Lehetséges-e baloldali fordulat radikális társadalmi mozgalmak hiányában? Jogfosztott emberekben ugyan nincs hiány Magyarországon, de elképzelhető-e, hogy nagyobb csoportok szervezett módon kiálljanak egy olyan politikai változásért, amelyben az ő méltóságuk is számít? Dósa Mariann írása a WTF baloldal (Mi az a baloldal? Kell-e baloldal? Mi lesz a baloldal?) sorozat tizenhetedik darabja.

Mindjárt 8 óra, az állomásról gyalogolok a hivatal felé. Szokás szerint szorongok kicsit; nem egyszerű megszólítani egy csomó vadidegen embert, pláne ezekkel a köztünk lévő hatalmi különbségekkel, meg a kiszolgáltatottságuk miatt érzett lelkifurdalással. De tudom, hogy menni fog, mindig megy, az emberek többsége kedves és nyitott, tetszeni szokott nekik a kutatás.

Még el sem érek a hivatalhoz, de már érzek valami szokatlant, valami nyüzsgést. A reggeli csúcsban jövök, de Hendréd valahogy mindig olyan lassú, főleg ebben a hőségben. Ahogy a frissen felújított főtér sarkára érek, már látom a tömeget. Nem is csak a tömeg; rendőrök, sajtó, kamerák, egy csomó öltönyös férfi telefonál idegesen, a helyiek meg izgatottan nézik az egészet. Gyorsan közelebb megyek, és megkérdezem egyiküktől, mi történik. A nő hadarva meséli, hogy lezárták az egész önkormányzatot, mert a szociális osztály ügyfelei kora reggel elfoglalták az előteret. Azt mondja, vagy harmincan vannak, és néhányan a hivatali szobákba is bejutottak. Ott ülnek, és nem mozdulnak.

Alig hiszem el, amit mond. Próbálok közelebb menni az épülethez, de nem könnyű, annyian vannak. Hendréd nem sok ilyet láthatott eddig. Néhány tüntető a hivatal előtt áll, táblákat tartanak. SZOCIÁLIS JOGOKAT! JOGUNK VAN A MÉLTÓSÁGHOZ! MI IS ÁLLAMPOLGÁROK VAGYUNK! JOGUNK VAN A JÓLÉTHEZ!

Miközben a transzparenseiket olvasom, hirtelen abbamarad a skandálás, és egy nő lép elő, gyűrött papírt szorongat. Eleinte alig hallom, amit mond, de lassan elcsendesül a tömeg, és az ő hangja is egyre bátrabban szól:

A Magyar Köztársaság [régi szép idők…] állampolgárai vagyunk, nem követtünk el semmilyen jogsértést, nem viselkedtünk felelőtlenül, egyszerűen nem találunk munkát nagyon hosszú ideje. Sokunk 20-30 évvel ezelőtt járt iskolába, és a vállalatok fiatalokat keresnek, friss szakmával, még a betanított munkákra is. Mi pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbtanuljunk. A munkaügyi központ tanfolyamaira csak a kiváltságosok jutnak be, de különben sincs semmi értelmük ezeknek sem. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy 40 órás kertészeti vagy takarítói képzés után majd el tudunk helyezkedni ebben a mai kapitalista rendszerben.

Azt akarjuk, hogy állampolgárokként bánjanak velünk! – folytatja. Ugyanúgy, mint bármely másik állampolgárral ebben az országban. Nem akarjuk, hogy a családjaink 22.000 forintból éljenek hónapról hónapra! Nem akarunk állandó felügyelet alatt élni! Nem akarjuk, hogy idegenek ellenőrizzék a fürdőszobáinkat és megjegyzéseket tegyenek arra, ahogy élünk. Nem akarunk kényszermunkát végezni! Nem akarjuk, hogy értetlen és lusta semmirekellőkként beszéljenek velünk! Nem vagyunk gyerekek!

Teljes jogú magyar állampolgárok vagyunk, a cigány társaink is; és egyenlő állampolgári jogaink vannak! Jogunk van a magánélethez és az önálló döntéshozatalhoz! Jogunk van a méltósághoz. Jogunk van ahhoz, hogy szabadon megválasszuk, mit akarunk dolgozni, és jogunk van az emberhez méltó, biztonságos munkafeltételekhez!

Követeljük, hogy a saját polgármesterünk ismerje meg a nehézségeinket, és vonjon be bennünket is a szociális ellátások újratervezésébe! Sokéves tapasztalattal rendelkezünk erről a rendszerről, és mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Mi tudjuk, hogy mit akarunk. Helyi polgárokként jogunk van beleszólni abba, mire költik a pénzünket, és hogyan működtetik a helyi intézményeket. 

Jóléti államot akarunk és valódi demokráciát!

Úristen… hol vagyok? Bámulok kifelé az ablakon, próbálom kivenni, hol járunk, de egyáltalán nem ismerős a táj. Megkérdezem gyorsan a mellettem ülő férfit, merre járunk. „Most hagytuk el Kazincbarcikát. Gondoltam, hogy megkérdezlek, nem kell-e leszállnod, de nagyon mélyen aludtál. Biztos valami nagyon szépet álmodtál.”