Egyre több helyről éri kritika a menekültválságot kezelni hivatott, vasárnap életbe lépett EU-Törökország egyezményt, melynek értelmében a március 20-a után Görögországba érkező menekülteket visszaküldik Törökországba. Az Amnesty International szerint Törökország nem tekinthető biztonságos harmadik országnak, a menekültek visszaküldését szabályozó mechanizmus ennek fényében pedig „elhibázott, törvénytelen és erkölcstelen”. A nemzetközi jogvédő és segítő szervezetek aktivistáinak kritikáin túl az egyezmény számára még nagyobb csapást jelent az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) álláspontja, mely szerint a szervezet nem hajlandó részt venni a visszapostázásban. Miközben az Unió vezetői azt a látszatot próbálják kelteni a polgárokban, hogy ellenőrzés alatt tartják a kritikus helyzetet, egyre inkább világossá válik, a kidolgozott megoldás egyszerre működésképtelen és embertelen is.
(Fotó: AP / Petros Giannakouris)
Mi történik épp?
Március 18-án, pénteken megszületett a megállapodás Brüsszel és Ankara között, amelynek értelmében vasárnaptól Törökország visszafogadja a görög területre érkező menekülteket. Minden egyes visszafogadott szíriai menekültért „cserébe” az Unió saját területére telepít egy, már török menekülttáborban élő szír menekültet, de az áttelepítést éves 72 ezres szinten maximalizálták. Ennél több embert nem fogadna be az Unió, de jelenleg még ezen csoport áttelepítésének jogi és gyakorlati körülményei sem megoldottak.
Az egyezmény hatályba lépésével azonban drasztikusan megváltoztak a viszonyok a terepen. A vasárnap előtt megérkező menekülteket a görög hatóságok az ország északabbi részein található nyílt menekülttáborokba, főként Kavalába szállítják, az Égei-tengeri szigeteken található regisztrációs központok ugyanis ezentúl zárt központokká változnak. Itt összegyűjtik az újonnan érkező menekülteket, gyorsított eljárásban lefolytatják a menedékkérelmi eljárásukat, onnan pedig nagy valószínűséggel visszaküldik őket Törökországba.
Ismerős ez valahonnan? Igen, ez kb. ugyanaz a modell, ami a magyar kormány tavaly szeptember 15-én életbe léptetett műszaki határzárának is alapjául szolgált. A magyar hatóságok gyorsított eljárásban folytatták le a Röszkénél megrekedő emberek menedékkérelmi eljárását, és futószalagon utasították el azokat, mondván Szerbia – ahonnan érkeznek – biztonságos harmadik országnak számít. Most uniós szintre emelkedik ez az eljárásrend, épp csak ezúttal a görög kormánynak kell biztonságos országgá nyilvánítania szomszédját, és a tervek szerint már áprilisban megkezdődhet a menedékkérők elutasítása és visszaküldése.
És mi ezzel a gond?
A Brüsszelben nyélbe ütött megoldással rengeteg morális és gyakorlati probléma is van, amelyekre nemzetközi kormányzati és civil szervezetek is rámutattak az elmúlt napokban.
Az Amnesty International például kifogásolja az Égei-tengeri szigetekre újonnan érkezők menedékkérelmi eljárásának sürgősségi lebonyolítását. Szerintük ez ellehetetleníti a tisztességes és igazságos, egyénekre szabott eljárás lehetőségét. Bár az európai hatóságok azt állítják, hogy az eljárás gyorsabb lesz, de nem lesz kevésbé alapos, komoly kételyeink lehetnek ezzel kapcsolatban, és a folyamat inkább hasonlít kollektív kiutasításra, amelyet mind az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezménye, mind az EU Alapjogi Chartájának 19. cikkelye tilt.
