Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Többezer szélsőjobboldali vonul fel Varsóban

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az elmúlt években egyre nagyobbra duzzadtak a jobboldali-nacionalista tüntetések Lengyelországban, amiket az I. világháborút lezáró fegyverszünet aláírásának napjára, november 11-ére szerveztek.

A legnagyobb európai fasiszta-nacionalista eseményként beharangozott „Függetlenségi menetre” a szervezők Svédországból, Szlovákiából, és tőlünk, Magyarországról is vártak résztvevőket.

Azt nyilatkozták, az idei Marsz Niepodleglosci lesz Európa legnagyobb „hazafias menete”, 100 ezer résztvevőre lehetett számítani (a résztvevők pontos számáról egyelőre nem tudni). A függetlenség menetének résztvevői az al Jazeera szerint nagyrészt fiatal nacionalisták,

akik a kereszténységet a lengyel állami egység alapjának tekintik, ezért az iszlám fenyegetése és az Európai Unió ellen tüntetnek.

A menetre szombat délután 3-ra több ezren gyűltek össze Varsóban, beszédek után a résztvevők fáklyákat gyújtottak és a nemzeti himnuszt énekelték. Petárdázások közepette befejezték a beszédeket, és fél 4-kor elindultak a tervezett útvonalon.

A tömeg azt kántálta: „Isten, haza, becsület”.

Egy helyi lap tudósítása szerint több résztvevőn is karszalag volt: sokakon a Kotwica jelképet lehetett látni, ami eredetileg a II. világháborús német megszállás elleni szabotázscsoport  szimbóluma volt, de a kommunizmus alatt is tilos volt használni, ezért mára a függetlenség jelképévé vált.

Az idei menet jelszava „My chcemy Boga” azaz „Istent akarjuk”. Ez egy dal címe, ami a lengyel történelem egy ikonikus pillanatához kötődik, amikor II. János Pál pápa 1979-ben a kommunizmus tilalma ellenére visszatért Lengyelországba misét tartani. A dalt júliusban Donald Trump is idézte, mikor Varsóba látogatott, és „megdicsérte” a lengyel népet „a nyugati civilizációval szembeni ellenállásukért.”

A függetlenségi menetet 2009-ben rendezték meg először, azóta évről-évre egyre többen érkeznek egész Európából. 2012-től a menet mellé szimpatizáns „őrök” is társulnak.

(Al Jazeera, Niezalezna, TRT)