A felsőoktatásban tanuló roma fiatalok különleges helyzetben vannak, ez az írás elsősorban hozzájuk szól, bár talán másoknak is tanulságos lehet. Sokszor vagy úgy, hogy a körülötted lévők nem értik meg honnan jöttél, min mentél keresztül, hogy a végén bekerülj egyetemre? Sokszor érezted, hogy az egyetemen kívülálló vagy? Akkor kérlek olvasd el ezt a cikket. Egy olyan közösséghez tartozol, amit mások rémálmukban sem hinnének el, hogy létezik: a roma egyetemisták közösségéhez. Hozzád szólok, egy kitalált történetet írok le, ami talán igaz is lehet.

Gyerek vagyok – Cigány vagyok? Cigány gyerek vagyok?

Gyerekként nem igazán gondolkodtál el, mit is jelent cigánynak lenni. Ugyanazzal voltál elfoglalva, mint a többi gyerek a környezetedben, csak játszani akartál, barátokat szerezni, szaladgálni. Ebből az időszakból leginkább az maradt meg, hogy a kortársaid számára a cigány egy szitokszó, amit leginkább neked mondtak, ha valami összetűzés volt játék közben.

A gyerekek sokszor nem ismerik a szitokszavak valódi jelentését, csak valahonnan hallották, leginkább a környezetükben élő felnőttektől, akik jobb esetben megtiltották a „csúnya” szavak használatát, és épp ezért is használják őket: a tiltott gyümölcs édesebb alapon. A gyerekek érzik a felnőttek gesztusai, hanglejtései, non-verbális kifejezései miatt, hogy a „cigány” is  szitokszó, „csúnya” szó, olyasmi, amit nem mondhatnak az XY-nak. Annak ellenére, hogy apa és anya előző este azt mondta csemetéjének, hogy ne üljön XY mellé, mert cigány.

Olyan mondatokat is hallhattál az óvodában, játszótéren vagy a focipályán, mint pl.: „Anyukám azt mondta, hogy cigány vagy, ezért nem játszom veled”. Ekkor tanulod meg, hogy cigánynak lenni nem jó. Jobb esetben hazamész, és megkérdezed a szüleidet, hogy valóban cigányok vagyunk? Természetesen erre ők azt mondják, hogy igen. Ekkor te kiakadsz, mivel minden cigányozás a környezetedből lecsapódik rád. Szégyenérzeted van, amiért cigány vagy. Pedig nem vagy több mint 4 vagy 7 éves, és te csak játszani akartál, és barátokat szerezni. Nem akarsz menni óvodába többet.

Az általánosban még több megerősítés érkezik a kortársaidtól, rosszabb esetben a tanároktól is, hogy cigánynak lenni nagyon nem jó. A középiskolás évek alatt a már sokszor hallott „te más vagy, mint a többi” volt a menő az osztálytársaid között.

Ekkor már kezdted érezni a kettős identitás lényegét, amit leginkább Choli Daróczi József egyik versének részletével lehetne leírni: „Míg én rólad mindent, addig te rólam semmit sem tudsz”. Te megtanulod a magyar kultúráról mindazt, amit az iskolában tanítanak. Ismered a verseket, a történelmet, a szokásokat, hagyományokat. Ezzel szemben az osztálytársaid és a tanáraid abszolút nem ismerik azokat a szokásokat, amiket otthon tapasztalsz.

Az a 12 tanév, amit a közoktatásban töltöttél, kőkeményen rád nyomta a bélyeget, hogy te cigány vagy, ami nem jó. Itt már tombol benned a „csak azért is megmutatom nektek, hogy belőlem is lehet valaki”. Keményen tanulsz, kapsz egy kis biztatást jó fej emberektől, és bekerülsz az egyetemre.

Az egyetemen lebegünk

Itt kezdődik a „lebegés” érzés. Ezt szerintem majdnem mindegyik felsőoktatásban tanult/tanuló roma fiatal megtapasztalja. Magyarul: az otthoni környezetedben nem igazán értik, mi is folyik az egyetemen, ezáltal nem igazán tudod átadni azokat az élményeket, amiket ott tapasztalsz. Ekkorra már nagyon jól tudsz „gázsósan” beszélni. Átvetted az egyetemi stílust, magas szintű intellektuális beszélgetésekben veszel részt. Érzed, hogy jó, amit csinálsz, de valahogy még sincs az a nagy „megtaláltam önmagam, idetartozok” érzés, mert mikor hazamész, akkor csak XY vagy, a másik XY-nak a fia, aki elkezdett „gázsósan” beszélni.

Ez egyébként alázatra tanít a roma környezetedben, mert tudod, ott nem úgy kell megnyilvánulni, mint az egyetemen, de már nehezen megy másképp, szóval sokat hallgatsz otthon. Tehát se ide, se oda nem tartozol már, ezzel egy időben mindkét közeghez tartozol, tehát a kettő között „lebegsz”.

Jobb esetben találkozol más roma egyetemistákkal, akik hasonló cipőben járnak, mint te. A kezdeti egymásra találás nagyon jól esik. Jól megbeszélitek, ki milyen cigány, milyen szokásaitok vannak otthon, a roma egyetemisták nagy problémáit, megtaláljátok a közös pontokat. „Nálatok is hússal készítik a lecsót? Bokolyi, punya, vagy vakaró? Átjössz kajálni? Töltött káposztát főzök! Te is beadtad a REF-et, a szoctámot, a jelentkezést Romverre, a X cigány pályázatot? Mekkora habiszti ez a professzor, te! Sikerült a szigorlat, more, phrala, phenya, csaja, tesó, tesa, hugi! Áhh, ezek el sem tudják képzelni honnan jöttünk.”

