A művi terhességmegszakítás szabályozásáról folytatott nyilvános viták soha nem csak arról szóltak, hogy a nő testében fejlődő embrió magzat vagy még meg nem született gyermek. A vita annak az időpontnak a meghatározásáról, mettől számítjuk az embert, az ókorig nyúlik vissza. De a művi terhességmegszakításhoz való jog csak akkor lett kérdés, amikor kétezer évi jogfosztottság után a nők jogi személyek lettek.
A lengyel abortusztörvény tervezett szigorítása ellen tüntetők tavaly ősszel, fotó forrása
A 19. században vált a közpolitika céljává a női test mint a népesség reprodukciójában legfontosabb eszköz hasznosítása és állami ellenőrzése. Napóleon törvénykönyve a modern nemzetállam kiépítése érdekében büntette a művi terhességmegszakítást. A reprodukcióról és a fogamzásgátlásról szóló, egyre szélesebb rétegben elterjedt egészségügyi ismeretek szükségessé tették a jogi újraszabályozást.
A művi terhességmegszakítás azonban sokáig megmaradt a legelterjedtebb fogamzásgátlási eszközként: minden más születésszabályozási módszernél szélesebb társadalmi körben használhatták, bár korábban az egyházi szabályok is büntették. A korábbi évezredekben is gyakorolták titokban és a nő életét veszélyeztetve a fogamzásgátlás különféle formáit, de a nők jogi helyzetének megváltozása a 19. században alapvetően megváltoztatta az embrió helyzetéről folytatott politikai vitákat is.
Az abortuszról szóló viták: indulatok és kibékíthetetlen ellentétek
A művi terhességmegszakítás szabályozásáról folytatott vitákra mindig rendkívüli érzelmek és kibékíthetetlen ellentétek voltak jellemzők minden országban.
Ennek oka az, hogy a viták csak látszólag szólnak a művi terhességmegszakítás szabályozásáról, valójában inkább a nők világnézetéről, melyek az anyaság és a nők kapcsolatának meghatározása miatt csapnak össze nem kis politikai vihart kavarva.
A vitákat az jellemzi, hogy az embrió erkölcsi helyzetéről szólnak: hogy az meg nem született ember vagy magzat-e. Az utóbbi évtizedek orvosi, technikai fejlődése nyomán már az ember születésének szinte minden titka ismert, és a művi terhességmegszakítás szabályozásáról folytatott viták nem is a tényekről, adatokról folynak, hanem azok értelmezéséről.
A viták azért is túlfűtöttek érzelmileg, mert egy új politikai választóréteg jelent meg, mégpedig a női választók. „A hasam az enyém” jelszava, mely a feminista nőmozgalmak második hulláma, a választás szabadsága (pro choice) melletti érvelésének kulcs követelése volt, komoly társadalmi ellenállást váltott ki. Ez a vita az 1960-as évek társadalmi mozgalmainak hatására az új jobboldal kialakulását hozta, és rendkívül befolyásos életvédő politikai csoportokat mobilizált (pro life).
Ez a dilemma –– a döntés szabadsága az élet védelmének jelszavával szemben – volt az, mely új női társadalmi csoportokat mozgósított a nyilvános és aktív politizálásra szerte a világon. Míg a választás joga mellett fellépő aktivisták az „egyéni döntés szabadsága” mellett érveltek, addig a művi terhességmegszakítást ellenzők is kialakították a saját álláspontjukat.A művi terhességmegszakítás kérdésében vallott nézetek központi helyet foglalnak el a világlátás kialakulásában. Az a nő, aki ellenzi a házasságkötés előtti, vagy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, a homoszexualitást, szülői beleegyezés nélküli iskolai szexuális oktatást, az nagy valószínűséggel ellenzi az abortuszt is, mert szoros és normatív kapcsolatot állít fel a szexualitás, a reprodukció, házasság és gyereknevelés között. Ezek a vélemények és az erre alapuló világnézet a nőkről és szerepükről kialakított kulturális mintákra épülnek.
De nincs feltétlenül szükség, és sok esetben nincs is közvetlen kapcsolat a nő személyes helyzete, annak megítélése, valamint azon nőkről alkotott kulturális képek között, melyek a gondolkodását, világlátását meghatározzák. Tehát gyakran találkozunk a viták során olyan nővel, aki saját maga számára fent tartja a művi terhességmegszakításhoz való jogot, másoktól pedig elvitatja.
