is megerősíthetné abban, hogy a demokrácia és a képviseleti rendszer, amelyben alapvetően ingott meg a bizalmuk az utóbbi másfél évtizedben, mégis ér valamit. Legalább annyit, hogy egy párt, amelyről már az igazságszolgáltatás is kimondta, a közismert bizonyítékokra alapozva, hogy többszörösen korrupt és hazug, nem maradhat hatalomban egy nappal sem tovább.
