2016. december 30-án letartóztatták Ahmet Şık baloldali oknyomozó újságírót. A letartóztatás oka: Twitter-posztok és újságcikkek. Törökország börtöneiben rengeteg újságírót tartanak fogva. Azért kezdünk Ahmet Şık történetével, mert jó összefoglalója annak, hogy mi történt a közelebbi és távolabbi múltban a török politikában.
Tüntetés újságírók bebörtönzése ellen még korábban, 2016. január 10-én Ankarában.
Ahmet Şık (forrás: Wikipédia)Sokak szerint Ahmet Şık a török sajtószabadság jelképe, mivel már 2011-ben is börtönbe került, amikor „Az imám hadserege” című könyvén dolgozott. A könyv az USA-ban élő hitszónok, Fethullah Gülen által vezetett messianisztikus szekta történetét meséli el, hogy hogyan szivárgott be az állami intézményekbe, főként a rendőrségbe. A könyv már a megjelenése előtt be lett tiltva, és Recep Tayyip Erdoğan, akkori miniszterelnök és Gülen politikai szövetségese, kiállt a letartóztatás mellett, mondván, „vannak könyvek, melyek a bombáknál is veszélyesebbek”. Mások, akik szintén megkísérelték feltárni a gülenista hálózat működését, Ahmet Şıkhez hasonlóan jártak.
Fethullah Gülen (forrás: Wikipédia)2016. július 15. estéjén kiderült, Erdoğan egykor rosszul mérte fel, mi lehet számára valóban veszélyes. Nem sokkal azután, hogy Gülen és Erdoğan sikeresen megszerezték az államapparátust a szekularista-nacionalista erőktől, elkezdtek dolgozni egymás kiiktatásán. Amikor úgy tűnt, Erdoğan nyeri a játszmát, a gülenisták felébresztették a hadseregben lévő „alvó” tagjaikat, megöltek 241 embert, lebombázták a parlamentet, és majdnem elfogták Erdoğant. Az elbukott puccskísérlet jelentősen megnövelte Erdoğan népszerűségét, és indokot adott a szükségállapot kihirdetésére, ami lehetővé tette a rendeleti kormányzást, felgyorsítva Gülen jól szervezett hálózatának felszámolását, valamint a legitim ellenzék elnyomását és Erdoğan hatalmának kiszélesítését.
Gülen szervezetének ismert kutatójaként Ahmet Şık reflektorfénybe került a megbukott puccs után. Ő viszont továbbra is hevesen kritizálta a kormányt, figyelmeztetett, hogy Erdoğan és pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) egykor Gülen bűntársai voltak. Végül december 30-án letartóztatták „a Török Köztársaság, és annak igazságügyi szervei, katonai és rendőri szervezeteinek megsértése” és „terrorista propaganda” miatt. E két vádat nagyon gyakran és önkényesen alkalmazzák Törökországban.
Az egyik terroristaszervezet, melyet állítólag Şık propagált, a „Fethullah Gülen Terrorszervezet” (FETÖ) volt, ugyanaz, mely pár évvel korábban börtönbe juttatta a könyve miatt. Ez a vád persze abszurd, de az abszurditásnak funkciója van. A hatóságok hatalma még látványosabb és félelmetesebb, amikor a vád kifejezetten abszurd és megalázó: azzal vádolnak, ami ellen egész életedben harcoltál. És Ahmet Şık nincs ezzel egyedül.
Sajtószabadság jelenleg Törökországban
Törökországban április 16-án népszavazás lesz az alkotmányról, a tét pedig a miniszterelnök, Erdoğan hatalmának jelentős megnövelése. Jogi szakértők és a rendszer kritikusai szerint a szavazás egy lépés a jelenlegi szükségállapot állandósítása, egy alkotmányos diktatúra kiépítése felé. Miközben a választópolgárok meghozzák a döntésüket, a média hatalmas nyomás alatt van.
A Riporterek Határok Nélkül legújabb sajtószabadsági indexén Törökország a 151. helyet foglalja el 180 ország közül.
2017. március 10-én 159 újságíró van börtönben. Ez a szám nagyobb, mint a világ többi részén bebörtönözött újságíróké összesen. A megbukott puccs óta körülbelül 170 médiumot zártak be, és legalább 624 újságírónak vonták vissza a sajtóigazolványát.
