Múlt csütörtök este az ELTE lágymányosi campusán négy ellenzéki párt képviselői ültek le egymással az Angelusz Róbert Szakkollégium tagja, Fényes Csongor által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, hogy közösen kimatekozzák, miért ódzkodnak a politikától a fiatalok, és hogyan lehetne őket cselekvésre bírni. A közéleti ötletbörze ugyan nem volt mentes értékes párbeszédtől és konstruktív megállapításoktól, de mások felelősségének készséges elismerése és a mundér becsületének védelme egy kicsit mégiscsak előbbre való volt.

A szeánsz közvetlen előzménytörténete 2011-ig vezethető vissza, ekkor írta le ugyanis Szabó Andrea, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar fiatalok politikai aktivitásának vizsgálata közben azt a három nagy csoportot, amelyből szerinte a pártpolitika a fiatalokat toborozza. Ezek voltak a nemzeti radikális Kurucinfo-nemezedék; a megfelelés és a behódolás alapélményével bíró Tusványos-nemzedék (vagy második Fidesz-generáció); valamint a zömmel városi, kicsit zöld, kicsit liberális, kicsit bal, kicsit konzervatív, kifejezetten EU-párti és progresszív csoport, a Critical Mass-nemzedék.

A fiatalok politikai orientációját és aktivitását mérő kutatások azóta is azt erősítik meg, hogy – cselekvés szintjén legalábbis – egy új csendes generációval van dolgunk, akiket nehéz rábírni arra, hogy közügyekkel foglalkozzanak. A Kutatópont Intézet tavalyi ifjúságkutatása is arra mutatott rá, hogy a 15-29 évesek 44 százalékát egyáltalán nem, 20 százalékát pedig alig érdekli a politika.

Ez utóbbi mérés egyébként annyiban árnyalja az összképet, hogy a szakmából többen, köztük Sík Endre, a Tárki kutatója is azzal a kritikával illették, hogy a már külföldre emigrált fiatalok hiányoznak a mintából, így nehéz a kutatás konklúzióit a teljes magyar ifjúságra vonatkoztatni. Arról ugyanakkor konszenzus van a szakemberek között, hogy a Nyugat-Európában élő magyar fiatalok megkérdezésére még nincs olyan megoldás, ami a reprezentativitás követelményeinek megfelel. A fiatalok politikai aktivitásának a témáját kora tavasszal a Momentum felbukkanása melegítette fel, akkor a HVG vetítette rá Szabó Andrea kategóriáit az aktuális belpolitikai helyzetre.

Az eseményre a Momentum Orosz Annát, az LMP Kanász-Nagy Mátét, a Jobbik Farkas Gergelyt delegálta, míg a rutint (és az MSZP-t) Kunhalmi Ágnes képviselte. Utóbbi – ha elvegyülnie nem is sikerült teljesen fiatalabb kollégái között – érezhetően könnyebben megtalálta a közös hangot beszélgetőpartnereivel, mint ahogyan tették volna azt a generációs különbségeket áthidalni feltehetően még kevésbé képes párttársai.

Amilyen ma az osztályterem…

A közös nevezőre helyezkedés jegyében első körben a résztvevők egy olyan területen azonosították a probléma egyik forrását, amelyre jelenleg nincs közvetlen ráhatásuk: az oktatásban. „Amilyen ma az osztályterem, olyan lesz holnap a politika” – jelentette ki Kunhalmi Ágnes. Szerinte az iskolákból hiányzik a vitakultúra, az oktatási rendszer pedig amellett, hogy bifláztat, burokba is zárja a fiatalokat. Ebből pedig az következik, hogy – bár az ifjúság nagy része szíve szerint foglalkozna a közélettel – aki aktivizálja magát, és önszántából elköteleződik egy ideológia, párt vagy ügy mellett, annak megbélyegzés, kirekesztés lesz a jussa.

Orosz Anna elég meredek kontraszttal csatlakozott Kunhalmi álláspontjához: rögtön a német Bundeszentrale fül Politische Bildung intézményéről elevenítette fel tapasztalatait, ahol a német fiatalok tudatos állampolgári viselkedésre nevelése zajlik, és ahol saját bevallása szerint elszégyellte magát, amikor a németek arról panaszkodtak neki, hogy náluk „csak” minden ötödik fiatal párttag. Az iskolának szerinte az lenne a feladata, hogy kritikus gondolkodásra inspiráljon, és a nap végén a gyerek ne azt szajkózza, amit otthon mondtak neki – mint ahogyan tették azt saját osztálytársai 2006-ban az őszödi beszéd után–, hanem saját maga vonjon le következtetéseket.

A pártpolitikai inaktivitásnál nagyobb baj azonban Farkas Gergely szerint az általános állampolgári tétlenség, ami szerinte egyrészt a Fidesz-féle mentalitásból, és a belőle eredő félelemből és megfélemlítésből fakad, másrészt abból, hogy az elmúlt huszonhét évben a pártok sokat tettek azért, hogy elriasszák a politikától az embereket. „Nem megbántva az itt ülő Ágit” – tette hozzá békítőleg. A Jobbik képviselője azt is szóvá tette, hogy hiányolja a kormánypártok delegáltjait az asztal mellől. Kanász-Nagy Máté erre még tágabb keretek közé helyezte a problémát: ő úgy látja, a kiábrándultság a Kádár-rendszerben gyökerezik, azokban az időkben, amikor meghonosodott a „ha békén hagysz minket, mi is békén hagyunk téged” kultúrája.

