Bár adogmatikus és eklektikus világképében a baloldaliak mellett konzervatív és liberális értékek is megférnek, saját szakmai területén leginkább olyan közegyetemet szeretne, ahol a jellemformáló tudás és a szabad művelődés önértékét sem ideológiai, sem üzleti alapon nem kérdőjelezik meg. Az eszményi egyetemen olyan független állampolgárok születnek, akik korántsem csak a profitmaximalizálás, hanem jóval inkább egy igazságosabb társadalom megteremtése érdekében mozgósítják tehetségüket. Szentpéteri Márton írása WTF-baloldal sorozatunkban, amelynek korábbi darabjai itt olvashatók.
Valamelyest rövidebb és személyesebb leszek, mint az előttem szólók. Hogy miért? Talán mert egyáltalán nem olyan világos számomra, vajon baloldali vagyok-e, vagy sem; jóllehet általában így szoktam meghatározni magam a nyilvánosságban. Persze mindig sietek leszögezni egyúttal, hogy nem a magyar pártpolitikai paletta értelmében beszélek baloldalról. A világért sem szeretnék ugyanis azonosulni mindazzal, ami a baloldal nevében a rendszerváltás óta történt; a baloldali értékek teljes körű leértékelődésével – azzal, hogy végül valaminő harmadik utas, blairista, Neue Mitte-s szociáldemokrácia jegyében a neoliberalizmus és a szociáldemagógia sajátos miskulanciáját nevezték baloldali politikának idehaza is.
Egy magát meglehetős határozottsággal konzervatív liberálisnak valló atyai jó barátom szerint azért vagyok baloldali, mert zavar a szegénység, másoké és a magamé is adott esetben. Természetesen nem arra gondolt, hogy kocsis máték mintájára nehezen viselném a hajléktalanok jelenlétét városomban, hanem arra, hogy a világnézetemet alapvetően határozza meg a nélkülözők iránti szolidaritás, s az az idealista vágyam, hogy a szegénység egyszer majd végleg eltűnjék földgolyónkról. Essék szó akár a fejlettebb országok prekariátusáról, az egyre kiszolgáltatottabb bérből és fizetésből élők tömegeiről, illetve a mélyszegénységben nyomorgókról; avagy a harmadik világ szegényeinek százmillióiról.
Nem tudom, mindez baloldalivá tesz-e. Kedvenc antik filozófusaimhoz, az éliszi Pürrhónhoz és az alexandriai Potamónhoz fordulok hát tanácsért most is. Az előbbivel általában előbb felfüggesztem az ítéletem, és szemlélődöm; az utóbbival pedig ezt követően kedvemre válogatok a nekem rokonszenves eszmék világából. Az adogmatikus szkepszis és az eklektikus bölcselet siet segítségemre akkor, amikor eligazodni vágyom valamelyest a mai világ labirintusában.
Szabadság, egyenlőség, testvériség! – hangzik a felvilágosodás hármas jelszava, melynek jegyében a modernitás három, egy tőről fakadó nagy ideológiája megfogant: a liberalizmus, a szocializmus és a konzervativizmus. A három jelszó összehangolása nem bizonyult könnyű feladatnak az elmúlt bő két évszázadban. A társadalmi egyenlőség képmutató túlhajszolása, a testvériség álszent, illetve faji alapú mitizálása és a piaci szabadság korlátok nélküli fetisizálása egyaránt súlyos egyensúlyvesztéshez, katasztrofális társadalmi igazságtalanságokhoz és az emberiség tragédiáihoz vezettek el. Ezeknek a katasztrófáknak tanulságul kell szolgálniuk. Éppen ezért, úgy vélem, ma a három jelszó termékeny összhangjának megteremtésére kell törekednünk, mégpedig az eredeti szándék szerint.
