Mint már oly sokszor, most is az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta magára az eminens diák szerepét. Az Emmi volt olyan buzgó, hogy Orbán Viktor tusványosi szavainak szellemében máris nekikezdett a sajtó megtámadásának. De – ahogy ez általában lenni szokott – a fő vesztesei ennek a nagy harcnak azok, akik semmiről sem tehetnek. Az igazgatóváltások körüli hercehurca tökéletes példa erre.

Balog Zoltán minisztériuma sosem volt nagy barátja a sajtónak. Van mit takargatniuk, tudják ezt ők is jól, eddig leginkább a sunnyogó hallgatásba menekültek. Nem szólaltak meg, kikerülték a sajtót, a feltett kérdésekre nem válaszoltak. Balog maga azért nem nyilatkozik a HírTV-nek, mert az csúnyán bánt az ő „kedves barátjával”, jelesül Magyarország miniszterelnökével. Az ovis hozzáállás sokkal károsabb annál, ami elsőre eszünkbe jut: azzal, hogy a sajtó által feltett, releváns kérdésekre nem válaszol egy minisztérium, szembeköpi ugyanis mindazokat, akiket képvisel, elárulja választóit, károsítja a társadalmat.

Nem válaszolni egy kérdésre visszaélés a hatalom gyakorlásával, kijátszása annak az eszmének, mi szerint a választott vezetők a népet képviselik, az ő érdekeiket tartják szem előtt (és helyezik a sajátjaik elé), közpénzből kapott fizetésükért cserébe kielégítően tájékoztatják munkájukról a közvéleményt.

Balog Zoltán minisztériuma ennek évek óta nem tesz eleget: hallgatnak, és ez a hallgatás a legbeszédesebb gesztusuk, mert ha válaszolnának, akkor könnyű lenne a szavaikat cáfolni, vagy hallgatnak, mert ha az igazat mondanák, abból világbotrány lenne. És hallgatnak, mert ha megszólalnak, az még nagyobb baj.

Balogék kommunikációja tökéletes példája a Fidesz sajtó-használatának: amíg győzelmi jelentéseket tolnak a propaganda-lapok, csiripel a minisztérium, a sajtó érdemi kérdéseket feltevő részét viszont ignorálják, és amikor tények jelennek meg a lapokban, hazugsággal, álhírgyártással vádolva próbálják hitelteleníteni őket.

Így megy ez.

Mindezt csak azért mondom el, mert az eddigi hallgatás helyébe úgy tűnik, újabb retorikai bravúrt sikerült becsempésznie a kommunikációs agytrösztnek: a legújabb ellenség, akivel a választásokig tartó hosszú hónapokban a kormány hadakozni fog, a sajtó lesz. A sajtót jelölte ki Orbán Viktor, és a buzgó Balog, és az alá tartozó szervek már tolják is a lejáratókampányt.

A Klebelsberg Központ valótlannak és kártékonynak nevezte a minap azokat a „sajtóban megjelent találgatásokat”, amelyek szerint politikai alapon döntöttek az iskolák igazgatóinak pályázatairól. Az állami intézményfenntartó szerint az illetékes minisztérium szakszerű, megalapozott és jogszerű döntéseket hozott, minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat és a szakmai szempontokat mérlegelve, az intézmények jövőjét szem előtt tartva. És természetesen sajnálatukat fejezték ki, mert szerintük egyesek álhírekkel, feltételezésekkel próbálják megzavarni a szülőket és pedagógusokat, akik a jól megérdemelt nyári szabadságukat töltik, készülnek a következő tanévre, vagy táboroztatják a rájuk bízott gyermekeket, fiatalokat.

Hát jó.

Szóval akkor álhírek és feltételezések.Álhír lenne, hogy Újkenéz bukott fideszes polgármesterét nevezik ki minden tapasztalat nélkül egy XIII. kerületi iskola élére. Feltételezés, hogy a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban elutasították a helyi közösség és a tantestület által támogatott jelölt pályázatát, méghozzá indoklás nélkül.

És mi van azzal, hogy a sülysápi tantestület által egyhangúlag(!) támogatott Kecser György pályázatának elutasításához olyan vétségek vezettek, mint például „dohányzás, mégpedig rendszeresen az igazgatói irodában”, illetve hogy romlott a kapcsolata a városvezetéssel?

Vagy emlegessük fel Kazincbarcikát, ahol a kétharmados tantestületi támogatás ellenére váltották le az igazgatót, a helyére pedig a helyi képviselő-testület Fidesz-KDNP-s tagja kerül? De itt van még Nagyhegyes, Makó, Algyő, és ne legyenek kétségeink, mire befejeződik ez a forró nyári szünet, lesznek még többen is. A gépezet nem áll ugyanis le.

De az már most jól látszik: a szakmai indoklást az illetékesek rendre elsunnyogják, a tantestületek véleményét semmibe veszik, és a szülői tiltakozásokat is lesöprik az asztalról. Lehet mondani minderre, hogy feltételezés és álhír, de ha egy döntésnek nincs szakmai megalapozottsága, akkor nehéz bármi másra gondolni, mint arra, hogy „jó” embereket ültet a minisztérium az iskolák élére a renitensek helyett. Ha a minisztérium valóban szakmai szempontokat mérlegelne, azt aztán nyugodtan kitehetnék az asztalra, nem sértődne meg senki. De nem lehet figyelmen kívül hagyni az arrogáns visszatámadást, és nehéz nem azt gondolni, hogy itt egyfajta tisztogatási hullám van, ha a döntések szembemennek minden racionális szemponttal.