Az Amnesty emellett arra is rámutat, hogy Törökország „biztonságos harmadik országnak” nyilvánítása egy jogi fikció, amely nem változtatja meg a tényt, hogy a török hatóságok brutálisan járnak el a helyi kurdokkal, megfélemlítik, illetve bebörtönzik az újságírókat és ellenzékieket. A Szíriából érkező két / két és fél millió menekültnek ideiglenes védelmi státuszt biztosított Ankara, de ugyanezt nem adja meg az afgán vagy iraki menekülteknek, sőt a szírek esetében is több esetről tudunk, amikor a hatóságok embereket toloncoltak vissza a háborús övezetbe, vagy épp lezárták a menekülők útját a határon.
A menekülttáborokban uralkodó körülmények sem nevezhetők jónak, ám a menekültek 90 százaléka nem is fér be azokba, ott húzzák meg magukat, ahol épp tudják – elhagyott, omladozó épületekben, sátrakban stb. Így próbálják tengetni mindennapjaikat, megkísérelve alkalmi munkát szerezni, olyan családok is vannak, amelyekben az egyetlen kereső a tizenéves gyerek, akinek sikerült valahol éhbérért munkát találni. Mások mezőgazdasági idénymunkából próbálják fenntartani magukat. Az Amnesty szerint nem nevezhető biztonságos országnak az a hely, ahol szinte teljességgel lehetetlen a munkavállalás, az oktatáshoz és egészségügyhöz pedig nem férhetnek hozzá az emberek.
Az egyezmény nyomán létrejövő „műszaki határzárt” kifogásolja az ENSZ menekültügyi főbiztossága is. Az UNHCR bejelentette, hogy ezentúl nem vesz részt a szigeteken található pontok működtetésében, hiszen azok zárttá válnak, és így nem biztosított a menekültek mozgásszabadsága. A szervezet görögországi képviselője elmondta, továbbra is segítenek az ország északi részében található nyílt táborok működtetésében, amelyekben a március 20-a előtt érkezett menekültek nagy része szállást kapott, de a zárt táborok és a tömeges kiutasítás szembemegy a szervezet alapértékeivel. Hasonló megfontolásból az Orvosok Határok Nélkül (MSF) is kivonul a zárt táborokból, felfüggeszti az eddig végzett higiéniai és orvosi tevékenységét.
A morális és jogi problémák mellett a két szervezet kivonulása rengeteg gyakorlati nehézségre is ráirányítja a figyelmet. Az egyezmény életbe lépett ugyan, a görög szigeteken található táborok zárttá váltak, de nem állt még fel az a rendszer, amely lebonyolítaná a gyorsított menedékkérelmi eljárásokat. Ehhez egy minimum 4000 főből álló szakmai személyzet (bírók, tolmácsok, hivatalnok) szükséges, az Unió megígérte, hogy Görögországba küld egy ekkora csoportot. Csakhogy az még nem érkezett meg, és a legoptimistább becslések szerint is, a visszaküldési folyamat csak áprilisban kezdődhet el, az UNHCR tisztviselői szerint azonban csak ennél később.
De mi történik addig a zárt táborokban feltorlódó emberekkel?
Borítékolható, hogy betegségek, nem megfelelő higiéniai viszonyok és élelmezés vár rájuk, ami érthető módon dühöt, tüntetéseket és akár lázadásokat is eredményezhet. Ennek előképeit láthattuk szeptemberben Röszkénél, csak mindez most még nagyobb léptékben történhet.
Merkel vs. Orbán – nem igazi alternatívák
Az európai jobb és szélsőjobb egy jelentős része számára az Angela Merkel nevével fémjelzett uniós főáramlat a feltétel nélküli befogadást képviseli. A szélsőjobbos torzításokkal szemben szinte teljesen védtelen média is tényként fogadja el ezeket a kijelentéseket, csakhogy a helyzet korántsem így áll. Az Európai Unió menekültpolitikája ma közelebb áll az Orbán Viktor által képviselt állásponthoz. Erről tanúskodnak a görög szigeteken vasárnap óta életbe léptetett változások, ahogy az tény is, hogy az EU bármi áron hajlandó volt egyességet kötni az utóbbi hetekben történetesen még inkább kompromittálódott Erdogan-rezsimmel, csakhogy fenntarthassa annak látszatát, hogy a balkáni útvonalon több helyen (pl. Macedóniában, Magyarországon, Szlovéniában és Ausztriában) felépített kerítsek hatékonyak, működőképesek.
