Most, hogy túl vagyunk egy bombameglepetésen, jönnek a nem kevésbé meglepő közvélemény-kutatási adatok, és lassan a célegyenesbe fordulunk az április 8-i választások előtt, tehát felmerül néhány kérdés.

1. Legyőzték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, most akkor mégis demokrácia van?

Nem. Nincs. A nagyarányú választási csalás a legsötétebb diktatúrák eszköze, illetve meglehetősen drámai pillanatokra van tartogatva. Az Orbán-rezsim nem így működik, ahogy a legtöbb nem-demokratikus rezsim sem, hanem sunyibb módon.

A média szisztematikus megszállása és propagandagépezetté lefokozása, a jogállami garanciák leépítése, az ügyészség politikai irányítása, a NVB politikai elfogultsága az intézményesült korrupcióval, az anyagi erőforrások példátlan koncentrálásával, a választási rendszer átszabásával brutálisan leszűkítették mindenféle politikai alternatíva mozgásterét.

A szakirodalom az ilyen szürke zónába tartozó formákat hibrid rezsimeknek nevezi.

A hódmezővásárhelyi vereség még nem jelenti, hogy a rezsim leváltható és még egy választási vereség sem jelentené azt, hiszen gondosan bebetonozták magukat a hatalomba minden szinten.

A hódmezővásárhelyi vereség annyit jelent, hogy ha az emberek elég dühösek, akkor a választásokon még ezt ki tudják fejezni, mert a rezsim még nem fél eléggé a bukástól ahhoz, hogy ezt fizikailag lehetetlenné tegye.

2. Úgyse adják át a hatalmat, minek menjek szavazni?

Azért kell elmenni szavazni, mert még lehet, és mert még van választási lehetőség.

Minél többen mennek el szavazni és minél többen fordulnak a rezsim ellen, annál inkább megnehezítik a fideszesek a dolgát, hogy a szokásos sunyi kis húzásaikkal megtartsák a hatalmat.

A nyílt választási csalás nagyon durva lépés, amitől még mindig visszariadhatnak, és ha a kormány bukása nem is jelenti, hogy automatikusan jó lesz nekünk, egy fontos és kihagyhatatlan lépést teszünk a demokrácia és a saját magunk élete fölötti rendelkezés visszanyerése felé.

Ha pedig rászánják magukat, nos, akkor legalább tisztán látunk. A bojkottnak pontosan az a hibája, hogy át akar ugrani egy fontos fázist és rögtön nyílt diktatúrába akarja fordítani a rezsimet, holott valójában nem pontosan tudjuk, hogy hol állunk.

Nem kétséges, hogy mindannyiunknak rosszabb lehetőség a nyílt diktatúra, mint egy hosszú, keserves tanulási folyamat, amelynek a végén legalább ott a remény a szabadságra és a jobb életre. Lehet, hogy ez az út, ez a folyamat előbb a diktatúra poklához vezet minket, de lehet, hogy nem. Ha egy mód van rá, inkább tegyünk ellene, mint hogy az egyszeri szőlősgazdát kövessük:

„A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
„No hát, no!” így kiált; „én uram isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!”
(Arany János: Bolond Istók)

A politikai részvétel lenne a jobb megoldás akkor is, ha reménytelenül népszerű lenne a rezsim, de Hódmezővásárhely megmutatta, hogy nem ez a helyzet. A kormány elképesztően agresszív propagandája és az ellenzék gyengesége némiképp eltorzította a perspektívánkat, de az eddig is tudható volt, hogy tartalmi értelemben a migránsozós-sorosozós kormánypropaganda valójában messze nem olyan hatékony, mint amennyire brutális és amennyire hatékony az embereket valóban érdeklő kérdések megvitatásának megakadályozásában.

Az embereket ugyanis az egészségügy helyzete és a szociális kérdések sokkal jobban érdeklik, azt is lehetett tudni, hogy még a hívei is korruptnak tartják a Fideszt, csak a mesterséges hisztériakeltés ezt elfedte. De csak mostanáig.

3. Na, de mire megyünk összefogás nélkül?

Nem teljesen mindegy? A pártoknak megvannak a maguk (egyébként nem egészen irracionális) szempontjaik, de nem ők döntik el, ki kerülhet be a parlamentbe, hanem a szavazók.

A kínálat szűkítése ezt leegyszerűsítheti, de valójában nincs rá feltétlenül szükség, mivel a választók maguk arra szavaznak, akire akarnak, akár van összefogás, akár nem.

