Február 15-én Közép-Kelet Európa történelme egy új és sötét korszakba lépett. A pontosan 25 évvel ezelőtt alakult V4 vezetői ültek össze Prágában, hogy bemelegítsenek a csütörtök-pénteki EU csúcsra, és hogy kölcsönösen megerősítsék egymást: továbbra is olyan bigott, szűk látókörű és demagóg politikát fognak folytatni, mint eddig. Ennek örömére egy nyilatkozatot is kiadtak, megerősítendő cinkosságukat. Ennek az írásnak a jelentősége sokkal nagyobb, mint ahogy a legtöbben gondolják: késő nemzedékek erre az írásra fognak mutogatni azzal, hogy országaink ekkor mondtak le végleg a szabadság és a demokrácia gondolatáról.
25 év alatt sokat változott a visegrádi vezetők világképe, MTI/AP/Petr David Josek
Persze a prágai nyilatkozat nem a világtörténelemnek íródott, hanem Angela Merkelnek, és mivel tudvalevő, hogy a V4 politikusainak világképe megragadt valahol a középkori visegrádi királytalálkozó környékén, azon se csodálkozhatunk, hogy a szöveg nem tükröz különösebb politikai vagy erkölcsi kifinomultságot. Mégis-mégis: ez a ki nem mondott aktuálpolitikai utalásokkal teli, olykor már-már sértően bárgyú és képmutató szöveg – akarva-akaratlanul – teljesen új alapokra helyezte a Visegrádi Együttműködést.
Ez akkor lesz a legnyilvánvalóbb, ha egymás mellé tesszük ezt a 2016-os nyilatkozatot és az Együttműködés 1991-es alapító nyilatkozatát. De előbb még egy megjegyzés: első ránézésre teljesen lényegtelennek tűnhet, mi van az ilyen fajta kiáltványokban és mi nincs. A politikusok úgyis mást tesznek, mint amit mondanak, az ilyesmire tehát kár időt vesztegetni.
Az igazságtól mi sem áll távolabb. Az ilyen nyilatkozatok, kiáltványok és felszólalások jelentősége abban rejlik, hogy – még ha hazugak és képmutatók is – rajtuk keresztül képet kaphatunk arról, hol helyezkednek el az egyes szereplők a politikai sakktáblán, velük szemben vagy épp mellettük miféle politikai cselekvés lehetséges és helyénvaló. Az ilyen nyilatkozatokban tett vállalásokat kérjük számon rajtuk, a bennük szereplő vállalhatatlan kijelentéseket bíráljuk, és igen nagy részben ezeken keresztül értjük meg, mit várhatunk, mire számíthatunk egy vezetőtől, közszereplőtől.
Amit 25 év alatt elhordott a Duna
1991-ben Közép-Kelet Európa gazdasági és politikai katasztrófaövezet volt, mély társadalmi feszültségekkel, történelmi sebekkel és viszonylag gyenge demokratikus kultúrával. Ebben a helyzetben Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország – akkor még (már) Magyar Köztársaság – döntő lépésre szánták el magukat.
A Visegrádi Együttműködés megalakulásakor vezetőik közös nyilatkozatot írtak alá országaik „együttműködéséről az európai integráció útján”. Ebben hitet tettek a „demokrácia és szabadság teljes egészében való helyreállítása […], a korszerű jogállam kiépítése, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása” mellett. Sőt kijelentették, hogy „létre kell hozni az egymással harmonikusan együttműködő, az egyes emberek, a családi, a helyi, a regionális és nemzeti közösségek iránt toleráns, gyűlölettől, nacionalizmustól, xenofóbiától (!) … mentes emberek társadalmát.” Majdnem sikerült.
Persze nem az az érdekes, hogy ezek a magasztos elvek már akkor is nagyon távol álltak a közép-kelet-európai valóságtól. A lényeg az, hogy ezzel a nyilatkozattal olyan értékek mellett kötelezték el magukat, olyan vállalásokat tettek saját országaik és a nemzetközi közösség felé, melyek alapvetően meghatározták, miféle szerepet szándékoznak játszani ezek az országok a következő évtizedek európai történelmében. Enélkül pedig alighanem nagyon másként alakult volna a NATO- és EU-csatlakozás és a közép-kelet európai demokrácia története.
Egyáltalán nem véletlen persze, hogy az aláírók ‘91-ben épp ezt a programot vállalták magukra. Lehet ugyan mondani, hogy a keleti blokk összeomlása közepette nem volt más lehetőségük, mint csatlakozni a „nyugati” „liberális” tömbhöz. A nyilatkozat alapelvei azonban sokkal inkább azokból a több éven, évtizeden keresztül tartó küzdelemekből nőttek ki, amelyeket ezek a politikusok a saját hazájukban demokráciáért folytattak. Ez a szöveg a csehszlovák Charta ‘77, a lengyel Szolidaritás és a magyar rendszerváltó értelmiség öröksége – ezek a mozgalmak nem voltak éppen hibátlanok, de azt pontosan értették, mit jelent szabadság és demokrácia nélkül élni, és hogy ezek nélkül az országainknak semmiféle jövője sincs.