A művi terhességmegszakítás szabályozásában a nők különböző álláspontot foglalnak el a gyerek, a család, a szexualitás, a szülői feladatok és általában a nőknek a társadalomban betöltött szerepét illetően. Azért is tűnnek az ellentétek kibékíthetetlennek, mert valójában azok. Két egymással össze nem egyeztethető világ és világszemlélet találkozik itt.
Az egyik világ az „állapotos nő” világa. Ennek a világnak tere a család, itt a nő élete a gyermek illetve a gyermekek körül határozódik meg. A nő így értékesebb attól, hogy terhes, hiszen a jövő embereit hordja a szíve alatt.
A másik világ, a „nő, aki állapotos” világa, akinek élete a külvilágban zajlik. Ebben a világban a nőt számtalan társadalmi hátrány és megkülönböztetés éri, az oktatási lehetőségektől a munkahelyi előmenetelig, mert a férfiak világában a gyermekes nő hátrányos helyzetbe kerül, soha nem lesz versenyképes a munkaerőpiacon egy férfival, akit a felesége fizetetlen otthoni munkavégzésével támogat.
Az első világban a gyermekáldás a legjobb, ami megtörténhet egy nővel, a gyerek az élete értelme, az utóbbiban a gyermekvállalás saját és kizárólagos női jognak számít. Az elsőben a gyermek a női hatalom alapja, forrása és kiterjesztésének eszköze, az utóbbiban hátrány a közösségi térben, melynek ledolgozására komoly egyéni vagy intézményes erőforrásokkal kell rendelkeznie.
Valóban, a művi terhességmegszakítások száma folyamatosan csökken, de a politikai harc és a viták a nők társadalmi helyzetének megítélésében egyre hevesebbek, mint például az Európában egyik legszigorúbb lengyel művi terhességmegszakítási törvény újraszabályozása körüli jelenlegi tiltakozások.
A művi terhességmegszakítás szabályozása Magyarországon
Magyarországon a művi terhességmegszakítást az 1878. V. törvény 285. és 286. paragrafusa tiltotta, de a Kúria 1933. évi ítélete az orvos által jogszerűnek ítélt egészségügyi beavatkozást dekriminalizálta. A nőgyógyászok magánklinikákon, rendelőkben végeztek ilyen műtétet, melyre megvolt a fizetőképes kereslet. Ugyanakkor vidéken az évszázados népi abortív technikák tovább éltek.
A váltást a művi vetélés szabályozásában a szovjet hadsereg által 1945-ben elkövetett nagyszámú nemi erőszak okozta. A Nemzeti Bizottság tisztiorvosi engedéllyel egészségügyi intézményben ingyenesen elvégezhetővé tette az abortuszt. A művi terhességmegszakítás újraszabályozásakor szükségszerűen fellángoló belpolitikai csatározások elkerülése végett a koalíció pártjai tudatosan fenntartották a szabályozási bizonytalanságot. A kommunista irányítás alatt álló Egészségügyi Minisztérium nem kívánta újabb kérdéssel növelni az amúgy is napirenden lévő koalíciós konfliktusokat, és ezért csak közvetlen minisztériumi utasításokkal szabályozta a kérdést.
Így a koalíciós időszakban sikerült elkerülni az összeütközést a művi terhességmegszakítást minden korlátozás nélkül engedélyezni kívánó szociáldemokrata és a vallási és pronatalista okokból szigorú korlátozó szabályozást követelő kisgazdák között.
Kattints és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
A változást az abortusz szabályozásában a fordulat éve után a szovjet minta kötelező másolása hozta, ahol az abortusz 1936-tól törvényileg tilos volt. A Szovjetunió volt az első ország, ahol 1920-ben legalizálták és ingyenessé tették a művi terhességmegszakítást, és ezzel a kiépülő állami egészségügyi rendszerben csökkent a női halálozások száma is. 1936-tól azonban az extenzív iparosítás munkaerőigénye és a népesség fokozott sztálinista ellenőrzése miatt az abortuszt betiltották. A magyar egészségügyi igazgatás a többi kelet-európai népi demokráciával egy időben szovjet nyomásra döntött a művi terhességmegszakítás újraszabályozása mellett.
Az Egészségügyi Minisztérium 1952. nyarán kiadott utasítása, mely 1952. augusztus elsején lépett életbe, változtatott az addigi megengedő szabályozáson. Újdonsága, hogy 28 hétben megállapította a művi beavatkozás határidejét, és a beavatkozást első, illetve másodfokon is működő bizottságnak engedélyezni kellett. A művi terhességmegszakítás tehát nem tilos volt, hanem egy bizottság vizsgálta meg a végrehajtáshoz szükséges egészségügyi okokat, melyeket hosszú listában mellékeltek a rendelethez.
