Emmanuel Macron szupersztár: Trudeau-val egyetemben elbűvöli a nőket. Szuperhős: Afrikában látogatja meg a harcoló francia csapatokat. Az emberei – a korhadt politikai elitet felváltó újak – meg szupertiszták… Ja, nem! De erről majd később.
Macron szuperközép. Úgy tűnik, mintha megvalósította volna az ős-LMP nagy álmát Franciaországban: egyszerre számolta fel, na jó: marginalizálta a két nagy pártot: a Sarkozy-Fillon-féle jobboldali „republikánusokat” és a balközép szocialistákat. Miközben részben bekebelezte őket. (Maga Macron is szocialista volt, míg a miniszterelnöke,Édouard Philippe a jobboldali gyűjtőpárt mérsékelt politikus hírében álló embere, eddig a nagy normandiai kikötőváros, Le Havre polgármestere volt.)
Macron pártja néhány hete alakult „Mozgásban a Köztársaság” (La République en Marche, LREM) néven. Ez az En marche! (Előre! Induljunk!) névre hallgató Macron-mozgalomból nőtt ki.
De hova megy, mi hajtja?
A külföldön élő franciáknál egy héttel előre hozva tartották meg a parlamenti (nemzetgyűlési) választás első fordulóját. Így ennek már ismerjük az eredményét. Ha nem lett volna olyan alacsony a részvétel, a Macron-párt egy-két körzet kivételével már az első fordulóban el is hozta volna majdnem az összeset. Csak az alacsony részvétel miatt kell 2. forduló. Ugyanezek a választók – akik most ismeretlen macronistákra szavaznak – 5 éve még rendre a két nagy párt jelöltjei közül választottak. A többi körzet többségében is tarolni fognak ma (s aztán a jövő heti második fordulóban) a szuperközép mégoly ismeretlen jelöltjei is, ha nem is ekkora előnnyel.
A szuperközép hegemóniája
Van egy Prágában élő francia ismerősöm, aki lelkesen posztolta hónapok óta a Macron-párti tartalmakat, de most mégis csalódott. A szocialista jelölt, akire korábban szavazott, s aki beleadott apait-anyait az elmúlt öt évben, sehol sincs, hatalmas a lemaradása az ismeretlen macronistával szemben. Ha a szomszéd macskáját indítják Macronék, az is simán megnyeri azt az egyéni körzetet.
De erre elsősorban nem Macron ideológiai sikere a magyarázat. Franciaországban ugyanis hagyomány, hogy amennyiben a nemzetgyűlési választásokat közvetlen az elnökválasztás után rendezik, a polgárok meggyőző többséget adnak az elnöknek, és 2002 óta direkt így is alakítják a választási naptárt: ne legyen az egyébként nagy hatalommal felruházott elnök béna kacsa. Most tehát várhatóan megint ez történik, azaz nem érdemes sem a centrizmus, sem a (szociál)liberalizmus (?) elsöprő győzelméről beszélni. Nem sokon múlott, hogy nem került be a neokon Fillon vagy a balrad Mélenchon a tavaszi elnökválasztás 2. fordulójába. S ha ők bekerültek volna (miközben Macron akár csak 3%-kal kevesebbet kapva a harmadik helyre szorul), simán verik Le Pent. És akkor most Fillon vagy Mélenchon volna az elnök; mi pedig a reakciós (putyinista-korrupciós) jobboldal vagy a radikális (Sanders- és Corbyn-féle) baloldal elsöprő győzelméről beszélnénk. De nem így lett. (Lásd: Sanders és Corbyn is majdnem győzött).
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Lopnak, de ez a franciákat sem zavarja
A szupernépszerű Macron által kinevezett ideiglenes kormánynak röpke pár hét alatt máris meg kellett küzdenie több korrupciós botránnyal is. Az egyik Macron pártjának koalíciós partnerét, a MoDemet érinti, amelynek EP-képviselői a gyanú szerint szintén éltek a fiktív állások gyakorlatával – az ügyben előzetes vizsgálatot indított a francia ügyészség. A másik Macron egyik közeli munkatársát, Richard Ferrand-t, akinek ügyében van a nepotizmustól az önérdekből kilobbizott törvényig minden. Sikkasztanak tehát Macron emberei is, de ez a franciákat, úgy tűnik, nem zavarja. Vagy nem akarják elhinni. Tart még az eufória.
Persze ez az „eufória” is relatív: a francia választási rendszer majdnem olyan igazságtalan, mint a brit. Annyival jobb csak, hogy nem egy- hanem kétfordulós többségi. De többségi. Ha most kb. 30%-kal fog tarolni a kormánypárt, akkor szerezhet akár… kétharmadot is. De sima többséget szinte biztosan.
A sors iróniája, hogy épp a kamuállásokkal gyanúsított párt vezetője, a Macronhoz csatlakozott MoDem-vezető, Bayrou az az igazságügyminiszter, aki a kormány elé terjesztette a „politika erkölcsössé tételéről” szóló törvénytervezetet, amely a korrupciót hivatott megelőzni és szigorúbban büntetni. (Miközben az antikorrupciós és átláthatósági intézkedésekben egész jó volt François Hollande).
