A héten olyan szintre jutott a menekültek körüli machinálás, hogy nem is tudjuk, lehet-e ezt fokozni. Egy jobboldali politológus már-már azt követeli, lőjön a rendőrség a menekültekre. Egy másik azon sopánkodik, hogy oda a nemzeti szuverenitás. Azzal meg senki nem foglalkozik, hogy a menekültek beengedése kötelességünk, már ha tényleg európaiaknak, vagy még inkább embereknek, akarjuk magunkat tekinteni. Azzal meg főleg nem, hogy a menekültek körül felmerülő jelenlegi és jövőbeli problémák mind egy szálig a kormányzati hisztizés és gyűlölködés miatt történtek. A végén megnézzük azt is, mik azok a kérdések, amiket fel kellene tennünk, és mi lenne rájuk a válasz.

Szóval miért is kell beengednünk a menekülteket?

A héten Török Gábor, magát értékmentesnek valló sztárpolitológus írta ki Fészbukra: 

(…) vajon államnak nevezheti-e magát egy ország, ha képtelen ellenőrizni, hogy kik lépnek be a területére? Vajon nem szűnik-e meg az állam államnak lenni, ha elveszíti a képességét arra, hogy meghatározhassa, kiket enged a területére? Márpedig ez történik ma Magyarországon, és ez történik az egész Európai Unióban.

A politika lényegét mindig a rendkívüli helyzetek mutatják meg. Ha elkerítünk egy földdarabot, és azt mondjuk, hogy az a miénk, a mi országunk, akkor ez addig érvényes, amíg mi döntünk arról, ami a határainkon történik. Ha csak arra van erőnk, hogy az érkezők előtt nyitogassuk a kerítés kapuját, akkor már nem vagyunk urai a helyzetnek. Onnantól a helyzet uralkodik rajtunk.

Szerintem itt tartunk.

 A felvetés amúgy teljesen logikusnak tűnhet, de épp annyira hamis is. Vajon államnak nevezheti magát egy állam, ha nem börtönözhet be minden másképp gondolkodót? Vajon államnak nevezheti magát egy állam, ha nem teheti magáévá kénye kedve szerint az összes olyan tulajdont, amire rá tudja tenni a kezét?

A válasz: Igen, méghozzá az eddigi ismereteink szerint a lehető legjobb államnak, jogállamnak tekintheti magát.

Ugyanez a helyzet akkor is, amikor a menedéket kérő embereket országunk területére engedjük: ilyenkor a nemzetközi jognak megfelelően megadjuk nekik azt a védelmet, ami kijár azoknak az embereknek, akiket saját országuk már nem tud megvédeni.

A menekülteknek kijáró védelem, mai formájában a második világháború végének idejére vezethető vissza, amikor is arra kellett választ keresni, mi történjen a számtalan kényszermunkással, hadi fogollyal és üldözöttel – hiszen az távolról sem tekinthető humánus útnak, ha kiszolgáltatják ezeket az embereket olyan országoknak, amelyeknek eszük ágában sincs megvédeni őket. Így leltek sokan új hazára Nyugaton. A második világháborúnak úgy általában nagy szerepe volt abban, hogy kialakulhatott az a közmegegyezés, hogy az üldözötteknek bizony menedéket kell nyújtanunk, hiszen nagyon élő volt még a kor embereiben a háború emléke.

Közmegegyezés vagy közhangulat?

