Rétvári Bence erősen kezdte a napot: az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek büszkélkedett el azzal, hogy

nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, a kormányváltás óra annyira kevés orvos nem akart még külföldre menni, mint 2017-ben.

Hozzátette azt is, hogy 2010 óta 60 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma, és 2015-höz képest 30 százalékkal csökken a távozó ápolók száma is.

Természetesen nem lenne igazi a győzelmi jelentés, ha nem fűzne az államtitkár magyarázatot is a sikerhez. Rétvári szerint 2010 óta több kormányzati intézkedés javított az orvosok és ápolók helyzetén, és ennek vannak már látható eredményei.

És ez még nem minden! Az egészségügyi dolgozók itthon maradását az államtitkár állítása szerint segíti az orvosok és ápolók béremelése, valamint a kórházak jelentős fejlesztése és a munkakörülmények javítása is.

Végső csapásként pedig kicsit ekézte a 2010 előtti szocialista kormányokat, mondván: velük szemben „a jelenlegi, nemzeti kormány nem spórol az emberek egészségén, hanem jelentősen bővíti az egészségügyre fordított forrásokat. Ezt a törekvést a mértékadó nemzetközi felmérések is visszaigazolják.”

Mielőtt bárkinek egekbe szökne a vérnyomása Rétvári meglátásai miatt (azért mégse túl szerencsés dolog bekerülni manapság a magyar egészségügybe…), nézzük meg egy kicsit a valóságot is.

A KSH adatai szerint például közel sem olyan magas az egészségügyi dolgozók bére, mint amivel a (szerencsére immár leköszönt) Balog Zoltán miniszter borzolta a kedélyeket néhány hónappal ezelőtt. Ráadásul a kormány inkább trükközött a béremeléssel (nem a béreken emelt, hanem bérkiegészítést vezetett be, amely minden fizetéshez annyit tett hozzá, amennyi a bérminimum eléréséhez kellett), az egészségügyi dolgozók pedig olyan elégedettek a helyzetükkel, hogy nem sokkal a választások előtt még tüntettek is. Erről akkor ennyit…

A kórházak állapotát gondolom, nem kell senkinek magyarázni, én egy képet raknék csak ide, a Budai Gyermekkórházban fotózta egy anyuka. Igen, az ott penész.

A kórházak helyzete egyébként közel sem olyan jó, mint ahogy azt az államtitkár megpróbálja eladni: bár a kormány tavaly év végén (is) kifizette az intézmények adósságát, 44 milliárd forintot tolva be a hiányzó kasszákba, ehhez képest idén március végén újra 27 milliárd forintra rúgott az az összeg, amellyel a beszállítóknak legalább 30 napja tartoznak.

És a helyzet nem csak a kórházakban drámai, nemrég a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (ők is tüntettek korábban a tarthatatlan helyzetük miatt) tette közzé az alábbi videót egy mentőautó állapotáról:

És akkor térjünk rá végül az orvoselvándorlás kérdésére, hiszen Rétvári államtitkár is erre volt a legbüszkébb.

Lendüljünk túl gyorsan az egyszerű (és cinikus) válaszon, hogy azért csökkent az orvoselvándorlás, mert már mindenki, aki tudott, elmenekült. Valójában a helyzet ugyanis ennél sokkal árnyaltabb, ahogy arra a Magyar Kórházszövetség 30. kongresszusán a szakértők is rámutattak.

Svébis Mihály, a szövetség elnöke az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának, és a legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügyből jelenleg hiányzó szakemberek pótlását.

Arra is rámutatott, hogy míg az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszi ki, addig 16 százalék felett van a belföldi pályaelhagyók aránya – vagyis azoké, akik egész egyszerűen abbahagyják hivatásukat, és más szakmát választanak maguknak.

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai pedig legfrissebb kutatásukban azt vizsgálták, hogy a magyarországi orvostanhallgatók közül hányan készülnek külföldre. Bár semmiképp sem meglepő, de azért Rétvári Bence figyelmébe is ajánlanánk az eredményeket:

az ötöd- és hatodéves hallgatók 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást, minden 25. fiatal pedig már abban is biztos, hogy nem orvosként képzeli el a jövőjét.

Szintén az államtitkár úrnak egy érdekesség a felmérésből: az országot elhagyni kívánók kétharmada az orvosi munka- és életkörülményeket, valamint a bérezést jelölte meg döntése fő okaként.

Mondhat tehát az államtitkár bármit, a tények nem igazolják az optimizmust, az orvoselvándorlás és az orvoshiány égetően nagy probléma ma a magyar egészségügyben, és úgy tűnik, hogy a kormányzati intézkedések sem billentik pozitív irányba a mérleget. Ha Rétvári Bence időnként ellátogatna valamelyik egészségügyi intézménybe, netán „mértékadó nemzetközi felmérések” helyett az egészségügyben dolgozókkal beszélne a kialakult helyzetről, maga is belátná, hogy mindaz, amit mond, legfeljebb egy párhuzamos valóságban létezik.