Az elmúlt hetekben a magyar és a világ közvéleményét is borzoló szexuális zaklatási ügyek eddigi legkeményebb magyar címlapjával nyitotta a hetet a Bors.

Tegnap robbant a magyar médiában a hír: az Operettszínház művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gá­bor lemond posztjáról, ezzel párhuzamosan pedig a színház igazgatósága is kiadott egy közleményt, amelyben elítélik a szexuális zaklatásokat. Ha valaki ebből nem rakott össze semmit, annak pont a fenti címlapos Bors cikk segít.

„Marton lemondása és bocsánatkérése után azonban nem ült el a vihar, Facebook-posztokban egyre több­ször emlegettek egy másik fővárosi teátrumot és annak vezetőjét, akit hasonló, először burkolt, majd egyre egyértelműbb vádakkal illettek név nélkül, de egyre beazonosíthatóbb módon. A vádak zaklatásról, hatalommal való visszaélésről, fenyegetésekről, sőt szexuális bűncselekményekről szóltak. A színház egykori színésznője után a rendező Kalmár Péter blogbejegyzésében már néven nevezte a megvádolt művészeti vezetőt, amire Kerényi tagadott, és perrel fenyegetett.”

A cikk végig durván mentegeti (ami e címlap után talán nem is olyan meglepő) Kerényit, felhozza az összes toposzt, hogy micsoda művésszel van dolgunk, hogy a „Facebook-hadjárat” hogy megviselte az Operettszínház dolgozóit, és Kerényi családját. (Persze valószínűleg tényleg borzasztó heteken vannak túl, ahogy, amennyiben igazak a vádak, az áldozatok borzasztó éveken lehetnek túl.):

„Az Operettszínház egykori igazgatója, a megszámlálhatatlan operett- és musicalsiker színpadra állítója, a legendás Kero döntése megdöbbentő és váratlan is lehetne, ha nem előzik meg az elmúlt hetek egyre szétágazóbb és egyre botrányosabb fejleményei.”

Sőt, azt is megtudjuk, hogy Kerényi nem saját érdekében, egy botrányt megelőzve, hanem csak és kizárólag a körülötte lévő embereket mentve mondott le:

„A nyomás azonban egyre nagyobb volt, emiatt, és talán a színház zavartalan működése, a társulat nyugalma érdekében döntött Kerényi a visszavonulás mellett.”

A helyzet az, hogy ez a cikk teljesen korrekt lenne, ha tudnánk, hogy Kerényit valóban meghurcolták, és nem követte el azokat a cselekményeket, amivel vádolják. De nem tudjuk. Mint ahogy azt sem tudjuk, elkövette-e ezeket. A médiában nevét vállalva még nem jelentkezett olyan ember, aki áldozata lett volna Kerényinek.

De azt is fontos aláhúzni, milyen nehéz egy ilyen esetben az áldozatok előlépése, mennyire nincsenek felkészülve az intézményeink a támogatásukra. Ez derül ki például az Index nagyon alapos cikkéből is, amelyben egyetlen nevet sem említ a „következő színházi zaklatási ügyben” – miközben több, személyazonosságának feltárásától „rettegő” áldozatot is idéz.

A helyzet nehéz, és nehéz is lesz, mivel vizsgálatról, mondjuk független szakértők bevonásáról szó sincs. Nincs szó arról, hogy valaki felgöngyölítené, mi történt az Operettszínházban. Kerényi se ezt követeli, hanem azt mondja, ő most elmegy Oroszországba rendezni, és ha visszajött, tisztázza a vádakat.

Így viszont ez a címlap nem más, mint előzetes mosdatás. A cikk, ami Kerényi és szerettei sérelmeit sorolja, és meg sem említi, hogy esetleg igazak is lehetnek a vádak, meg se kérdőjelezi Kerényi állításait, ugyanis nem más, mint mosdatás. Ahogy egyébként tények híján egy teljesen ellenkező címlap se lenne más, mind vádaskodás.

Közben nincs szó arról sem, hogy a Marton-ügy kapcsán bárki megnézné, igaz-e az az állítás, hogy Eszenyi Enikő nem tudott semmit arról, mi történik a Vígszínházban. Ahogy arról sem, hogy az egyre több és durvább személyes történet után mondjuk kormányzati intézkedések legyenek a szexuális zaklatás, illetve a szexuális erőszak megelőzése érdekében. Többek között a társadalmi felvilágosítás, a törvényi tényállás módosítása, vagy a bírók és rendőrök jobb félkészítése révén.

Pedig a #metoo nem elég. Az a minimum, hogy ne csupán szembesüljön a társadalom ezekkel az ügyekkel, hanem lépjen is azért, hogy változzon a helyzet, és ne az áldozatoknak kelljen rettegniük, az elkövetők pedig rájöjjenek, hogy közeleg a büntetlenség vége.