Néhány nap alatt jó 4 millióan nézték meg azt a 47 másodperces videót, amelyben José Mujica, Uruguay idén leköszönt elnöke arról beszél, mit veszítünk a mi kis fogyasztói társadalmainkban robotolva az újabb és újabb termékek megszerzéséért. Mujica gondolatai azért is érdekesek, mert Orbán Viktor kötcsei beszédéhez hasonlóan ő is személyes tapasztalatokból von le globális következtetéseket, csak a magyar miniszterelnökkel ellentétben az uruguayi exelnök a józanság, a mértékletesség, a boldogság és az egyenlőség mellett teszi le a garast. Az alig egy percnyi bölcsesség egy 10 perces interjú egyik részlete, amelynek nagy részét most magyarra is lefordítottuk.
„José Mujica vagyok, parasztként kerestem a kenyerem, az életem első időszakában, aztán pedig azzal foglalkoztam, hogy harcoljak azért, hogy megváltoztassam és jobbá tegyem a társadalmunkat. A mostani időszakban épp elnök vagyok, holnap pedig, mint bármelyik szomszédom, egy rakás kukac leszek, és eltűnök.
Adódott sok kellemetlenségem, számos sérülésem, és a több évnyi börtön – végülis ezek a rutin részei annak életében, aki arra vállalkozik, hogy átalakítsa a világot. Csodával határos, hogy ma is élek, és mindenek felett imádom az életet. Szeretnék úgy megérkezni az utolsó utamra, mint az, aki odamegy a pulthoz, és azt mondja a kocsma tulajdonosának: Még egy kört!…
A különbségek, az életmódunk, az értékeink annak a társadalomnak az átlagos termékei, amelyben élnünk adatott. És ebbe kapaszkodunk foggal-körömmel. Ezt nem elnökként értettem meg, hanem nagyon sokat gondolkoztam erről régen, a több, mint tíz éven át tartó magányban a zárkában. Volt időm, 7 évig egy könyvet sem olvashattunk el, és rengeteg időnk volt, hogy gondolkozzunk. És ez az, amit felfedeztem: vagy kevéssel is megelégszel a boldogsághoz, elég hozzá egy könnyű felszerelés, mert a boldogság a tiéd, ott van benned, vagy semmit sem fogsz elérni.
Ez nem a szegénység dicsőítése, hanem a mértékletesség apológiája. Mivel kitaláltunk egy fogyasztói társadalmat, a gazdaságnak pedig növekednie kell, mert ha nem növekszik, akkor az tragédia – kitaláltunk egy sereg teljesen felesleges fogyasztási cikket is, és az életünk abból áll, hogy vásárolunk és kidobunk dolgokat. De valójában nem ezeket a dolgokat pazaroljuk, hanem időt az életünkből. Ugyanis amikor én veszek valamit, vagy te, akkor nem pénzért veszed, hanem azokkal az órákkal vásárlod meg, amit arra pazaroltál az életedből, hogy megkeresd ezt a pénzt. De van egy fontos különbség, az egyetlen dolog, amit nem lehet megvenni, az maga az élet. Az életet csak pazarolni lehet, és nyomorúságos dolog elpazarolni az életet azért, hogy csökkenjen a szabadságod.”
„Mivel mi egy apró ország vagyunk [a hazánknál majd kétszer nagyobb Uruguaynak 2011-ben alig 3,3 millió lakosa volt; KM.], az elnöknek nincs saját repülőgépe, és nem is terveztünk ilyesmit. Inkább úgy döntöttünk, veszünk a franciáktól egy nagyon drága helikoptert, mindenféle sebészeti felszereléssel, és beüzemeltük az ország közepén. Elnöki repülő helyett, inkább ezt a szolgáltatást hoztuk létre, amely gyorsan tudott elsősegélyt nyújtani a rászorulóknak, életet menteni baleset esetén. Ez az egyszerű kérdés, érted, elnöki repülőt veszek inkább vagy mentőhelikoptert – ez tulajdonképpen az állandó dilemma.
