Kevesebb mint két hónap múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon. Az eredményt előre lehet tudni: a Fidesz kapja majd a legtöbb szavazatot. De nagyon nem mindegy, hogy mennyivel és hogyan. Ezért minden rossz előjel ellenére is el kell menni szavazni – április 8-ának van tétje.

Ebben a cikkben amellett fogok érvelni, hogy akinek egy kicsit is számít, hogy merre megy az ország, annak részt kell vennie az előttünk álló országgyűlési választáson. Mert a leadott szavazatoknak – minden látszat ellenére – igenis lesz tétje. Nem a hagyományos formában és mértékben: a kormányváltásról nagy valószínűséggel nem dönthetünk – ez most nem adatik meg nekünk. Ehhez képest csak korlátozott sikereket és hatásokat remélhetünk egy jó választási kimeneteltől – viszont ezek sem elhanyagolható jelentőségűek, főleg a legutóbbi közvélemény-kutatások fényében.

Közpolitikai tétek

A Fidesz 2010 óta tartó rendszerépítése két ciklust követően végéhez közeledik – szinte nem maradt olyan intézmény, amely valódi veszélyt jelenthet az Orbán vezette „család” vagyonrablást szolgáló hatalmi bebetonozására.

A gépezet szépen lassan mindent elfoglalt vagy ledarált: a Parlament mára csak díszlet, a közmédia bezsebelve, „kemény” munkával mellé jött a hagyományos és digitális sajtó 80%-a is (vidéki körzetek esetében 100%). Ügyészség, Számvevőszék, Médiahatóság, állami apparátus, rendőrség, ombudsmanok, választási hatóságok mind fideszes ellenőrzés alatt.

Ezek együtt készséges díszletként szolgálják azt a mindenre kiterjedő gazdasági rablássorozatot, aminek révén egy szűk, pár ezres kör ellopja közös jövőnk erőforrásait. Mert minden más csak showelem és bűvésztrükk – ez a lényege a rendszernek.

Mégis van még két terület, ami időről-időre, bátortalanul és esetlenül, de gátat vagy legalábbis akadályt tud képezni az ország teljes lenyúlásának során. Olyan intézmények ezek, amelyek – minden hibájuk mellett – még nyomokban tartalmaznak demokráciát, erkölcsöt, jogállamiságot, sőt szakértelmet is. Ezek az önkormányzati rendszer és a bíróságok.

És ha Orbánnak ismét kétharmada lesz, akkor az ellenállásnak ezeket az utolsó bástyáit fogja lerombolni – hatalma teljes, gyakorlatilag kikezdhetetlen lesz.

Az önkormányzatoknál már az elmúlt évek is arról szóltak, hogy fokozatosan egyre több hatáskört és így pénzt vettek el tőlük. Minden valódi, téttel bíró döntési jogkör a központosított rendszerekbe került. Így meggyengülve, anyagilag kivéreztetve várják az utolsó csapást.

Hiszen egy újabb kétharmad esetén, az eddig kiszivárgott tervek alapján már szimplán meg is szüntetik a jelenlegi rendszert, eltörlik a helyi önkormányzatokat. Azaz nem lesz helyben választott, a helyieknek felelős vezetése az egyes kerületeknek, városoknak, falvaknak. Ehelyett minden fontos ügyben egy központilag (értsd a kormány és így Orbán Viktor által) kinevezett „prefektus” fog dönteni.

Lehet persze nem szeretni, kritizálni a jelenlegi önkormányzati rendszert, bagatellizálni jelentőségét, de a helyi közösségek autonómiájának ilyen jellegű teljes eltörlése mégis kulcsfontosságú lépés.

Meghatározó páldául a Fidesz szemében még mindig „vörös Budapest” szerepe, hiszen egy ekkora méretű és jelentőségű város minden országban a központi hatalom ellensúlya lehet. A főváros esetében a veszély kettős Orbán szempontjából: egyrészt egy ellenzéki önkormányzati győzelem a főváros szintjén fontos, szinte elengedhetetlen mérföldkő egy épülő ellenzéki erő vagy politikus számára.

Másrészt a kerületi fideszes polgármesterek az utolsó olyan szereplők a rendszerben, akiknek a miniszterelnöktől független politikai felhatalmazása, hatalma és így mozgástere van (elég csak Pokorni Zoltánra és a 12. kerületre gondolni).

