Tavaly tavasszal Lengyelországban és világszerte tiltakozáshullám vette kezdetét miután a lengyel kormányfő arra tett utalást, hogy a kormány támogatná azt a teljes abortusztilalmat indítványozó törvényjavaslatot, amelyet egy „civil” bizottság nyújtott be és a lengyel katolikus egyház is erőteljesen propagált. A lengyel nőkkel szolidarizáló budapesti tüntetés résztvevői megemlékeztek arról, hogy az így is rendkívül szigorú lengyel abortusztörvény Lengyelországot a nők poklává tette, emellett a tüntetés részeként egy papi performansz hívta fel a figyelmet arra, hogy a teljes abortusztilalom propagálásában a lengyel katolikus egyház komoly szerepet játszik. A tüntetés utóélete – többek közt feljelentések sorozata és egy polgári peres eljárás – sok fontos tanulsággal szolgál azzal kapcsolatban, milyen csoportok érdekeit mennyire lehet képviselni a liberális identitáspolitika logikáján belül, és hogy hová vezet az ezen alapuló sértettségi politika.

Mi is a tüntetés utóélete jelen állás szerint? Az egyik szélsőjobbos portál kitette a papot megszemélyesítő résztvevő személyes adatait, és több gyalázkodó cikket szentelt neki, „magzatvédők” körülbelül 10-15 fős csoportja tüntetett a nők élethez és egészséghez való jogát lábbal tipró törvényjavaslat mellett, továbbá nevüket nyilvánosságra nem hozó személyek petíciót indítottak egy külföldi vallási fundamentalista oldalon (CitizenGo), amelyben a „katolikus közösségtől” való bocsánatkérésre szólították fel azokat, akiket a tüntetés szervezőinek véltek. A papot megszemélyesítő résztvevő ellen több jogcímen („vallásgyalázás”, „gyülekezési szabadság megsértése”, stb.) tettek feljelentést különböző személyek, többek közt az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége (IKSZ), a Magyar Idők egyik újságírója és a tüntetésen megjelent egyetlen ellentüntető – ezek közül a vallásgyalázás ügyében tett feljelentést már biztosan lezárta a rendőrség a nyomozati szakaszban. Továbbá a KDNP-s Frivaldszky Gáspár, a volt alkotmánybíró, Lábady Tamás és Zarka Rozina a „katolikus vallási közösség” „emberi méltósághoz való jogának” ill. „személyiségi jogainak” megsértése címén indított polgári peres eljárást a tüntetés három résztvevője ellen, azonban első fokon a bíróság nem adott helyt a keresetnek.

Bár a papi performanszot kifogásolók számára a feljelentés- és perdömping ez idáig nem járt jogi sikerrel, az hathatósan rabolja az érintett tüntetők idejét és energiáit, feltételezhetően azért, hogy elrettentse őket attól, hogy a jövőben kiálljanak a nők érdekeiért.

Azonban nem is a konkrét jogi következmények, hanem a követelések és az igények nyilvánosságban való megjelenítése az elsődleges tétje ennek az ügynek. Ki és milyen alapon fogalmazhat meg politikai követeléseket, melyeket veszik komolyan, kinek az identitása és sértettsége fontosabb akár mások egészségénél és életénél?

Erre világítanak rá nagyon erőteljesen a tüntetést követő események.

Kinek a sértettsége, kinek az élete?

A szigorú abortuszszabályozás nők egészségébe és életébe kerül. Rengeteg empirikus kutatás mutat rá, hogy a szigorú abortuszpolitika nem csökkenti az abortuszok számát, csak a nők számára veszélyessé teszi a beavatkozást. A szóban forgó lengyel törvényjavaslat ráadásul azokban az esetekben is tiltotta volna az abortuszt, amikor a terhes nő egészsége vagy élete veszélyben van, amikor a terhesség nemi erőszak eredménye, és amikor a magzat súlyos károsodást szenvedett. (Bár a jelenlegi lengyel törvényi szabályozás szerint engedélyezett lenne az abortusz ebben a három esetben, a gyakorlatban a nők gyakran ezekben az esetekben sem férnek hozzá legális abortuszhoz.) Ez is jól felfedi, hogy a magukat életpártiaknak nevezők valójában nem az életet védik, hanem akár nők élete árán is érvényesíteni igyekeznek politikai programjukat.

