És azt tudta, hogy a Nemzeti Konzultáció túlmutat önmagán? Mert azt már tudjuk, hogy semmilyen jogi eljárással nem lehet megakadályozni, hogy közpénzből konzultáljon velünk a kormány, de Dömötör Csabának köszönhetően még az is kiderült, hogy amikor a Soros-tervről konzultálunk, valójában arról is beszélgetünk kormányunkkal, hogy milyennek képzeljük el a jövőben Európát, és benne Magyarországot. „És itt bizony teljesen ellentétes világnézetek állnak egymással szemben” – közölte Dömötör. Mivel ez valóban fontos kérdésnek tűnik, megnéztük, milyen is az a világnézet, amit a kormány ütköztet a valósággal, és valójában mennyi értelme van annak, hogy erről megkérdeznek minket. Kis konzultációtörténelem következik.

A 2010-es kormányváltás után a Fidesz-KDNP kormány egészen formabontó ötletekkel igyekezett elhitetni a magyar társadalommal, hogy kíváncsi a véleményére, illetve hogy a közjóért bármire hajlandó. Az ötlet persze nem új, először 2005-ben hangzott el Orbán szájából a kifejezés, a mesterterv akkor az volt, hogy a 2006-os választások előtt országjáráson hallgatja meg a Fidesz a nép szavát, és erre húzzák majd fel a kampányukat. Többek közt Pozsgay Imre és Hoffmann Rózsa alá tolták be a Nemzeti Konzultációs Testületet, állítólag 1,6 millió emberrel konzultáltak, az eredmény azonban ismert – a Fidesz akkor nem tudta hasznosítani a begyűjtött tapasztalatokat. De sokat tanultak a módszer hiányosságaiból.

Módszeresen építették fel

Annyiban bizonyosan, hogy amikor 2010-es kormányra kerülésük után ismét asztalra csapták a konzultációs ötletet, már szó sem volt fáradtságos országjárásról (végülis ott a posta, közpénzen bármit ki lehet küldeni). Azon év szeptemberében már konzultáltak is egy gyorsat, rögtön a nyugdíjasokkal, nyugdíjukról és más támogatásokról.

2,8 millió kiküldött példányból 200 ezer jött csak vissza, az egész potom 220-230 millió forintból megvolt.

Innen pedig nem volt megállás, az alacsony válaszolási hajlandóság sem nagyon fékezte a kérdezési kedvet.

2011-ben már az Alaptörvényről konzultált a kormány, és itt már jókat lehetett derülni (vagy nem) a sugalmazó kérdések („Vannak, akik…”) sorjázásán. 920 ezer visszaküldő volt mindössze, pedig ezt már a teljes felnőttkorú lakosság postaládájába bedobták, viszont 750-800 millió forintba fájt, és bár az Alaptörvény megkapta a gránitszilárdságú eposzi jelzőt, valójában a helyzet az, hogy a kormány azóta is rendre módosítja, ha úgy tartja kedve – de a társadalom véleményét már nem kéri ki ez ügyben…

Még ebben az évben, rögtön májusban megérkezett a Szociális Konzultáció is, amiben arra voltak kíváncsiak, szerintünk mi legyen az idősekkel, a devizahitelesekkel, a közműszolgáltatókkal meg oktatási támogatásokkal. Álkérdésekből itt sem volt hiány, rögtön az első így nézett ki: „Vannak, akik szerint be kell vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Mások azt mondják, hogy nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?” Vajon melyik válaszlehetőség volt népszerűbb?

A hivatalos közlés szerint ezt a kérdőívet több mint egymillióan küldték vissza – a korábbiakhoz képesti „sikert” csak az árnyékolja, hogy ennél a kérdőívnél Jóri András adatvédelmi biztos határozatban rendelte el a kérdőíveken szereplő személyes adatok törlését, azok ugyanis sértették az adatvédelmi törvény egyes passzusait. Eredménye ennek a konzultációnak legfeljebb annyi volt, hogy az eseten felbuzdulva Jóri posztját megszüntették.

