Mérce33millió – A Mérce működik, de ahhoz, hogy 2018-ban is működjön, a Te támogatásod is kell!

2016-ban 9, 2017-ben 18 millió forintot kértünk tőletek, hogy a Mércét fent tudjuk tartani. 2018-ra ez a szám 33 millió forint lesz, és mi bízunk benne, hogy össze is fogjuk tudni gyűjteni. Főleg, hogy az augusztusi portál-kampánynak köszönhetően az év első 4 hónapjára már 2 millió forintunk meg is van!

(Ha csak támogatnál minket görgess a cikk végére.)

Amit 2017-re ígértünk, telesítettük, sőt, még többet is!

2017-re azért kértünk tőletek támogatást, hogy fizethessünk az önkéntesen dolgozó szerzőinknek, hogy stabilizáljuk a Mérce működését: ez a terv többé-kevésbé sikerült, bár még mindig nagyon sok cikkünk készül önkéntes alapon, és nyilván senki se fog a Mércéből meggazdagodni, de stabil szerkesztőséggel tudjuk nektek gyártani a híreket, a cikkeket, a videós anyagokat.

Azt is írtuk 2017-es támogatás-kérésünkben, hogy szeretnénk több videós anyagot gyártani. Nagyrészt ez is megvalósult. 2017-ben azért elmondhattuk, hogy ha valami történt a magyar politikában, a Mérce ott volt és élő közvetítésben számolt be az eseményekről. Több mint 200 alkalommal mutattuk meg 2017-ben a helyszínről élőben a valóságot, és számtalanszor vették át ezeket a videóinkat a nagyobb hírportálok, szerkesztőségek. Sőt, még olyan is volt, hogy az RTL Klub, vagy a Hír tv használt fel ilyen felvételeket.

Azt is ígértük, hogy többet beszélünk a dolgok, történések hátteréről, a civil szervezetek, mozgalmak működéséről. Ezt számtalan cikkben meg is tettük, de még van ebben a kérdésben hova fejlődni. Ahogy abban is, hogy a nagyvárosok, a vidék problémáit átfogóbban és mélyebben mutassuk be. Bár készültek ilyen riportjaink, cikkeink, de még mindig nem annyi, mint amennyit szerettünk volna. Ebben is fejlődnünk kell.

2017-ben is részt vettünk a közélet vitáiban, próbáltunk ezekhez új, kritikai, balos szempontokat hozzáadni, körbejárni és megvilágítani a lényeges kérdéseket.

És persze ha 2017-et említjük, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy sikerült a ti támogatásotoknak köszönhetően létrehoznunk a merce.hu-t, Magyarország első, 100%-ban olvasói támogatásból működő hírportálját. Óriási és nehéz feladat volt.

Támogasd a stabil müködést!

2018-ban 33 millió forintra van szükségünk a Mérce működtetéséhez. Jelenleg a havi kiadásunk körülbelül 2 millió forint, míg az átlagos havi bevételünk 1,5 millió. Abban reménykedünk, hogy 2018-ban ezt a számot több mint egy millió forinttal meg tudjuk emelni, és átlagosan havi 2,75 millió forintból, összesen 33 millióból tudunk működni. Az év első négy hónapjára tudunk biztosan tervezni. Ezekre a hónapokra 2,2 millió forint körüli kiadást tervezünk. A jelenlegi személyi állományt egy, a kommunikációnk javításával foglakozó új munkatárssal tervezzük bővíteni, hogy még több emberhez jussanak el a cikkeink, hogy karakteresebben tudjunk megjelenni, és hogy hatékonyabban tudjunk adományokat gyűjteni.

Több videót, erősebb közösséget, nagyobb szavazói aktivitást ígérünk 2018-ra!

