Kedd este kb. 25 ezer ember vonult Bukarest utcáira, hogy megemlékezzen a múlt pénteki diszkótűz áldozatairól, ám a megmozdulás hamar kormányellenes és az egész politikai elit elleni tüntetéssé alakult. Bár szerda délelőtt Victor Ponta be is jelentette kormánya lemondását, este még nagyobb, már a 35 ezer résztvevőt is meghaladó demonstráció zajlott, a tüntetők korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és kárhoztatták a politikai rendszert. Csütörtök este is megismétlődött mindez, bár kisebb létszámmal. Az elmúlt négy évben ez a harmadik hasonló méretű tüntetéssorozat, ám ahogy a korábbiakban, most sem látszik, hogyan is lehetne konstruktív kifutása a történetnek, a megmozdulások okozta, gyorsan múló politikai viharon túl.

A bukaresti Egyetem tér szerda este

A korrupció öl…

A mostani megmozdulást egy tragédia idézte elő, mely a román főváros negyedik kerületében található Colectiv klubban történt tűzvész nyomán következett be. Az eddig 32 halálos áldozattal és több mint 140 súlyos sebesülttel járó katasztrófát a társadalom akut problémáinak elegye okozta, melyben szerepet játszott a rendszerszintű korrupció, a munkáltatók és vállalkozók felelőtlensége, illetve az elmúlt évek IMF által támogatott megszorításai is.

A tűz azért torkollhatott ekkora tragédiába, mert a tulajdonosok nem tartották be a biztonsági előírásokat, spóroltak a szórakozóhely szigetelésének alapanyagain; az illetékes hatóságok elmulasztották megfelelően ellátni feladataikat; az önkormányzat pedig – valószínűleg kenőpénz fejében – kiadta a szükséges működési engedélyeket. A megszorítások nyomán még rosszabb állapotba került egészségügyi és katasztrófavédelmi rendszer pedig nem tudott elég gyorsan reagálni, bár a dolgozóik emberfeletti erőfeszítései sokat javítottak a helyzeten. A megszorítások egyébként a biztonsági előírásokat betartatni hivatott szervek munkáját is befolyásolták, hiszen a 2008 utáni költségcsökkentések, elbocsátások és az állami bürokrácia leépítésének láza ezeket az intézményeket aránytalanul érintette.

…butít és nyomorba dönt

A hét eleji tüntetések leghangsúlyosabb célpontja a rendszerszintű korrupció, és a politikai meg az államapparátus romlottsága volt. Ebben semmi új nincs, hiszen a korrupció elleni harc a román politikát szervező egyik legfontosabb szál, központi szerepet játszott a jobbközép kormány bukását előidéző 2012 januári tüntetéssorozatban, amelyet a Boc-kormány egészségügyi privatizációs tervei váltottak ki, és a 2013 őszén lezajlott, a verespataki bányaberuházást ellenző demonstrációkban is.

2008 óta Románia kipróbálta az összes parlamenti formáció változó koalícióinak kormányzását, és ez erősen ráerősített arra az érzésre, miszerint az elit teljesen egyforma, ugyanahhoz a velejéig korrupt bandához tartozik. Teljesen érthető tehát, hogy a felháborodottak a korrupciót és a politikai establishmentet ostorozzák.

A probléma csak az, hogy a korrupcióellenes harc maga is hozzájárult a társadalom nyomorúságos állapotának megerősítéséhez. A korrupcióellenesség legfontosabb árnyalatait, az arról folyó vita kereteit ugyanis Traian Basescu köré csoportosuló konzervatívok tematizálták az elmúlt tíz évben (erről itt írtunk bővebben), és az ő paradigmájukban a korrupció leküzdése elválaszthatatlan az állam jogköreinek visszavágásától, a kis állam neoliberális eszméjétől. Eszerint a vélekedés szerint a korrupció és a kiterjedt kilentélarendszerek csak úgy bonthatók le, ha drasztikusan visszavágjuk az állam feladatait, spórolunk a költségvetésen. Ennek eredményeképp, a gazdasági világválság és az azt menedzselő nemzetközi pénzintézetek hatására, óriási forráskivonások történtek a létfontosságú állami rendszerekből, az oktatásból, az egészségügyből és az állam működését biztosító bürokráciákból. És a korrupcióellenes harccal egy kalap alatt elindult a szociális védőhálón „élősködők”, a „kommunista mentalitású”, piaci körülményekhez alkalmazkodni képtelen szegények és közalkalmazottak elleni háború.