Aztán 2012 őszén jött a Gazdasági konzultáció, ami még mindig legfőképp a munkahelyek védelméről társalgott a társadalommal – körülbelül 700 ezren küldték vissza, vagyis az eggyel korábbihoz képest elég nagy bukásnak számított, cserébe viszont már alulról súrolta az egymilliárdos költséget, összesen 976 millió forintunkba fájt.

Úgy tűnt, hogy ezek után a kormány kicsit magába szállt (haha), a választásokig már nem konzultáltak egyszer sem.

Ám aztán jött 2015, és ezzel együtt a menekültválság. A Fidesz-KDNP pedig eddig sosem látott szemérmetlenséggel álcázta konzultációnak a „Bevándorlásról és terrorizmusról” szóló kérdőívet (és itt először kipróbálták az e-konzultációt is), amelynek minden egyes kérdése elfogult volt és egyben pontatlanságokkal, tévinformációkkal igyekezett manipulálni a közvéleményt. A szakmailag értékelhetetlen kérdőív egyébként viszonylag nagyot futott a korábbiakhoz képest, 1 millióan küldték vissza – csakhogy itt már annyira kilógott a lóláb, hogy sokan ellenérzésük kifejezésével egyetemben küldték vissza a papírt, illetve itt először szervezett formában is volt tiltakozás a konzultáció és az azt kísérő plakátkampány ellen (például papírhajók hajtogatása). Annyi biztos, hogy a Fidesz elkezdte látni a lényeget a konzultációban: tökéletesen mindegy, hogy egy kérdésnek mennyi a valóságtartalma, ha egyszerűen előhívható indulatokat korbácsol fel, akkor meg fogja mozgatni az embereket. És így is lett: hónapokig boldog-boldogtalan a konzultációval foglalkozott.

„Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?”

És ha egyszer egy recept működik, akkor azon már nem is kell változtatni, gondolhatta a kormány: 2017-ben jött az „Állítsuk meg Brüsszelt” című újabb nemzeti konzultáció, ami megint csaknem 1 milliárd forintba került, és nagyon már nem is próbálta titkolni, hogy semmilyen értelme nincsen. Az Európai Bizottság például részletes válaszkiadványban taglalta, miféle csúsztatásokkal manipulál a kormány, hogy Brüsszel (vagyis kifejtve leginkább az Európai Unió bevándorláspolitikája és a kötelező betelepítési kvóta) ellen hangolja az embereket.

Az olyan kijelentések, mint a „Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni minket” viszonylag könnyedén cáfolhatóak voltak, de itt már megjelentek a Soros-terv előfutáraként olyan, még viszonylag burkolt kitételek is, mint például a „Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik.” Ez volt ugyebár az az időszak, amikor a Fidesz egyszerre ment neki a civileknek és a CEU-nak is, így nem csoda, hogy a konzultáció is figyelt arra, hogy megfelelő módon előkészítse a terepet ezeknek a hadicseleknek. És bár a realitáshoz már vajmi kevés köze volt a kérdéseknek (melyek maguk is inkább sugalmazni mint kérdezni akartak), végül a konzultáció sosem látott „sikernek” lett elkönyvelve, hiszen több mint 1,6 millióan küldték vissza – amihez mondjuk kellett az is, hogy egyrészt megint ki lehetett tölteni neten is, méghozzá nem túl bonyolult módon, másrészt pedig a „nagy sikerre való tekintettel” a visszaküldési határidőt is meghosszabbították.

Így fordulunk rá a Soros-terv konzultációjára, ami nagyjából a már kidolgozott receptre épít: kérdésnek álcázták az immár tökéletesen felépített Brüsszel- és Soros-ellenes retorikát, amelyben lényegtelen, hogy az állítások valóságtartalma csorba, és teljesen mindegy, hogy milyen válasz érkezik rájuk. A lényeg, hogy 1. el lehet költeni rá egy rakás pénzt (plakátokkal, mindennel egyetemben), 2. sulykolni lehet azokat az állításokat, amelyek szerint a magyar kormány tűzön-vízen át is hajlandó megvédeni Magyarországon a migránsoktól és az őket fondorlatosan betelepíteni akaró (nem!) Soros Györgytől.

