Magyarországon jelen pillanatban nemcsak baloldali politizálás nem folyik, hanem másféle politizálás sem. A baloldali politika megteremtéséhez az uralkodó társadalmi képzelet erős alternatívájára volna szükség – véli Schein Gábor, író, aki az új baloldal kialakulásának lehetőségét a helyi közösségek megerősödésében látja.
Két évvel ezelőtt A hiányzó baloldal címmel esszét írtam a Kettős Mérce számára arról, hogy miért nincs Magyarországon baloldali politika, és hogy véleményem szerint mit kellene tenni annak érdekében, hogy legyen. A helyzet azóta szemernyit sem javult, sőt inkább romlott. Magyarországon jelen pillanatban nemcsak baloldali politizálás nem folyik, hanem másféle politizálás sem. Politizálás alatt az alakulóban lévő államra és társadalomra irányuló cselekvést értem, ami Mannheim Károly szerint a törvényekkel, gyakorlatokkal még nem szabályozott térben zajlik, és ugyanúgy feltétele a pillanat kreativitása, mint az alkotó tettről kialakított előzetes tudás. A még nem racionalizált térben szabályozatlan helyzetek követelnek döntést. A magyar társadalom nagyszerkezetében jelenleg a döntési szabályok a végletekig leegyszerűsödtek. Lényegében nincsenek mindenki számára megismerhető, követhető és kiszámítható szabályok, mégis minden szabályozott. Hogy ez miként lehetséges? Egyetlen szabály helyettesít minden egyebet. A hatalom és a hatalom csúcsán álló személy minden demokratikus visszacsatolás, minden ellenőrzés nélkül, a saját hatalmi, gazdasági érdekeinek, valóságszemléletének megfelelően alkotmányoz, hoz törvényeket, rendeleteket, osztja szét az anyagi javakat, a szerencsét, állít normákat, és minden számottevő döntési jogkört magához von. A hatalom és a hatalom csúcsán álló személy uralja a társadalmi képzeletet is, és ehhez nincsen szüksége bonyolult ideológiára, utópiákra pedig még kevésbé. Megteszik az ellenségképek, a mesterségesen gerjesztett, tárgy nélküli félelem, amelytől éppen ezért egyedül a félelem gerjesztője mentheti meg a lakosságot, és megteszi a 20. század első felének nacionalizmusából újrabarkácsolt modernség- és intellektualitásellenes, paternalista, minden együttműködést, nyitott kommunikációt kizáró maszlag is. De valójában a hatalom sem politizál. Politikai cselekvéseket nem hajt végre, mert nem a társadalom alakítása a célja, hanem hatalmának biztosítása és a hatalom anyagi kiaknázása.
Abban reménykedni, hogy a lakosság egyszer csak fellázad a politika hiányában fellépő folyamatos és egyre gyorsuló elszegényedést érzékelve, dőreség. Nem telik be a pohár a törvényesített korrupció minden mértéket meghaladó szemérmetlensége miatt. Az oktatás és az egészségügy módszeres lezüllesztését látva már eddig is el kellett volna küldeni a politizálást ellehetetlenítő vezetőket, és meg kellett volna próbálni olyanokat emelni a helyükre, akik képesek és akarnak felelősséggel, demokratikusan politizálni, de ez nem történt meg. Venezuela esetében láttuk, hogy a társadalmi képzelet ügyes uralma a végletekig hatalomban tarthat egy diktatúrát is akár, amelynek a józanésszel dacoló életellenességét minden nap bárki megtapasztalhatta.
Ehhez az uralkodó társadalmi képzelet erős alternatívájára volna szükség. A társadalmi képzelet alternatíváit tartalmazó elbeszélések azonban nem tévesztendőek össze az ideológiákkal. Az ideológiák strukturált, az utópikus tudat által a politikai cselekvésre hangolt világképek. Az ideológiákat ki lehet fejteni, meg lehet őket vitatni, hirdetni, képviselni, gyakorlati döntéseket lehet belőlük levezetni. A társadalmi képzelettel mindez nem tehető meg. A társadalmi képzelet olyan szimbolikus rendszer, amely közösséggé formálja az egyes emberek sokaságát, ugyanakkor keretet biztosít nekik a személyes életük és a társadalom történeti sorsa közötti összefüggések megteremtésére. Az ideológia összefüggő szöveg, állítássor, amely elsősorban az értelemre hat. A társadalmi képzelet kulturálisan kódolt szimbolikus jelentések ennél sokkal alaktalanabb, nyitottabb rendszere, amely inkább az érzelmekre hat.
