Áldozathibáztatás, elbagatellizálás, előítéletes hozzáállás (miért mentél oda, miért vetted fel azt a ruhát, miért nem hagytad el, miért nem szóltál senkinek?) – a nemi erőszak áldozatai nagyon gyakran ezzel a magatartással találkoznak, amikor az őket ért erőszakért igazságot próbálnak követelni. Az elmúlt hetek híreit és az azokra érkező kommentárokat olvasva nyilvánvaló, hogy Magyarországon ez a fajta magatartás még mindig hihetetlenül általános. Mutatkoznak pozitív jelek is, mint Kiss László esetében a társadalmi nyomás, amely megszégyenítette és lemondásra kényszerítette az úszókapitányt, de a magyar joggyakorlatot tekintve még annak is örülnünk kell, hogy a barátnőjét egy életre megnyomorító orvost letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, még akkor is, ha a bűntett súlyához és az áldozatot ért életre szóló sérüléshez képest közel sem arányos az ítélet.
Fotó: egeszsegtukor.hu
De mi van azzal a számtalan bántalmazott nővel, akiknek az a sors jut, hogy az őket ért erőszakot nemhogy nem büntetik meg, hanem esetenként még rajtuk csattan a jog ostora? Az ilyen eseteket próbálja meg feltárni és hosszabb távon csökkenteni a nyilvánosság segítségével a Patent Egyesület Bíróságfigyelő projektje, amelyet a szervezet laikus önkéntesek segítségével végzett az elmúlt két évben.
Bíróságfigyelés
A projekt – amely az amerikai „court watch”, vagyis bíróságfigyelő programot vette alapul – célja, hogy a bíróságokon monitorozza a nők elleni diszkriminációt a párkapcsolati és nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatos pereken. A módszer lényege, hogy önkéntesek beülnek hallgatóságként olyan tárgyalásokra, amelyek párkapcsolati vagy nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatosak, és ott jegyzetet készítenek az érintett nők felé irányuló bánásmódról, a résztvevő felek általános attitűdjéről. A megfigyeléseik alapján végzett zárótanulmány innen letölthető.
A „court watch” módszer alkalmazható más témakörben is, azonban nem véletlen, hogy túlnyomóan a nők elleni erőszak ügyeiben alkalmazzák: a jogalkalmazók általában az ilyen ügyek kezelésére kevésbé felkészültek, így ezeken a tárgyalásokon az áldozathibáztató és előítéletes magatartás kiemelkedően sűrűn érvényesül. A párkapcsolati erőszak megfelelő és érzékeny kezeléséhez alapos előzetes tudásra van szükség, hogy a bántalmazásra utaló jeleket a jogalkalmazók egyáltalán fel tudják ismerni. A Patent Egyesület kutatásából pedig az derül ki, hogy ez a fajta előzetes tudás majdhogynem teljes mértékben hiányzik a magyarországi igazságszolgáltatási gyakorlatból.
A nyilvánosság kérdése
Egy demokratikus jogállamban a társadalomnak a nyilvánosságon keresztül van lehetősége ellenőrizni a bírói hatalmat, a Patent önkénteseinek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a magyarországi bíróságok ellenőrzése korántsem zökkenőmentes. Volt olyan, hogy egy nyílt tárgyalásra nem engedték be a monitorozókat (az érdekelt felek bármikor kérhetnek zárt tárgyalást erkölcsi okból, magánélet védelmében vagy kiskorú érdekében), kiküldték őket, vagy felvették jegyzőkönyvbe az adataikat, amely gyakorlatnak abszolút semmilyen törvényi alapja nincs. Olyan is előfordult, hogy amikor meglátta a monitorozókat a bíró, akkor utalt rá, vagy nyíltan megmondta a feleknek, hogy kérjenek zárt tárgyalást.
Minden megtartott tárgyalásról készül jegyzőkönyv, aminek elvben szó szerint meg kellene egyeznie az ott elhangzottakkal. A probléma csak az, hogy ezek a jegyzőkönyvek nem nyilvánosak, még akkor se, ha a tárgyalás nyílt volt, ezért nincsen mód annak ellenőrzésére, hogy valójában mi került bele a jegyzőkönyvbe. A monitorozók több tárgyalás során tapasztalták, hogy a jegyzőkönyv pontatlanul lett felvéve, mivel a bíró az elhangzottaknak csak egy részét diktálta le, néha kifejezetten félrevezető módon.