Ebből a konzultációról készült már papírrepülő is – csak sajnos alig repül – a visszaküldési hajlandóságról pedig egyelőre nem nagyon tudni semmit. Ami biztos: sokba fog kerülni, és ugyanúgy semmilyen hatása nem lesz az életünkre, ahogy eddig sem volt egyik nemzeti konzultációnak sem.

De akkor miért kérdezik?

A helyzet az, hogy ezeknek a kérdőíveknek tényleg semmilyen más funkciójuk nincs, mint hogy leuralják a közbeszédet, és megszilárdítsák a kormány egyes állításait a fejekben. Az utcákat betakaró plakátok ugyanúgy elveszik a felületet minden más hirdetéstől (igaz, plakátolni már amúgy is csak a Fidesz plakátolhat a politikai térben), ahogy válaszolni is csak úgy válaszol bármelyik kormánypárti politikus a neki feltett kérdésekre, hogy üzembiztosan kiejtse a száján a kulcsszavakat – ez jelenleg ugyebár Soros György, előtte Brüsszel, azelőtt a migránsok, azelőtt meg már a fene se emlékszik, mi volt –, függetlenül attól, hogy egészségügyről, munkaerőhiányról, a Pásztón könnyező Szűzanya-szoborról van-e szó, vagy éppen arról, mennyire szereti Németh Szilárd a pacalt (nagyon).

A Fidesz tökélyre fejlesztette ezt a taktikát: a konzultáció ugyanis egyrészt a saját szavazóikat abba a hitbe is ringathatja, hogy pártjuk és kormányuk valóban kíváncsi a véleményükre, méghozzá a nemzet jövőjét érintő kérdésekben, másrészt folyamatosan tematizálja a közbeszédet, kényszerpályára állítva ezzel minden ellenzéki diskurzust, és elterelve a figyelmet a lényegi kérdésekről. Úgy persze nem nehéz mindezt kivitelezni, hogy a kormánypárti politikusok mostanra teljesen zárt térben mozognak csupán: sem érdemi interjút nem adnak nem kormánybarát lapoknak, sem kérdésekre nem válaszolnak (ilyen-olyan indokokkal), így tehát folyamatosan fenntarthatják azt az állapotot, amelyben minden kontrollált megszólalásuk egy irányba mutat – abba az irányba, ahol Magyarország erős és büszke ország, amely képes megvédeni a saját érdekeit, ha ehhez felhatalmazást kap állampolgáraitól.

Hogy mennyire nincs ez így, az talán kiderült már abból is, hogy előző konzultációink milyen eredményekkel jártak. És ebbe ugyanúgy beletartozik az is, hogy a jól megkonzultált Alaptörvény bármikor átírható, mint az, hogy a nyugdíjasok megkérdezése ellenére is csak akkor emelkedik a nyugdíj, „ha a számok úgy vannak” és mondjuk közeledik a következő választás. A munkahelyteremtés és a rászorulók segítése (ez volt ugyebár a Szociális konzultáció lényege) is porhintés volt, értelmezhető tömegű munkahelyet legfeljebb a közfoglalkoztatásban sikerült teremtenie a kormánynak (ami pedig pusztán arra jó, hogy a létminimum peremén tartson százezreket), a segélyezési rendszer megnyirbálása pedig társadalmi katasztrófával fenyeget immár. Vagyis bár kérdőíveken valóban úgy tűnhet, hogy a kormány rettenetesen érdeklődik az iránt, hogy a magyar állampolgárok szerint hogyan és merre kéne kormányozni az országot, ez azonban mindeddig nem eredményezett kézzel fogható változásokat.

