A héten előbb Lázár János, majd Kovács Zoltán szóvivő eresztett el megjegyzést arra vonatkozóan, hogy ha lenne népszavazás az EU-ról, ők bizony a kilépésre szavaznának. Bár több kormánytag is tett ezzel ellentétes állítást, ezek a mondatok mégsem véletlenek, hanem valamilyen politikai terv részei. Én mégse azzal akarok foglalkozni, hogy vajon simán az EU-ellenesség meglovagolásáról van-e szó, vagy a kvótanépszavazást akarja EU-ellenes népszavazássá átalakítani a Fidesz, esetleg tényleg kilépésben gondolkoznak Orbánék. Egyszerűen csak arról akarok írni, mennyire cinikus mentalitás ez egy hat éve kormányzó párttól.

Fotó: 168ora.hu

Az EU intézményrendszerével valóban vannak gondok, bár elvileg minden pozícióban választott képviselők, illetve választott képviselők által választott képviselők ülnek. Közös EU-s politika hiján, és a tagállami belső politikai rendszer által motivált Európai Parlamenti választások miatt nincs valódi demokratikus kontroll az EU-val szemben, és a távolság miatt nem is látnak bele az állampolgárok az EU ügyeibe. És azt is láthatjuk, az EU pénzosztása mennyire korrupt, és ezzel együtt mennyire hagyja ez a nagy bürokrácia a tagállami korrupciót. Erre talán nincs is jobb példa mint a felcsúti kisvasút története. Sőt, sajnos  a különböző törvényjavaslatok és lobbisták működése arra is rámutat, mennyire összefonódott a pénz világa és az EU bürokráciája, ha pedig a nagy válságokat nézzük sorra, egyszerűen nem látszik, hogy az EU intézményrendszere valóban a hétköznapi emberek számára fontos, és segítő döntéseket tudna hozni. Leginkább az derül ki, hogy lassan a különböző elit érdekcsoportok harcára korlátozódik az Unió politikai színpada.

Ezt használják ki a szélsőséges pártok szerte Európában, akik nem egy demokratikusabb unióért és nem a korrupció megelőzéséért, nem a munkavállalók jogaiért, a szegénység megszüntetéséért, vagy a lecsúszó középosztályok megvédéséért szállnak síkra, hanem egyszerűen ráfognak minden bajt az EU-ra, így csökkentve az otthoni politikai pártok és kormányok felelősségét a fenti kérdésekben. Ezek a szélsőségesek lényegében az Unió intézményeiben folyó elitharcot importálják nacionalista köntösben a tagállamok lakosságának, hogy elfedjék a valódi próblémákat egy nemzetállam kontra EU harccal.

Erre kiváló példa Lázár János, aki szerint az EU nem váltotta be a csatlakozáskor hozzáfűzött reményeket, mert nem emelkedtek megfelelően a fizetések azóta. Mondja ezt Lázár János hat év Fidesz-kormányzás után, amelynek ötödik évében, 2015-ben, a szintén EU-s tag, nálunk a belépéskor rosszabb helyzetből induló Szlovákiában története során először a nettó átlagbér megelőzte a magyart, és ahol Győrtől alig 100 kilométerre, ugyanazoknak a cégeknek a gyáraiban egy karosszérialakatos 50 ezer forinttal keres többet, mint Magyarországon.

De említhetnénk az oktatás vagy az egészégügy területét is, ahol szép lassan GDP arányosan az EU-s belépés óta az élbolyból az utolsó helyre csúsztunk le a kelet-európai régióban, úgy, hogy például a lengyeleknél ebben az uniós ciklusban ez a két terület kiemelt a pénzosztás szempontjából. És akkor a szegénységi mutatókról ne is beszéljünk, ahol rendre Szlovákiával és Romániával mérnek minket egy csoportban, miközben 12 éve még Csehországgal és Lengyelországal voltunk az élbolyban.