Sőt, az se baj, ha bizonyos mértékig megoszlanak a szavazatok, hiszen elég több szavazatot kapnia egy ellenzéki jelöltnek, mint a fideszeseknek, s az esetek jelentős részében ebbe beleférhet az is, ha nem mindenki ugyanarra szavaz. Pontosabban: minél többen mennek el szavazni, annál inkább beleférhet.

Ráadásul nem csak egyéni, de listás szavazatok is vannak, így az ember azt is megteheti, hogy egy pártot preferáljon a szíve szerint és egy másik párthoz tartozó egyéni jelöltet támogasson a Fidesz iránti ellenszenve alapján.

És ez így van jól: van, aki sose szavazna bizonyos pártokra, de nem baj, ha elmondja a véleményét (ennek legalább politikai haszna lehet, mert utólag a Fidesz ellenfelei hivatkozhatnak rá); vannak, akiknek belefér a szavazatmegosztás is (főleg, ha van a számára visszataszító mellett számára elfogadható alternatíva is) és persze van, aki talál magának a nagyobb kínálatból rokonszenves jelöltet. Mivel előzetesen csak tippelni lehet, ki a legesélyesebb egyéni jelölt, nem is feltétlenül baj, ha több jelölt van.

4. De hát kire szavazzak, ha mindenki ellenszenves?

Aki komolyan azt gondolja, hogy a Fidesz, bár nem érdemli meg a szavazatát, de mégis jobb, mint bármelyik alternatívája, az persze nyugodtan maradjon otthon és járuljon csak hozzá a Fidesz hatalmon maradásához. Őt ezúton is csókoltatom és sok sikert kívánok neki az életben a magam és a családom nevében is.

Mindenki másnak ott a lehetőség, hogy gondolkozzon, olvasson programot, nézegesse a hirdetéseket, közvélemény-kutatásokat, kérdezze meg barátait, családtagjait. Ha például kiválaszt egy kisebb pártot, amelyik nyilván nem váltja le magától a Fideszt, azzal is gyengítheti a Fidesz hatalmát, ha az adott párt bejut a parlamentbe.

De nem is feltétlenül kell, hogy a szavazata besegítsen egy pártot a parlamentbe. Ha csak elmegy és a szavazással kifejezi azt, hogy bárki, csak ne a Fidesz, annak is van pozitív politikai következménye, hiszen politikai értelemben nincs elveszett szavazat, főleg ilyen egyoldalú erők küzdelmében, ahol a túlerőben lévő ellenfél legyőzése annyira reménytelennek látszik. De ki tudja, talán nem mindenki egyformán ellenszenves, csak messziről látszik annak.

5. Az ellenzék csupa komcsiból, migránssimogatóból, korrupt bűnözőből, bukott politikusból áll, nem?

Nem, ez egy marhaság, vagyis a kormánypropaganda alternatív valósága, álomvilága. Valójában sokféle ellenzéki politikus van és még a közöttük található legnagyobb gazemberek se tettek semmit, ami az elmúlt 8 év végeláthatatlan bűneihez lenne mérhető. Nem kell őket szeretni, de nem szabad bedőlni a rezsim hazugságainak.

6. Na, de ha az ellenzék nyerne is, szörnyű idők jönnek, most legalább stabilitás van, nem?

De. Az ellenzék győzelme nem valószínű, hogy könnyebbé teszi az életünket. Túl könnyen és túl gyanútlanul adtunk fel túl sok mindent a szabadságunkból, értékeinkből, intézményeinkből, törvényeinkből és nem utolsósorban a nemzeti vagyonunkból.

A NER lebontása nem lesz leányálom és az ellenzéki politikusok nem szuperhősök.

A legvalószínűbb, hogy zűrzavaros időszak vár ránk, akkor is, ha marad a rezsim és akkor is, ha elkezd összeomlani. Ez az az ár, amit sajnos azért kell fizetnünk mindenképpen, amit eddig elmulasztottunk. Az egyik út az, hogy ebből megpróbálunk már most kikecmeregni, a másik, hogy tovább süllyedünk a mocsárba és később még drágábban leszünk kénytelenek megváltani a szabadságunkat a Mészáros Lőrincek, Tiborcz Istvánok és társaik rabságából.

Tessék elmenni választani!

A szöveg eredetileg a Baloldali Liberális blogon jelent meg.