Világszerte november 25. és december 10. közt tartják a 16 akciónapot a nők elleni erőszak ellen. A 16 Akciónap nyitórendezvénye Magyarországon a Néma Tanúk felvonulás, melyen az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során megölt áldozatokra emlékeznek, és a történeteiket magukon hordozó piros sziluettekkel, a Néma Tanúkkal vonulnak fel. Az alábbiakban Nógrádi Noá, a PATENT Egyesület nevében elmondott beszédét adjuk közre.

Fotó: nokert.hu

Véletlenül épp tegnapra, a nők elleni erőszak felszámolásának világnapjára, a 16 akciónap első napjára esett a sajtóban „lúgos orvos ügynek” nevezett bűncselekmény tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyet sokan ismerik, a médiában is megjelenik minden fejlemény, a nyilvános ülésre több mint százan igyekeztek bejutni. Azok, akik helyszűke miatt kint rekedtek, dühösek és csalódottak voltak.

Aktivistaként, jogvédőként egyrészről örömmel láttam a média és a nagyközönség érdeklődését az ügyben, támogatását a sértett felé, felháborodását az elkövető tettein. Másrészről azonban keserű volt a tudat, hogy a tengernyi másik ügyben, ami nők ezreinek életét teszi tönkre, és évente legalább 50 nő életét követeli Magyarországon, nem láthatunk ekkora érdeklődést, együttérzést és szenvedélyes felháborodást.

Tény, hogy egyre többször jelenik meg a nők elleni erőszak témája a médiában és a közbeszédben. De az általános hozzáállás a mai napig egyszerre tekinti rendhagyónak és mindennaposnak a nők elleni erőszakot. Rendhagyónak, amikor az elkövetőket abnormális, beteg szörnyetegnek festi le képzeletében, vagy amikor azzal nyugtatja magát, hogy „ez” vele, vagy az ő környezetében nem történhetne meg. De egyszerre elég mindennaposnak ahhoz, hogy ne érje el az ingerküszöböt, ami felett társadalmi felháborodás övez egy társadalmi csoport tagjai ellen rutinszerűen és büntetlenül elkövetett atrocitást.

Mindeközben, valójában a nők elleni erőszak nem rendhagyó: az elkövetői átlagos férfiak, akik átlagos elveket vallanak, és átlagos társadalmi normákból indulnak ki, amikor például úgy döntenek, behajtják áldozatukon a férjnek kijáró alázatot vagy a pasinak kijáró szexet; amikor úgynevezett „szerelemféltésből” levadásszák volt partnerüket; vagy megkeserítik volt feleségük életét a közös gyerekek elperelésén, elrablásán, szexuális abuzálásán keresztül.

Azt jól látja a közvélemény, hogy a nők elleni erőszak mindennapos – de ez éppen arra kellene okot adjon, hogy a probléma elérje a társadalmi ingerküszöböt. Mert valóban mindennapos: a legfrissebb adatok szerint Magyarországon több, mint 1 124 000 nő van, aki 15 éves kora óta elszenvedett már fizikai bántalmazást vagy szexuális erőszakot, vagy mindkettőt. Ebből 843 ezren partnerük által. Jelenleg is több mint 223 ezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává teszi a partnere.

Mondjuk ki még egyszer ezeket a számokat, érezzük meg a súlyát.

Egymillió-százhuszonnégyezer nő.

Nyolszáznegyvenháromezer nő.

Kétszázhuszonháromezer nő.

És ezek csak azok a nők, akik fizikai erőszakot vagy szexuális erőszakot szenvedtek és szenvednek el (s ezt be is azonosították erőszakként, és a kutatásban erről be is számoltak). Márpedig az erőszaknak ezeken kívül is számos formája van.

Sokan panaszkodnak rá, hogy a PATENT egyesület jogsegélyvonalát és a NANE segélyvonalát nehéz elérni, folyton foglalt. Ez így igaz. Anyagi- és kapacitásbeli korlátaink ellenére hívások százait fogadjuk hónapról hónapra, ahogy újabb és újabb nők esnek áldozatul és folyamodnak segítségért. Ezek a szervezetek állami feladatot látnak el: szakszerű szolgáltatást, értő figyelmet, jogi szaktanácsadást nyújtanak egy százezreket érintő jogsérelemmel kapcsolatban. A legborzasztóbb azonban amellett, hogy nem tudunk annyi ügyfelet ellátni, amennyit szeretnénk, az, hogy sokszor semmi reményt nem tudunk nekik nyújtani. Magyarországon körülbelül 70 -120 anyaotthoni és krízismenhely férőhely van bántalmazott nők részére (megbízható számadatok természetesen nincsenek) – míg egy tízmilliós országban nemzetközi irányelvek szerint minimum ezernek (tehát legalább tízszer ennyinek) kellene lennie.

Még egyszer: több, mint kétszázezer, jelenleg bántalmazó kapcsolatban élő nőre 70-120 férőhely van.