A probléma ezzel csak annyi, hogy a menekültek jóléte és jogai nem játszanak szerepet ebben a megoldásban, pusztán korlátozó intézkedésekre épül minden. Sőt, a megoldás lényege éppen az, hogy az uniós vezetők, akárcsak Orbán, azt ígérik, ha mostohán bánunk az ide érkezőkkel, ha visszatoloncoljuk őket, majd nem indulnak útnak. Ezt a feltevést azonban a tények nem igazolják. És az embertelen körülmények továbbra is arra fogják sarkallni a saját nyomorukon kívül veszítenivalóval nem rendelkező embereket, hogy ha kell veszélyesebb utakon, de kikerüljék az eléjük állított akadályokat. Az sem igaz, hogy ez a módszer a csempészhálózatokat szorítaná vissza – az EU inkább újabb áldozatokat ad a csempészek kezébe.
A menekültellenes oldal retorikai fölényének köszönhetően ma azt hisszük, hogy kétféle alternatíva áll előttünk: a merkeli és az orbáni út. A kettő azonban nem gyökeresen különbözik egymástól, pusztán annyiról van szó, hogy a merkeli fősodor a korlátozó intézkedések mellett pár tízezer ember befogadását is napirenden tartja – nem túl sikeresen.
Amíg elhisszük, hogy ez a két alternatíva létezik, addig folyamatosan megbénítjuk magunkat. Egyre erősebb és erősebb korlátozásokat próbálunk bevezetni, hogy megerősítsük magunkban a hitet, miszerint ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet. Egy ördögi körön belül pörgünk, mely folyamatosan növeli társadalmaink frusztrációs szintjét, politikai impotenciára kárhoztat bennünket, és közben háború elől menekülők millióit kényszeríti egy örökösen táguló, nyomorult határhelyzetbe, vagy teszi őket a tenger martalékává.
A merkeli és orbáni hamis alternatívák helyett ideje lenne elgondolkodni, valós lehetőségként kezelni a befogadást. Jelen pillanatban annyira belepörögtünk egy korlátozó logikába, hogy el sem tudjuk képzelni, mit jelentene, hogyan nézne ki egy ilyen alternatíva. Még képzelőerőnk sincs, politikai fantáziánkat is foglyul ejtették a kerítések, zárt táborok és határzárak.
De kérdéseink lehetnek.
Nem oldaná meg milliók nehézségeit, ha képesek lennénk őket befogadni? Nem változnánk-e magabiztosabb és büszkébb közösségé, ha belátnánk, hogy képesek vagyunk társadalmunk értékes részeivé tenni a biztos haláltól menekülő embertársainkat? Nem szabadulna-e fel elménk a rettegés bénító szorításából, ha felismernénk, hogy az elmebeteg gyilkosok, mészáros ideológiákat követő terroristák megállítása és a védtelen menekülők helyzetének emberséges rendezése nem összekapcsolódó kérdések? Nem teremthetnénk-e jobb és biztonságosabb jövőt mindannyiunknak, ha felismernénk, hogy a terroristasejtek felszámolását nem ártatlan embereken gyakorolt korlátozó kormányzási aktusokkal vagyunk képesek megállítani?
Nem lennénk-e egészségesebb társadalmakká, ha nem azon vitatkoznánk, hogy hetvenezer vagy nulla embert engedjünk be, hanem mernénk nagyobbat álmodni?
Fontos kérdések mindezek, lehet rájuk igennel és nemmel válaszolni, és el tudok képzelni ésszerű érveket pro és kontra is. Az azonban óriási hiba lenne, ha fel sem tennénk ezeket a kérdéseket, és elhinnénk, hogy az Európában most folyó árnyalatnyi viták két gyökeresen más megoldást javasolnak, és hogy csak ez a két lehetőség áll előttünk. Legalább saját jövőnket ne zárjuk a pofonegyszerű válaszok és hamis választási lehetőségek ketrecébe!
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 212 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