Ezek a magas számok azoknak a széleskörű intézkedéseknek köszönhetők, melyek két fontos politikai szereplő kigyomlálását célozzák: az egyik a fegyveres Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a hasonló ideológiai vonalon mozgó szervezetek; a másik pedig a fent említett Fethullah Gülen Mozgalom és szövetségesei. Sokan, akik nem vagy csak lazán kapcsolódnak ezekhez a szervezetekhez, szintén így járnak majd. Legalább öt másik újságíró van börtönben állítólagos kapcsolataik miatt más, szélsőbaloldali fegyveres szervezetekkel, de ezek az ügyek nagyrészt nem kötődnek a mostani fejleményekhez. Néhány újságírót a RedHack nevű hacker csoport támogatásának gyanúja miatt tartanak fogva.
A kurdbarát média esete
Két és fél éves béke omlott össze 2015 nyarán a török állam és a PKK között, megnyitva az 1984 óta tartó, 40 000 emberi életet követelő konfliktus új, brutális szakaszát. 2015. július 24-én török harci repülőgépek meglepetésszerűen lebombázták a PKK főhadiszállását a Quandil hegyekben, Irakban, véget vetve a békének. Ezt országszerte PKK-ellenes rendőrségi akciók követték. A szíriai kurd többségű területeken zajló eseményektől felbuzdulva a PKK-hoz kapcsolódó fiatalok új generációja ragadott fegyvert a regionális autonómia kiharcolásáért, a kormány aránytalan katonai válaszcsapása pedig sok város majdnem teljes pusztulásához vezetett az ország kurd többségű, délkeleti részén. Ezt több politikai megfigyelő „kollektív büntetésnek” minősítette. Mivel a PKK városi robbantásokkal válaszolt országszerte, ez a lakosságot sújtó terror csak növelte a kormány keménykezű intézkedéseinek támogatottságát.
A PKK teljes megsemmisítésének stratégiája nem csak katonai és rendőrségi akciókat jelentett, hanem az összes PKK-val összefüggésbe hozható civil szervezet bezárását, kurdbarát politikusok bebörtönözését PKK-kapcsolatok és terrorista propaganda vádjával (jelenleg a kurd többségű községekből 11 parlamenti képviselő és 80 polgármester van börtönben). De bárki démonizálható, aki a békefolyamathoz való visszatérést követeli: baloldali tanárok ezreit rúgták ki a kurd többségű tartományokban, kurdbarát honlapokat blokkoltak és eltüntették a kurdbarát média csaknem egészét. A török börtönökben lévő újságíróknak megközelítőleg a negyede a PKK-val kapcsolatos vádakkal néz szembe.
A PKK hatalmas szervezet, nem lehetetlen, hogy a letartóztatott újságírók egy része valóban párttag, vagy a PKK parancsára tett közzé propagandaszerű híreket. Viszont látván a körülményeket, a letartóztatások és a médiumok bezárásának fő motivációja politikainak és stratégiainak tűnik, hiszen ezek az újságírók és orgánumok nem voltak célkeresztben a békefolyamat összeomlása előtt. A ‘90-es évek nehéz időszak volt a kurdbarát újságírók számára, gyakoriak voltak a letartóztatások és a merényletek, de nem olyan régen, a békefolyamat során és azt megelőzően a kurdbarát média még sokkal szabadabban tudott dolgozni.
A konfliktus újbóli fellángolása a városokban az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértésével járt, a helyi kurd média bezáratása után azonban már nem maradt senki, aki tudósított volna a jogsértésekről. A kormány kritikusai szerint mindez csak elmélyíti a konfliktust, mivel a kurdbarát hangok kitiltása a politikából és a médiából elidegeníti és marginalizálja a kurd népesség nagy részét, és csak súlyosbítja a problémát ahelyett, hogy a kurdok egyenlőségének előmozdításával megoldásokat keresne.