A „szociális ok”, mellyel a művi abortusz kérelmét indokolni lehetett volna, hiányzott, hiszen 1952-ben a dinamikusan fejlődő Magyarországon az utasítás alkotói szerint egyetlen nő sem hivatkozhatott szociális nehézségekre. Ez a közvéleményben az ún. Ratkó-korszakként ismert időszak, noha Ratkó Anna maga csak 1953. április 3-ig állt a Minisztérium élén, de a „korszak” maga 1953 nyaráig tartott, amikor a Nagy Imre kormánya az abortőrők elleni szigorú rendőri fellépést enyhítette.
Majd 1954. január 1-től szociális okból is ismét engedélyezik az abortuszt. Az 1956-os forradalom idején a munkástanácsok követelései között megtaláljuk a megengedő terhességmegszakítási törvény hatályon kívül helyezésének követelését, azzal az érveléssel, hogy a terhességmegszakítás engedélyezése „szovjet” találmány, melyet ráerőltettek a magyarokra, hogy a magyar nemzetet elveszejtsék.
1956 után, a népesedési viták és a terhességmegszakítás szabadságát lényegileg nem érintő kisebb szabályozási módosítások (ki fizeti a műtétet, szükség van-e tanácsadásra és hányszor) mellett az abortusz szociális okokra hivatkozva továbbra is elérhető volt. Közben a fogamzásgátlás más eszközei: tabletta, spirál stb. váltak lassan hozzáférhetővé és biztonságossá, ami alapvetően megváltoztatta a nőknek a fogamzás folyamatához való viszonyát.
A teherbeesés nem a végzet és szerencse dolga lett, hanem szabályozható biológiai folyamattá vált. Bár nemzetközi összehasonlításban a volt szocialista országokban így is kiugróan magas volt a művi terhességmegszakítások száma, ez a korszerű fogamzásgátló eszközök hiányával magyarázható.
A magyar demokratikus ellenzék egyik első és egyben sikeres akciója volt 1974 nyarán az a Kőrösi Zsuzsanna által kezdeményezett aláírásgyűjtés, melyben ezerötszáz aláírást gyűjtöttek össze – köztük Rajk Júliáét és Károlyi Mihálynéét –, mikor felröppentek a hírek, hogy a Kádár-rendszer a művi terhességmegszakítás szigorítását tervezi. Extrém helyzet a romániai, mikor is Ceausescu 1966-tól az abortuszt szigorítva pronatalista politikát vezetett be, és így a kutatások szerint 1989-ig körülbelül 9000 nő halt meg az otthon elvégzett illegális abortusz miatt Romániában.
1990 után Magyarországon alkotmányos szintű szabályozásra volt szükség. Bár a művi terhességmegszakításról folytatott közel tíz évig tartó vita, mely a különböző női érdekcsoportok között folyt, a magyar társadalmi és kulturális viszonyoknak megfelelő kompromisszumos megoldást hozott, egyik politikai csoport sem mutatta ki nyilvánosan, hogy elégedett lenne a törvénnyel.
Jelenleg is ez a kényes egyensúly áll fenn, hiszen Magyarországon, illetve a volt szocialista országokban az abortusztörvények (Lengyelország kivételével) liberálisabbak, mint a világ legtöbb országában: korlátozás nélkül a terhesség első 12 hetében, és a 20. hétig pedig orvosi okokból lehet terhességmegszakítást kérni.
Magát a törvényt alacsonyabb rendű jogszabályok, miniszteri rendeletek ültetik át a gyakorlatba. Ezek a rendelkezések általában olyan, amúgy a női jogvédők által sérelmezett szabályokat tartalmaznak, mint az abortusz díja, a tanácsadáson való kötelező részvétel, az abortusz előtti kötelező várakozási időszak, az anya „súlyos válsághelyzetének” esetleg előre lefektetett kritériumai és az egészségügyi dolgozóknak (orvos, nővér) szóló utasítás, hogy milyen információkkal kell ellátnia a művi terhességmegszakítást kérelmező nőt.
Magyarország Alaptörvénye szerint a „magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, ugyanakkor a jelenlegi gyakorlat ennél megengedőbb.
A jövő kérdése, hogy érdekében áll-e valakiknek a kényes, évtizedek alatt kialakult egyensúly megbontása. Ha valaki így is véli, biztos lehet benne, hogy ezzel az egész magyar társadalmat megmozgatja és mobilizálja az esetleges módosítás ellen és mellette.
A cikk korábbi változata: Pető A. Döntés a saját testünk felett. HVG Extra, A nő, 2016/2.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