Persze, ügyesen ki van találva ez a dolog… Soha nem lesz ott egyetlen indoklásban sem, hogy „kellett a hely az anyósomnak”, „jobb, ha a mi emberünk ül abban a székben”, „te kényelmetlen vagy a jelenlegi hatalomnak, húzzál el, de gyorsan”. Ugye nem képzeljük, hogy ezekben a végtelen papírhalmokat feltornyozó bürokratikus zsákutcákban valaki valaha is le fogja írni egy fecnire, hogy „a Józsi benne volt ebben a kockás izében, dobjátok már ki, van helyette egy jobb emberünk”?

De tulajdonképpen ez mindegy is. Az ugyanis, hogy ki mit mond, eltörpül amellett, hogy mekkora kárt okoz. Mert képzeljük el azt az augusztusi nyitóértekezletet, amikor (mindegy, milyen okból és indokkal) az iskolára kényszerített új igazgató bemegy a tanáriba. Gondoljunk bele, hogy azok a kollégák, akik nem támogatták a kinevezését, hogy fogják érezni magukat. Hogy hat a közös munkára az, hogy egy számukra teljesen nyilvánvalóan szakmailag nem megfelelő ember vezeti majd az intézményt. Hogy ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja – és így tovább.

A Fidesz-KDNP 2010 óta tartó kormányzása nem csak azon az ezeregy módon okozott káoszt az oktatásban, amik nyilvánvalóan látszanak. De megteremtette a tantestületeken belül a gyanakvás és a bizalmatlanság légkörét is. Hogy ki milyen fokon áll az életpályán, és emiatt éppen mennyit keres, hogy kitölti-e a portfólióját, s ezáltal kollaboránssá válik, vagy nyíltan ellenáll, hogy felvesz-e véletlenül (vagy netán direkt?) egy kockás inget, és abból a szar kísérleti tankönyvből tanít-e, vagy saját maga fénymásol különbejáratú (tehát alapból gyanús!) tananyagot – mindez szó szerint megmérgezi a tantestületek életét.

Ugyan mégis hogy taníthat valaki nyugodt körülmények között, ha folyamatos nyomás alatt áll?

Miféle tekintélye lesz annak az igazgatónak, aki ellen már júliusban tüntetnek, de szeptemberben a tanévnyitón ropogósra vasalt ingben köszönti a korábban ellene táblákat lengető szülőket – és gyerekeiket?

És itt van a lényeg: már megint, ahogy az oktatás szétrombolásának minden más aspektusában is, újra csak a gyerek sérül a végén. Az a gyerek, akinek joga van papíron ahhoz, hogy a képességeinek kibontakoztatásához szükséges legjobb minőségű oktatásban részesüljön, már megint egy vérzivataros intézmény közepén találja magát, ahol csupa nehezítő körülménnyel nézhet szembe.

Tantestületek jönnek és mennek.De egy gyerek csak egyszer jár iskolába, csak egy lehetősége van arra, hogy felkészüljön az életre.

A jelenlegi oktatási rendszerben az állandóság nem létező fogalom. Semmi sem biztos, és annak is az ellenkezője lesz legközelebb. És ennek következtében generációnyi gyereknek veszik el éppen a jövője anélkül, hogy az értük felelősséggel tartozó oktatási kormányzat ezzel bármilyen módon törődne.

Láttunk már hasonló igazgatóváltási hullámot ettől a kormánytól, amikor felállt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Mondhatnánk persze, hogy remek hír ez – ha azt látnánk, hogy a valóban alkalmatlan emberek nem lébecolhatnak a helyükön következmények nélkül, és mindig a létező legjobbat választják egy-egy intézmény élére.

Csakhogy az Emmi egy fejétől bűzlő hal: a teljességgel nyilvánvalóan feladatukra alkalmatlan intézmények (emlékezzünk csak vissza a Klikből Klebelsberg Központtá avanzsáló szuperintézmény diadalmenetére) folyamatosan újratermelik ezt a fajta válságot, hozzá nem értők ülnek tort az oktatási rendszer felett. Tapasztalat nélküli, de fideszes iskolaigazgató. „Kell több? Nem mond ez eleget?”

Találgatni, álhíreket kelteni, feltételezésekbe bocsátkozni teljesen felesleges, ha az embernek tények szúrják ki a szemét. Ma azt látjuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma teljesen szétbarmolta az oktatást, és még mindig nem végzett ezzel a művelettel. Az igazgatók kinevezése csak egy tünet, példája annak, mint hagyja teljesen figyelmen kívül a rendszer a leglényegesebbet: azt, hogy egy oktatási intézményen csak akkor folyhat nyugodt munka, ha mindenki a helyén van, ért ahhoz, amit csinál, és együtt tud dolgozni a többiekkel. Ez lenne a minimuma annak, hogy jó oktató-nevelő munka folyjon az iskolákban. Ez az alap nincs meg. S mint hogy minden mással is baj van, egy dolgot nyugodtan leszögezhetünk.

Szar lesz idén iskolába menni. Megint.

Így egy dolgot tehetünk csak: ha Balogék álhírt kiáltanak, mi további  kérdezünk. Ha démonizálják a sajtót, összezárunk, és még keményebben dolgozunk. Ha azt olvassuk, hogy az oktatás jó irányba halad, megnézzük a tényeket. Csak így küzdhetünk egy jobb oktatási rendszerért.