Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A fogorvosok még nem lélegezhetnek fel: csak részben oldja meg a problémákat az állam mostani támogatása

Ez a cikk több mint 6 éves.

Még az idén összesen 7,6 milliárd forint támogatást kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok, ami praxisonként hárommillió forintot jelent – közölte az egészségügyért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan bővülő forrásokkal lehetett számolni az egészségügyben, és ennek egyik nyertese az alapellátás volt, hiszen az elmúlt években csaknem 70 százalékkal több pénzt sikerült biztosítani ennek a szegmensnek.

Mindez jól hangzik, de a helyzet azért továbbra sem oldódott meg.

Ahogy arról mi is írtunk korábban, szeptember elején azért kezdtek lassító sztrájkba az alapellátó fogorvosok, mert az elmúlt 15 évben az ágazat tragikus helyzetbe került.

Dr. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, aki akkor petíciót indított, ami végül a lassító sztrájkhoz vezetett, most azt nyilatkozta a Mércének, hogy amennyiben első lépésnek tekintjük ezt a praxisonként 3 milliós támogatást, akkor is van még tennivaló az ágazatban.

„Ha egy fogorvosi praxis havonta 760 ezer forint, akkor az egy év alatt több mint 9 millió. A mostani 3 milliós támogatás ennek alig az egyharmadát fogja fedezni, ami kezdetnek jó, de koránt sem elég. Ha egy hajón van 9 lyuk, és abból hármat betömünk, attól a hajó még vidáman elsüllyed” – magyarázza a fogorvos, aki szerint a helyzet már így is tragikus, az állami ellátórendszerben nem ritka, hogy akár 2-3 hetet is várni kell egy fogtömésre – hacsak el nem megy valaki egy magánrendelőbe, ahol viszont súlyos pénzeket fizethet a szolgáltatásért. És ez csak egy példa arra, hogy mennyire nehéz ma hozzájutni az alapellátásban fogászati kezeléshez.

Az országban közel 300 betöltetlen fogorvosi praxis van, közülük több mint 220 helyen több mint fél éve nincs körzeti fogorvos.

És hogy akkor most örülünk-e ennek a praxisonként 3 milliós támogatásnak? Akkor mindenképpen, ha jövőre is hasonló támogatásban részesül az ágazat.

Az egy főre eső fogászati finanszírozás eddig 2800 forint volt, most körülbelül 3500 forintra emelkedik. De ez még azért messze van az ideálistól, egy fehér tömés nagyjából kétszer ennyibe kerül…

Az állami ellátórendszerben a fogorvosok helyzete meglehetősen rossz: a szakma folyamatosan öregedik el, miközben a fiatalok elenyésző része akar ebben a szegmensben elhelyezkedni, és inkább a magánpraxisban gondolkodik, vagy a kivándorlásban – ami egyébként is jellemző erre az ágazatra (is). Emellett a forráshiány is folyamatos problémát okoz, amire viszont a most biztosított támogatás csak részleges megoldást kínál. Így ugyan egy időre sikerülhet elfedni a rendszer hibáit, ahhoz azonban, hogy valóban javuljon a helyzet, egyrészt élhető életpályát kellene biztosítani a fogorvosoknak, másrészt valamiféle támogatási rendszerrel csökkenteni a betöltetlen praxisok számát (ez a háziorvosok esetében is nehézkesen működik), és az alapellátásban részt vevő fogorvosok támogatását is úgy kéne igazítani, hogy ne legyen ráfizetéses egy-egy praxis.

Lázár János a mai Kormányinfón azt mondta a fejenként 3 milliós támogatásról: ezt beépítik később az automatizmusok közé, azaz évente jár majd valamennyi pénz a fogorvosoknak. Kérdés, hogy mennyi lesz ez a valamennyi…

(Mérce/MTI)