Farkas Gergely hozzászólásánál Kunhalmi Ágnes valószínűleg úgy érezhette, hogy kibújt a szög a zsákból, és rögtön leszögezte: „Önmagában elmúlthuszonhétévezni kár, mert nem fogunk tudni továbblépni. Senki nem akadályozza meg a népet, hogy a MSZP-t megszüntesse, az LMP-t, a Momentumot vagy bármelyiket meg negyven százalékra emelje” – tette hozzá hevesen. Szerinte most is ülnek a kormánypártok soraiban szép számmal olyan emberek, akiken stigma van; nem csak azon múlik a kormányzás lehetőségének megszerzése, hogy milyen az adott politikus vagy párt előélete.

Az MSZP budapesti elnöke ezután visszadobta a labdát kollégáinak: úgy látja, sem a régi, sem az új politikusok nem tudnak választ adni a 21. század kérdéseire, és ez a legfőbb oka a politikaundornak. „Ma a putriból könnyebb külföldre menekülni, mint belföldön egyik helyről a másikra utazni” – mondta Kunhalmi, majd azt is hozzátette, hogy egyelőre a fiatal pártok arról sem tudják meggyőzni az embereket, hogy ne hagyják el az országot, nemhogy politizálni kezdjenek.

21. századi eszközök

A „fiatalok” nem igazán tudtak érdemben mit kezdeni ezzel állítással azon kívül, hogy esetlen védőbeszédekben sorolták fel, mit értek el pártjaik eddig a mozgósítás terén. Orosz Anna látni véli elindulni azt a folyamatot, amely a 21. századi eszközök segítségével igyekszik bevonni a hazai ifjúságot a politikába, és ebben egyébként példaértékűnek tartja az Obama kampányaiban alkalmazott stratégiákat. Azt is kiemelte, hogy nem kell feltétlenül mindig makroszinten gondolkozni a politikai cselekvésről: „Ha van egy házibuli a szomszédban, ami zavar minket, két végletben gondolkodunk: vagy egyből kihívjuk a rendőrséget, vagy nem teszünk semmit. El kell hitetnünk az emberekkel, hogy képesek vagyunk változtatni a közvetlen környezetünkön” – példálózott a Momentum elnökségi tagja.

Kanász-Nagy Máté az LMP azon javaslatára volt büszke, amely 16 éves korig terjesztené ki a szavazati jogot, így aktivizálva a fiatalokat. Farkas Gergely az e-sport agendává emelését emlegette fel újra, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Marginális dolog ugyan, de tízezrek figyeltek fel a témára, akik korábban nem foglalkoztak politikával, és úgy érzeték, ez most róluk szól”. A beszélgetésről sokat elmond egyébként, hogy az este folyamán mindössze ebben a néhány hozzászólásban került szóba a témaválasztás és a fiatalok közvetlen érintettségének fontossága.

Dobozolás

Külön topikot kaptak a diskurzusban a 2010 utáni budapesti tüntetések résztvevői és az ő (nem) becsatornázódásuk a politikába, illetve az, hogy beszélhetünk-e ma még a 2011-ben megállapított Critical Mass- és Kurucinfo-nemzedékekről. Kunhalmi Ágnes amellett érvelt, hogy Budapest a ma is létező hagyományos törésvonalak, és a Fidesz médiatúlsúlya miatti vidéki információs aszimmetria miatt egészen más toborzói bázist jelent, mint az ország többi része.

Kanász-Nagy Máté azonban rámutatott, hogy Kunhalmi ezzel saját magának mondott ellent, hiszen éppen a 21. századi lehetőségek miatt minden korábbinál diffúzabb a magyar társadalom. Az LMP szóvivője szerint a fiatal pártok nagy hátránya, hogy a tömeges kivándorlás miatt a tipikus szavazó átlagéletkora már a negyven felé közelít, a parlamenti képviselőké pedig ezen is túl van. Nem rendelkeznek olyan lépéselőnnyel sem, mint a Jobbik, amelynek kialakulásának és utánpótlásának már „hagyománya” volt a magyar társadalomban.

Farkas Gergely előbb a moderátori kérdésben elhangzó Kurucinfo-nemzedék megjelölésre reagált: szerinte a jobbikos fiatalok nagy része nem a Kurucinfón nőtt fel, nem szereti ezt a stigmát. Majd arra hivatkozott, hogy a fiatalok körében a Jobbik mindig is jól állt, az egyetemisták körében pedig a legnépszerűbb pártnak számít az országban. A toborzást illetően pedig több értelmét látja a személyes megkeresésnek, hiszen aki kimegy tüntetni valamiért vagy valami ellen, azt általában már nem kell aktivitásra bírni.

A „kis ellenzéki kerekasztal” során tehát egyrészt mindent megtudtunk arról, hogy hogyan kéne részvételre bírni a fiatalokat, másrészt pedig semmit. Kétségtelenül sok igazság hangzott el a felek részéről, de az a kérdés, hogy kinek a felelőssége elmozdítani a holtpontról a társadalmat, továbbra is forró krumplinak bizonyult: mások (és a távol lévő Fidesz) felelősségét mindenki készségesen elismerte, a belátás képessége azonban még hiánycikk a magyar politikában.