Szép lenne, ha itt be is fejezhetnénk a történetet, de sajnos Nyugaton sincsen kolbászból a kerítés, így a politikusok a maguk módján mégiscsak megpróbáltak politikai tőkét kovácsolni a menekültkérdésből. Míg az első pár évtizedben alig-alig érkezett menekült Európába, a nyolcvanas években nőni kezdett a számuk, köszönhetően például egy török katonai puccsnak. A német jobboldal például akkoriban már elkezdett kampányolni a menedékjoggal állítólag visszaélő bevándorlók ellen, majd a kilencvenes években, amikor több mint 400 ezer ember menekült Németországba (jórészt a délszláv háború elől, amely becslések szerint 1991 és 1999 között 3,7 millió embert kényszerített arra, hogy elmeneküljön a lakhelyéről), neonácik pedig lángokba borítottak egy menekültszállást és több bevándorlók lakta házat (amit a politikusok mintha észre se vettek volna), a szocdemek és a kereszténydemokraták gyorsan tető alá hoztak egy törvénymódosítást, amely bevezette a biztonságos harmadik országok gyakorlatát: ez nagy vonalakban azt mondta ki, hogy Németország szomszédai biztonságosak, így aki azokon keresztül érkezik, az maradjon is ott. Inenntől tulajdonképpen csak repülőn érkezve lehetett legálisan menedéket kérni, aki máshogy jutott be az országba az illegalitásba kényszerült… És hogy Török Gáborra visszatérjünk: amikor lehetetlenné teszi a földi úton érkezők státuszának a legalizálását, akkor tényleg egy olyan helyzetet teremtaz állam, amelyben nem tudja, kit enged be a területére (hiszen a menekülő valahogy bejut, ha az élete múlik rajta), miközben emberek ezreit „illegális” létállapotba kényszeríti, így az ebből következő illegális vagy szabálytalan gyakorlatért, pl. a fekete munkáért maga is felelős. Ezzel szemben egy tisztességes menekültügyi eljárást követően igenis tudjuk, kit engedtünk be. Persze a menekültek száma tényleg csökkent ettől fogva: hiszen Németország lényegében  áthárította a felelősséget azokra az országokra, amelyek közelebb voltak a konfliktuszónákhoz.

Schengen is ennek az igazságtalan elgondolásnak a terméke, hiszen jóval nagyobb terhet ró azokra az országokra, amelyekbe először beteszik a lábukat a menekültek – ha ugyanis valakinek ott leveszik az ujjlenyomatát, annak menekültként is ott kellene maradnia (már ha az EU-ban akar maradni), ha másik tagállamba megy, akkor (elviekben) okvetlenül visszaküldik. Görögország már kapitulált (oda már nem küldenek vissza menekültet a többi tagállamból, hiszen tudják, hogy nem tudná gondjukat viselni). Magyarország pedig, amely mostanra kezdené el igazán érezni, mekkora kihívást jelentene, ha tényleg nem utazhatnának tovább a menekültek, értelmetlen ámokfutásba kezdett.

Hogy mit értünk ez alatt? Például azt, hogy amikor a menekültek újraelosztását lehetővé tevő kvóta béta verzióját tesztelték volna Európában, Orbán Viktor fityiszt mutatott az EU-nak és a többi tagállamnak, majd haza üzent, hogy Magyarországnak zéró, azaz nulla, azaz Ø menekült (vagy ahogy a kormány környezetében mondják: migráns) kell, ami meg a nulla felett van és az országába meri tenni a lábát, azt jól bebörtönözné ilyen-olyan mondvacsinált indokokkal.

A szavak mellett persze voltak tettei is. Hiszen azon kívül, hogy ellene ment mindenféle konstruktív javaslatnak, kidobott egy csomó pénzt is, amiről tudta (vagy tudhatta volna), hogy talán jobb helye is lenne: például nem kellene embereknek az utcán vagy parkokban éjszakázniuk, és nem az önkéntesek ételadományai mentenék meg őket az éhhaláltól. Vagy épp fel lehetett volna készülni arra, hogy a röszkei regisztrációs ponthoz bizonyos napokon többen érkeznek a korábban megszokottnál.

A híres határzár

ugyanis nem váltotta be a Fidesz reményét, hogy azt meglátva minden hozzánk készülő ember azonnal megfordul, és hazamegy, vagy Szerbiában marad.