Emellett a jogkörnyezet és gyakorlat következetesen az elkövetőknek kedvez. A PATENT Egyesület jogvédő tevékenysége folyamán hosszú éveken keresztül húzódó ügyekben nyújt tanácsadást és képviseletet, és gyakran találkozunk a lehető legigazságtalanabb kimenetelekkel. Az elkövető férfi marad a közös lakásban, majd végül a gyerekeket is neki ítéli a bíróság. Nőket bírságolnak meg, hogy nem kényszerítik a gyereküket a bántalmazó apjukkal való kapcsolattartásra. Nőket nyilvánítanak szülői feladatok ellátására alkalmatlannak azért, mert bántalmazójuktól, a gyerekek apjától nem tudtak korábban elmenekülni. Bántalmazók mentesülnek gyerektartási díj fizetése alól, mert ezt szabják feltételéül annak, hogy megszüntessék a gyerekelhelyezési, kapcsolattartási pereket. A bántalmazó anyagi érdekeit jobban védi a bíróság, mint a nők és a gyerekek testi és lelki épségét, az anyagi érdekeikről nem is beszélve.

2009-ben jelent meg a PATENT és NANE által kiadott, Rendszerbe zárva című tanulmánykötet arról, hogy a jogrendszer és jogalkalmazói gyakorlat hogyan tartja a nők elleni erőszak áldozatait kiszolgáltatott helyzetben. Idén, hét évvel később, A jog hálójában címmel friss tapasztalataink alapján jelentettük meg a második kiadást, amelyből világos, hogy a jogrendszer- és alkalmazás még mindig az áldozatok ellen dolgozik. A rendszerszintű hibákról kimutatott meglátásaink nem évültek el, épp olyan időszerűek, mint hét éve.

Hány évnek kell még eltelnie, hány elkövetőnek kell még megúsznia, hány áldozatnak kell még párkapcsolatában túszul ejtve, kiút nélkül szenvednie, szakszerűtlen és igazságtalan eljárások következtében lelkileg és anyagilag tönkremennie, hány nőnek kell még meghalnia, hogy ez változzon?

A nők elleni erőszak nem egy kicsi, speciális érdekcsoport izolált problémája. A számokat felidézve, az a csoport sem kicsi, amelyik már most közvetlenül érintett Magyarországon. De ezen felül is minden nő veszélyeztetett, és legalábbis közvetve minden nő érintett.

Érintett, mert bármikor áldozatává eshet az erőszaknak. S ha azzá válik, minden nő ugyanazzal a hiányos ellátórendszerrel és előítéletes, hitetlenkedő, áldozathibáztató, nők elnyomását normalizáló, elkövetőknek kedvező joggyakorlattal szembesül.

Érintett, mert amikor a jogrendszer nem érvényesíti az áldozatok jogait, azzal azt fejezi ki, hogy a nő állampolgárok jogait, méltóságát, biztonságát, testi épségét, gazdasági javait nem védelmezi, az államnak az állampolgárok felé vállalt kötelezettségeit a nőkre nem érvényesíti.

S közvetve azok a nők is érintettek, akik nem válnak áldozattá. Fel kell ismernünk, hogy azok az általános, agresszív és lenyomó szexista gesztusok, amelyeket nőként mindannyian tapasztalunk, ugyanabban a hatalmi struktúrában helyezkednek el, ugyanabban a szemléletmódban gyökereznek, amelynek brutálisabb megtestesülései nőtársaink ezreinek életét keserítik meg, évente nők tucatjainak életét követelik, és amelyek a jogalkalmazói szinten is megjelennek.

Ugyanamiatt nyomasztja a fiatal lányt az első pasija, hogy ha igazán szereti, akkor lefekszik vele, mint ami miatt egy másik lányt leszorít és megerőszakol egy srác a gólyatáborban. Ugyanamiatt zaklatja az utcán ácsorgó férficsapat a mellette elhaladó nőt, ami miatt egy másik nőt szexuálisan zaklat a főnöke. Ugyanamiatt kéri számon egy átlagos férfi, hogy kikkel találkozott a barátnője, ami miatt egy másik megveri a barátnőjét, miután az összefutott az utcán az exével. Ugyanamiatt várja el egy átlagos férj, hogy a végső szó a család döntéseiben az övé legyen, ami miatt egy másik férj teljes kontroll alatt tartja a feleségét lelki, gazdasági és fizikai erőszakkal.

Ahhoz, hogy bármi változzon, elengedhetetlen, hogy mindezt felismerjük, szolidaritást vállaljunk nőtársainkkal, és közös felháborodásunkban nyomást gyakoroljunk a döntéshozókra.

A nők elleni erőszak valóban mindennapos, és nem rendhagyó. Épp ez az, ami miatt – ahelyett, hogy a létezését fásultan vagy akár szomorúan tudomásul vennénk – ezt mindannyiunk ügyének kell tekintenünk, ami miatt dühösnek kell lennünk, és ami miatt állampolgárokként és nőkként követeléseket kell támasztanunk a mindenkori állam felé, hogy a nők elleni erőszak ellen hatékonyan és szakszerűen, nőtársaink védelmében lépjen fel, hogy a nőket teljes értékű állampolgárokként illesse meg a védelem és az igazság-szolgáltatás.

A cikk a szerző által a 16 Akciónap magyarországi nyitórendezvényén, a PATENT Egyesület nevében elmondott beszédének átirata.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!