A már bezárt Özgür Gündem újság jól illusztrálja, hogy milyen politikai üzenetei vannak az elnyomó lépéseknek. Lehet, hogy a napilapnak voltak kötődései a PKK-hoz, de az ellene foganatosított jogi intézkedések nem csak az ott dolgozókat célozták, hanem másokat is, akik csupán tiszteletbeli szerkesztők vagy tanácsadók voltak – köztük sok olyan török értelmiségivel, akik szolidaritást vállaltak az újsággal, remélve, hogy segítenek a probléma erőszakmentes megoldásában. Az ellenünk indított jogi támadás sokak szerint az állam figyelmeztetése volt a török értelmiségnek, hogy elrettentse őket a kurd követelések melletti kiállástól. Az akadémiai közeg is kapott egy hasonló figyelmeztetést: perek, fegyelmi zaklatások, és egy rágalmazó kampány formájában, ami több mint ezer olyan akadémikust célzott meg, akik aláírtak egy petíciót a békefolyamat újraindításáért és az emberi jogsértések elkövetőinek felelősségre vonásáért. Közülük eddig 312 személyt bocsátottak el a munkahelyükről központi rendelettel, a többieknek meg minden nap azzal a tudattal kell élniük, hogy bármikor sorra kerülhetnek.
Necmiye Alpaye és Aslı Erdoğan (forrás: PEN International)Necmiye Alpaye, 70 éves nyelvész és Aslı Erdoğan, nemzetközileg elismert író: két széles körben ismert ember azok közül, akiket börtönbüntetésre ítéltek az Özgür Gündemmel való kapcsolataik miatt. Mindkettejüket szörnyű körülmények között tartottak fogva több mint 4 hónapon át, és bírósági tárgyalásuk csak azután vette kezdetét, hogy kiengedték őket a börtönből. Noha a bíróság még nem ítélkezett, a letartóztatás és bebörtönözés már önmagában is büntetés: nem csak a börtönben lévőknek, de sok másként gondolkodónak is. Ez nekik szóló pszichológiai megfélemlítés: az aktivisták letartóztatása „terrorista propaganda” miatt, a köztiszteletben álló személyek bebörtönzése, veszélyes bűnözőkként kezelése, testi szenvedéssel járó fogvatartásuk: mindez azt demonstrálja, milyen kegyetlenül és aránytalanul hajlandó fellépni a hatalom, hogy megfélemlítse a másképp gondolkozókat.
A Gülen-barát média esete
A raboskodó újságíróknak több mint a fele meggyanúsított gülenista, a médiumok több mint felét gülenista kapcsolatok miatt zárták be. Hogy jobban megértsük a Gülenhez köthető médiát, érdemes szemügyre venni a kormány és egykori szövetségesei, a gülenisták közötti háború természetét. A Gülen hálózata elleni könyörtelen fellépés a bukott puccs után számos politikai, jogi és etikai kérdést vet fel, amiket nem egyszerű megválaszolni.
Több mint százezer feltételezett gülenistát távolítottak el eddig az állami intézményekből, közülük több tízezer került börtönbe. Az állam lefoglalta a Gülenhez köthető vállalatokat, minden Gülenhez köthető médiumot és egyéb szervezetet bezártak.
A gülenisták beépülése nagyon veszélyes a török demokráciára, illegitim és tisztességtelen kísérlet az államapparátus irányítására egy átláthatatlan vallási csoport belső érdekeinek megfelelően. Ilyen értelemben a Gülen hálózata elleni szigorú intézkedések jogosak. Az ellenzék is megfogalmazott már ilyen követeléseket, még mielőtt Erdoğan és Gülen egymás ellen fordultak. Másrészt viszont a tisztogatást a Gülen hálózatánál nem sokkal demokratikusabban működő hatalom hajtja végre, aminek következtében számtalan ember vesztette el a munkáját és taszíttatott ki a társadalomból tisztességes nyomozás vagy tárgyalás nélkül. Sokakkal megtörtént ez, akik bár valóban tagjai voltak Gülen mozgalmának, de nem vettek részt semmilyen jogellenes cselekményben, mások még csak tagok sem voltak, csak felszínes kapcsolatokkal rendelkeztek a gülenistákkal.