A magyar kormány ezidáig legalább még nem ment teljesen szembe a nemzetközi joggal; feltehetőleg inkább arra játszik, hogy a lehető legkaotikusabbá tegye a menedékkérők megérkezését és magyarországi tartózkodását, hiszen akkor a.) a menekültek megpróbálnak minél hamarabb lelépni, b.) a közvélemény még inkább felhergeli magát és c.) annyira inkompetensnek fog látszani Magyarország, hogy a nyugati tagállamok inkább átvesznek tőlünk mindennemű felelősséget.

A hergelődés már jól látszik a különféle jobboldali sajtóorgánumokat olvasva. Elég csak a korábban említett tömegbe lövést említeni, vagy bármely random írást az Amerikából pénzelt, trendin öltözött, gazdag migránsokról.

Ezen a ponton pedig elkerülhetetlen egy rövidke sajtószemle.

Már megint a baloldal

A Heti Válasz egyik szerzője látszólag spin-doktori szerepet is magára vállalt, hiszen azt állította, a baloldal azt mondta, látván, hogy az átmeneti határzár nem működik, hogy „há-há-há, ahelyett, hogy lőnének a rendőrök, tessék, még udvariaskodnak is” – ami viszont baromság, mert nem mondták ezt a baloldalon. Nem is értem, hogy miért mondták volna, ha mindezidáig az volt a baj a baloldallal, a baloldali szavazókkal, és az összes magyar széplelkűvel, hogy túlságosan empatikus volt a menekültekkel, akik a jobboldali szócsövek szerint viszont emberevő fenevadak.

Ugyanez a szerző egy másik cikkében is hasonlóan próbálja bagatellizálni a helyzetet: „a gyorsizé komolyabb megerőltetés nélkül megoldható logisztikai kérdés csupán: igazából még csak le sem lassítja az illegális határátlépőket, hasmánt technikával, kúszással, kapucnis kabáttal kezelhető a probléma – ami rossz hír az ellenzéknek, amely a GYODA megépítésének bejelentésekor véresre vagdosott anyák és gyermekek rémképével próbálta balra tolni a közvéleményt.” Namármost, a bejelentett pengés kerítés tényleg magában hordozza annak a veszélyét, hogy emberek megvágják magukat, mikor áthaladnak rajta. Erre van is példa (ld. itt). Hogy a többség sikeresen átjut, annak nagyon örülünk, és feltesszük az ellenzék se gondolta azt, hogy mekkora politikai tőkét fog majd kovácsolni emberek halálából.

Egy másik szerzőjük szintén a baloldal inkompetenciájára próbálja felhívni a figyelmet, mondván, Orbán még mindig a legracionálisabb cselekvő itt, hiszen Botka László szegedi polgármester az alábbi sorokat merte írni:

Az lenne az érdekünk, hogy közös európai, nemzetközi megoldás szülessen erre a valódi problémára! A Fidesz-kormányt azonban csak az érdekli, hogy politikai céljaira használja az ügyet, félelmet keltsen a lakosságban, ezért »dobtak ki« sok tízmilliárdot teljesen hasztalan „új vasfüggönyre”. A valódi baj az, hogy ezzel a politikával csak akadályozzák a hatékony, közös európai fellépés esélyét, pedig az lenne az igaz magyar érdek!

– persze, a szöveg nem váltja meg a világot, jobboldali véleményformálónk viszont úgy értékeli mindezt, hogy a baloldal várja „a sült galambot, a »közös európai, nemzetközi megoldást«!

Majd folytatja:

„Van itt azonban néhány bibi. Az első rögtön az, hogy körvonalakban sem látszik a közös európai fellépés esélye. (…) E mérce szerint ma szinte lehetetlen államférfinek lenni. A GYODA alkalmatlan a határok megvédésére, az épülő kerítés talán alkalmasabb lesz. Talán. Egy biztos: Orbán Viktor legalább próbál tenni valamit azért, hogy ne a »helyzet« uralkodjon rajtunk.”

