Óvatosan és csak nagyon keveset mernek álmodni a magyarok, de a Fidesz szimpatizánsai mindenkinél optimistábbak saját jövőjükkel kapcsolatban. Magunknak boldog családi életet,  biztos munkahelyet és megélhetést kívánunk, az ország számára pedig magasabb fizetéseket, nyugdíjakat, jobb egészségügyi rendszert és fejlettebb gazdaságot. A remények és álmok horizontjait jócskán befolyásolják a társadalom szörnyű anyagi körülményei, az emberek fele már egy nettó 300 ezres havi fizetést is álmai fizetésének tartana.

Mindezekre az adatokra a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Alapítvány pénteken bemutatott kutatásából derül fény. A Magyar Álom c. kutatás arra kereste a választ, álmodnak-e, és ha igen, miről a magyarok, de olyan dolgok is kiderülnek belőle, mint hogy mit gondolunk a múltról és a jövőről. Az eredményekből kiderül, hogy az „amerikai álom” mintájára létezik-e olyan, hogy „magyar álom”, és ha igen, miről szól.

A magyarok 64 százaléka nem álmodik.

Legalábbis MÁR nem álmodik. A társadalom ugyanis három viszonylag egyforma nagyságú részre osztható, a reprezentatív kutatás szerint. 35 százalék azok aránya, akik szoktak álmodozni saját jövőjükkel kapcsolatban, és kb. ugyanennyit, 38 százalékot tesznek ki azok, akik sosem álmodoztak. Köztük helyezkedik el az a 26 százalék, akik régebben álmodoztak, de mára felhagytak ezzel.

Nem meglepő módon az életkor nagyfokú összefüggést mutat a jövőről való álmodozás mértékével. Ahogy haladunk előre, úgy lesz kisebb az álmodók aránya: míg a harminc alatti korosztályban 75 százalék, addig a hatvan felettiben már csak kilenc. Hasonló összefüggést mutat a végzettség is:

miközben a legfeljebb nyolc általánost végzettek és szakmunkások között többen vannak a nem álmodozók (51 százalék az első csoportban, 41 a másodikban), addig az érettségivel vagy diplomával rendelkezőknél ez pont fordítva van.

A kiábrándultak aránya, vagyis azoké, akik korábban álmodoztak, de ma már nem, mind a négy kategóriában nagyjából egyforma, mindenhol a csoport kb. negyedét teszik ki.

A párthovatartozás szerinti eloszlás is érdekes eredményeket mutat. Talán épp a korral összefüggésben az MSZP és a DK szavazói a legkevésbé álmodozók, a szocialista szavazók közül 52, a DK-sok közül pedig 54 százalék sohasem álmodozott. Közülük kerül ki a legkevesebb még mindig álmodozó: a DK-nál 5, az MSZP-nél pedig 12 az arányuk. A Fidesz szavazói viszonylag egyenlően oszlanak el: 38 százalékuk igen, 30 százalékuk már nem, 31 százalékuk pedig soha nem álmodozott a jövőjéről. Hasonló eloszlás figyelhető meg a Jobbik és az LMP támogatói között is, kisebb eltérésekkel. A legoptimistábbak a kisebb ellenzéki pártok szimpatizánsai, közülük 54 százaléknyian most is álmodoznak, és csak 20 százalék a már nem, 25 százalék a sohasem álmodók aránya.

Enyhe többségben vannak azok, akik optimistán tekintenek a jövő felé: az álmodozók 52 százaléka gondolja, hogy biztosan vagy jó eséllyel meg tudja valósítani álmait, 32 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem, vagy inkább nem. A kor itt is fontos tényező, a fiatalok optimistábbak, mint idősebb társaik. Hasonló összefüggést fedezünk fel, ha a lakóhelyet nézzük: a budapestiek a legoptimistábbak, a vidékiek kevésbé.

A Fidesz és a kispártok szavazói számítanak a legoptimistábbnak, legkevésbé pedig az MSZP és a DK szavazói gondolják, hogy sikerül álmaikat megvalósítani.

De miről is álmodunk?

A kutatás egyik legszembetűnőbb adata, hogy nem mondanak orbitális összegeket az emberek, ha arról kérdezzük őket, mekkora havi jövedelem mellett látják megvalósíthatónak álmaik életét. Mondjuk egy országban, ahol nettó 124 ezer forint a medián jövedelem, és még az erősen felfele torzító átlagbér sem éri el a 200 ezret, ott ennek nem kéne meglepőnek lennie.