Tehát a jelenlegi fővárosi önkormányzati rendszer megszüntetésével mindkét probléma egyszerre és könnyedén kezelhető Orbán számára: az ellenzéknek nem lesz lehetősége egy erős bástyát kialakítania, a potenciális fideszes renegátok pedig elvesztik hátországukat. Mindez persze a szokásos „hatékonyságnövelés”, „bürokráciacsökkentés” és politikusellenesség kommunikációs jelmezébe lesz bújtatva.

A bíróságok nehezebb falatot jelentettek, legalábbis eddig – nem véletlen, hogy a Fidesz 2010 óta több rohammal sem tudta teljesen maga alá gyűrni az igazságszolgáltatás legfontosabb ágát. A kiemelt figyelem persze indokolt: egy jól működő demokráciában a státuszában független, szakmai alapokon álló bírói hatalom a legerősebb gátja a végrehajtó hatalomnak (történelmileg számos példát találhatunk a bírói hatalomnak az önkénnyel szembeni kiemelt szerepére, egészen a Habeas Corpus születésétől a Watergate botrányig).

Orbán hiába alakította át gyökeresen a bírósági rendszert, helyezte a tetejére a családi barát Handó Tündét, kényszerített nyugdíjba 270 idősebb és így tapasztaltabb bírót (köztük sok bírósági vezetőt), a bíróságok nem váltak kezes báránnyá. Az évek alatt egyre több, nem a Fidesz szája ízének megfelelő ítélet született a politikailag érzékeny közigazgatási, büntető és adatkikéréses ügyekben.

Meg is született a Fidesz válasza: az új szabályok alapján a közigazgatási bíróságokat (ahol büntető ügyeken kívül minden érzékeny ügy landol) saját, az államigazgatásból átejtőernyőztetett embereivel töltheti majd fel a rendszer. A hírek szerint 200 ilyen új „bíró” kaphat majd kinevezést rövid idő alatt – ők pedig évtizedekre meghatározhatják, milyen döntések születnek ezekben a kényes ügyekben.

Ez már önmagában is súlyos probléma, de eltörpül azokhoz a lépésekhez képest, amiket a Fidesz egy újabb kétharmaddal a zsebében meg merne lépni.

Miközben pontos terveket nem láthatunk, az biztosan kijelenthető, hogy kezdésként visszajönne a külön bíróságok egyszer már elkaszált ügye. Ezt pedig még durvább a bírók személyét, függetlenségét érintő rendelkezések követhetnek majd. Ezt mutatja, hogy az utóbbi időszakban a Habony-művek hozzákezdtek a Fidesz-szavazók retorikai megdolgozásához az ügyben: Budai Gyula, Lázár János és Halász János személyében lassan egy tucatnyi „kommunikációs nagyágyú” tartott értekezést a bíróságok elfogadhatatlan, nemzetietlen működéséről.

Politikai tétek

Közpolitikaiak mellett a választásnak lesznek politikai, részben pszchiológai tétjei is. Hiszen hiába győz a Fidesz, ha sikerül a pártot kétharmad alatt tartani, és megakadályozni, hogy egymás után harmadszor szerezze meg az alkotmányozó többséget, az sokaknak fontos üzenet lesz.

Egyrészt üzenet lesz magának a Fidesznek. Közhely leírni, de igaz: mint minden autokratikus vezető, Orbán sem ért semmi másból, csak az erőből. Bár nem szabad túlértékelni, de egy mérsékelten erős ellenzéki szereplés jelzés a Fidesznek, hogy az elmúlt 4 év arcátlan és embertelen Soros/migráns/brüsszeles kampányhányadékát azért nem lehet egy az egyben lenyomni a magyarok többségének torkán. Konszolidáció nyilván nem várható ennek hatására, de a kormányzásnak csúfolt állandósított kampány témájában és nyelvezetében mérséklődhet – ez már önmagában eredmény az ország kollektív lelki nyugalma szempontjából.

