Majdnem kereken egy évvel ezelőtt robbant be a köztudatba a pedagógus-mozgalom, miután a miskolci Herman Ottó Gimnázium által közzétett nyílt levelet sokezren aláírták. Február harmadikán nyolc városban tüntettek a kormány oktatáspolitikája ellen, majd február 14-én a Kossuth téren több tízezren álltak síri csöndben öt percen keresztül a kopogó esőt hallgatva, esernyőik alatt. Ez az ötperces csönd a tanárlázadás egyik meghatározó pillanatává vált: a szavak nélküli ellenállásnak az elégedetlen tömeg adott elképesztő súlyt.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Emlékszem, amikor a februári tüntetés után hazafelé tartottam, majd amikor a felszabadult és örömteli hangulatú március 15-i tüntetés végén a Kossuth Lajos azt üzente szövegét átszőtte a borzongató „Nincs hatalmad felettem”, a remény érzete töltött el. Hogy majd most valami megváltozik, hogy valami megindult.

Ha valamit csappant is ez a lelkesedés a februári és márciusi tüntetéseket követő hónapokban, az események ettől függetlenül pörögtek. Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár meggondolatlan szavaival nemcsak a pedagógusok, hanem a diákok körében is a kockás inget tette a meghatározó divatirányzattá. Február végén szülői kezdeményezés nyomán rengeteg diák nem ment iskolába egy napra. Március 30-án egy polgári engedetlenségi akció keretében több iskolában egyórás munkabeszüntetést tartottak a tanárok, majd április 15-én egy rövidebb figyelmeztető,  április 20-án pedig egész napos sztrájkot tartottak, annak ellenére, hogy a sztrájktörvény értelmében a sztrájkolóknak nem járt aznapra bér. Közben megszerveződött a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform (CKP) és egyre-másra alakultak a Kockás Körök.

Aztán jött a nyári szünet, a közbeszéd a kvótanépszavazásra terelődött, majd a népszavazás körül kialakult ellentétek nyomán Pukli István távozott a Tanítanék Mozgalomból. Az oktatás helyzete pedig csak nem javult. A kormány és a tiltakozók közt nem alakult ki érdemi párbeszéd, hiszen az álságos köznevelési kerekasztalok csupán az egyeztetés látszatát szolgálták. A KLIK-ről bejelentették, hogy megszüntetik, de persze csak szétszedték. A tanárok bérét ugyan „emelték”, de ez nem újdonság volt, a pedagógus életpálya-modellben magát már korábban kötelezte a kormány az egyébként régóta esedékes bérrendezésre, amelyet így is évekre elnyújtottan, és megalázó mértéken teljesítenek csak be, ráadásul az emelés csak a pedagógusok bérét érintette – az egyéb iskolában dolgozók (a nevelő és oktatató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak és más, az iskolákban dolgozók) semmilyen béremelésben nem részesültek. A szakképzés körüli változtatások pedig egyenesen botrányosak.

És mit csinált mindeközben maga a pedagógus-mozgalom? A tiltakozásokban résztvevő tanárokat folyamatos támadások és megfélemlítések érték, az elért változások csekélysége pedig nyilván demoralizálóan hatott nemcsak az általános magyar társadalomra, hanem a tanárokra és diákokra is. Pukli kiválása a Tanítanékból pedig valamilyen szinten aláásta a mozgalom hitelességét a közvéleményben, hiszen a kívülállók számára a homályos belső viszályok sosem bizalomgerjesztőek. Mindezek ellenére a Tanítanék folyamatosan szervezte a kisebb, performanszjellegű tiltakozásokat, miközben a CKP a szakmai anyagok elkészítését végezte, emellett pedig lassú, és sokszor nehézkes hálózatépítésbe fogtak. A Tanítanék egyik megválasztott képviselője, Sulyok Blanka szerint több oka volt annak, hogy a tömegdemonstrációk helyett a kevésbé látványos tevékenységre kezdtek el koncentrálni:

„Most nem tart ott a magyarországi helyzet, hogy több tízezres tömegek mozduljanak meg. Nem azért, mert megoldódtak volna a problémák, sajnos, hanem mert nagyon erősen lefojtották a tiltakozást. Az az igazság, hogy nagyon komoly megfélemlítés van a tanárikban, nagyon sok iskolában nem lehet a sajtónak nyilatkozni anélkül, hogy engedélyt kérne a tanár, és ezt az engedélyt nagyon gyakran nem adják meg. Illetve konkrétan vannak emberek, akiknek a határozott idejű szerződéseiket nem hosszabbították meg, miután részt vettek tiltakozásokon. Szóval megfélemlítettek a tanárok. És azok, akik tavaly még úgy vették fel a kockás inget és úgy vállalták ezeket a dolgokat, hogy bíztak abban, hogy demokráciában csak nem érheti őket baj… Hát, ők már sokkal kevesebben vannak. És ahhoz, hogy valaki kimenjen az utcára demonstrálni, nagyon mérgesnek kell lenni, vállalni azt, hogy órákon keresztül állok a fagyban és ázok az esőben – ezt a mérges állapotot nem lehet hónapokig fenntartani, mikor az embernek még ott vannak a kijavítatlan dolgozatok, meg a diákjai és az órái. Ahogy egy civil és szakmai mozgalomtól sem lehet azt várni, hogy kaszával-kapával nekimenjen a TEK-nek, ezek irreális elképzelések. Ezért úgy gondoltuk, hogy hosszútávra kell berendezkednünk és ésszerűen beosztani az erőforrásainkat.”

