Az olasz maffiák jelenléte sokkal jobban behálózza Kelet-Európát, mint gondolnánk, állítja Itália bűnszervezeteinek egyik legismertebb „szakértője”, Roberto Saviano író, újságíró, aki 2006-os Gomorra című könyvének világsikere óta rendőri védelem alatt él. Saviano Ján Kuciak szlovák újságíró és menyasszonyának megölése kapcsán írt arról, hogy nagy vonalakban mióta és miért vannak jelen az olasz „családok” régiónkban.
Tőke és szolgáltatások
A Kuciak és kollégái által feltárt rendszer, a dél-olasz, calabriai ‘Ndrangheta és a politika viszonya mindig ugyanazon séma szerint működik: a maffia adja a tőkét, a vállalkozó befekteti, a politikus pedig megkönnyíti a dolgokat, és mindenki busás haszonra tesz szert. A politikusok ezen felül, itt Kelet-Európában még az elismerést is bezsebelhetik, hiszen a maffiák beruházásai nem ritkán a gazdasági növekedés látszatát keltik.
A nápolyi újságíró úgy véli, ezek a bűnszervezetek lehettek az első nyugati vállalkozások, amelyek állandó kapcsolatot ápoltak a kommunista rezsimekkel. Tulajdont ugyan nem vásárolhattak, de számíthattak a korrupt politikusokra, hogy az illegális kereskedelmet kezelhessék, akárcsak a nyugati termékek csempészetének monopóliumára.
Épp ezért a berlini fal leomlása után, Saviano szerint az olasz maffiák voltak a legnyerőbb helyzetben ahhoz Kelet-Európában, hogy közvetítsenek a keleti, gyenge lábakon álló polgárság és az olasz nagyvállalkozók között, akiknek még nem alakult ki saját kapcsolatrendszerük. A különféle klánok számos szolgáltatást ajánlottak az olasz üzleti szférának: olcsó munkaerőt garantáltak, szakszervezetek nélkül, megoldották az adminisztratív gondokat, szóval igazi paradicsomi állapotokat kínáltak fel.
Emigráló keresztapák
Ez történt pl. a Bardellino-csoport esetében, ahogy azt a vallomást tevő Carmine Schiavonétól tudható. A Cicciariello néven ismert Francesco Schiavone Szlovákiában és Lengyelországban ruházott be, Luigi Diana Magyarországon; a Grande Aracri-banda Romániában; Antonio Prudentino (Sacra corona unita) Albániában, és a Cosa Nostra a romániai hulladékfeldolgozásba.
A lista nagyon hosszú – állítja Saviano – és kiegészítendő azokkal, akik az igazságszolgáltatás elől menekültek ezekbe az országokba: Ugo De Lucia a szlovákiai Poprádra, Pietro Licciardi és Pino Bonavita Prágába, Giancarlo De Luca Nagylakra (a román határ mellett), Pasqualino Ariganello Gyulafehárvárra, Antonio Cella a lengyelországi Głogów-ba és Pasquale Avagliano Temesvárra.
Kuciak, akárcsak „más kivételes és bátor újságírók Kelet-Európában” – írja Saviano, a rendőrség és a politika figyelmének hiányát ellensúlyozzák, amikor feltárják, milyen érdekeltségei vannak pl. a ‘Ndranghetának a szlovák gazdaságban. A calabriai bűnszervezethez vagy a Bova Marinához kötődő családok ’89 után érkeztek ide, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak, amit aztán az uniós támogatások elnyeréséhez használtak.
Fegyver, drog, prostitúció
Saviano szerint azonban, az igazán nagy biznisz, amit az olasz szervezetek megpróbálnak monopolizálni a kelet-európai országokban, a fegyvereké. Az újságíró kiemeli a csehszlovák VZ-58-as gépkarabélyt, az AK-47-es „olcsóbb variánsát”. Az olasz maffiák nagy üzlete az egykori állami fegyverarzenálok értékesítése, ez egyébként nemcsak őket érdekli, hanem alkalmasint a terrorista csoportokat is. A 2015-ös franciaországi merényletekben használt fegyverek többsége a volt szocialista országokból származott. Sőt, Saviani szerint egy 1986-ban rögzített beszélgetésben, a Nuvoletta klán tagjai egy Leopard harckocsi megvételéről tárgyaltak kelet-német partnereikkel.