Nekem úgy tűnik, hogy a mértékletesség ezekkel a dolgokkal függ össze. Nem arról beszélek, hogy térjünk vissza a barlangokba, vagy éljünk szalmatető alatt – nem ilyesmit ajánlok. Arról beszélek, hogy fordítsunk hátat a pazarlás és a haszontalan költekezés világának. Az óriási lakásoknak, ahol aztán 3-4-5 bejárónőre van szükség, mire jó ez az egész?…”
„Jóval kevesebbel is lehet élni, a forrásokat pedig arra lehet fordítani, ami valóban fontos. Ez az élet voltaképpeni republikánus, köztársasági értelmezése, ami nagyon elsikkadt az utóbbi időben. Mert ha az lenne a cél, hogy királyi udvartartást vigyünk, feudális előkelőségekkel, és leengedjük a függőhidat, a trombitások megindulókat fújjanak, amikor kijön az elnök a kapun… ha ezt akarjuk, akkor folytassuk a régi világot, akkor miért csináltuk a forradalmakat, az egyenlőség meg a többi hasonló dolog nevében?”…
„Amikor Németországban voltam, 25 BMW motort adtak elém, és beraktak egy Mercedesbe, aminek az ajtaja vagy 3 ezer kilós volt, a páncélozás miatt. Minek nekem ez az egész? Mondjuk el lehet mesélni. És persze alázatos vagyok, elfogadom, amit adnak, de akkor is.”
„Azért azt ki kell mondanom, amit gondolok. Nem lehet azt mondani, hogy nincsenek források. Ami nincs, az a politikai kormányzás. A kormányokban azon aggódunk, ki nyeri a következő választásokat, ki ül be a székbe, a következő választásért küzdünk, és megfelejtkezünk az emberekről, a világ gondjairól. Nincs ökológiai válság, hanem politikai válság van. Elérkeztünk a civilizációnak egy olyan pontjára, hogy a bolygót átfogó megegyezésre van szükségünk, mi pedig elfordítjuk a tekintetünket, bezárkózunk a nemzeti sovinizmusokba, és a nemzet potenciálját méregetjük, főképp a legerősebb országokban. Pedig pont ők azok, akiknek példát kellene nyújtaniuk. Szégyen, hogy huszonöt évvel azután, hogy Kyotóban meghoztunk fontos döntéseket, ma is habozunk betartani őket. [A Kyotói jegyzőkönyv szövegét 1992-ben fogalmazták, és 1997-ben fogadták el; KM.] SZÉGYEN. Úgy tűnik, az ember az egyetlen olyan állat, amely képes megsemmisíteni önmagát. Ezzel a dilemmával állunk szemben. Azt kívánom, bárcsak tévednék.”
José Mujica, akit honfitársai állítólag csak „Pepé”-nek hívnak, öt éven át volt a latin-amerikai ország elnöke, kormány- és egyben államfője. A fenti videó a francia Yann Arthus Bertrand legújabb produkciójából, a Human című filmből származik, amelyhez összesen 2000 interjú készült a világ különféle országaiban. YAB, ahogy hazájában becézik, egy elég ellentmondásos figura; fotói és könyvei szerte a világon esztétikus és empatikus formában terjesztették a Földünk változatos csodáit megörökítő képeket, humanista és ökotanulságokkal körítve. Eközben YAB sikeres vállalkozásait olyan alapítványok szponzorálták, amelyek kevésbé ismertek a méltányos kereskedelem, a fejlődő országokban dolgozók jogai érdekében folytatott vagy épp az egyenlőtlenségek elleni harcról. A szóban forgó filmet, amely amúgy megtekinthető a neten, a Google-lal összefogva a Bettencourt alapítvány támogatta, erről a névről pedig Franciaországban sokaknak az adócsalás, offshore trükközés és a hírhedt 8%-kos adókulcs juthat eszébe, amelynek Liliane Bettencourt, a világ leggazdagabb hölgye örvendhetett a francia néppárti kormány jóvoltából.
