Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Többnyire a Fidesz javára állapodtak meg a billegő körzetek – Íme a választás hivatalos végeredménye

Ez a cikk több mint 6 éves.

Befejeződött a levélszavazatok megszámolása is, így eldőlt a bizonytalan körzetek sorsa is. A héten még izgulhattunk néhány körzetért, ahol csupán 1-2 százalék eltérés volt a Fidesz és az ellenzéki jelölt szavazatai között. Mára már tudjuk, sehol sem fordult az eredmény, minden bizonytalan körzetet elvitt az a jelölt, aki még ha néhány százalékkal is, de vezetett a vasárnapi eredmények alapján.

Az Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a határon túli magyarok 96,24 százaléka a Fidesz-KDNP-re szavazott. Az LMP 0,93 százalékot, a Jobbik 0,91 százalékot, az MSZP-Párbeszéd 0,55 százalékot, a többi párt pedig ennél is kevesebb szavazatot kapott tőlük. Levélben több mint 224 ezer érvényes szavazat érkezett.

A számlálás tegnapi állásához képest történt egy változás a mandátumok végső eloszlásában: éjszaka ugyanis a Jobbik az utolsó pár töredékszavazattal nyert egy listás helyet a Fidesztől a parlamenti patkóban.

A végső eredmények szerint a 199 parlamenti helyből 133-at a Fidesz, 26-ot a Jobbik, 20-at az MSZP-Párbeszéd, 9-et a DK, 8-at az LMP, 1-et az Együtt, a Magyarországi Németek Független Országos Önkormányzata és egy független szerzett.

Forrás: valasztas.hu

Budapesten 4 kerületben vált biztossá a Fidesz győzelme. A 11. kerületet a fideszes Simicskó István nyerte az MSZP-s GY. Németh Erzsébettel szemben, a 12. kerületet Gulyás Gergely vitte el a DK-s Bauer Tamás elől, a 15. kerületben pedig a fideszes Szatmáry István nyert az Együtt jelöltjével, Vajda Zoltánnal szemben. A 2. kerületben nyert a fideszes Varga Mihály a DK-s Niedermüller Péter ellen. A belvárosban az LMP-s Csárdi Antal körzete billegett, de végül sikerült legyőznie a KDNP-s Hollik Istvánt.

Vidéken is változatlan maradt a helyzet, többnyire a Fidesz győzedelmeskedett a Jobbik felett: Gyöngyösön a Jobbik exelnökével, Vona Gáborral szemben a fideszes Horváth László nyert, de az LMP társelnök Szél Bernadettnek sem sikerült győznie a Budakesziért folyó szoros küzdelemben a fideszes Csenger-Zalán Zsolttal szemben.

Orosházán, Törökszentmiklóson és Miskolcon szintén a Fidesz nyert a Jobbikkal szemben, viszont Dunaújvárost sikerült megszereznie a jobbikos Pintér Tamásnak. Pécsen is szoros volt a küzdelem, de végül a független Mellár Tamásnak sikerült legyőznie a kormánypárti Csizi Pétert.