Valójában azonban a 2014 utáni időszak konzultációi mutatják meg, mennyire lényegtelen is az, hogy konzultál-e az emberekkel a kormány. Eddigre ugyanis kikristályosodott a módszer: olyan kérdésekre van szükség, amelyekre egyetlen jó válasz (a kormány válasza) lehetséges, és lehetőleg ne olyan elvont és bonyolult dolgokkal foglalkozzon, mint a szociális szféra vagy a gazdasági helyzet, hanem valami olyasmivel, ami kellőképpen felizgatja az embereket. Fenyegetnek a terroristák és a megélhetési bevándorlók? Brüsszel Magyarországra feni a fogát? SOROS GYÖRGY áll minden bajunk mögött? Ezeket a kérdéseket már könnyű megérteni, és ha Brüsszel el akarja venni a rezsicsökkentést, akkor nekünk bizony meg kell állítanunk Brüsszelt. Az pedig már mindegy is, hogy Brüsszel megállítása legfeljebb a legelvakultabb szavazók számára tűnhet realitásnak és lényegi kérdésnek.

Hogy mindeközben mégis kerülhet porszem a gépezetbe, az bőven belefér: a bukott kvótanépszavazás (amit szintén nem mi kértünk) tökéletes példa arra, hogy ha egy biciklit túltolnak, akkor annak meg van az ára. Bőven 50 százalék alatt volt a részvételi arány, ami azt mutatta, eljött az a pont, amikor az emberek kicsit besokalltak Brüsszel ármánykodásaitól. Ja, hogy ettől még Orbánék módosították az Alaptörvényt? Nyilván, hiszen a magyarok 98 százaléka (ez itt kb. 3,5 millió embert jelent) nemet mondott a kötelező betelepítésre. És ha valami, akkor ez a népszavazás is bizonyítja, hogy a kormány teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar állampolgárok véleményét.

Akkor ez most egy csodaszer?

Igen is, meg nem is. A nemzeti konzultáció, mint műfaj valójában soha nem volt siker, ami pedig abból is látszik, hogy legtöbbeket megmozgató konzultációt sem küldte vissza 1,6 millió embernél több, vagyis a választópolgárok bőven kevesebb mint ötöde mozgatható meg egy-egy ilyen akcióval. Egyrészt azzal számolnia kell a Fidesznek is, hogy a magyarok elég jelentős része nem hisz ma abban, hogy a szava bármit is ér egyes politikai kérdésekben – ezen minden politikával foglalkozó embernek érdemes elgondolkodnia. Másrészt pedig nem lehet folyamatosan fenntartani olyan erős érzelmeket, mint a gyűlölködés, a harag és a félelem – ezek időről időre elfáradnak, így sokszor ugyanazt a típusú kérdést nem érdemes feltenni. És azért azt se felejtsük el, hogy az emberek amúgy sem szívesen sétálnak el a postára (pláne, ha nem hiszik el, hogy van beleszólásuk a dolgokba, minek fárasszák magukat feleslegesen?), de ugye erre jött reakcióként az internetes konzultáció, mégse kelljen már kimozdulni a lakásból… Ám még ezzel kapcsolatban is sikerült fát vágnia maga alatt a kormánynak, amikor kiderült, hogy az eggyel ezelőtti kérdőív kitöltőinek adatai könnyedén az oroszoknál landolhattak. Ezt hívják öngólnak.

Csakhogy mivel a Fidesz olyannyira elszakadt már a valóságtól, hogy egyáltalán nem érzékeli a társadalomban megfogalmazó igényeket (amennyiben nem ő hívja életre azokat), és egyáltalán nem is érdekli, hogy a konzultáció megmozgatja-e egyáltalán a magyar embereket vagy sem. Emellett mindig elő lehet rántani egy győzelmi jelentést, hiszen jellemzően a legelkötelezettebb hívek mindig is örömmel küldik majd vissza a kívánatos válaszokat a miniszterelnök arcával díszített üdvözlő levélen felbuzdulva, míg a konzultáció lényegét (tehát hamisságát és feleslegességét) értő emberek jellemzően vagy viccet csinálnak belőle (még papírrepülőnek se jó, ugyebár), vagy a postaládából azonnal a kukába transzportálják az ominózus levelet. Így értelemszerű, hogy az amúgy általában kifejezetten alacsony visszaküldés mellett is mindig a Fidesznek fog állni a zászló, ha az eredményeket lobogtatják.