Mindenesetre a legtöbben, 36 százalék úgy gondolja, havi 200-300 ezer közötti nettó jövedelemmel már álmai életét tudná élni.

14 százalék még ennél is kevesebbel beérné, nekik az álomfizetés valahol 100 és 200 ezer között helyezkedik el, 2 százalék pedig 75-100 ezres havi jövedelemnek is nagyon örülne. Persze vannak olyanok is, akik nagyobb jövedelmi horizontokkal rendelkeznek: a válaszadók 28 százaléka 300 és 500 ezer közé lövi be álmai jövedelmét, és 12 százalékot tesznek ki azok, akik félmillió fölött keresnének havonta ahhoz, hogy álmaik életét élhessék.

Amúgy a legszerényebb igényekkel az LMP szavazói, a legambiciózusabbakkal pedig a kispártok szimpatizánsai rendelkeznek.

Az egészséges élet az, amelyet a legtöbb megkérdezett a legfontosabb személyes vágyai közé sorol, 56 százalék tesz így. Minden második magyar a biztonságos megélhetést nyújtó fizetést és nyugdíjat is a legfontosabb vágyai között említette, ez egy olyan vágy, ami egyébként végzettségtől függetlenül magas intenzitással érhető tetten. A boldog párkapcsolat és családi élet 42 százalékkal a harmadik helyre futott be a személyes álmok listáján.

Minél fiatalabb valaki és minél magasabb a végzettsége, annál nagyobb eséllyel jelenik meg ez vágyai között. Ezek után a listán a biztos munkahely és jó munkakörülmények, illetve a szép tágas lakás következik.

Nagyrészt a személyes vágyakkal vannak összefüggésben az ország jövőjét érintő elvárások is. Első helyen, 54 százalékkal a jóval magasabb fizetések és nyugdíjak szerepelnek, ezt követi 33 százalékkal az egészségügyi rendszer javulása. A dobogó harmadik fokán holtversenyben (27 százalék) szerepel a vágy, hogy erősebb és modernebb gazdaságunk legyen, illetve hogy jelentős mértékben csökkenjen a korrupció az országban.

A vagyoni különbségek csökkenését 23 százaléknyian említették, átlagon felüli mértékben a közép-dunántúliak, a legfeljebb 8 általánossal rendelkezők, az ötvenes éveikben járók, illetve az észak-alföldiek és a dél-dunántúliak. A pártok közül az LMP és a kispártok szavazói tartják leginkább fontosnak ezt a kérdést.

A lista végé felé található elvárások is nagyon érdekesek.

Pusztán 4 százalék gondolja azt, hogy fontosak az ország jövője szempontjából olyan liberális értékek, mint a szabad piac és a a magántulajdon. De Trianon revíziója sem teljesített jobban, azt is csak 4 százaléknyian említették.

Kihez is hasonlítsunk?

A magyarok egy jelentős része erősen harmadik utas világpolitikai szerepben képzeli el az országot, 44 százaléknyian mondták azt, hogy Magyarországnak a saját útját kellene járnia, sem a Kelethez, sem a Nyugathoz nem kellene hasonlítania. Szinte ugyanennyien (42 százalék) gondolja úgy, hogy Nyugaton a helyünk, a Kelethez viszont szörnyen kevesen vonzódnak, csupán a társadalom 2 százaléka.

Ha konkrét országokra kerül a szó, akkor Ausztria és Svájc jelenik meg leggyakrabban példaként, a megkérdezettek közel negyede Ausztriára tekint követendő példaként, és minden ötödik pedig Svájcra. Harmadik helyen Németország (11 százalék), negyedik helyen pedig a skandináv államok szerepelnek (10 százalék). Oroszországhoz csak 2 százaléknyian hasonulnának, és hasonlóan ellenszenves Franciaország is.

Na és mi a helyzet a múlttal?

Nem nehéz belátni, hogy a jövőt illető álmok szorosan összefüggenek azzal, hogyan ítéljük meg a múltat. Amire vágyunk a jövőben, azt sokszor meglelhetjük a múltban, és így az álmodozás kéz a kézben járhat a nosztalgiával.

Az elmúlt 100 év politikai rendszerei között a Kádár-kor ver minden mást: 42 százalék gondolja úgy, hogy ez volt a magyarok számára legjobb időszak.