Ennek hatására elindult egy folyamat, amelyben a korrupció nem szűnt meg, csak az illegális szektorból – amelyben a helyi politikai elitek és gazdasági szereplők kenőpénzek és hatalommal való visszaélés révén találkoztak –, átvándorolt a legális szektorba, ahol – a versenyképesség növelése céljából – az állam különleges, törvénybe foglalt engedményeket tett a nemzetközi és hazai nagyvállalatoknak, kiszolgáltatva a munkavállalókat és az ország természeti erőforrásait, gyakorlatban privatizálva őket. Ennek volt kiemelkedő példája a verespataki beruházás, de a munkaerőt „flexibilizáló” munkatörvénykönyv, a nagyvállalatoknak kedvező adózási környezet, stb.

A gazdasági szektor politikára gyakorolt korrumpáló hatása, nem szűnt meg tehát, és ahelyett, hogy a posztszocialista román állam egy polgáraival törődő, nekik jogi és szociális védelmet nyújtó állammá alakult volna, egy neoliberális minimumállam irányába mozdult el. A régi korrupciós mintázatok sem tűntek el teljesen, ezek felszámolását azonban továbbra is minden megszólalásában szorgalmazza mind a Nemzetközi Valutaalap, mind pedig az Európai Unió – azért, hogy „megfelelő” és „kiszámítható” befektetési környezet jöhessen létre.

Az elmúlt évek tüntetéshullámai és a napokban történt megmozdulások sincsenek, úgy tűnik, tudatában ennek az ellentmondásnak, a korrupcióellenes retorika még az ő szemükben sem vált le erről az államellenes logikáról, miközben a tragédiához vezető tényezők között ez utóbbi is kiemelkedő helyet foglal el. A korrupció elleni héz közben a román polgárok politikailag aktív, legfőképp középosztálybeli része elfeledkezett arról, hogy – hasonlóan egy diszkóhoz – nem lehet kispórolni az építőanyagokat egy államból sem, önámítás lenne azt hinni, hogy a nyomor és kiszolgáltatottság leküzdhető egy gyenge konstrukcióra támaszkodva.

Nincs alternatíva

A szórakozóhelyen bekövetkezett tűzvész szerencsére már elkezdte piszkálni ezt az ellentmondást, a román alternatív baloldal hangadói, például a CriticAtac blog köré tömörülő emberek, a napokban kiadtak egy kiáltványt, amelyben ráirányítják a figyelmet a korrupció mibenlétére, és követelik az állam társadalmi igazságossági elvek mentén történő átalakítását.

Ám az még továbbra sem látszik, hogyan csatornázható a közelmúlt három tüntetési hulláma minőségi politikai átalakulásba. Az egészségügy privatizációja elleni tüntetésen és a verespataki ügy elleni demonstrációkon is a sima elitellenes, antikorrupciós, államellenes és antikommunista (!) retorika győzedelmeskedett, és nem került tematizálásra a mód, ahogyan a román állam kiszolgáltatja polgárait és erőforrásait a piaci szereplőknek, nyomorra és olykor – mint a Colectivban feketén dolgozó, elégtelen lakhatási körülmény között élő ötgyerekes egyedülálló anya esetében – halálra kárhoztatva az embereket. Úgy tűnik, most is ez a forgatókönyv érvényesül.