A Mujica-interjú, akárcsak a film más részletei ezzel együtt érdemesek lehetnek a figyelemre, az idén nyolcvan éves „Pepe” karizmáját és szónoki képességeit pl. kiválóan érzékelteti a monológgá vágott anyag. A videónak érdekes aktualitást adhat az is, ha összehasonlítjuk Orbán Viktor kötcsei szónoklatával, ahol a magyar kormányfő szintén személyes tapasztalataiból indítja globálisnak szánt elemzését, bár az ő konklúziója homlokegyenest ellenkezik az uruguayi exelnökével. Ahogy persze az alapvetés is, a Mujica-féle mértékletesség, józanság, vagy épp a reprezentációról alkotott elképzelése szembemegy mindazzal, ami Felcsúton vagy mondjuk a budai várban történik.
Mujica, aki a napokban azt nyilatkozta, hogy „Európának bőven van ereje ahhoz, hogy a menekülthullám kihívásaira” feleljen, feltehetően a „mindenki annyit ér, amennyije van” tételek terjesztőivel sem találná meg a közös hangot. Hiszen nemcsak a „Tisztességes kormány, elsőrangú ország” szlogennel kampányolt egykor, de az újságírók a világ legszerényebb elnökének is elnevezték, amiatt, hogy mandátuma alatt is saját, fényűzőnek nem igazán mondható vidéki házában élt, egy 26 éves bogárhátúval járt dolgozni, és 2013-ban kb. 2,6 millió forintos éves fizetésének 90%-át civil szervezeteknek adta.
Kormányzása nemcsak efféle jelképes gesztusokból állt, hanem a dél-amerikai kontinens első országaként legalizálta az abortuszt (ezzel a legszegényebb nők egészségügyi kockázatain enyhítve); az azonos neműekre is kiterjesztette a házasság intézményét, és legalizálta, illetve állami irányítás alá vonta a marihuána termelést és kereskedelmet. Ezzel jelentősen visszaszorítva az ehhez kapcsolódó bűnszervezetek működését, az erőszakot és a termesztők ellen irányuló állami repressziót. Ötéves kormányzása után a környék baloldali vezetői közül talán elsőként nem indult újra a választásokon, amit persze idős kora is magyarázhat – jelenleg párttársa, Tabaré Vázquez kormányoz, miután tavaly pártjuk ismét nyert a konzervatív jelölttel szemben.
Az elnök, aki a hatvanas években gerillának állt, a Tupamaros Nemzeti Felszabadítási Mozgalom tagjaként majd 15 évet töltött némi megszakítással börtönben, 1972 és 1985 között 11 évig magánzárkában. Az interjú záró mondatai talán ezekre a tapasztalatokra is utalnak:
„Az emberi természet úgy van megalkotva, hogy sokkal többet tanulsz a fájdalomból, mint a bőségből. Ez persze nem azt jelenti, hogy a fájdalom útját javasolnám, vagy bármi ilyesmit. Azt jelenti, és ez az, amit szeretnék átadni az embereknek, hogy el lehet esni, és aztán fel lehet újra kelni. És megéri újrakezdeni, egyszer és akár ezerszer is, amíg életben vagy. Ez az élet legfontosabb üzenete. Így lehetne összefoglalni: azok vesztettek, akik feladják a harcot. És a harcot azok adják fel, akik feladják az álmaikat. Küzdeni, álmodni, és a földön járni, szembesülve a valósággal, ez a létezés értelme, ez az élet.”
„Nem lehet úgy élni, hogy a neheztelést tápláljuk magunkban. De úgy se, hogy körbe-körbe forgunk egy oszlop körül. Azokat a fájdalmakat, amelyeket átéltem az évek során, senki nem teszi jóvá. Senki nem veszi vissza. Meg kell tanulni együttélni a hegekkel, akkor is felvenni hátizsákot, és előre nézni. Ha azzal foglalkozom, hogy a sebeimet nyalogassam, addig nem nézek előre, és számomra az élet mindig az, ami vár rám. Ami megéri, az a holnap.”
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket arról, hogyan is nézhetne ki egy boldogabb Magyarország, támogass minket!