A második legnagyobb csoport (29 százalék) nem tud válaszolni erre a kérdésre, a rendszerváltás utáni időszak pedig 20 százalékkal csak a harmadik helyre fut be. 5 százalékot kapott az Osztrák-Magyar Monarchia, a Horthy- és Rákosi-korokra pedig három, illetve egy százalék tekint aranykorként.

Korosztályi leosztásban a Kádár-kort csak a negyven alattiak csoportjaiban képes bármi is verni. A 30 alattiak 55 százaléka egyetlen aranykort sem tud megnevezni, 19 százalékuk szerint a rendszerváltás után, 18 százalékuk szerint pedig a Kádár-időkben volt a legjobb a magyaroknak. A 30-40 közötti korosztályban szintén hasonló sorrend érvényesült, bár ott sokkal kiegyensúlyozottabb a három válaszlehetőség.

Minden végzettségi kategóriában nyer Kádár, bár ahogy haladunk fölfele az osztálylétrán, úgy csökken a gulyáskommunizmus megítélése, és emelkedik a rendszerváltásé.

Egyetlen olyan választói csoport van, ahol a rendszerváltás utáni időszak képes volt megverni a Kádár-kort, ez pedig a Fidesz-szavazók tábora. 38 százalékuk gondolja, hogy a rendszerváltás után ment a legjobban a magyarok sora. És bár minden más választói csoportban a Kádár-kor végzett az élen, a legerősebb Kádár-nosztalgia mégis a DK szavazói között fedezhető fel: 10-ből nyolcan ezt jelölték meg a magyarok aranykorának. A szocialistáknál is hasonló a helyzet, bár ott csak 10-ből 7-en vélekedtek így.

A kutatás rákérdezett a rendszerváltás utáni kormányok megítélésére is, hogy épp melyik alatt volt a legjobb a magyaroknak. Egyik kormány sem teljesített túl jól, hiszen a válaszadók 48 százaléka egyik kormányt sem választotta. 27 százalék egyszerűen csak nem válaszolt a kérdésre, 21 százalék szerint pedig egyik kormány alatt sem volt túl jó. Nem tudjuk, hogy történelmi közelség vagy a Fidesz szavazótáborának a nagysága okozza-e, de harmadik helyre a 2010 utáni Orbán-kormányok futottak be, negyedik helyre a Horn-kormány, ötödikre pedig az első Orbán-kormány. Leggyengébben a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok teljesítettek, utóbbit csak 1 százalék jelölte.

Egy intézmények nélküli társadalom, magukra hagyott emberekkel

Egy tisztességes, kiszámítható, biztonságos élet – erre vágynak a magyarok. Ahogy a Policy Solutions végköveteztetéseiben is szerepel, a magyarok nem az egyéni törtetésen és önmegvalósításon alapuló amerikai álomra vágynak, és a keleti tradicionalizmus is távol áll tőlük, leginkább az európai kontinentális világkép áll közel hozzájuk.

Viszont amikor az álmok megvalósulásának segítőit kell számba venni, akkor eléggé magunkra hagyottnak tűnünk. Toronymagasan az első helyen a család és a barátok vannak, a megkérdezettek több mint kétharmada tekint rájuk az álmok megvalósításának segítőjeként. Második helyen, 48 százalékkal saját magunk, a magyar állampolgárok szerepelnek.

És akkor itt jön egy nagy szakadék, semmilyen más szereplő nem tudta megugrani az egyharmados küszöböt. A harmadik helyen az Európai Unió van, a kormány pedig csak a negyedik helyre fért be. Egyébként utóbbiról gondolják a legtöbben, hogy nemhogy nem segíti, de egyenesen hátráltatja az álmok megvalósulását: tízből négyen gondolják így.

Az álmok megvalósításának tehát úgy érezzük, nincs politikai terepe, leginkább a család, a magánélet, és a kapcsolatok, hálózatok adnak utat az álmok megvalósulásának. Az már persze egy másik kérdés, hogy vajon közösségi, politikai megoldások nélkül hogyan harcolható ki egy jobb egészségügyi rendszer, amely például az egészséges életről szóló vágyaink beteljesüléséhez járulna hozzá.

De ezek már mélyebb elemzéseket igénylő kérdések.

Ez a rövid összefoglaló most csak a legfontosabb eredményeket mutatta be, rengeteg elemzendő pont és árnyalat van még ebben a kutatásban. Az elkövetkező időszakban itt a Mércén is sokszor vissza fogunk még nyúlni A Magyar Álomhoz.

(Címlapkép: Hoffmann Edina, Csáky Dóra: #nyugdij, forrás: Facebook / ARC)