A szervezet bonyolult és átláthatatlan természetéből adódóan sokszor nehéz megmondani, hogy egy gyanúsított gülenista elleni eljárás mikor legitim, mikor nem, és ez érvényes a Gülenhez köthető médiára is. Ahogy korábban jeleztük, a Gülen-Erdoğan háború az államszervezeten belül zajlik; Gülen médiájára pedig tekinthetünk az állami média egy formájaként, egy hatalmi klikk médiájaként. Akárcsak az Erdogan által irányított média, Gülen médiája sem volt a sajtószabadság netovábbja. Például a legfőbb gülenista újság, a Zaman, disszidensek és kiszivárogtatott telefonbeszélgetések szerint régóta szorosan Gülen irányítása alatt állt, az újság gyakran támadta a gülenistákkal kritikus újságírókat, és üdvözölte bebörtönözésüket – például Ahmet Şık esetében is. A Zaman és a hozzá kapcsolódó médiumok félrevezető propagandagépezetekként működtek, hogy Gülen illegitim politikai törekvéseit segítsék. Sok ilyen akció köthető a Gülen által irányított rendőrséghez és bírósághoz, melyek közül a legismertebbek azok az ügyek, amelyek révén pár évvel ezelőtt leszámoltak a hadsereg szekularista tisztjeivel.
A Gülen által irányított médiára tehát mondhatjuk, hogy egy törvénytelen szervezet eszközeként működik. Viszont nem mindig egyszerű eldönteni, hogy egy médium „Gülenhez köthető” vagy fontos része a gülenista gépezetnek. Ahogy azt sem, hogy mikor fontosabbak a bűnügyi és politikai aggályok a sajtószabadság eszméjénél, és mikor lehet indokolt a médiumok bezárása, rengeteg munkahely megszüntetése.
Nem egyszerű kérdések ezek. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a kormányt nem érdeklik ezek a kérdések, viszont kegyetlenül és jogtalanul lecsap bárkire, aki Gülennel a legcsekélyebb kapcsolatba is hozható. Emiatt riadnak vissza az emberek a fenti kritikus kérdésektől, nehogy titkos gülenistának tűnjenek. Azt is tudjuk, hogy a több tucat, gülenista kapcsolataik miatt letartóztatott újságíró esetében (akiknek minden pénzét és tulajdonát elkobozták) sokszor nem látható, hogy mit vétettek azon kívül, hogy egy Gülenhez köthető médiumnak írtak.
A Cumhuriyet-ügy
A Cumhuriyet – a szó azt jelenti: köztársaság – az ország legrégibb újságja. A lap az utóbbi időben több támadás célpontjává vált: Ahmet Şık a Cumhuriyet újságírója; a lap egy munkatársának ügye bíróság elé került a „törökség megsértéséért”; két rovatvezető nemrég kapott börtönbüntetést, mert Mohamedet ábrázoló Charlie Hebdo-címlapokat publikáltak a párizsi merénylet után – habár őket még nem tartóztatták le. A napilap régi főszerkesztőjét, Can Dündart, és az ankarai iroda vezetőjét, Erdem Gült is letartóztatták, majd eljárás alá vonták őket néhány közzétett fotó miatt, melyeken a titkosszolgálat teherautói szállítanak fegyvereket ismeretlen szíriai úti cél felé. Őket később elengedték, de utólag több mint 5 év börtönre ítélték őket államtitoksértésért. Dündar, miután túlélt egy merényletet a tárgyalóterem előtt, jelenleg emigrációban él Németországban.
Can Dündar és Erdem Gül a merénylet és a tárgyalás után (forrás: Al Jazeera)Dündart és Gült azzal vádolták, hogy a gülenistákkal együttműködve publikálták a fotókat, hogy a nemzetközi nyilvánosság előtt lejárassák az Erdoğan-kormányt. Dündar később arról írt, hogy a teherautók ügye két, az államon belül rivalizáló csoport küzdelmének része volt, de ahhoz ragaszkodott, hogy ettől még joga volt közzétenni, hogy az AKP-kormány titokban fegyvereket küldött Szíriába, megsértve ezzel a nemzetközi jogot.
