Katasztrofális vereséget szenvedett a cseh baloldal a 2017 októberi országgyűlési választásokon. A Zöldek (Zelení) 1,46 százalékkal az állami támogatáshoz szükséges küszöböt sem érték el, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) 7,27 százalékos eredményével országos méretű, vezető pártból kis párttá küzdötte le magát, és még a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM) 7,76 százalékos eredményétől is elmaradt.
Bajban lehetünk akkor is, ha közelebbről megnézzük a cseh baloldali pártokat. Magyarországon elterjedt a tévképzet, hogy a KSČM-t a baloldali csoportosulások közé sorolják. Valójában a cseh kommunisták egy mai szélsőjobboldali pártra hasonlítanak, jellemző rájuk a szociális konzervativizmus összes negatív karkaterjegye: a homofóbia és az idegenellenesség. Ez viszont azt is jelenti, hogy a hagyományosan értékrendet az országban ténylegesen csak a a most széteső szociáldemokraták képviselték.
Hogyan jutott el a Cseh Szociáldemokrata Párt odáig, hogy a modern cseh demokrácia egyik legmeghatározóbb pártjából jelentéktelen középpárttá zsugorodjon? A válasz megadásához főként egy ember, a most újból elnökké választott Miloš Zeman szerepét kell megvizsgálnunk.
Zeman, a szocdem párt atyja
A ČSSD és a cseh munkásmozgalom történelme a 19. század végén kezdődik, de most csak az 1989-es Bársonyos Forradalomig utazunk vissza az időben.
Ahogy a térségben mindenhol, a demokratikus rendszerváltás idején Csehszlovákiában is újjáalakultak a történelmi pártok. Kezdetben a ČSSD-t az amerikai emigrációban élő, Csehszlovákia területi egysége mellett kiálló Jiří Horák vezette. A párt 1992-ben jutott be először a parlamentbe.
Az emigrációból az óhazába visszatért antikommunista politológusnak azonban kevés valódi befolyása volt a cseh belpolitikában.
A párt politikája és stílusa 1993 februárjában változott meg, amikor a ČSSD élére a párt prágai szervezetének elnöke, egy remekül kommunikáló és az egykori kommunista párt politikusaival megengedőbb álláspontot képviselő gazdasági elemző, Miloš Zeman került. Az újjászülető ČSSD Csehország mai köztársasági elnökének köszönheti, hogy a pártok közül a szocdemek néhány év alatt kiemelkedtek és megerősödtek, 1996-ban a legerősebb ellenzéki párttá váltak, végül 1998-ban 32 százalékkal megnyerték az országgyűlési választásokat is.
A kilencvenes évek közepétől Zeman kemény, ellenzéki stílusával a korszakot uraló Václav Klaus jobboldali polgári demokratáinak (ODS) első számú ellenfele lett. Zeman gyorsan hírhedtté vált sokszor kegyetlenül éles bonmot-jai és a média iránti gyűlölete miatt. E két tulajdonsága emelte ki a korabeli politikai felhozatalból. A választási diadal éjszakáján eltökéltéségét és kérlelhetetlenségét azzal jelezte, hogy kijelentette: a szocdemek „be fogják varrni párttagsági könyveiket az ODS-tagok bőre alá”. A náci praktikákra emlékeztető kijelentés óriási botrányt kavart.
A ČSSD 1998-as választási sikere annak a kétéves intenzív kampánynak volt köszönhető, amely során Zeman és munkatársai személyesen járták be az országot. A turné jelképévé a Zemák névre keresztelt autóbusz vált. Zeman sikeresen szélesítette ki a párttagságot a toborzókörút során. Olyan politikai alakulat jött létre, amely csaknem teljesen lefedte a cseh baloldalt. A párt egyszerre képviselte az egykori kommunistákat, a modern európai baloldaliakat és a látens nacionalistákat.
A különböző politikai világnézetek ilyen mértékű keveredése egy olyan pártban, amely alapvetően az alacsony jövedelmű emberek táborát fogta össze, kódolta a párton belüli konfliktusok, a különböző világnézeti és politikai klikkek közötti leszámolás valószínűségét. De 1998-ban ezzel a felszín alatt rejtőző problémával senki nem akart foglalkozni, mivel a párt magabiztosan, 1,9 millió szavazattal megnyerte a választásokat. Zeman végleg befutott, de megosztó személyisége lehetetlenné tette egy koalíciós kormány kialakítását.
A 1998-as úgynevezett „Ellenzéki szerződés”
Sokan Csehországban a mai napig ezt a megállapodást, köznyelven a Zeman-Klaus paktumot tartják az 1989-es demokratikus rendszerváltás első elárulásának. Miután sem a szocdemek, sem a választásokon második helyen végzett Polgári Demokraták nem tudtak kormányt alakítani, a két nagy párt kiegyezett egy szociáldemokrata kisebbségi kormányzásban. Ez gyakorlatilag egy csendes ČSSD-ODS-koalíciót jelentett. A színfalak mögött a két párt egymás között osztotta szét a cseh állami pozíciók feletti befolyást, illetve több korrupciógyanús üzletet bonyolítottak le (D47-es autópálya, Gripenek beszerzése).