A KDNP-s tatai aljegyző, Frivaldszky Gáspár, illetve az IKSZ, a Magyar Idők újságírója és társaik szerint a lengyel katolikus egyház nevezett javaslatban való hathatós közreműködésére némi iróniával rámutatni sértő és ezért jogellenes magatartás. A feljelentők szerint ugyanis az, hogy ők személy szerint megsértődtek, elég ok a szólásszabadság és véleményszabadság korlátozására: az ő sértettségük fontosabb, mint az, hogy mások tiltakozhassanak az ellen, hogy a nők élethez való jogának lábbal tiprását az ún. életpártiság nevében újabb szintre emeljék, az egyház közreműködésével. A feljelentgetők számára az sem jelenthet akadályt, hogy a jogalkalmazó nem adott nekik igazat, hiszen szerintük joguk van újradefiniálni a törvényeket saját kényük-kedvük szerint: az IKSZ és Magyar Idők újságírója szerint a tüntetők szándéka az volt, hogy megsértsék a keresztény katolikus embereket (azaz a fejünkbe is látnak!), és ezt a szándékot kell nézni, nem azt, amit a törvény a vallásgyalázás feltételeként megnevez, ti. valódi kegytárgyak használatát. Amiről nem volt szó.

Más szóval, a KDNP, az IKSZ és társai nem kisebb igénnyel lépnek fel, mint hogy saját szubjektív sértettségüket a valós tényeket felülíró és őket jogi elégtételre feljogosító objektív igazságként ismerjék el, azaz joguk legyen meg nem sértve lenni.

Ráadásul mindezt állítólag egy csoport, a katolikusok – tehát többek közt jelen írás egyik szerzője – nevében teszik, holott sem a kormánypárti KDNP-nek, sem ifjúsági tagozatának nincs kimutatható társadalmi támogatottsága. Úgy tűnik, jelenlegi felháborodásukat sem osztották túl sokan, bár próbálták a nyilvánosságot és a bíróságot meggyőzni az ellenkezőjéről: a külföldről pénzelt CitizenGo több ezer rejtett és névtelen aláírást – vagyis egész pontosan egy flash animációt növekvő számokkal – prezentált petíciójához. Szó sincs arról, hogy ezen szervezetek és személyek ügye bírna az egyébként nem túl nagyszámú hazai katolikus hívők támogatottságával. Például mélyen katolikus barátaink jogos és humoros kritikának tartották a performanszt: ők úgy gondolják, hogy éppen az igazán mélyen vallásosoknak kell a leghangosabban tiltakoznia, amikor egyházuk emberek életét veszélyezteti és erre őket próbálja meg felhasználni legitimációként. Ezt próbálták kifejezni egyébként azok a lengyel nők is, akik kivonultak a miséről, amikor a Lengyelországban több templomban is beolvasták a tervezett törvényjavaslatot azért, hogy nyomást gyakoroljanak a hívőkre és támogatásra bírják őket.

Mi más lenne ez, mint vallási fundamentalizmus, hiszen egy amúgy szekularizált országban állami szinten hozott törvény nem csak a katolikusokra lesz kötelező érvényű hanem minden más felekezet tagjára és az ateistákra is. Ezek után kimondhatjuk, hogy ez a lengyel eset láthatóvá teszi, hogy a keresztény vallási fundamentalizmus veszélyezteti a nők egészségét és életét.

A megsértődők által hivatkozott állítólagos viktimizált tömegek helyett arról van szó, hogy pár felülről pénzelt, kimutatható támogatottsággal nem bíró szervezet akart politikai tőkét kovácsolni abból, hogy megsértődtek annak az egyháznak a kritikáján, amely óriási hatalmát és befolyását arra használja, hogy az abortusszal kapcsolatos ideológiáját egy ország teljes lakosságára erőltesse rá.