A nyilvánosság nem csak a felek törvényben rögzített jogainak betartatásához és ellenőrzéséhez elengedhetetlen – a szerepe a bíróságokon felbukkanó diszkrimináció és előítéletesség elleni küzdelemben is felbecsülhetetlen. A monitorozók többször is találkoztak azzal, hogy puszta jelenlétük bizonyos szintű megnyugvást és biztonságérzetet nyújtott az érintett nőknek. A projekt híre futótűzként terjedt el a bántalmazott nőket segítő csoportokban és szervezetekben, így több nő már saját maga hívta a tárgyalására a Patent önkénteseit annak reményében, hogy az idegenek jelenléte majd védelmet nyújt az ellenséges légkörben.
Az egyik, kifejezetten diszkriminatív hangvételű tárgyalás után az azt megfigyelő önkéntesek megtudták, hogy a bíró ez alkalommal kifejezetten visszafogta magát azért, mert ők ott voltak. Az azt megelőző tárgyalásokon üvöltözött a nővel és egyáltalán nem hagyta szóhoz jutni.
„A maga hibája, minek szült egy ilyen kapcsolatba négy gyereket?”
A monitorozók jegyzeteiben sajnos sokkal többször bukkan fel a nőkkel szembeni előítéletes, és a férfiak felé részrehajló bírói magatartás, mint a bántalmazásra érzékenyen reagáló (persze ilyen példa is akadt, csak egyáltalán nem ez volt a jellemző). Az előítéletes magatartás számtalan formában felbukkanhat, kezdve a szóhasználattól, a hangnemen keresztül egészen a testbeszédig. Az egyik tárgyalásról a következőket jegyezte fel egy önkéntes:
„A férfihoz (felperes) beszélt, nevetett a viccein, kedvesen kérdezett tőle, szemkontaktust tartott vele. […] A nőt kioktatta, pejoratívan beszélt róla, nem kérdezett tőle és nem nézett rá, csak utasította és minősítette: »önkényesen, erőszakosan és jogellenesen akadályozta a láthatást, ami rossz hatással van a gyermek fejlődésére«, »az apa elleni nevelést megvalósította«, »úrrá kell lennie saját ellenséges indulatain és érzelmein«. A nő által elmondottak nagy részét nem rögzítette (főleg azzal kapcsolatban, hogy a férfi hogyan ijesztgette a gyerekeket amíg nála voltak), míg a férfiét szó szerint és mosolyogva.”
A párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos uralkodó hozzáállás mindkét felet ugyanannyira vonja felelősségre, ugyanannyira tartja őket bűnösnek a kialakult helyzetben. Az olyan kifejezések, mint az „egyezzenek meg, béküljenek ki” a bántalmazás lehetőségét teljesen figyelmen kívül hagyják, és azt feltételezik, hogy a bántalmazott fél képes, vagy hajlandó lenne a kibékülésre. Az egyik, monitorozók által megfigyelt per során, melyben a nő a férfit többrendbeli testi sértéssel vádolta, a bíró felszólította a feleket, hogy „Menjenek ki a folyosóra, kapnak 10 percet, béküljenek ki és vonják vissza a feljelentéseiket”. Hiába mondta a nő, hogy nem tartja reális opciónak a kibékülést, hiszen életveszélyben érzi magát a férfitól, ez a bírót nem érdekelte, hiszen „már nem élnek együtt, így már nincs veszélyben”.
Az ingerült, lekezelő és megvetést sugárzó magatartás se volt ritka a megfigyelt tárgyalásokon:
„A bíró nekem végig ingerültnek és türelmetlennek tűnt. … Szinte folyamatosan belefojtotta a szót a sértettbe. Kérdéseire gyakran csak egyszavas válaszokat várt, igen vagy nem. Egy ízben olyan mértékben felemelte a hangját a sértettel szemben, hogy én szorongtam tőle.”