Időközben pedig megszületett a Civil Közoktatási Platform szakmai anyaga, a Kockás Könyv, illetve annak rövidített változata, a Kockás Füzet, ami összefoglaló elemzést és javaslatokat nyújt a közoktatást érintő alapvető oktatáspolitikai kérdésekről. A CKP szerint 2010 óta a pozitív, szakmai progresszió nevében zajló változások leálltak, sőt azokkal ellentétes új folyamatok, „reformok” kezdődtek. A fideszes kormány legsúlyosabb bűnei közt az elveszett intézményi és pedagógiai autonómiát, az alulfinanszírozott oktatáspolitikát és az esélyegyenlőtlenség és szegregáció növekedését említi az anyag. Emellett külön hangsúlyt helyez a társadalmi egyeztetés fontosságára – hiszen enélkül nem születhet olyan oktatáspolitikai koncepció, amely valóban a köz javát szolgálná (és egyben rámutat ez arra is, hogy jelen kormány hol rontotta el alapjaiban oktatási „reformjait”). Ha valaha lesz még Magyarországnak olyan kormánya, amely a magyar tapasztalatokat figyelembe vevő, ugyanakkor a nemzetközi jó gyakorlatok példáira támaszkodó, a szakmában dolgozók által kidolgozott szakmai anyagra szeretné az oktatáspolitikai koncepcióját építeni, akkor a Kockás Könyv mindezt készen nyújtaná neki, vagy legalábbis kiváló kiindulási alapja lehetne egy tárgyalásnak. Addig is bármelyik pártnak adhat remek támaszt oktatáspolitikai nézeteik árnyalásához.

Sokan, nagyon sokan várták a tanároktól, hogy megdöntik a kormányt. A probléma csak az, hogy ők nem ezzel a célkitűzéssel vágtak bele a tiltakozásba. Változást akartak az oktatásban. Egy jobban működő, élhetőbb rendszert. Sajnos a kézzelfogható változások ezen a téren se nagyon következtek be, de hiba lenne azt gondolni, hogy a pedagógus-mozgalom semmit se ért el. Úgy tették közbeszéd témájává az oktatást, ahogy azelőtt Magyarországon talán soha nem beszéltek róla, ráadásul hagyományosan baloldali oktatáspolitikai szempontokat is beemeltek, mint a szakképzés és a szegregáció központi kérdésként való kezelése. De talán ami a legnagyobb érdemük, hogy egy fiatal generációt vontak be a politikai cselekvésbe, akik a saját érdekeikért is harcoltak a tanáraikkal együtt. A rengeteg kockás ingbe bújt diák a 14-18 éves korosztályban szinte példa nélküli politikai kiállás képét rajzolta elénk. Biztosak lehetünk abban, hogy sokan közülük azután, hogy ráéreztek az aktivizmus ízére, megtanulták, hogy bármikor élhetnek a közbeszédbe, a politikai folyamatokba, a róluk és sorsukról folyó diskurzusba való beleszólás mindenki számára adott jogába, a középiskola után is élni fognak ezzel a jogukkal. És azt se felejtsük el, hogy akárhányszor nagyobb tömegek tüntettek az elmúlt években a Fidesz politikája ellen, a kormány támogatottsága majdnem mindig csökkent: úgyhogy bármennyire is feleslegesnek tűnik néha kimenni az utcára, mindig van értelme!

Mindezek mellett ugyanakkor tagadhatatlan a bizonyos szintű csalódás érzete: a Kossuth téri csönd ereje nem volt elég ahhoz, hogy a téren túl elsöpörje a változás előtt álló akadályokat. 2016 februárja óta pedig rengeteg olyan dolgot övezett hallgatás, amely ellen újra tömegeknek kellett volna tiltakozva felemelniük a hangjukat: a kvótanépszavazás agymosó kampánya, majd Orbánék arcpirító hazugsága az „elsöprő sikerű” szavazásról. Rogán üzletelése elítélt bűnözőkkel. A vizes VB-n és az olimpiai kampányban ellopott milliók. A Népszabadság bezárása és a független magyar sajtó kicsinálása. A civil szervezetek ellen indított hadjárat – amelynek egyik első említettje egyébként épp a Tanítanék Mozgalom és a Történelemtanárok Egylete volt. A csönd ezek körül az ügyek körül lassan fülsüketítővé vált.

Vasárnap a Tanítanék több más civil szervezettel együtt szervez tüntetést újra a Kossuth térre. Most, egy évvel a pedagógus-mozgalom indulása után újra itt a lehetőség, hogy együtt megtörjük a magyar politikát övező, fullasztó csöndet! Álljunk ki újra együtt a Tanítanékkal és emeljük fel hangunkat az igazságtalansággal szemben! És ne várjuk, hogy majd mások elhozzák helyettünk a változást: mindannyiunknak kell érte tenni.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 394 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!