Ezen túl, egy kétharmadosnál kisebb többség szintén fontos jelzés Fideszen belül és körülötte lévő okosabb szerencselovagoknak, opportunista törtetőknek. Ezek azok az ügyeskedők, akik a minden rendszer életében előbb-utóbb bekövetkező erjedéskor először ugranak le a már kisiklás felé tartó vonatról. Figyelnek, helyezkednek, és legtöbbször túlélnek (szemben buta társaikkal, illetve a vezetőhöz legközelebb állókkal – nekik marad a bukás vagy a repjegy Belizébe). Egy ilyen erjedés persze nem egy gyors folyamat, sőt eltarthat akár évtizedekig is (ez most sem zárható ki sajnos).

De egy rosszabb választási eredmény lehet az első jel, ami mocorgásra késztethet sokakat. Egyesek elkezdenek majd „életbiztosítást” jelentő aktákat gyűjteni, újra elővesznek régi telefonkönyveket, nem fogják már „fullban” tolni a rendszer szekerét. Ez pedig már önmagában gyengülést fog hozni Orbánéknak.

Emellett egy erősebb Fidesz-ellenes szereplés jelzés azon városi, jól képzett, közélet iránt még valamennyire érdeklődő fiatalok ezreinek, akik nap mint nap „menjek vagy maradjak” dilemmájával küzdenek. Ők azért fontosak, mert – sok társukkal ellentétben – még itthon vannak, és a lelkük mélyén, maguknak is nehezen bevallva, de talán még nem vesztették el teljesen a reményt a változásban.

Márpedig minden reális Orbán utáni forgatókönyvben szükség lesz innovatív, képzett, közéleti szerepre nyitott fiatalokra. Sem egy esetleges, új Fidesz-ellenes mozgalom vezetése, sem az ország újjáépítése nem képzelhető el ezeknek a csoportoknak a munkája nélkül.

Viszont ha ezek a fiatalok egy harmadik, egymást követő kétharmados győzelem hatására külföldre mennek, már csak töredékük fog hazajönni.

Egy elmaradó kétharmad szintén üzenet az EU-nak és az USA-nak (már ha még maradt valaki a washingtoni Külügyminisztériumban, aki ezt regisztrálja). Nyilván minden olyan elképzelés, hogy majd „a külföld” megoldja nekünk az Orbán-kérdést nem más, mint közéleti fantáziálás (kellemes, de viszonylag haszontalan hobbi).

Viszont az tény, hogy elődjeihez (Horthy- és Kádár-rendszer) hasonlóan Orbán Viktor rezsimje is nagyban függ a nemzetközi helyzettől és legfőképp a forrásoktól. Ezt Orbán is felismerte: ezért is kezdett el 2014 óta európai szinten is politizálni, így próbálva meg a legjobb nemzetközi környezetet kialakítani rendszere számára (a másik nyilvánvaló ok, hogy Moszkva előretolt egységeként, annak megbízásából nagyon eredményesen lehet zavart kelteni az európai szövetségesi rendszerben).

Ebben a Putyin-simogatással és Varsó-Budapest tengellyel terhelt egyenletben pedig negatívan fog hatni az előzőektől elmaradó választási eredmény – azt a képet közvetíti, hogy a miniszterelnök nem tudta teljesen kontroll alá vonni a hazai közvéleményt. Ez pedig, ha nem is legfontosabb, de releváns faktor lehet egyes Magyarországgal kapcsolatban meghozott nemzetközi politikai döntések kapcsán.

El kell menni

Rossz állapotban, de legalább megmaradó önkormányzatok, és korlátozottan még független bíróságok egyrészről, kisebb zavar a fideszes kitartottak között, remény és üzenet páraknak másrészről. Ebben foglalható össze, hogy a jelenlegi számok alapján mit lehet maximálisan elérni az április 8-ai választás eredményeképpen.

Nyilván erre is lehet kéztördelve fanyalogni, hogy ez nem sok, meg hogy „hol a kormányváltás”, „töketlen az ellenzék”, „úgyis mindegy”… (mindez már amúgy is szinte rekreációs programként állandósult bizonyos értelmiségi körökben). De emiatt otthon maradni nagy butaság: igen, korlátozott a tér, korlátozottak a lehetőségek, és így a tétek is. De legalább még létezőek – még van tétje a szavazatunknak. Viszont lehet, hogy egy jó ideig utoljára. Ez az igazi tét idén tavasszal: ha 2018-ban kétharmad lesz ismét, 2022-ben már nagyjából tényleg mindegy lesz, ki hogyan szavaz…