A Fidesz már jó ideje tolja az arcunkba a „hanyatló nyugat” szólamait, a no-go zónáktól kezdve a politikai korrektség terrorján át a dzsenderőrületig. A taktika egyetlen funkciója, hogy meggyőzze az embereket, ne ácsingózzanak nyugati életszínvonalra, elégedjenek meg a magyar rögvalósággal.

Vagyis: ha már a kormányaink képtelenek a mi életünkön javítani, akkor legalább higgyük azt, máshol is szar.

Ennek a trükknek mutatta be abszurdba hajló szélsőségét a Mediaworks vidéki lapjainak publicistája. A Mészáros Lőrinc kezében lévő 12 megyei lap mindegyikében leközölt pénteki szösszenet szerint, hamis a kép, hogy a finn oktatási rendszer olyan csodálatos lenne, hiszen:

„a finn gyerekek állítólag nagyon boldogok, ebbéli örömük kifejezésére templomokat, katedrálisokat gyújtanak fel, néha véres utcai zavargásokat provokálnak és egyes iskolákban a szülői fegyverrel tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében.”

A szövegből persze nem tudjuk meg, hogy milyen valóságos, megtörtént eseményekre hivatkozik a szerző, de ha már le van írva, fehéren a fekete, akkor biztos úgy van. A mai világban a tények is bolsevista trükknek számítanak, hát még a forrásokra való hivatkozás. Az már egyenesen sorosista ármány. Mindenesetre, rákerestem az interneteken és valóban találtam öt fiatalok által elkövetett templomgyújtogatást az elmúlt 20 évben, ami önmagában tud aggasztó lenni. Bár tendenciának talán nem érdemes nevezni, az ötből négy tíz évvel ezelőtt történt, viszonylag rövid időn belül, tehát rövid életű válság volt.

De adjuk ezt meg a szerzőnek: finn fiatalok valóban gyújtottak már fel templomokat. Nagyobb lóugrásnak számít viszont, hogy ebből a finn oktatási rendszerre nézve vonunk le következtetéseket, 5 elkövetőről van szó ugyanis egy 5 és félmillió lakosú országban.

No de, a rövid írás legizgalmasabb része nem is a katedrálisgyújtogatós, az már csak ilyen megszokott példa féligazságokból levont alaptalan következtetésre, a Fidesz médiabirodalma naponta ontja magából ezeket. De annál érdekesebb ez a mondat:

„Az iskolák magasabb eredményeket érnek el a kevésbé tehetségesek esetében, csak a középszerűséget hirdetik és valósítják meg, a jókat visszahúzzák.”

Ennél a mondatnál talán semmi sem mutatja jobban, mennyire elszakadt a magyar társadalom hétköznapi valóságától a kormánypárti propagandagépezet. Egy országban, ahol az oktatási rendszer csak újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket; ahol folyamatosan nő az iskolaelhagyók és alulteljesítők száma; és ahol a szegény családba születettek gyerekek szegényként is fognak meghalni, mindannyian örvendenénk a „középszerűségnek”, hogy a szerző kifejezésénél maradjunk.

Egy oktatási rendszernek épp az lenne a feladata, hogy mindenkinek minőségi oktatást biztosítson, hogy ne számítson, ki honnan származik, mindenki megkaphassa a boldogulás lehetőségét.

Az egész „tehetség” duma teljesen álságos, hiszen jól tudjuk – ha másból nem, akkor a sajátos nevelési igényű gyerekek számának folyamatos növekedéséből biztos -, a tehetség nem független társadalmi státuszunktól.

Minél szegényebb valaki, annál nagyobb eséllyel hiányoznak a gyerekkorából a tisztes polgári „tehetséget” fejlesztő eszközök és hatások. A tehetséget fejleszteni kell, ez a fejlesztés pedig többek közt az állam, az oktatási rendszer feladata.

A finn oktatási rendszer épp ezt teszi: biztosítja, hogy családi háttértől, születési helytől és más körülményektől függetlenül minden gyerek jó iskolában tanulhasson a legkisebb falutól a legnagyobb városig. Megbecsüli a tanárokat, megbecsüli a gyerekeket, és megbecsüli a szülőket.

A magyar állam ennek az ellenkezőjét teszi.

Sőt ráadásul megpróbálja eladni, hogy valójában a mi szétrohasztott, tönkretett oktatási rendszerünk jobb is, mint a finn, mert az csak középszerűséget teremt.

Biztos, hogy Finnországban sincs kolbászból a kerítés, és bizonyára az oktatási rendszerük sem hibátlan. Mi hibátlan a világon? De mindannyian boldogabbak lennénk ebben a szörnyű finn középszerűségben.