„A bíró a feleséget (sértett / magánvádló / tanú) hitetlenkedve, kekeckedve kérdezte, a vádlottal mindvégig tapintatos volt, őt nem igyekezett belezavarni. A bíró nem igyekezett megfékezni a vádlott ügyvédjét, amikor ő kifejezetten sértően és inszinuálva faggatta a feleséget. (»Na és, ha egyszer a férje felszólította, hogy menjen ki, miért nem ment ki a szobából?«)”
Az áldozathibáztató retorika iskolapéldáját figyelhették meg a monitorozók egy olyan per során, mely egy, a nevelt lányát kilenc éves korától kezdve szexuálisan bántalmazó apa ellen folyt (az apa az anyát is bántalmazta).
„A nőn látszik, hogy retteg a volt férjétől. Remeg, nem mer ránézni. […] A bíró megkérdezi a tanút, volt-e változás a bántalmazások után a szexuális együttlétek gyakoriságát illetően. A nő elmondja, hogy nem tudja, ő nem figyelt meg ilyesmit, nem számolta, csak igyekezett mindig minél hamarabb túlesni rajta. Mire a bíró megkérdezi, hogy tehát nem ez lehetett az oka, hogy a férje a lánya felé fordult szexuálisan?”
Az egyik megfigyelt per ítélethirdetése után a nő elsírta magát a terem elhagyása közben, és megkérdezte a bírót:
„Tudja maga, milyen érzés az, amikor úgy verik, hogy bepisil? Amikor fojtogatják? Amikor a szeme láttára ütik meg a gyerekét?” Mire a bíró válasza: „A maga hibája, minek szült egy ilyen kapcsolatba négy gyereket?”
Gyerekek mint a párkapcsolati erőszak áldozatai
A nők bántalmazása több szinten is összefonódik a gyermekek bántalmazásával a párkapcsolati erőszak eseteiben. A Patent adatai szerint a „nőbántalmazás nagy valószínűséggel jelzi a családban élő gyerekkel szembeni erőszak előfordulását, illetve fordítva, a gyerekbántalmazások több mint felében az anya is áldozata párkapcsolati erőszaknak.” A gyerekeket ért erőszak lehet személyesen őket érintő, de lehet közvetetten elszenvedett is: az anya bántalmazásának átélése súlyos lelki sérülésekhez vezethet a gyerekekben.
A bántalmazó fél általában minden téren be akarja határolni és kontrollálni akarja partnerét, amelyben a gyerek nagyon hatékony eszköz lehet számára. A válóperek és gyermekelhelyezési perek során a bántalmazó gyakran minden erejével küzd a láthatásért, még akkor is, ha korábban nem foglalkozott különösebben a gyerekkel. A későbbiekben pedig, ha már megnyerte a láthatást, akkor volt partnerét továbbra is befolyásolhatja és hatalmat gyakorolhat felette a gyerekén keresztül, ezzel akár a gyerek testi és lelki épségét is veszélyeztetve.
A gyámhatóság és a bíróság az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (Gyvt.) és a Polgári törvénykönyv alapján elsődleges szempontként kezeli a kiskorú gyermek jogainak és érdekeinek figyelembe vételét az őket érintő döntésekben. Ezzel nyilván semmi gond nem is lenne, hiszen mi lehetne fontosabb a gyerek érdekeinél egy őt érintő per során? A probléma az, hogy túlnyomó többségben a bíróság a gyerek elsődleges érdekének azt tekinti, hogy mindkét szülőjével fenntartsa kapcsolatát, hogy a család továbbra is család maradjon.
Ez a szempont általában felülír minden, a múltban vagy akár a jelenben elszenvedett bántalmazást, amelyet bizonyos esetekben meg se kell vizsgálnia a bíróságnak a gyermekelhelyezési perek során. Így a hatóságok kiszolgáltatják a gyereket a bántalmazó félnek, és nem ismerik el, hogy a gyereknek inkább az állna az érdekében, ha nem kellene együtt lennie az apjával. Az ilyen intézkedések azt is eredményezhetik, hogy az anyák önbíráskodással kénytelenek védeni gyermekeik épségét, ami aztán súlyos jogi következményeket vonhat maga után.