Ma már látjuk: a Klaus-Zeman paktum alapvetően rombolta a csehek bizalmát az ország demokratikus berendezkedésével kapcsolatban, amely a mai napig meglátszik a választásokon való alacsony részvételi arányon. Amíg 1998-ban a szavazók 74 százaléka jelent meg az urnáknál, addig 2002-ben a választásra jogosultak csupán 58 százaléka tartotta fontosnak a választásokon való részvételt. A 16 százalékos különbség okát cseh politológusok az „ellenzéki szerződéssel” magyarázzák. A részvételi arány az ezt követő országgyűlési választásokon is hatvan százalék körül mozgott.
A csehekben olyan benyomás alakult ki, hogy a választások végeredményét a politikusok egymás között lezsírozzák.
Ezt az elméletet támasztotta alá, hogy például az egyszínű szocdem kormány fejezte be a korábbi jobboldali Klaus-kormány által megkezdett banki privatizációt, amely végleg lezárta a cseh gazdaság átalakításának folyamatát. Zeman a ciklus végén bejelentette: a következő választási ciklusnak már nem megy neki pártelnökként. A ČSSD Vladimír Špidla vezetésével térhetett vissza a hagyományos jobb- és baloldali pártcsatározásokba, ami 2002-ben újabb, 30 százalékos választási győzelmet hozott a szocdemeknek.
Zeman, a szocdem párt démonja
A 2002-es választási győzelem a ČSSD legzavarosabb éveit hozta el a rendszerváltás utáni korszakban. Szintén ekkor csapott össze először látványosan a ČSSD haladó és maradi szárnya, melynek során a párt atyja, Zeman, örök politikai sebeket szerzett.
Történt, hogy az egykori pártelnök 2003-ban köztársasági elnöknek jelölte magát, örök riválisával, Václav Klausszal szemben. Csakhogy egy titkos paktumnak köszönhetően a szocdemek egy része nem Zemant támogatta a szavazáson, így a megszégyenített jelölt a Prágai Vár hátsó kijáratán távozhatott (lásd: fenti videó).
Ez a vereség azonban alaposan beleégett Zeman agyába. Ma már tudható: többek között Lubomír Zaoralek későbbi külügyminiszer, Bohuslav Sobotka és Vladimír Špidla későbbi ex-miniszterelnökök sem szavazták meg Zeman elnökségét. Zeman nem törődött bele a vereségbe, és addig nem nyugodhatott, amíg el nem érte elnökké választását, amely 2013-ban az első közvetlen elnökválasztással össze is jött neki.
Zeman, a bosszúálló
A saját párttársai által elárult politikus minden fronton igyekezett leszámolni párton belüli ellenfeleivel, akik megakadályozták 2003-as megválasztását.
Csehország 2004-ben az Európai Unió tagjává vált, de a Špidla-kormány nem tudta kitölteni a rábízott négy évet.
A ČSSD az európai parlamenti választásokon alaposan leszerepelt. A vereség egyik döntő oka az volt, hogy a 2003-as köztársaságielnök-választáson kigolyózott Zeman a hivatalban lévő Špidla miniszterelnököt is az őt elárulók közé sorolta. Václav Klaus köztársasági elnök Zeman kedvencét, Stanislav Gross ČSSD pártelnököt nevezte ki Csehország új miniszterelnökének 2004 augusztusában.
Csakhogy Gross sem tölthette ki a rábízott négyéves ciklust. Nyolc hónappal megválasztása után nem tudta a választóknak megmagyarázni, miből vett olyan lakást Barrandovban, Prága egyik elitnegyedében, amire képviselői fizetéséből nyilvánvalóan nem telt volna. Gross akkori kijelentésével, miszerint vagyonának eredete „még a kristálynál is kristálytisztább”, a modern cseh demokrácia egyik legnagyobb politikai botrányát okozta. Nemcsak a kormányzó szociáldemokraták népszerűsége zuhant be, de az ország újabb alkotmányos válságba került.
Csehországban a miniszterelnök lemondásával bukik az egész kormány is, ezért 2005 áprilisában újabb kormány alakult, ismerős felállásban. A ČSSD-Néppárt-Szabadság Unió hárompárti kormánykoalíció a korábbi Špidla-kormány felállását hozta vissza.
A párt elnöke és az ország miniszterelnöke az a Jiří Paroubek lett, aki az egykor emigációból hazatérő Horák elnök embere volt. A ČSSD Horák és Paroubek fémjelezte szárny krédója a szakértelem és az antikommunizmus volt, de korábban, a kilencvenes években alulmaradtak a kommunista párttal megengedőbb politikát hirdető Zemannal szemben. Paroubek konfrontatív stílusáról híresült el, másrészt sikerrel kísérelte meg az elveszített bizalmat visszaszerezni a szocdem párt szavazóinál azzal, hogy populista módon próbálta a jobboldali kormány hibáira felhívni a figyelmet. Ez részben bejött neki, a választásokon 32 százalékos eredményt ért el 2006-ban. Csakhogy a Polgári Demokraták három százalékkal több szavazatot kaptak, és Mirek Topolánek (ODS) megalakította második kormányát.
