Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem adott pénzt az MVM, Soros alapítványaihoz fordulnak a kéményseprők

Ez a cikk több mint 7 éves.

Ismeretterjesztő kiadványokat adna ki a Kéményseprők Országos Szövetsége, hogy a szén-monoxid mérgezések és más balesetek megelőzésére készítsen fel bennünket. Ehhez a kiadványhoz 50 millió forintra lenne szükségük, így hát a Magyar Villamos Művekhez fordultak segítségért. Az állami vállalat, amely tavaly nem 50, hanem 500 millió forinttal támogatta a kormányközeli CÖF-öt, azonban elutasító választ adott.

„Hétfőn megkaptuk az MVM Zrt.-nek a rövid válaszát, amelyet nem nagyon tudtunk mire vélni, amelyben azzal indokolták a támogatási kérelmünk elutasítását, hogy ez a társadalmi felelősségvállalási politikájukba nem illeszthető bele” – nyilatkozta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a Hír TV-nek.

Vámos azt is elmondta, a későbbiekben a Soros György nevével fémjelzett alapítványokhoz is fordulhatnak támogatásért. „Számomra teljesen mindegy, hogy honnan fogok tudni ehhez támogatást szerezni” – tette hozzá.

A kiadványra egyébként azért lett hirtelen szükség, mert a kéményseprők és az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére a kormánypárti országgyűlési többség októberben eltörölte a családi házak kéményellenőrzésének kötelező jellegét. A kényseprők szakszervezete szerint ezzel rengeteg baleset veszélye fog megnőni, erre próbálnák felhívni a lakosság figyelmét a kiadványban.

Ha már az MVM-nek a CÖF által kiadott szakácskönyv fontosabb társadalmi felelősségvállalás, mint a kéményseprők munkája, a Soros-féle alapítványok talán másképp látják majd a helyzetet. Annál is inkább, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány nemrégiben jelentette be, hogy aktívabban fogja segíteni a vidéki civil kezdeményezéseket és fellép a kormányzati támadások ellen.

(Hír TV)