Ezek a találkozások azért megerősítik a hovatartozás érzését. Egy közösség, ahol önmagad lehetsz, ahol elfogadnak, sőt ugyanazt élik meg, mint te.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Rosszabb esetben nem találkozol más roma egyetemistákkal. Lehet, hogy nem is akarsz, az is lehet, hogy hallottál róluk, de közvetlenül nem találkoztál velük. Lehet, így is megtalálod a közösséged az egyetemen, de azért a lebegés érzése megmarad. Közben egy-egy sörözés alkalmával szóba kerül a cigány téma, és olyan emberektől hallasz előítéletes megjegyzéseket, akiktől legkevésbé vártad.

Az előítéletek helyrerakása egy hosszú tanulási folyamat. Általában ez a sorrend: először hallgatsz, elfogadod, de nem esik jól. Később hatalmas, indulatos vitákba szállsz, ahol soha nem sikerül meggyőzni senkit. Ezek után kevésbé indulatos vitákban, intellektuálisan próbálod megoldani a helyzetet, itt sem tudsz meggyőzni senkit. Majd hallgatsz megint, de nem azért mert elfogadod, hanem mert tudod, hogy nincs értelme akár indulatos akár intellektuális vitákba szállni.

Én leszek a cigány Martin Luther King Jr.! Vagy mégse?

Jobb esetben legbelül érzed, hogy tenni kéne valamit, valamiféle változást vizionálsz, aminek eredményeként az emberek nem általánosítanak ennyire. Rosszabb esetben csöndben maradsz, nem érdekel. Van, amikor még a cigányságodat is tagadod, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe, csak tanulsz, nem foglalkozol a cigányokkal, azzal sem, amit a cigányokról mondanak, abszolút kizárod magad ezekből az ügyekből.

Ha az előbbit választod, akkor általában megtalálnak azok a civil kezdeményezések, amelyek hasonló dolgokat akarnak elérni: a romák és nem-romák közötti együttműködés elősegítése, integráció elősegítése, előítéletek csökkentése, tolerancia erősítése stb.

Megerősödik a hited, elkezdesz komolyan foglalkozni a dologgal, találkozókon, akciókon veszel részt, hiszel benne. Előbb-utóbb rájössz, hogy szélmalomharcot folytatsz, elveszted a motivációdat, nem érdekel, de ha jön egy új kezdeményezés, megint belelendülsz, és ilyen hullámzó életviteled lesz. Egyszer motivált vagy, egyszer nem, egyszer megváltod a világot, egyszer egy gyufaszálat sem tudnál arrébb tenni. Az is lehet, hogy teljesen magadénak érzed ezeket a dolgokat, és küzdesz, harcolsz azért, amiben hiszel, kisebb-nagyobb sikereket is elkönyvelsz.

Egyik alternatíva sem rosszabb, mint a másik. Ha akarsz ezzel foglalkozni, vagy ha kizárod magad; ha ezzel foglalkozol, és jól érzed magad, vagy ha ezzel foglalkoztál, de kiábrándultál. Mindegyik változatot meg lehet érteni. Sajnos sokszor beleesünk abba a hibába, hogy más roma értelmiségiekre ujjal mutogatunk, és nem értjük meg, hogy miért nem vesz részt kezdeményezésekben, vagy éppen minek csinálja, úgy sem lesz jobb.

Itt szeretném elmondani, hogy mindenkinek szabad akarata van, és eldöntheti, hogy miben akar részt venni, vagy miben nem. Ha egymásra mutogatunk, attól nem leszünk előrébb. Mindenkinek megvan a saját igaza, a saját elképzelése az életéről, nem kell mindenkinek Martin Luther Kingnek lenni, ahogy nem kell mindenkinek behúzott nyakú teknősnek lenni sem.

Tanulj jól, de tanulj jól, de tanulj jól!

Természetesen, ami most a legfontosabb az életetekben, hogy eredményesen végezzétek el az egyetemet. Azt kívánom, hogy bármilyen nehézségekkel is kell szembe nézzetek, ezért az egyért harcoljatok, küzdjetek minden erőtökkel. Szerezzetek diplomát, tanuljatok minél több nyelvet, és találjátok meg önmagatokat, bárhova is sodor az élet!

Eddig nem utaltam mindazokra, akiknek az identitásában vagy helyzetében más is szerepet játszik, azon túl, hogy „roma egyetemisták”. Vannak köztünk olyanok, akik az LMBTQIA közösségekhez tartoznak; vagy akik valamilyen fogyatékossággal élők; vagy akik vegyes házasságból jönnek, akiknek már a szüleik sem vállalják fel roma mivoltukat; vagy akik valamilyen vallási felekezethez tartoznak stb.

Ha így vagy úgy, de a roma egyetemisták közösségéhez tartozónak érzed magad, ha a fentiekkel tudsz valamilyen szinten azonosulni, akkor arra kérlek, küldd el a saját sztoridat erre az e-mail címre: [email protected].

Beszélgessünk, találjunk közös pontokat, hogy aztán erőt meríthessünk egymás történeteiből!

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!