A nacionalizmus például ebben az értelemben hosszú ideje társadalmi képzeletként működik, míg a marxizmus Kelet-Közép-Európában ideológia maradt. A magyarországi baloldal története során nem volt sikeres a társadalmi képzelet alakításában, a rendszerváltás óta pedig feltűnően csekély a szerepe. Mivel a társadalomban folyamatosan növekszik az anyagi és kulturális tőke eloszlásában az igazságtalanság mértéke, ebből a marxista logika alapján annak kellene következnie, hogy egyre nagyobb lesz az igény az igazságosságosabb elosztást ígérő politikai cselekvésre. De ez nem így van. A szavazati jogukkal élők nagy része a politikusokkal együtt eleve és különbségtétel nélkül úgy gondolja, hogy minden politika velejéig korrupt. Semmiféle politikától nem várja sorsuk jobbra fordulását. Lelkesen vagy beletörődve együttműködik jelene és jövője kifosztásában, pajzsára emeli kifosztóit, miközben mérges is rájuk, de még jobban azokra, akik a kifosztás tényére emlékeztetik. Ebből az következik, hogy a baloldalnak mást kellene tennie, mint amit eddig tett. Érdemes kritizálni a fennálló hatalmat, ki kell menni az utcára tüntetni, csak nem elég. Szükséges ideológiai vitákat folytatni és szükség van a társadalomtudományok színvonalas művelésére, de ez sem elegendő. Nagyszerű és fontos dolog részt venni különböző szociális kezdeményezésekben, civilegyesületek munkájában, segítve a rászorulókat, de politikai eredményeket ez sem hoz.
Hát akkor mi hozhat egyáltalán eredményt? A politikai képzelet szimbólumrendszereit nem lehet kitalálni, és nem lehet őket máshonnan átemelni. Mint minden szimbólumrendszernek, megújításra váró formái ennek is a hagyományokban tárolódnak. Ezért szükség van a baloldali vagy a baloldali értékekkel összefüggésbe hozható magyar politikai hagyományok kritikai vizsgálatára. De emellett még inkább valami másra. Alighanem el kell fogadni, hogy a baloldal, amely a társadalmi képzeletet a nemzetköziségre épített narratívákkal igyekezett befolyásolni, erre ma Magyarországon nem képes. A klímamozgalomnak és az újbaloldali gondolkodásnak nincs számottevő társadalmi hatása nálunk, a véleményem szerint meglehetősen problematikus alapokon álló antiglobalista gondolkodásnak pedig inkább szélsőjobboldali változatai vannak jelen. Nem hiszem, hogy a magyar társadalom képzeletvilágát ezek a mozgalmak meg tudják mozgatni. Ennek főként az lehet az oka, hogy nagyon erős több tendencia együtthatása folytán rendkívül erős a magyar társadalom elszigetelődése. Tapasztalatait még az értelmiség nagy része sem képes beágyazni szélesebb összefüggésekbe. Általános a tájékozatlanság, érdektelenség, megdöbbentő szintű a műveletlenség. A szegénységnek pedig eleve nagyon erős az izolatív hatása. Az izolációt alátámasztják a nemzeti narratívák, amelyhez a legtöbb hamis tudat kötődik. Ez a szint a baloldal számára egyelőre behozhatatlan hátrányokat rejt. Ezért úgy vélem, a baloldali politikai cselekvés terepe ma nálunk leginkább a lokalitás lehet. Az a szint, ahol konkrét életproblémákkal, konkrét életekkel, konkrét közösségekkel lehet találkozni. A feladat véleményem szerint az elszegényedett társadalom helyi közösségeinek anyagi, kulturális újjáépítése, az öngondoskodás megszervezése, a szegények bevitele a társadalomba. Amíg a magyar baloldal nem találja meg önmagát a helyi társadalmak megújításában, szűk értelmiségi szubkultúra marad. A helyi politikai közösségekből nőhet majd ki egy alulról épített új baloldali párt, amire szükség van. Ebből születhet meg olyan politikai képzelet és szimbólumrendszer, amely a szigetek összekapcsolásával a társadalom és az állam egészének átalakítására irányuló cselekedetek mozgatója lehet. Emellett persze aligha megjósolható, hogy az Orbán-rendszer mikor fog összeomlani. Lehet, hogy egy év múlva, lehet, hogy tíz, lehet, hogy több. A pillanatok sajátossága az, hogy látszólag a semmiből jönnek el. De kreatívan csak az képes cselekedni az eljövő pillanatban, aki megfelelően felkészült rá.