A sértettségre alapozott igények és követelések politikája azért veszélyes, mert azok tudják saját sértettségüket leghangosabban kommunikálni, elismertetni és komolyan vetetni, akik megfelelő erőforrásokkal, hatalommal bírnak. Az akció azt leplezte le, ki milyen nyilvánosságba, milyen igényét viheti ki, és nagy örömünkre szolgált, hogy vállaltan és nyíltan a sértettségük érdekében léptek fel a katolikus közösség nevében megsértődők, és ezzel végre kimondták, amit mi is mondunk: hogy ez az egész nem a magzatokról szól.

A papi performansz szerzőiként a CitizenGo felszólítására írt bocsánatkérésünkben szándékosan csináltunk viccet a sértettségi politikájukból. Aki azon megsértődik, hogy nők végre kimondják, hogy nem tartoznak neki sem a testükkel, sem a munkaerejükkel, azt egyszerűen ki kell röhögni. Az, hogy több ellenzéki portáltól és blogtól, ahol a bocsánatkérést szerettük volna megjelentetni, választ sem kaptunk vagy épp az ironikus hangnemet kifogásolták (ahogy azt a Kettős Mérce is tette), arra mutat rá, hogy az alapvetően liberális ellenzéki nyilvánosság nincs felkészülve a katolikusok nevében megsértődők liberális keretben megfogalmazott, kisebbségi-sértettségi követeléseinek kezelésére, nem rendelkezik eszközökkel ezen követelések semlegesítésére, ezáltal legitimál(hat)ja azt a hazugságot, hogy a katolikusok nevében megsértődők képviselnek valakiket saját magukon kívül.

Ez annyira nem is meglepő, hiszen ez a mai mainstream „kultúrbalos”/liberális aktivizmus nyelve: nem csak a keresztény fundamentalista abortuszellenes mozgalom van az USA-ból kilóra importálva, hanem a kisebbségi sértődés logikája is. Ennek a tanulságai természetesen túlmutatnak a konkrét eseten.

Liberális identitáspolitika és nőjogok

A katolikusok nevében felháborodók követelései minden elemükben illenek a liberális kisebbségvédelem sémájába, jóllehet ők maguk a liberalizmussal szemben pozicionálják magukat. A „vallási közösségeket” védő kisebbségvédő törvényekre hivatkoznak, és a valós társadalmi erőviszonyok, illetve azok materiális alapjai (pl. katolikus egyház hatalma vs. nők reproduktív biológiája feletti kontroll) helyett, pusztán a szimbolikus-kulturális síkon, az elismerés-méltóság-sértettség dimenziójában beszélnek állítólagos áldozati mivoltukról. Ez a politika nemcsak a vallási fundamentalisták sajátja: erre a sémára épül szinte valamennyi ma látható, nyugati kisebbségi mozgalom (ellentétben például a 70-es években kibontakozó felszabadító mozgalmakkal). Azonban mivel a különböző társadalmi csoportokat érintő problémák egészen különböző módon viszonyulnak a fennálló rendszerhez, ezen mozgalmak eredményei is igen különbözőek.

Jól látható például, hogy az utóbbi években az „LMBT” (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) mozgalom rengeteg követelése volt sikeres Európában és az USA-ban, miközben a nők helyzete jellemzően minimum stagnált, de sok esetben romlott. Ez nem véletlen: a nők ügyeit azért sokkal nehezebb képviselni, mert a rendszer szerkezeti eleme a nők alárendelése, ellentétben például az melegeket érő hátrányokkal.