A fegyvereken felül ott van a drog is: a múltban a drogkereskedelem keleti útvonalai, főleg a Nyugat-Európába tartó afgán heroiné, átszelték Szlovákiát. De az olcsó repülőjáratokkal megnőtt a fiatal turisták száma Pozsonyban, és az erre némileg felkészületlen városban megugrott az illegális szolgáltatások volumene: marihuána és kokain, prostitúció és szerencsejáték – ezek nagy része bűnszövetkezetek kezében van Saviano szerint.
Oroszok és a német Commonwealth
Csehország és Szlovákia az orosz maffia felségterületei is, és a Kelet-Európában jelentős súlyt képviselő szervezett bűnözés Németország felelőssége is, amennyiben a német „Commonwealth-nek” tekintett országokban megtelepedő maffiák gazdasági szerepe ellenére a német kormány sem a pénzügyi tranzakciókat, sem a német cégek termelési folyamatát nem felügyeli eléggé. Saviano azt állítja, hogy a jelenlegi keleti és német szabályozás nem is teszi lehetővé, hogy a maffiák gazdasági és katonai potenciáljával felvegyék a versenyt.
Kuciak kivégzése, amennyiben valóban a ‘Ndrangheta érte a felelős, változásra utal a szervezet működésében, amely a múltban igyekezett elkerülni újságírók megtámadását. Sokan azt gondolják – írja Saviano –, hogy ha a felbujtók a calabriaiak is, a kivitelezők inkább szlávok.
A házon belüli gyilkosság, Kuciak menyasszonyának tarkón lövése nem illik az olaszoktól megszokott, jellemzően utcai támadások stílusához, amelyek egyébként a nagyobb látványosságot, reklámot is célozzák.
Az olasz szervezetek az utóbbi években inkább a fizikai fenyegetéseket és az újságírók ellehetetlenítését, hírnevének lerombolását preferálják. Ha valóban a ‘Ndrangheta a felelős a kettős gyilkosságért, az arra utal, hogy gyors intervencióra volt szükség, hogy valamilyen információ publikációját megakadályozzák.
Nem volt arra idejük, hogy módszeresen aláássák Kuciak hitelét. Ha így cselekedtek, pontosan tudták, hogy ezért drága árat fognak fizetni, mind az esetleges szankciók, mind a médiafigyelem tekintetében, azaz üzletileg is.
Épp ezért logikusan valami ennél fontosabbat, komplexebbet védtek. Azon túl, hogy egy hasonló gyilkosság persze üzenet minden kolléga felé, hogy senki sincs biztonságban.
Saviano aláhúzza, hogy a ‘Ndrangheta már otthon érzi magát Szlovákiában éppúgy, mint Németországban vagy Hollandiában. Míg korábban az volt a szabály, hogy külföldön nem lehetett úgy viselkedni, mint a hazai terepen, a 2007-es duisburgi merénylet óta, ahol 6 embert öltek meg, Észak- és Kelet-Európa már nem annyira más, mint a hazai, calabriai falvak.
Nem újságírónak való vidék?
A nápolyi Camorra titkait egykor a világ elé táró Saviano végezetül emlékeztet arra, hogy néhány hónapja egy másik újságírót is meggyilkoltak Európában: Daphne Carauan Galaiziát Máltán.
Újságírók megölése első látásra stratégiai hibának tűnhet, hiszen azonnal alátámasztja, nyomozás és tárgyalás nélkül a meggyilkolt állításait. Ez azonban csak addig volt így, amíg a civil társadalom és a média az érdeklődés előterében tartotta az esetet, amíg ki nem derült pontosan, mi is történt. Saviano keserűen zárja cikkét:
„Ma azonban a maffiózók tudják, hogy akárcsak a múlt század ötvenes-hetvenes éveiben, egy újságíró megölése csak pár napig tartó felháborodást eredményez, és néhány óráig van jelen a honlapokon. Épp ezért az ügy a jogi területre redukálódik, ahol meg kell fizetni a katonai árat, de a gazdasági érdekek megmenekülnek. Ma mindenki siratja Jánt, ezt a bátor srácot, akit lelőttek, csakhogy az életben lévő sajtómunkások támogatásának érdekében nem történik semmi. Így válhatnak az elszigeteltség, a rágalmazási perek áldozataivá, ahogy Daphne Caruana Galiziával is történt. Európában, akárcsak Latin-Amerikában, csak a halott újságírónak jár a támogatás.”