Csak épp azt nem veszi észre, hogy itt nem határvédelmi problémáról van szó: nem az ellenség érkezik, nem a tatárhorda, és még csak nem is egy szervezett drogcsempész-hálózat, hanem egy csomó, háború elől menekülő, kiszolgáltatott ember. Őket – és most ismétlem magam – kötelességünk befogadni. Ezt mondatja velünk a kanti kategorikus imperatívusz, amely úgy hangzik, hogy „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor általános törvényhozás elvéül is szolgálhasson!” Azaz a kérdés az,  hogy vezérelved, miszerint a menekülteket be kell fogadni, általánosítható-e, és akarhatod-e, hogy mindenki ezen vezérelv mentén cselekdjen (például ha te kényszerülsz menekülni). Nagyon reméljük, hogy erre a legtöbben igennel válaszolunk.

És ezt erősíti az a tök racionális, és egyben öncélú elgondolás is, hogy amennyiben ezeket az embereket elutasítjuk, úgy még inkább növeljük annak az esélyét, hogy nyugatellenesek lesznek, vagy épp radikalizálódnak. Talán nem látnak majd más lehetőséget, minthogy hazatérjenek, és fegyvert fogjanak az Iszlám Állam, vagy valamely másik elnyomó csoport ellen – ki tudja mekkora sikerrel. Ez pedig még tovább növeli majd a kilátástalanságot a régióikban, és ezzel még tovább növeli azon emberek számát is, akik újból menekülni kényszerülnek.

Tudnánk segíteni,

ha akarnánk. A menekültekkel szemben a leghumánusabb és egyben a Nyugat számára leghasznosabb eljárásmód az, ha bebocsátást nyernek, és lehetőséget kapnak arra, hogy a hatóságok elbírálják a menedékkérelmüket. Ha itt vannak, és hagyjuk őket dolgozni, tanulni, az a lakosságnak is előny, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a külföldi állampolgárok Németországban például átlag háromezer euróval többet fizetnek be életük során adóként, mint amennyit szociális juttatásokként kapnak. És profitálunk azáltal is, hogy hazatérve majd ezek az emberek viszik az európai tapasztalataikat és kapcsolatrendszerüket, és ezeket felhasználva próbálják majd meg a háborúk után újból felépíteni az országukat, és visszahozni azt a nemzetközi vérkeringésbe.

És amikor ezt konstatáltuk, elkezdhetjük feltenni azokat a kérdéseket, amelyeket idáig inkább kijelentettünk, de még annál is inkább propaganda-üzemmódban próbáltunk lenyomni az emberek torkán.

Például, hogy lehetnek-e a menekültek között terroristák? Erre a válasz: semmi nincs kizárva, de azért elég idióta húzás lenne bármely terrorszervezettől, hogy ezer kilométereket gyalogoltatja az embereit fegyver nélkül, miközben utánpótlását meg Európából próbálja toborozni. Meg az is elég ostoba húzás lenne egy terroristától, hogy direkt leveteti az ujjlenyomatukat a hatóságokkal (hiszen ez elkerülhetetlen Európába jutva). Másrészt vannak titkosszolgálataink és menekültügyi eljárásaink, amelyek segítenek kiszűrni, ha valaki ilyen céllal érkezne (és nekik menedéket sem vagyunk kötelesek adni).

De miért fogadjuk be őket, ha esetleg, elméletileg, vagy akár egy gondolatkíserlet erejéig, nincs kizárva, hogy vannak közöttük terroristák? Talán azért, mert ugyanennyi erővel nekünk is mondhatnák bármelyik határátlépésnél, hogy „Tünés haza, terrorista!” Valamennyi statisztikai esélye mindannyiunknál megvan ennek.

És mi van, ha rossz társaságba keverednek, vagy ha úgy döntenek, hogy itt maradnak, és a gyerekeik terroristák lesznek? Na ja, nem árt integrációra is költeni.

