Lassan egy budapesti (kritikai) értelmiségi beszélgetésbe történő becsekkoláshoz az szükséges, ha elmeséljük valamely berlini élményünket. Berlin – a „NER” árnyékában – fogalom lett, a „milyenek szeretnénk lenni” metaforája, és a „bezzegezés” sivársága. Nem mintha nem lenne ok balos ésszel odavágyni, de dolgok azért itt is történnek. Itt van például ez az oldal (Mérce), meg úgy hallani Kiss Viktor posztmarxista könyvvel jön hamarosan. Abból megtudjuk, mi vár ránk, miért nem kell csak imádni Berlint, mitől kell majd félni Magyarországon is. Valószínűleg ugyanattól, mint ott, csak még jobban.

Nekem egyik berlini „élményem” a Baiz. Egy underground baloldali hely a Schönhauser Allee-n, az autonóm baloldaliaktól kezdve a kelet-berlini nosztalgiával élő DDR-baloldaliakon át a Freie Universität baloldaláig sokan oda járnak. Közönségében felvonul minden olyan belbal ideológiai irányzat, amelyek nappal szóba se állnak egymással, az este az persze mindig más.

Négy éve jártam ott először – és addigi egyetlen alkalommal –, csütörtök éjjel pedig a hellyel álmodtam.

A jelen élményindusztriál kocsmakultúrájából kiindulva – de nem arra építkezve – a Baiz egy olyan kocsma, amelynek már rég nem kellene lennie, viszont egy olyan hely is, ami csak így lehet. Működésében, funkcionalitásában (kocsma = találkozóhely = beszélgető hely = diszkussziós tér = stratégia kidolgozó körlet) test (=politika) idegen hely a sokközpontű, még nem teljesen pacifikált Berlinben.

Berlinnek nincsen központja (sohasem volt), központjai vannak. Emellett – mint a legutóbbi választás is mutatta –, Berlin ma egyre inkább Berlinnek a fővárosa, mintsem Németországé, és kétségeim vannak azt illetően, hogy ennek okát értik-e a Baizban. Ha nem, az nem megnyugtató, de a Baiz így is „a” hely a posztpolitikai és/vagy „alternatíva nélküli” merkelizmus egy ideje kisebb ütéseket kapó egyértelműségében.

A rend kedvéért: Berliner Pilsner 2,20 euro

Amikor négy éve ott jártam, éppen labdarúgó-világbajnokság volt. A betérőket egy felirat szólította fel- és meg, hogy itt ne szurkoljanak nemzeti válogatottaknak, hagyják az egységen kívül a hely fenntartója szerint így értelmezett nacionalizmust. Ez talán egy kicsit több a kelleténél, hiszen éppen egy baloldalinak kellene tudnia napjaink „német Európájában”, hogy posztnemzetinek csak az elit gyerekei születnek. A Sokaság összerendeződése nem ezen fog múlni.

A Baiz tele van szimbolikus tartalmú matricákkal, üzenetekkel és fanzine-okkal. Ez mind jó, de nem árt emlékeztetni magunkat arra is, hogy ha a baloldali szubkultúrának csak romantikája van, akkor tudhatjuk, hogy az éppen (el)múlik. Ennek ellenére a Baiz nem a wertheri baloldal találkozóhelye. Még akkor sem, ha sokan itt is halálosan szerelmesek valakibe vagy valamibe (utópiába). De ha halálosan szerelmesek vagyunk valakibe és valamibe, és az nem jön, akkor nem kellene belehalnunk? Dehogynem. A Baiz viszont még él, világa „a mindig leszünk” büszke baloldalisága.

Álmomban (és a valóságban) sem volt a hely közönségét kontrolláló kamera a belső térben. Nincs felügyelet, van viszont büntetés. Leginkább azért, mert az egyes napoknak a végén kocsmákba szorul vissza a baloldal, ezt az árat fizeti azért, mert könnyelműnek mutatkozik az erőben. Ideológiai mutatványosok árnyékától rettegővé lett, oka erre semmi. És egy kocsmának – így a Baiznak – sem az lenne a lényege, hogy „holnap újra ugyanitt”, hanem, hogy „holnap máshogy itt”. Innen és ebből indul ki a politikai cselekvés.

Baiz nincs Budapesten, de amiért van Berlinben, azok a problémák itt is vannak. Nem kell elutazni azért, hogy a Gond, amiért érdemes baloldalinak lenni, itt is megtaláljon.

Meg más is. Merthogy pénteken Budapesten járt a UK Subs, a Peter and the Test Tube Babies, az Exploited és a Cockney Rejects.

Baiz-féle csakazértisbaloldaliság egy csütörtöki álomban, kelet-londoni punk egy pénteki Fehérvári úton.

Hiába, az élet álom.