A helyzet az, hogy az elmúlt 12 évben naponta 2 milliárd forint, összességében körülbelül 10 ezer milliárd forint EU-s pénz érkezett Magyarországra, amelynek rosszul elköltésében, ellopásában bár terheli felelősség jocskán az EU rosszul kitalált pénzosztási intézményrendszereit is, és terheli felelősség őket azért, hogy hagyják a korrupciót, de az igazi felelősség a magyar politikai elitet terheli, akik ezt a második világháború utáni, a nyugat-európai országoknak juttatott Marshall-segélyhez mérhető pénzt úgy vették föl, hogy lényegében az átlagállampolgár nem érzékelt belőle semmit.

Persze ne legyünk igazságtalanok! A 2008-as válság sokat elvett ezeknek a pénzeknek a hatásából, de 2016-ban már feltehetjük az alábbi kérdéseket, és nem csupán az EU-nak, hanem leginkább saját politikai vezetőinknek.

Hova tűnt ez a 10 ezer milliárd forint? Miért nem nőtt ki ebből egy erős kis és középvállalkozói szektor Magyarországon? Miért rohad ennyi pénz mellett az egészégügy és az oktatás? Hogy lehet a magyar átlagbér alacsonyabb mint a térség országaiban?

A válaszra pedig nem kell mást tennünk, csak kimennünk a településünk, kerületünk főterére, megnézni a térkövezett tereket, a szökőkutat. Ezeket a pénzeket ugyanis vagy maradandót nem nyújtó projektekben elégették, vagy egyszerűen ellopták.

Ha tudni akarjuk, hol ez a pénz, nézzük meg Mészáros Lőrinc 700 milliós villáját Horvátországban, Lázár János 7 éves gyerekének 70 milliós házát, vagy a többi oligarcha, Orbán, Rogán, Vajna, Garancsi, Simicska, vagy az előző éra oligarcháinak hihetetlen vagyonnövekedését.

Az EU-s pénzek idejöttek és elköltődtek, de ebből nem a lakosság profitált, hanem egy új tőkésosztály jött létre, akik most felvásárolva a médiákat és a pártokat uralkodnak felettünk.

Az EU-s pénzek Magyarországon egy olyan folyamatot hoztak létre, mint a rendszerváltás olajügyei: hihetelen gyorsan gazdagodtak meg kevesek, a sokaknak járó pénzeken. Az olajügyek folyománya tudjuk mi lett. A legkisebb becslés szerint is 1000 milliárdnyi adófizetői pénz olajszőkítésben való ellopása után négy évvel később jöhetett a Bokros-csomag, amely 1400 milliárd forintnyi megszorítást hozott. Ezt akkor a Kádár-rendszer adósságára és a becsődölő cégekre fogták, részben jogosan.

Most pedig az EU-pénzek elfogyása után láthatjuk, az első negyedévben mekkorát zuhant a gazdaság. A 2018-ig felhasználandó újabb pénzosztási ciklus elfogyása után valószínűleg újabb megszorítások jönnek majd, amiket a kormány majd az EU-ra fog fogni.

Pedig a valóság az, hogy az EU vezetőinél a magyar politikai elit tagjai és oligarchái, ebből is kiemelten a Fidesz oligarchái és vezetői, sokkal nagyobb felelősséget viselnek. Amikor pedig az EU-t szidják, és belebegtetik az EU-ból való kilépés lehetőségét, nem tesznek mást, mint a saját felelősségüket próbálják tompítani, és ráverni a távoli EU-ra az alacsony fizetésekért, a szegénységért, az egészégügy és az oktatás katasztrofális állapotáért.

Ha pedig hagyjuk azt, hogy a nacionalista hőbörgéssel eltakarják a valóságot, akkor mindegy lesz, EU-tagok leszünk vagy sem, úgyis mi fogjuk megszívni, és úgyse fogunk semmit látni azokból a pénzekből, amit nem a magyar oligarcháknak, hanem a magyar állampolgároknak fizetnek be a nyugati országok adófizetői.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!