2016 novemberében a Cumhuriyet további 10 újságíróját és adminisztratív munkatársát tartóztatták le Gülen szervezetével és a PKK-val való együttműködés gyanújával. Állítólag e két szervezetnek a közvélemény manipulációját célzó híreit publikálták. A Cumhuriyet egy rendíthetetlenül szekuláris, baloldali újság, török nacionalista gyökerekkel, ezért nehéz elképzelni, hogy tudatosan segítették volna akár Gülen vallási szektáját, akár a kurd harcosokat – még akkor is, ha Törökországról és temérdek cselszövéséről beszélünk.
Ezeknek a gyanúsításoknak az alapját cikkek és cikkcímek alkotják, melyek állítólag hasonlóak azokhoz, amelyeket gülenista vagy a PKK-hoz húzó médiumok publikáltak. Valójában ezek hétköznapi újságcikkek voltak, amik rengeteg ellenzéki újságban megtalálhatóak. Kadri Gürsel rovatvezetőt és a Nemzetközi Sajtóintézet török elnökét is megvádolták felkelésre bátorító „tudatalatti üzenetek közvetítésével”. A „tudatalatti üzenetek közvetítése” egy új elem Törökország büntetőjogi univerzumában, hasonlóan olyan vádakhoz, mint például az „állami intézmények lejáratása” vagy a „fellépés egy terrorista szervezet nevében tagsági viszony nélkül”.
A káosz betetőzése, hogy a Cumhuriyet-nyomozást vezető ügyész maga is egy nagy horderejű ügy vádlottja, gülenista összeesküvéssel és ügyészi pozíciójával való visszaéléssel gyanúsítják. Felvetődik a gyanú, hogy az ügyész mint egykori gülenista, most a Cumhuriyet elleni fellépéssel próbálja bizonyítani lojalitását a kormányhoz. A botrány kirobbanása után a kormány még három ügyészt jelölt ki a Cumhuriyet-ügyre, de korábbi ügyészt nem távolították el, miközben ügyészek és bírók ezreit rúgták ki vagy tartóztatták le a leghalványabb gülenista kapcsolat miatt.
Kormánydominancia a nyomtatott médiában és a tévében
Mostanra Erdoğanhoz köthető üzletemberek vásárolták fel a mainstream média nagy részét az országban, és 2013-ban kiszivárogott telefonbeszélgetésekből kiderült, hogy ezt a felvásárlást maga Erdoğan koordinálta.
Az újságírókat, aki a kormányt kritizálták, fokozatosan elbocsátották ezektől az orgánumoktól, mások, akik nemrég kezdtek el megfogalmazni nagyon enyhe kritikákat, máris az elkötelezettebb Erdoğan-párti újságírók célpontjaivá váltak. Több más újság ugyan nincs direkt kormányzati kontroll alatt, de a kormány oldalán állnak, vagy a közös jobboldali ideológia, vagy a hatalom pártolásából adódó előnyök miatt.
Országszerte nagyon kevés nyomtatott ellenzéki napilap maradt. Az előbb említett Cumhuriyeten kívül van két szocialista, következetesen ellenzéki újság, de ezeknek nem jelentős az olvasottságuk. Emellett van néhány nacionalista lap, melyek következetesen ellenzik Erdoğan terveit az elnöki jogkörök kiterjesztésére, de egyetértenek a drákói intézkedésekkel, melyek passzolnak az autoriter nacionalizmusukhoz.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
A Hürriyet a legtöbbet olvasott mainstream ellenzéki újság az országban, de a kormány, mint a média legnagyobb részét, ezt is indirekt módon kontrollálja. A lap a Doğan Médiacsoporthoz tartozik, és Aydın Doğan, egy szekularista médiamogul tulajdonában van. Doğannak többször akadt már problémája az AKP-kormánnyal, de a tulajdonában lévő médiumok sosem léphettek át egy bizonyos határt. Folyamatban van egy nyomozás Doğan olajüzleteivel kapcsolatban, ami akár börtönbe is juttathatja, ennek feltehetően fontos szerepe van a birtokában lévő média kordában tartásában.