Ez ma ugyanúgy igaz, mint akkor volt. A mostani prágai nyilatkozattal kormányaink mégis teljes egészében lemondtak ezekről az alapelvekről, alapvetően új szerepet jelöltek ki az általuk vezetett országok számára. Ez sem a semmiből jött természetesen, gondos előkészítés, sok demagógia, megtévesztés, és félelemkeltés kellett ahhoz, hogy közös erővel a szemétbe dobjuk azt a nehezen megszerzett történelmi tapasztalatot, hogy jogállam és demokrácia nélkül itt sem nem lehet, sem nem érdemes élni.
Az új idők szavai
Ez az új nyilatkozat ugyanis pontosan ezt teszi. Ugyan pedzegeti a régi szólamokat is – európai integráció, a kontinens egységének megőrzése – a különbségek szembeötlőek, már-már ordítanak: először is feltűnően hiányzik néhány kifejezés, amelyekkel telis-tele volt a ’91-es alapító nyilatkozat. Konkrétan a „szabadság”-ra, „jogállam”-ra, „alapvető emberi jogok”-ra és társaikra gondolok. A „demokrácia” pontosan egyszer fordul elő, a legutolsó mondatban. Az ember szinte látja maga előtt, ahogy Orbán fáradt tekintettel azt mondja Sobotkának: „jól van Bohuslav, írd bele, hogy demokrácia, ha muszáj, de aztán hagyjál minket dolgozni”. Teljesen világos, hogy – szemben a korábbiakkal – a mostani prágai nyilatkozat nem a szabadságot, a jogegyenlőséget és a demokráciát tekinti alapvető értéknek.
Akkor mit? Főleg három dolgot, melyeket a szöveg többször is említ, mint a V4 legfőbb prioritásait. Ezek a biztonság, a jólét („prosperity”) és az erő. A nyilatkozat szerint az európai integráció és a V4 együttműködés legfontosabb hozadéka, hogy „elősegítette a stabilitást és biztonságot a kontinensen”. (Nem ám az, hogy negyvenévi diktatúra után végre kiterjesztette a jogállamiságot és a demokráciát Európa ezen szegletére is.)
Az EU-csatlakozást is mint a „stabilitás és jólét növelésének eszközét” támogatta a V4 – állítja a nyilatkozat, ami később azt is kijelenti,hogy az Európát fenyegető tényezők „közös nevezője, hogy veszélyeztetik a békét, a biztonságot és a jólétet”. Hogy esetleg az EU-ban az alapvető szabadságjogok és demokratikus intézmények is veszélyben vannak – mindez nem lényeg. Ami fontos: a jólét és a biztonság.
A megoldás? Az erő. „Azt akarjuk, hogy az Európai Unió erős legyen, és egy erősebb Európai Uniónak egy erős Visegrádi Együttműködésre van szüksége.” És a zárómondat: a Visegrádi Négyek „dolgozni fognak azért, hogy Európa erősebb, gazdagabb és (itt kicsit kényszeredetten) demokratikusabb legyen”.
A két szöveg világnézete nem is lehetne különbözőbb: az egyik szerint Európa polgárainak egymást kölcsönösen tisztelő, szabad és felelős egyéneknek kellene lenniük; a másik szerint jóltáplált óvodásoknak, akiket vezetőik – mint keménykezű, de vajszívű óvónénik – nevelnek szép nagyra és erősre.
Ez a nyilatkozat fordulópont, mert benne a V4 hivatalosan is megtagadta a ’91-es Együttműködés örökségét, és hitet tett egy baljós erőkultusz mellett. Immár jóval többről van szó, mint Orbán vagy Kaczynski egyéni illiberális ámokfutásáról. Jóval többről, mint a menekültkérdés. A V4 ezzel a nyilatkozattal hivatalosan és szánt szándékkal új oldalra állt az európai történelem színpadán. Lemondott a szabadságról és a demokráciáról a jólét és az erő kedvéért.
Persze teljesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, a gyakorlatban a V4 is, Nyugat-Európa is rég lemondott már a ’91-es nyilatkozat értékeiről. Csakhogy egész más a helyzet, ha ezt már nem is szégyelljük, hanem előremutató európai politikaként ünnepeljük.
Ahogy mondtam, az ilyen nyilatkozatok meghatározzák, mit várhatunk az egyes politikai szereplőktől, és miféle politikai cselekvést tarthatunk helyénvalónak mellettük vagy velük szemben. Történelmi tapasztalataink híven és sokatmondóan tudósítanak arról, mit várhatunk olyan vezetőktől, akiknek a jelszava az: „felhizlallak és megvédelek titeket a rosszemberektől, a jogaitok, a beleszólásotok a közügyekbe, a szabadságotok – mindez mellékes”. Most, hogy a V4 ezt közös egyetértéssel a zászlójára tűzte, már azon kell gondolkodnunk, miféle politikai magatartást helyénvaló a továbbiakban a világnak ebben a sarkában.
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 170 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