Ennek oka, hogy a rendszer alapvető szükséglete a munkaerő újratermelése napi szinten, azaz, hogy egyik napról a másikra képesek legyünk újra munkába menni (ehhez szükséges a főzés, mosás, takarítás, érzelmi gondoskodás, stb.), és generációs szinten, azaz hogy új munkaerő pótolja a megszűnő munkaerőt (ehhez szükséges a gyerekszülés és gyereknevelés). Ezt a rendszer nem munkaként, hanem a nők „természetéből” fakadó feladatokként határozza meg,

és ekként zsákmányolja ki őket, valamint épp ezen „kötelességeik” miatt nyomja a nőket a munkaerő-piacon az informális szférába, ezzel hozzájárulva a társadalmi koalíciók ellehetetlenítéséhez. A nők felszabadítását azért sokkal nehezebb képviselni, mert az a rendszer alapjait kérdőjelezi meg, ezzel szemben a meleg férfiakat sújtó problémák pusztán a nők alárendelésének melléktermékei, ezért a melegjogi követelések sokkal könnyebben illeszthetőek a rendszerbe. (Ez a szembeállítás nem arról szól, hogy kinek rosszabb és ki morálisan felsőbbrendű, hanem arról, hogy hogyan határozza meg a rendszerhez való viszony a követelések sikerességét.) Sőt, a mai mainstream „LMBT” mozgalom támogatja is a rendszert azzal, hogy szimbolikus követeléseivel (pl. melegházasság) legitimálja azt: többek közt az USA és Izrael kormánya és számos kizsákmányoló és háborús technológiát gyártó cég az „LMBT” jogok támogatásával mossa tisztára magát és azt a rendszert, amely ezt lehetővé teszi.

A mainstream „LMBT” mozgalom és a vallásos fundamentalizmus látszólag ideológiai ellenpólusok, valójában nagyon hasonló liberális identitáspolitikát folytatnak. A mainstream „LMBT” mozgalom szintén egy kisebbség belső, autentikus lényegére hivatkozva vindikál jogokat, akárcsak a fent nevezett polgári peres kereset, ugyanúgy politikamentesnek tünteti fel saját követeléseit, és igen erős az az ága, amely sértettségre, az identitás el nem ismerésére hivatkozva akár törvényekkel is el akarja hallgattatni azokat, akik akár más fogalmi készleten belül gondolkodnak. Például New Yorkban 250 ezer dollárra büntethető az, aki tudatosan nem valaki „nemi identitásának” megfelelő személyes névmást használ. A keresztény vallási fundamentalizmus és az „LMBT” mozgalom közt fennálló konfliktus nem annyira ideológiai ellentétből fakad, mint inkább abból, hogy ugyanazon rendszerlogika egymással versengő konkurens mozgalmai. Mindkét mozgalom magyarországi képviselői az USA-ból importálják terméküket: az amerikai mozgalomból veszik át egy az egyben fogalmi keretüket, szóhasználatukat és stratégiáikat, és jelentős anyagi támogatást kapnak onnan (is), ld pl. ezt, ezt és ezt. Ezért is óriási hazugság, hogy az IKSZ az abortuszszigorítás elleni tüntetés kapcsán sorosozott, hiszen a tüntetés alapvetően rendszerkritikus és nyugati ideológia-kritikus keretben, és mindenféle támogatás nélkül jött létre, ami nem mondható el a vallási fundamentalisták tevékenységéről.

A feminista és „LMBT” ügyek képviseletének lehetőségei közti különbség rávilágít a liberális felfogás azon hazugságára is, hogy az elnyomás kisebbség-többség kérdése és a kisebbség mértéke, láthatatlansága és szokatlansága növeli az elnyomottságot. Ezzel szemben az igazság az, hogy ha egy csoport számszerű kisebbségben van, egyáltalán nem jelenti azt, hogy el van nyomva (pl. hívő katolikus kisebbség Magyarországon). A számszerű többségben lévő nők pedig az anyagi javak kisebbségével rendelkeznek, és például a leginkább csak formai politikai érdekérvényesítésben is alul vannak reprezentálva: ha megnézzük a parlamenti tagokat, jó eséllyel több hívő katolikust találunk, mint nőt, akik aránya jelenleg mindössze 10 százalék.

