Őcsény nevét most tanulja az ország. A kis tolna megyei faluba érkeztek volna a magyar állam által befogadott menekültek üdülni. A falu népének azon része, amelyik nem akar migránsokat, menekülteket látni a településen, egy falugyűlésen adott hangot haragjának és félelmének. A gyűlésen meg se tudott szólalni az üdültetést intéző panziós, ahogy az üdültetést szervező Migraiton Aid képviselője sem.

fotó: botost/444.hu

Másnap éjszaka kiszúrták a panziós kocsijának kerekét, téglával dobták meg az autóját. Fülöp János polgármester a testület feloszlatását kérte, hogy a menekültek ellen hergelő képviselőknek is megszűnjön mandátuma. Miután ezt a testület nem szavazta meg, ő adta be lemondását.

Tisztességes embereken fokozódik a nagypolitika nyomása. Egy teljesen békés tolnai falu mindennapjai váltak egy az egyben a rémes magyar nagypolitika legrosszabb képévé. Szenved a panziós, akit megtámadtak, szenved a polgármester, szenvednek a migránsoktól félő emberek, szenvednek azok, akik segítenének embertársaikon, és szenvednek azok is, akik csak békében akarnak élni. Minden, ami felgyülemlett ebben a koszos, szutykos, gyűlölet által hajtott politikában, most ebben a faluban csapódik le.

Most ők a hősök, akik megálljt parancsolnak a migránshordáknak, és ők a szégyentelenek, akik azt is megakadályozzák, hogy egy társuk apró segítséget nyújtson szenvedő embereknek, csak azért, mert azok más kultúrából származnak.

Az a nyomás képeződik le ebben a pillanatban ebben a kis faluban, ami miatt tömegek fordulnak el a politikától, az a tehetetlenség, félelem és gyűlölet válik most itt izzó tűheggyé, ami miatt egyre nehezebb és rosszabb az ország közügyeivel foglalkozni.

És akkor jön a miniszterelnök, aki feloldhatná ezt, de nem oldja, igazolva ezzel azt a vádat, ami eddig is érte, hogy ez a gyűlöletkeltés csak hatalmi játék, hogy emberek lelkét, érzelmeit, életét használja fel saját hatalmának fenntartása érdekében.

Orbán Viktor visszaléphetett volna egyet, és mondhatta volna azt, hogy megérti az emberek dühét, de hát ártatlan embereket mégsem bántunk. Ehelyett ő maga adta a helyiek szájába a gyűlölet mondatait, amit az ő boszorkánykonyhájában főztek ki, és tett úgy, mintha ez az emberek lelkéből eredne, nem a száztorkú hazugsággyár üvöltené nap mint nap.

Orbán szerint „a magyar ember szereti a gyerekeket”, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de „annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban” – olvashattuk a 444-en.

Bajban volnánk, ha a tavaly oltalomban, vagy menedékben részesített 70 ember idehozná még a családját is? Miközben a családegyesítést is csak szigorú feltételekkel hagyja jóvá a magyar állam?

„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” – mondta Orbán Viktor, és nem kívánt különbséget tenni a fenyegetés, a tégladobálás, a kiszurkált kerekek, és a vita között. De még az ordibálás és a félelemből fakadó jajkiáltás között sem.

Orbán Viktor azzal a félelemmel kufárkodott, és kufárkodik, amit ő kelt. Ha megnézzük bármelyik riportot, ami a helyiekkel készült, a kormánypropaganda mondatai köszönnek vissza a menekültek üdültetését ellenzők részéről.

Teljesen egyértelmű, hogy eltörölt a kormány minden különbséget menekült, menedékkérő, migráns, rászoruló, háborús menekült között. Csak az ellenség és a félelem maradt, az ember eltűnt.

És azt láthatjuk, mennyire félnek ezek az emberek. És ebben a pillanatban, amikor emberek annyira rettegnek, hogy úgy érzik, halálosan fenyegethetnek másokat, hogy tárgyi erőszakot tehetnek, nem az a kérdés, hogy igazuk van-e, hiszen a félelem már ott van a lelkekben. Az a kérdés, hogy meg lehet-e állítani a félelmekből táplálkozó gyűlöletspirált.  

Ebben a pillanatban kellett volna Orbán Viktornak megnyugtatnia a kedélyeket, segíteni az embereknek túllendülni a félelmeiken, feloldani a spirált, amiben a félelem, a gyűlölet egyre csak tovább és tovább fokozódik.

De Orbán nem nyugtatta meg a kedélyeket, mert a félelem fokozása az egész politikájának az alapja. A félelem saját híveiben az ismeretlentől, és a félelem az ellenzékiekben ettől az egésztől, a saját országuktól, a saját honfitársaiktól. Ez a két félelem és az ebből fakadó megosztottság az, ami biztosítja Orbán hatalmon maradását.

És a nyomás fokozása az embereken, a félelmeik fokozása, az irracionalitás erőltetése az ésszerű megoldások keresése helyett. A téboly, ami a mentálisan egyre betegebb országban egyre nagyobbá válik, és amiben nem a jó megoldások, hanem a hangos kiabálás, a megnyugtató hazugságok nyernek.

Így nem csodálkozhatunk, hogy az országnak hasznos felelős magatartás helyett a miniszterelnök sokadszorra is a hatalmat választotta.

A kérdés az, hogy mi mit választunk, mikor lépünk túl saját félelmeinken, mikor próbálunk nyitni, leküzdeni a félelmeinket, beszélni embertársainkkal, politizálni, és véget vetni ennek a tébolynak, kibillenteni az országot a rettegésből, és rákényszeríteni a felelősségvállalásra.