Amúgy mit csinál egy centrista kormány?
Semmit. Vagy szinte semmit. Egyelőre. Választási kampányban kerülni kell a… politikát. Marad a kom’ és a szimbolikus gesztusok. Például: szívbe markoló beszéd a francia faluban, amelynek szinte teljes lakosságát lemészárolták a nácik a II. Világháborúban.
De az ifjú elnök szimbolikus gesztusai a jövőről is szólnak. Ügyes húzással a legnépszerűbb francia zöld aktivistából (a kormánytagok fele „civil”, azaz eddig nem politikusként kereste a kenyerét), Nicolas Hulot-ból csinált zöld államminisztert Macron – afféle főminisztert. Miközben a jobboldalról érkező Édouard Philippe, az új kormányfő korábban a „francia MVM”-nek, vagyis az atomerőműveket is üzemeltető Arevának a főlobbistája volt. A környezetvédőket már Hulot puszta jelenléte is megnyugtatja. De előbb-utóbb döntéseket is kell majd hoznia. Meglátjuk, erősebb lesz-e, mint az atomlobbi, s annak képviselője, aki kormányfőként a főnöke. Addig megy a zöldködés a nemzetközi színtéren is: Macron angol-nyelvű klíma-beszólása Trumpnak, meg az amerikai klimatológusok, éghajlatkutatók átcsábítása az óceán innenső partjára.
Amúgy folyik a lázas semmittevés. A gyárbezárások ügyében: időhúzás. A munkaügyi szabályozás beígért további liberalizálása ügyében: időhúzás. A szakszervezetek harcra készen.
Addig is, egy gesztus balra (az ex-jobboldali oktatási minisztertől): 12-fősre csökkentik az osztálylétszámot a sok hátrányos helyzettű diákot begyűjtő külvárosi iskolákban (a ZEP-ekben).
…S egy rendpárti gesztus jobbra, méghozzá épp egy ex-szocialistától: Gérard Collomb, az új belügyminiszter törvénytervezete szerint a rendkívüli állapot idején érvényes intézkedések egy részét beépítenék a „normál” büntetőjogba. Vagyis normalizálnák a terrorkészültséget, és gyakorlatilag állandósítanák a – szabadságjogok korlátozásával járó – rendkívüli állapotot.
És persze az Európa-pártiság: a kétsebességes Európa, ami nekünk fáj, de a német-francia kettős vezette „mag-Európa” integrációjának elmélyítését jelenti, s mint ilyen, francia szempontból csattanós válasz Trumpra, Putyinra, Orbánra és a Brexitre.
Végső soron az, hogy Macron a munkások réme, szoclib, vagy szélsőséges centrista, esetleg mindez egyszerre… vagy valami egészen más: még nem derült ki.
Futnak még
A többiek sebeiket nyalogatják. A jobb sorsra érdemes, balra tolódott szocialisták történelmi vereségre készülnek, talán még frakciót sem fognak tudni alakítani; a jobboldal is felezi a képviselői számát – bár azért ez még nem a jól megérdemelt megszűnés. Jean-Luc Mélenchon pedig, úgy tűnik, nem tudott élni az eséllyel, hogy a radikális baloldalt tegye Macron ellenzékének vezető erejévé. Az elnökválasztáson szerzett 20 százaléka óta jobbára csak agresszív beszólásaival hívta fel magára a figyelmet. Neki sem biztos, hogy lesz frakciója (persze egy arányos rendszerben a most a közvéleménykutatásokban mért 12 % komoly középpárttá avatná – csak hát a francia, mint tudjuk, nem arányos; egyéni körzeteket kellene nyerni).
A zöldek összeomlottak, de még a Nemzeti Front is (persze azért annyira nem). Utóbbiak kudarcnak élték meg a 35%-ot (!), azóta egymást marják. Pedig a sikkasztási ügyükbe is belebukhattak volna. De hát, mint láttuk, ilyeneken nemigen akadnak fel a franciák. (Na jó, azért Fillon végül belebukott – de épp csak hogy). Elképzelhető, hogy nekik sem lesz frakciójuk, bár az eddigi 1-2 képviselőnél azért több csúszik be.
Vagyis alakul a centrális erőtér, francia módra.
„Csak” annyi a különbség, hogy a francia politikában a sikkasztók általában bíróság előtt végzik, s a nép elkergeti azt a kormányt, amely elnyomja vagy megszorításokkal sanyargatja. 1789 óta szinte mindig. Batsányi verse ma is aktuális, és nem csak az utolsó sora: „Nemzetek, országok! kik rút kelepcében// Nyögtök a rabságnak kínos kötelében (…) Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,// Vigyázó szemetek Párisra vessétek!”
A szerző szociológus, a Párbeszéd elnökségi tagja
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