A nők teste feletti kontroll és az erőforrások feletti kontroll: nőjogok a nyilvánosságban

A nők alárendelésének oka, hogy csak ők képesek szülni, ezért az „emberi erőforrások” feletti kontrollt, azaz hogy mely csoportok termeljék újra magukat és melyek ne, a nők teste feletti kontrollon keresztül lehet érvényesíteni. Azaz a nőket a reproduktív biológiájuk alapján zsákmányolja ki a társadalom. Erről (és nem a „magzatgyermekekről”) szól nem csak az abortusz korlátozása, hanem a nők egyéb reproduktív jogainak korlátozása (pl. fogamzásgátláshoz való hozzáférés nehézségei az információtól az elérhetőségig, a nőgyógyászati és szülészeti erőszak, cigány nők vagy fogyatékosok kényszersterilizálása, stb). A nők kizsákmányolásának eszközei a társadalmi nemi szerepek, amelyek a nőkre hárított feladatokat természetesnek állítják be.

Példa erre, amikor egy kormányzat a nők elsődleges feladatának nevezi a szülést a társadalom és a munkaerő újratermelése érdekében, és ezért korlátozza az érintett nők reproduktív jogait. Része ennek az abortuszellátás hozzáférhetőségének nehezítése, például Magyarországon csak a műtéti abortusz megengedett, csak állami intézményben, amikor az orvosi konzultáció után (akár távgyógyításban, lásd telemedicine) végzett otthoni gyógyszeres abortusz egyre elterjedtebb gyakorlat, és az interneten keresztül külföldi orvosokkal történő konzultáció után Magyarországra is lehet abortusztablettát rendelni (womenonweb.org, womenhelp.org), illetve sok környező országban könnyebb klinikák szolgáltatásait igénybe venni. A mostani magyar abortuszszabályozás a műtéti abortuszok szövődményeinek következtében a későbbi, kívánt terhességek során ráadásul koraszülésekhez vezet. Ezen túl mind pszichésen, mind fizikailag megterhelő, hogy a hazai protokollnak megfelelően a magzatot meg kell növeszteni kb. 6-8 hetesre a műtéti abortuszhoz. Az esemény utáni tablettához való hozzáférés is indokolatlanul meg van nehezítve, az EU országai közül csak Magyarországon és Horvátországban receptköteles mind a kétféle esemény utáni tabletta. A reprodukciós jogok körüli diskurzus is szigorúan le van szabályozva, az abortusz reklámozása tilos, de nincs szankció, és nincs pontosan meghatározva mi számít reklámozásnak. Itt egy konkrét eset ennek a törvénynek az alkalmazására.

Fontos leleplezni, hogy a fentebb tárgyalt szabályozások nem a létező leglogikusabb, legtudományosabb, „legjobb gyakorlatok”, hanem adott hatalmi viszonyok és társadalmi-politikai struktúrák fenntartásáról szólnak.

Európa-szerte nagyban különbözik az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való hozzáférés. Kis szerencsével sok európai országban le tudja egy nő az életét úgy élni, hogy soha nem találkozik nőgyógyásszal – a női test medikalizációja, orvosi kontroll alá vonása politikai projekt. Egyébként az összes megfogant terhesség 50-70 százaléka minden beavatkozás nélkül megszakad, az élet nem a „fogantatáskor” kezdődik.

A nők alárendelésének strukturális voltával szorosan összefügg az, hogy a nők dühe tabu. A többség szokás szerint legyint egyet ilyenkor, „hisztis picsák” és el van intézve. Ugyanezért kedveli a hatalom a „jó feministákat”, akik nem veszélyeztetik a nők alárendelésén alapuló rendszert: ők azzal vívnak ki helyet maguknak a nyilvánosságban, hogy ők „mérsékeltek” és az „arany középutat keresik”, vagyis a rendszerszintű problémákat megnevező feministák hátán másznak fel és egyeznek ki a rendszerrel. Jó lenne, ha végre nem kellene úgy tenni, mintha nem mély és rendszerszintű problémák állnának fent, és csak kisebb anomáliákat és torzulásokat kellene fésülgetni.

Feró Dalma, Bajusz Orsolya, Básthy Ágnes

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 368 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!