A Doğan Médiacsoport befolyásolására irányuló kormányzati intézkedések itt nem állnak meg, ahogy azt Berat Albayrak (energiaügyi miniszter és Erdogan veje) kiszivárogtatott emailjeinek ügyében láthattuk. Albayrak emailjei, amiket a marxista hackercsoport, a RedHack juttatott el a Wikileakshez, megmutatták, hogy a Doğan Médiacsoport elnöke, Mehmet Ali Yalçındağ kapcsolatban áll Albayrakkal, és megpróbálta a kormány érdekében manipulálni a lapot. (Yalçındağ azt állította, hogy az emaileket manipulálták, de azért lemondott.)
Egy másik friss ügye a Hürriyettel kapcsolatban Tolga Tanış, az újság washingtoni tudósítójának elbocsátása. Miután 8 éven át dolgozott az USA-ban, Tanışt visszahívták Törökországba egy alacsonyabb pozícióba. Ez nem sokkal azután történt, hogy publikált egy cikket az Iszlám Állam kezében lévő török készítésű robbanóanyagokról. Az elmúlt napokban a Doğan Médiacsoport kirúgott egy népszerű híradóst is, miután az bejelentette Twitteren, hogy nemmel fog szavazni a közelgő alkotmányról szóló népszavazáson, valamint az újság nem publikálta Orhan Pamuk, Nobel-díjas író egyik cikkét sem, aki szintén közzétette, hogy nemmel fog szavazni.
Az online és a közösségi média
Az online média helyzete viszonylag jobb: számos hírportál kormánykritikus, és a legtöbbjük nincs blokkolva. Viszont, mint sok más újságíró, az online médiában dolgozók is aggódnak. És nem csak az újságírók, hanem az internet hétköznapi felhasználói is, akik öncenzúrát gyakorolnak a jogi következményektől való félelmükben. A társadalom rendkívüli polarizáltságához még jön egy sereg kormánypárti troll – néhányuk közvetlen kormányzati irányítással –, akik kezeskednek az állandó zaklatásról Twitteren és Facebookon.
A kormány bátorítja a polgárokat egymás feljelentésére, és eddig legalább 1500 ember került előzetes letartóztatásba internetes posztjaik miatt, terrorizmus támogatásának vagy állami hivatalnokok megsértésének vádjával.
Barış Yarkadaş, ellenzéki képviselő állítása szerint a hatóságok még 17 000 ember ellen akarnak eljárást indítani, ezekre még csak azért nem került sor, mert egyszerűen nincs több hely a büntetés-végrehajtási intézményekben; de a rendőrség még 45 000 további közösségi médiahasználó lakcímét próbálja megtalálni.
Mindezen felül még legalább 1845 per indult az „elnök megsértése” miatt, és sok esetben perbe fognak olyanokat, akik csak a közösségi médiában posztolnak, vagy akár csak olyanokra, akik lájkoltak egy posztot. Az elbukott puccs után Erdoğan megszüntette az összes pert az „elnök megsértéséért” a nemzeti szolidaritás jegyében (kivéve a kurdbarát képviselők és Böhmermann német szatíraíró ellen), de a közelmúltban ismét új ügyek indítottak. Mindezek eredményeképpen számos ellenzéki gondolkodású ember egyre kevésbé oszt meg híreket vagy szólal meg online, és egyre kevesebben politizálnak nyilvánosan.
De nem a megfélemlítés az emberek elcsöndesedésének egyetlen kiváltó oka: ott van az elkeseredettség is. Az elnyomás legszomorúbb veszteségei között tarthatjuk számon azokat az újságírókat, akik feladták az írást. Ennek nem az elítéléstől való félelem az oka; ezek a liberális, baloldali közegekből jövő idősebb értelmiségiek egész életüket az országuk egyenlőbbé és demokratikusabbá tételéért folytatott harccal töltötték, a maihoz hasonló, elnyomó időkben. Most abbahagyják az írást, látván hogy a küzdelem hiábavaló, és érezve annak a keserűségét, hogy nincs már mit mondani. Talán az új generáció fogja megtalálni azokat az eddig kimondatlan mondatokat, amelyek meggyőzhetik honfitársaikat: ne kövessenek zsarnokokat.
Işık Sarıhan
Filozófus, zenész, szabadúszó újságíró, a „We need to talk about Turkey” Facebook-oldal szerkesztője, jelenleg Budapesten él.
A szöveget fordította: Kerényi Péter
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