Úgy vagyok tehát baloldali, ahogy sok esetben egyúttal szabadelvű és konzervatív is. Nem köt egyik tábor sem, mindegyiknek az értékeire koncentrálok csak. Valahogy úgy, ahogy – az egyébként konzervatív – Angela Merkel tette azon a sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktorral az illiberális állam Magyarországot bejáró kísértetéről is nyilatkoztak, persze igen eltérő módon. A miniszterelnök mondandója során szemlátomást egy neki ma már ellenszenves, a magyar politikai mezőnyből amúgy nem épp ok nélkül, ám már vagy öt éve eltűnt politikai alakulatot tekintett a liberális értékek kizárólagos honi birtokosának. Az illiberális fogalmával e valaha volt konkurenseinek világnézetétől kívánta megóvni a magyar államot, miközben a liberális demokráciák szabadságjogokra vonatkozó alapvetéséről meglehetős nagyvonalúsággal egy szót sem ejtett. A német kancellár ezzel szemben nemes egyszerűséggel szögezte le, hogy nem tudja értelmezni a fogalmat, hiszen ő egyfelől természetesen konzervatív, ám ugyanakkor kereszténydemokrataként éppúgy kötődik a szociálisan érzékeny gondolkodásmódokhoz is, és mivel perelhetetlenek számára az egyetemes emberi jogok, ezért értelemszerűen liberális is a maga módján.
Liberálissá engem az egyetemes emberi jogok – rassztól, kultúrától, társadalmi állástól, világnézettől és nemi hovatartozástól független – tiszteletben tartásán túl kulturális eklektikusságom tesz, amelybe természetesen számos baloldali és jó pár konzervatív érték is beépült az idők során. Baloldaliságom talán ott ragadható meg ugyanakkor a legmarkánsabban, hogy nemigen hiszek a szabadpiac igazságos társadalomszervező voltában, s fontosnak tartom a kapitalizmus valaminő társadalmi kontrollját például a közszolgáltatások terén, így a felsőoktatásban is. Olyan közegyetemben hiszek következésképpen, amelyik független minden politikai, vallási és gazdasági befolyástól, s ahol a jellemformáló tudás önértékét és a szabad művelődés autotelikus [öncélú; KM] voltát nem csupán ideológiai alapon nem kérdőjelezik meg, hanem üzleti alapon sem.
Mivel designegyetemen tanítok, a fentiek képviseletére főként úgy törekszem, hogy a designkultúra sajátos szerepére hívom fel a figyelmet a szabad oktatás és művelődés (liberal education and learning) összefüggésében, szemben a ma divatos piacorientált szakképzések (vocational education and training) világával. Ebben a felfogásban az eszményi egyetemen olyan független állampolgárok születnek, akik valamelyest mind a természettudományokban (numerikus kód), mind a bölcsészetekben és a társadalomtudományokban (verbális kód), mind pedig a designkultúrában (designkód) járatosak, s ily módon szavatolnak egy szebb, jobb és igazabb világért. Jóllehet, meggyőződésem szerint az adófizetők pénzén működő egyetemnek ez a legfontosabb társadalmi legitimációja, a kérdés azonban akár konkrétabb módon is megközelíthető egy designegyetemen. Mégpedig a társadalmi értelemben elkötelezett tervezés (socially responsible design) összefüggésében. Olyan designoktatás keretei között tehát, amelyik globális szellemi kontextusban, de főként a helyi – rászoruló – közösségek problémáira keres válaszokat. Félreértés ne essék, az egyetem pluralizmusának nem kell sérülnie akkor, amikor bizonyos preferenciákat fogalmazunk meg. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyetemünkön végző tervezők tehetségét nem elsősorban a profitmaximalizálást szolgáló üzleti innovációkban, hanem egy igazságosabb társadalom megteremtésében látom célszerűnek kamatoztatni. Ha ez baloldali megfontolásra vall, akkor készséggel elfogadom, hogy baloldali vagyok.
November 25-én Sebály Bernadett írását közöljük.
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szerinted is fontos, hogy legyenek még olyan sorozatok, mint a WTF Baloldal, támogass minket!