Emellett három dolog van, amit biztosan meg szeretnénk valósítani:

  • Egyrészt szeretnénk a videós aktivitásunka tovább növelni: az élő közvetítések mellé egy kisebb videórovatot szeretnék felépíteni;
  • Szeretnénk erősebben kiépíteni a Mérce körüli olvasótábort, közösséget építeni arra a baloldali gondolatra, amit a Mérce képvisel;
  • Erősen jelen lenni a 2018-as választási kampányban: videókkal, publicisztikákkal, riportokkal, elemzésekkel, programbemutatással segíteni a választókat a döntésük meghozatalában. Illetve szeretnénk növelni a választási részvételt, hogy minél többen ott legyenek a szavazóurnáknál 2018 áprilisában.

33 millió 11 hónap alatt!

Erre, és a Mérce jelenlegi teljesítményének fenntartására kérjük a támogatásotokat! Ezt a 33 millió forintot 2018 novemberéig szeretnénk összegyűjteni, de nagyon örülnénk, ha minél előbb meglenne, és minél előbb tudnánk tervezni vele. Ehhez nagy segítség, ha nem csupán egyszeri, hanem havi rendszeres 2000, 5000 vagy 10 ezer forintos támogatást állítotok be a Mércének!

Ezért is indítjuk el decemberben az „Adj hírt karácsonyra!” kampányunkat!

Se karácsonyi ajándékot találni, se korrekt hírekhez jutni nem könnyű. Ajándékozz családtagjaidnak, barátaidnak, vagy egyszerűen csak az országnak hírt karácsonyra, és mi névre szóló „Mérce Híradó” oklevelet küldünk, amivel megköszönjük a támogatást, és ami egyben kiváló ajándék karácsonyra. Okozz örömet karácsonyi ajándékkal, és járulj hozzá a szabad magyar média fennmaradásához és fejlődéséhez!

A te támogatásoddal minden 4 forintból tudjuk eljutattni az ország legfontosabb híreit egy új emberhez. Adj hírt karácsonyra: egyszeri 10 vagy 20 ezer forinttal 2500 illetve 5000 emberhez juttatjuk el a Mérce híreit, vagy támogass minket havi rendszeres 2000, 5000, vagy 10000 forinttal, így évente 6000, 15000, 30000 emberhez juthatunk el!

Járulj ezzel is hozzá, hogy 2018-ban is összegyűljön a Mérce működéséhez szükséges 33 millió forint! Köszönjük!

Ha december 20-áig támogatsz minket, ilyen oklevelet küldünk arról, hogy hány olvasót tudunk elérni a támogatásodnak köszönhetően. Az oklevelet ajándékba is adhatod!

Támogatásodért tehát otthon kinyomtatható oklevelet küldünk emailen az általad választható névre, így karácsonyra ajándékba is adhatod! Ha ajándékba adnád egy családtagodnak, barátodnak, írd meg nekünk emailen, hogy milyen névre állítsuk ki az oklevelet. Az oklevelet december 21-én küldjük el emailen.

Támogatás bankkártyával az Adjukösszén

PayPallal

Havi 2000 Ftévi 6000 olvasó elérése!
Havi 5000 Ftévi 15 000 olvasó elérése!
Havi 10 000 Ftévi 30 000 olvasó elérése!
10 000 Ft2500 olvasó elérése
20 000 Ft5000 olvasó elérése

Átutalással

Számlatulajdonos: Kettős Mérce Egyesület
Bankszámlaszám: 16200216-17076018

Külföldről utaláshoz ezek az adatok fognak kelleni:
IBAN: HU68162002161707601800000000
BIC: HBWEHUHB

Készpénzes befizetéssel

A MagNet Bank fiókjaiban lehet készpénzzel támogatni a Mércét. A befizetéshez a ezekre az adatokra lesz szükség:
Számlatulajdonos: Kettős Mérce Egyesület
Bankszámlaszám: 16200216-17076018

A támogatással kapcsolatban keletkezett adatokkal az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően bánunk.
Olvass tovább!