Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fabiny Tamás: A sötétség újra és újra terjed, de a világ világosságát nem lehet kioltani

Ez a cikk több mint 6 éves.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a budavári evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten arról beszélt, hogy a karácsony egyszerre szól a fényről és a sötétről, hiszen Jézus jászla mögött is ott van már a kereszt, és arról, hogy a keresztényeknek mindenkiért kell imádkozniuk – még az üldözőikért is.

Fabiny szerint a „sötétség újra és újra terjed a történelemben, mert a világosság ugyan világított, de a sötétség nem akarta befogadni”, de a világ világosságát nem lehet eloltani. A püspök arról is beszélt, hogy a Közel-Keleten ma kevesen mernek ünnepelni, és hangsúlyozta, hogy

a keresztényeknek mindenkiért imádkozni kell, „a mai betlehemiekért, kisdedekért és idősebbekért, palesztinokért, zsidókért, keresztényekért és más vallásúakért”.

December 26-a a karácsony mellett Szent István vértanú ünnepe is, aki az első hét keresztény diakónus egyike volt. István Lukács Evangéliuma szerint vértanúhalált halt, amikor nem volt hajlandó megtagadni keresztényi hitét, ezért megkövezték. A történetben István nem próbál meg kitérni a kövek elől, hanem gyilkosaiért imádkozik.

Fabiny Szent István története kapcsán arról beszélt, hogy bár tudja, mennyire nehéz „de mégis imádkozni kell az üldözőkért is, hiszen Jézus és István is erre tanít.”

Fabiny Tamás elfogadásra, szeretetre és megbocsátásra buzdító szavai különösen fontosnak tűnnek a gyűlölködő közbeszéddel telt idei évünk végeztével, de az is feltűnő, mekkora szakadék van eközött az üzenet és a „megvédjük a keresztényi Európa értékeit” hozzáállás között. Ha már kereszténység, talán nem nehéz eldönteni, melyik áll közelebb Jézus üzenetéhez.

(MTI)