A család egységéhez való ragaszkodásnak van egy másik, szintén rendkívül problémás vetülete. Az anyát törvényileg kötelezhetik, hogy ha a gyerek nem akar az apjával találkozni, akkor akár szakember segítségével erre fel kell készítenie. Ha ez nem történik meg, és a gyerek továbbra se hajlandó a benne félelmet vagy szorongást keltő szülővel találkozni, akkor gyakran a gyerek családból való kiemelésével fenyegetik az anyát a hatóságok.
Az anya tettestársként van feltüntetve olyan esetekben is, amikor nem hagyja el a bántalmazóját, hiszen akkor „védelmezésre képtelen” anyaként ítélik meg, aki veszélyezteti gyermekeit. Például egy kiskorú veszélyeztetése miatt indított perben az apa volt az első rendű vádlott, az anya a másodrendű. Az édesanyát abban találták bűnösnek, hogy „ilyen embert választott”.
Az út előre
A bíróságokon a nőkkel szembeni előítéletek és diszkrimináció visszaszorításához az egyik legfontosabb lépés az Isztambuli Egyezmény – hosszabb nevén az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról – ratifikálása lenne. Az egyezményt 37 ország írta alá, köztük Magyarország is, de amíg nem ratifikálják, addig az aláírás a gyakorlatban semmit se jelent.
Az egyezmény azon felül, hogy számos korábban nem büntethető cselekményt tesz büntethetővé (köztük a lelki erőszakot, a zaklatást, a kényszerházasságot és a kényszerabortuszt), megállapítja, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértését jelenti. Emiatt az egyezményt életbe léptető államok felelősségre vonhatók abban az esetben, ha nem adnak megfelelő választ az ilyen bűncselekményekre.
Az Európai Tanács az egyezmény megalkotása után kutatást tett közzé az egyes tagállamok a nők elleni erőszakkal szembeni intézkedéseiről és erőfeszítéseiről. Ebből a kutatásból kiderült, hogy Magyarország egyike annak a két uniós tagállamnak, amelyben a rendőrök nem kapnak külön képzést arról, hogy hogyan lépjenek fel a nők elleni erőszakos bűncselekményekkel szemben, és hogy hogyan kezeljenek párkapcsolati bántalmazással kapcsolatos szituációkat. A Patent Egyesület ennek orvoslására rendszeres, kötelező képzések és szemináriumok megtartását szorgalmazná, azon felül pedig egy, a NANE Egyesülettel 2012-ben kiadott a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos alapismereteket nyújtó kiadványának használatát javasolja bíróságokon és rendőrségeken.
A nőkkel szembeni erőszak megfékezéséhez persze a legelső lépés a megelőzés lenne, vagyis az egész társadalom tudatosítása a bántalmazás mechanizmusairól és jeleiről. He egyszer elérnénk azt, hogy amikor azt halljuk, hogy valakit megerőszakoltak, akkor ne az legyen az első kérdésünk, hogy részeg volt-e az áldozat, vagy hogy egyébként mennyire szereti a szexet. Ha egyszer egy olyan országban élhetnénk, ahol a magyarok által elkövetett bűncselekményeket ugyanolyan súllyal és sebességgel büntetnék, mint a menekültek által elkövetetteket. Ha egyszer a kormánypárt frakcióvezetője nem hasonlíthatná teljes lelki nyugalommal a nemi erőszakot focis szabálytalansághoz. Talán akkor majd nem kell már félnünk az éjszaka közepén egyedül hazasétálni, vagy uszodába menni, vagy elhagyni a bántalmazó partnerünket. Talán akkor majd a szexuális bűncselekményeknek nemcsak a töredéke lesz bejelentve, mert az áldozatok hihetnek majd abban, hogy az érdekeik és a jogaik meg lesznek védve. Talán akkor, egyszer, minden egyes ilyen esetben valódi és teljes igazságot követelhetnek a bántalmazott nők. Talán egyszer eljön ez az idő is.
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 238 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