Mennyire hisszük el?

Nagy kérdés persze, hogy vajon a magyar társadalom vevő-e a gyűlöletkelő és manipulatív konzultációkra. Mint bármilyen hasonló ügy esetében, itt is érdemes elmélyedni a Gyakorikérdések.hu vonatkozó címszava alatti kérdésekben, hogy kicsit belelássunk a közgondolkodásba. Itt van néhány, a teljesség igénye nélkül:

• Nem gondoljátok azt, hogy a Fidesz saját maga alatt vágja a fát ezzel a nemzeti konzultációs plakátkampánnyal?
• Ha Magyarország teljes lakosságából csupán 1,7millióan töltötték ki az ívet és küldték vissza, ez Orbán szerint miért „történelmi siker”?
• Aki regisztrál a nemzeti konzultáció oldalán, oroszokhoz mennek az adatai? (és ennek különböző változatai)
• Meg tudja mondani valaki, hogy hogyan lehet letiltani azt a levelet, amit Nemzeti Konzultáció néven Orbán fog nekem küldeni?
• Nektek sem ragad le a nemzeti konzultáció válaszborítékja?

Nyilván a Gyakorikérdések.hu nem értelmezhető semmilyen szempontból a teljes lakosság közhangulatának lenyomataként. Azt viszont jól mutatja, hogy nagy általánosságban milyen eltérő irányokban gondolkodnak is az emberek. És e tekintetben bizony, a nemzeti konzultáció nem teljesít túl jól…

És akkor mi az értelme az egésznek?

Hogy teljesen ellentétes világnézetek állnak egymással szemben ebben a mostani nemzeti konzultációban, az természetes – hiszen nem más volt a Fidesz célja több mint 2 éve tartó menekültellenes kampányával, mint az egyszerűen előcsalogatható és egyben erőteljesen bevonó érzelmek (gyűlölködés és félelem) megmozgatása, ami ellen a racionális érvek, a higgadt érvelés és a józan ész tehetetlenek. Vagyis a pálya e tekintetben erősen lejt a kormány javára.

Hatalomtechnikai kérdésről van szó, hiszen mi más lehetne mozgósítóbb erejű érzelem, mint az ország sorsa feletti félelem, ami a Fidesz-világban felülírja a keresztény felebaráti segítségnyújtás és szeretet elvét is, miközben az ellenségnek kikiáltott csoport érdekérvényesítő ereje nullához közelít, hangjuk nincs, arcot nem kapcsol hozzájuk a kormány (legfeljebb a démoni Soros-fizimiskát, áttételesen), így könyörület helyett valóban csak a harag (elveszik a munkánkat, nőinket, országunkat) és az aggodalom (terroristák jönnek) marad, mint bevonó érzelmek. Ez így, 2017 végén, a jövő évi választások előtt kifejezetten jól jön a Fidesznek, hiszen még csak nem is a sablonos „Folytatjuk” kampány semmitmondó üzenete, hanem egy erősen mozgósító kampány, amely látszólag dinamikussá teszi a kormány cselekedeteit (megvédjük!), és lendületben tartja a szavazókat (is).

És mi marad a másik oldalon? Mit tehet például egy egyszerű állampolgár, akinek elege van már ebből a hamis konzultációzgatásból? Lehet nem visszaküldeni a konzultációt – élnek ezzel a módszerrel a közönyösek, azok, akiknek fogalmuk sincs, miről van szó, és rengetegen ezzel fejezik ki ellenvéleményüket. Csakhogy a passzivitás ez esetben is hatékonytalan módszer – ha az ellenállást csak némasággal fejezheti ki egy egyet nem értő csoport, akkor valójában eltűnik szem elől – és így tudja a kormány történelmi sikerként értékelni a visszaérkező válaszokat, amelyek döntő többségükben a kormány által képviselt álláspontot erősíti meg (nyilván, hiszen saját szavazóikat mozgósították).