A Paroubek vezette ČSSD ellenzékben eltöltött három éve politikailag sikeresnek volt mondható, köszönhetően a kórházi napidíj és a vizitdíj elleni kampánynak. A 2008-as megyei választásokon a szocdemek az összes vezető pozíciót elvitték. De az ellenzék vezető pártjának számító szocdemek hagyták a jobboldali Topolánek-kabinetet megbukni egy olyan kiemelt időszakban, amikor Csehország éppen betöltötte az Európai Unió elnöki tisztségét. Ez sokakban visszatetszést szült. A kormányzást Ján Fischer szakértői kormánya vitte tovább, közmegelégedéssel. A 2010-es választásokat végül 20 százalékkal Paroubek megnyerte, de mégis Petr Nečas (ODS) alakíthatott hárompárti, jobboldali kormányt.
A ČSSD újra ellenzékbe került, immáron Bohuslav Sobotka vezetésével. A gazdasági világválság negatív következményei miatt a belső koalíciós torzsalkodásokban kimerült jobboldali kabinet sem töltötte ki négyéves ciklusát. A felmérések a szocdemek 30 százalék feletti győzelmét jósolták, de helyette megismétlődött a négy évvel korábbi forgatókönyv. Szakértői kormány helyett ezúttal a köztársasági elnök kormánya állt fel átmenetileg. A választásokat újra a ČSSD nyerte 21 százalékkal, de ez az eredmény újra nem volt elegendő egy tiszta szocdem kormány felállításához.
A 2013-as lány-i puccskísérlet
A frissen megválasztott Miloš Zeman köztársasági elnök a választási győzelem napján titkos tanácskozásra hívta el Lányba a szocdem párt konzervatív szárnyának vezetőit, hogy régen dédelgetett politikai bosszúját beteljesítse. A szocdem hátterű találkozó résztvevői Sobotka pártelnököt − Zeman 2003-as köztársasági elnökké választásának egyik megakadályozóját − szerették volna eltávolítani a párt éléről, megakadályozva miniszterelnöki kinevezését. De a puccs elbukott.
Lassú kopás
Sobotka miniszterelnök stabilizálta a párton belül a haladó szárny vezető helyzetét. De az elemzők legalább ilyen kemény támadásokat jósoltak számára a kormánykoalíció másik erős embere, a cseh belpolitikába üstökösként berobbanó Andrej Babiš oligarcha részéről, aki azonnal az új kormány pénzügyminisztere lett. A cseh sajtó akkor úgy fogalmazott, hogy Sobotkára „tigrislovaglás” vár a politikában a következő négy évben.
Igazuk volt az elemzőknek: Andrej Babiš egy pillanatra sem hagyta abba politikai kampányát a következő négy évben, csak lejjebb csavarta a hőfokot. Mint miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter ugyanazzal folytatta, amivel majdnem megnyerte már a 2013-as választásokat is.
E narratíva szerint az ANO az egyetlen rendszeren kívüli, nem főáramú párt, amely képes megérteni és felkarolni a cseh politikai elit egésze által becsapott embereket. Ez az üzenet működött. Ráadásul Babiš képes volt eljátszani kétszer ugyanazt: egy kormányzati ciklus alatt a benne csalódott jobbközép szavazók táborát (2013) kicserélte a baloldali − tehát kommunista és szociáldemokrata − szavazókra (2017)
Összefoglalva és levonva e cikk tanulságait, 2018 januárjában a Cseh Szociáldemokrata Párt és a cseh baloldal előtt nagyjából két választási lehetőség áll.
Vagy beleáll a párt a radikálisabb alapállású szavazókért folytatott versenybe a cseh szélsőjobbal egy tompított, Zeman-féle retorikával, amely szerint az ilyen szavazók csupán „elvadult szociáldemokraták”, vagy megmarad 1989, azaz a cseh demokratikus rendszerváltás eszméjének talaján, de elindul a Sanders-i, Corbyn-i megújulás útján. Ugyanakkor Csehországban is igaz a tétel, a baloldalnak elsősorban strukturális változásokra van szüksége, mert a társadalmak is alapvető változásokon mennek keresztül.
A ČSSD számára a következő legfontosabb állomás a 2018 februári országos pártnagygyűlés, amelyen változhatnak a párton belüli erőviszonyok.
Az írás a szerzőnek az Új Egyenlőségen, január 28-án Így omlott össze a Cseh Szociáldemokrata Párt címmel megjelent, hosszabb elemzésének rövidített, átdolgozott változata.
(Címoldali kép: Wikimedia Commons)