Viszont pusztán a korrupcióellenes retorikával nem érhető el érdemi javulás. Legalábbis addig nem, amíg a korrupcióellenesség nem válik le az állami szektort mindenáron megkurtító logikáról, és nem társul egy szociális igazságosságra irányuló követeléssel. Az erősen zárt politikai kaszt bebizonyította, képtelen a változásra, bármelyik tömörülés is győzedelmeskedik a mostani felfordulásban, borítékolható, hogy a dolgok a tüntetések után visszaállnak a megszokott kerékvágásba. Győzzenek újra a szociáldemokraták, vagy kerekedjenek felül a Basescu-utáni jobbközép erői, nem változik sem az állam erőforrásainak klientélahálózatokon keresztüli kiszervezése, sem a piaci szereplőknek való megfelelési kényszer – ezek a politikusok ebbe szocializálódtak, ezt a működésmódot ismerik. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi időszakban a szociáldemokraták tettek pár tisztességes lépést, mint például a közalkalmazotti bérek emelése vagy épp az alavető élelmiszerek után fizetett áfa drasztikus csökkentése.) És bármilyen kívülről érkező, pusztán antikorrupcióra épülő párt, a paradigma román hagyományai által predestinálva van arra, hogy maga is a polgárokat kiszolgáltató politikát folytasson, és a régi elit kooptálja őket a jól megszokott ügymenetbe.

Ami kiutat jelenthet, az egy hosszabb távú projekt, a felháborodás és az ellenállás hétköznapi intézményesülése a társadalom gyökereinél. Az elégedetleneknek olyan hálózatokat kellene létrehozniuk, amelyek befolynak a két szintes korrupció sújtotta állam által hagyott repedésekbe. Olyan hálózatokat, amelyek a jogbiztonság hiányától, az egészségügyi és oktatási rendszer gyengeségeitől, lakhatási és anyagi nehézségektől, munkavállalói kiszolgáltatottságtól szenvedő emberekből állnak, és egymás kölcsönös megsegítését szervezik, miközben fellépnek a jóléti rendszer további elsorvasztása ellen. Ilyen társadalmi szerveződések lehetnek azok, amelyek rendelkeznek kézzelfogható erővel ahhoz, hogy állandó nyomás alatt tartsák a döntéshozókat, és rákényszerítsék őket a változásra. A román politikus nem teljesen képtelen az alkalmazkodásra, ezt a tüntetések is bizonyítják, de több kell ehhez, mint kétévente egy-egy hatalmas demonstráció.

Az viszont nem látszik, hogy erre lenne akarat és képesség az elégedetlenek körében. Nem kizárható egy fiatalos, velejéig neoliberális párt megjelenése, ahogy az a régióban Szlovákiától, Lengyelországig, de például Spanyolországban is megtörtént (Szabadság és Szolidaritás, Nowoczesna, Ciudadanos). Ennél több azonban nem valószínű,  addig, amíg a korrupcióellenes harc és a neoliberális agenda nem válik le egymásról. Ennek persze objektív akadályai is vannak, hiszen a tüntetők zömét adó fiatal, középosztálybeli kreatív osztály a neoliberális politikák haszonélvezője, a főként külföldi tőke által bemozgatott román gazdaság elitje, és számukra az antikorrupciónak csak az a része érdekes, amely még több befektetést, még több multit vonz.

Csakhogy ez igazából nem veszi elejét a múlt péntekihez fogható rendkívüli tragédiáknak, és a rendkívüli tragédiák elmaradása esetén láthatatlanul maradó szenvedést és kiszolgáltatást. Nem szünteti meg az alulszabályozottság által ösztönzött munkaadói felelőtlenséget, nem szünteti meg az egészségügy, az oktatási rendszer és a szociális védőháló gyenge teljesítményét. Vagyis minden maradna a régiben, maximum kevesebb kenőpénz cserélne gazdát. De ez árnyalatnyi és nem minőségi változás.

A korrupció valóban öl, ahogy az államfő nyomán a tüntetők kijelentették. De a korrupció csak egy tünet, a vadkapitalizmus szorításában önvédelemre képtelen társadalom, a meggyengített, ezért privát érdekeknek szolgáló állam tünete. És amíg ez utóbbiakkal nem történik semmi, addig a tüneti kezelés édeskeveset számít.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!