Lehet még plakátot rongálni, papírrepülőt hajtogatni, esetleg valamilyen megmozdulást szervezni annak érdekében, hogy leleplezzék a konzultáció hamisságát. És bár kezdetben valóban sokan rongáltak plakátot, rengetegen fejezték ki nemtetszésüket, az ellenzéki sajtó pedig nagy elánnal mutatta be, hány ponton torzítanak ezek a kérdőívek – mára a kifárasztásos technika is betalált. Annyi a plakát, annyi volt a konzultáció, annyira leuralja a mindennapokat ez a tematika, hogy az emberek belefáradtak az ellenkezésbe, legfeljebb nem néznek rá a plakátokra, de nagy felháborodást már nem igazán tudnak kiváltani.

És mindezek mellett fontos, hogy az ellenzéki pártok úgy általában véve képtelenek bármit is kezdeni ezzel az egész kérdéskörrel. Legfeljebb reagálni tudnak az elhangzott képtelenségekre, de átgondolt taktikájuk arra, hogy hogyan kell kezelni egy ilyen jelenséget, nincs. A Jobbik próbálkozott ugyan egy saját, Valódi Nemzeti Konzultációval, mivel azonban nagyon szűkös, és egyre szűkül az a felület, ahol meg tudnak jelenni, széles rétegeket megszólítani nem tudnak (tudja valaki, miről is szólt ez?). A többiek pedig leginkább úgy tesznek, mintha ez a jelenség nem létezne – ami már csak abból a szempontból is felettébb érdekes, hogy maga a nemzeti konzultáció nettó közpénzherdálás, s mint ilyen, akár muníciót is szolgáltathatna mindazoknak, akik ez ellen a rossz gyakorlat ellen fel kívánnak lépni, ráadásul olyan témákat feszegetnek (például a bevándorlással kapcsolatban), amelyeket a baloldali pártoknak tudniuk kéne kezelni.

Csakhogy az ellenzék nagy része nem igazán mer hozzányúlni a menekültkérdéshez – tudván, hogy ebben az ügyben viszonylag jelentős a kormány társadalmi támogatottsága, az ellenzék óvatos, tapogatózó taktikai tyúklépésben halad, vagyis a kormány malmára hajtják a vizet hallgatásukkal, de visszamenőleg sem számoltatja el senki a Fideszt az előző évek konzultációival, illetve az ezekhez képesti kormányzásuk ellentmondásaival. Átfogó kampány nélkül pedig a helyzet az, hogy a kormány annyit és akkor konzultál, amennyit és amikor akar.

És mindeközben két dolgot tehet az, akit zavar, hogy olyan kérdéseket tesznek fel neki, amelyekben hülyének is nézik.

1. Leiratkozik a listáról, hogy ne kapja meg a levelet, és máris megspórol magának néhány ősz hajszálat.
2. Visszaküldi a választ – és elfogadja, hogy ezzel legalábbis létjogosultságot ad a konzultációnak –, a meggyőződése szerinti válaszokkal, és utólag örül neki, hogy egy elveiért kiálló kisebbség tagjává vált.

A nemzeti konzultáció viszont mindettől függetlenül megállíthatatlanul robog majd tovább, és nyilván még akkor is sikernek lesz tekinthető, ha valójában soha nem is volt az. Mindig lesz egy következő győzelmi jelentés, hiszen a többség egyetért majd a kormány politikájával.

Nagy utat tettünk tehát meg 2010 óta, sokat tanultunk belőle mi is, és a Fidesz is. A különbség csak az, hogy míg a kormánypárt képes volt korrigálni a konzultációkban korábban elkövetett hibákat, és tökéletes politikai bravúrrá érlelni egy teljesen semmitmondó kérdőívet és az arra adott saját reakcióit, addig az ellenzék még mindig úgy tesz, mintha ez az egész nem is lenne olyan nagy probléma. Pedig az. Ugyanis minden egyes kiküldött konzultáció közpénzből kerül a postaládába, és félretájékoztat, manipulál, megtéveszt embereket. Ideje lenne már megállítani – nem Brüsszelt és Soros Györgyöt, hanem a Brüsszelről és Soros Györgyről értekező konzultációkat.