Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Észak-Írországot is elérheti az abortuszreform hulláma

Brit kormánypárti politikusok az Ír Köztársaságban erről tartott előző napi népszavazás után a nem kevésbé szigorú észak-írországi abortusztörvény enyhítését szorgalmazták vasárnap, miután az ír választók kétharmada a terhességmegszakítást gyakorlatilag minden esetben tiltó, 35 évvel ezelőtti alkotmánymódosítás elvetésére voksolt.

Az írországi népszavazási eredménye nyomán Penny Mordaunt, a konzervatív párti brit kormány esélyegyenlőségi és a nőket érintő kérdésekért felelős minisztere Twitter-üzenetében úgy fogalmazott, hogy az ír referendum „történelmi jelentőségű, nagyszerű” fejlemény, amely reményre ad okot Észak-Írországban is. Penny Mordaunt szerint „e reménynek teljesülnie kell”.

Theresa May miniszterelnök azonban minisztere véleményével szemben azt nyilatkozta a felvetésről, hogy ő maga mindenképpen ellenezni fogja azt. Álláspontját azzal indokolta, hogy szerinte erről a helyi kérdésről nem Westminsterben, hanem Belfastban kell, hogy döntés szülessen.

Mayre azonban pártján belül és azon kívül is jelentős nyomás hárulhat a kérdésben. Mordaunt felhívásához vasárnap négy elődje, Amber Rudd, Justine Greening, Nicky Morgan és Maria Miller is csatlakozott.

Greening, aki januárig töltötte be Penny Mordaunt jelenlegi miniszteri tisztségét, tavaly  – javarészt a toryk belső ellenzékének nyomására – olyan módosítást hajtott végre a brit abortuszrendelkezéseken, amely lehetővé tette az észak-írországi nőknek a terhességmegszakítás ingyenes elvégeztetését az angliai állami egészségügyi szolgálat kórházaiban.

Vasárnapi Justine Greening is arról írt Twitter-oldalán: az írországi népszavazás eredménye nyomán az abortusztörvényről szóló demokratikus vitát Észak-Írországban is el kell kezdeni.

Az ellenzéki Munkáspárt egészségügyi árnyékminisztere, John Ashworth is egyetért az észak-ír abortusztörvény enyhítésével. Úgy vélekedett, az észak-ír nőket is ugyanazok a jogok kellene, hogy megillessék, mint az íreket.

 

Az észak-ír abortuszhelyzet azért kiált sürgős megoldásért, mert évente átlagosan ezer nő utazik Észak-Írországból Angliába terhességmegszakítás végett.

Észak-Írországban ugyanis – amely nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt – jelenleg ugyanolyan szigorú abortusztilalmi szabályok vannak érvényben, mint Írországban. Az észak-írországi törvények még nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedik az abortuszt, és akkor sem, ha a magzatról a szűrővizsgálatokon kiderül, hogy súlyos fejlődési rendellenességekkel jön a világra, és nem lesz remény életben maradására. Az illegális abortuszért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható Észak-Írországban.

Az abortusztörvény esetleges módosítása az észak-írországi parlament hatáskörébe tartozna, ám tavaly január óta – egyelőre feloldhatatlannak tűnő belpolitikai viták miatt – nem működik Észak-Írországban a brit fennhatóságot pártoló többségi protestáns közösség legnagyobb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a britellenes katolikus mozgalom vezető pártja, a Sinn Féin alkotta felekezetközi önkormányzat, így a londoni parlamentnek elvileg módja lenne saját hatáskörében módosításokat foganatosítani.

A helyzetet bonyolítja mindazonáltal, hogy a Nagy-Britanniában kormányzó Konzervatív Párt a tavaly júniusi előrehozott választásokon elveszítette addigi alsóházi többségét, és azóta éppen a DUP külső eseti támogatásától függ fennmaradása. A DUP azonban szociális kérdésekben jóval kevésbé liberális nézeteket vall, mint a Konzervatív Párt, mereven ellenzi például az azonos neműek házasságát, amelyet Nagy-Britanniában David Cameron, az előző konzervatív párti miniszterelnök kormánya tett lehetővé külön törvénnyel, és ellenzi az abortuszt is minden körülmények között.

(Forrás: MTI/BBC/The Guardian)

Olvass tovább!