És mi van a megélhetési bevándorlókkal? Ez egy sokkal bonyolultabb kérdés, de jó, hogy előkerült. Miközben a „megélhetési bevándorló” kifejezés leginkább hergelésre alkalmas, az tény, hogy a menekült státuszt nem kaphatja meg mindenki, aki jönni szeretne (és ez is egy hosszú vita tárgya lehetne, kiterjesszük-e, és kikre). Akik háború elől menekülnek, azok túlnyomórészt megkapják, és megkapták eddig is (még ha ez még mindig kevesebb, mint amennyit a helyzet súlyossága elvárna, illetve ez még akkor is így van, hogyha a Heti Válasz szerzője valami fura oknál fogva azt is képzeli, hogy ez korábban nem volt így), akárcsak az eritreai diktatúra elől menekülők, azokat viszont, akik gazdasági okokból, a jobb megélhetésért jönnek, azokat rendszerint elutasítják, ha csak nem tartoznak egy otthonában üldözött kisebbséghez, vagy nem tudják másképp bizonyítani, hogy hazájuk kormánya nem tudja megvédeni őket. Az utóbbi kategóriához tartozik például Koszovó vagy Szerbia. Az ő esetükben azt is tudomásul kell venni, hogy sokan azért adnak be menekültkérelmet, mert ez számukra az egyetlen útja annak, hogy elkezdhessenek egy idő után dolgozni az EU-ban, hiszen munkavízumot csak nagyon nehezen kaphatnának, ha egyáltalán. Náluk tehát legitim kérdés, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy mondjuk elhelyezkedhessenek nálunk hiányszakmákban, vagy esetleg lehetne-e indítani fejlesztési programokat náluk. Értelmesebb módja lenne ugyanis a pénzköltésnek, mint az, ha lezavarunk velük egy gyorsított eljárást, majd visszarepítjük őket oda, ahonnan jönnek. Arról nem is beszélve, hogy onnantól kevesebben fogják összemosni őket a szírekkel. Ami megint a hergelők vitorlájából foghatná ki a szelet.

De az európai menekültügyi rendszer nem működik, nemdebár? Pontosabban Dublin 3 nem működik. Na arról hosszasan lehetne beszélni, mi lenne a megoldás, de lényegében azzal, hogy Németország már nem küldi vissza a szíreket, megszületett az a ki nem mondott konszenzus, hogy megpróbálunk helyette valami átmeneti megoldást találni, addig is amíg nem találtunk rendes európai választ. Dublin ugyanis drága volt és értelmetlen (nem olcsó dolog ugyanis összevissza utaztatni szerencsétlen menekülteket).

De Európa se csinál semmit, és Cameron is ugyanúgy viselkedik, mint Orbán, nem? Igen, sok a populista vezető, sok a rövidtávú, szavazathajhászó elképzelés, de ez nem ok arra, hogy mi megpróbáljunk még Cameronnál is nagyobb seggfejek lenni, főleg, ha per pillanat se veszünk fel túl sok menekültet, a költségeket pedig jórészt az EU állja, meg a civilek és a civil önkéntesek, akik tulajdonképp átvették az inkompetens állam teendőit. Szóval összefoglalva: aggasztó, hogy az EU nem tesz eleget, de még aggasztóbb a magyar kormány öncélú rombolása. Ám mivel a megoldás csak a közös európai fellépés lehet, igenis azon kell dolgoznunk, hogy ez valósággá válhasson.

Miért van mindenkinek drága sportcipője és telefonja? Nem néztem meg mindenkinek a ruházatát, de a Közel-Keleten elég könnyű olcsó másolatot kapni bármiből, legyen az Nike cipő vagy Armani póló, szóval simán lehet, hogy nem Gattyán György luxusáruházából öltözködnek. A telefon meg egyáltalán nem csoda, ha azt vesszük, hogy ez általában az egyetlen eszközük, aminek segítségével kapcsolatot tartanak az otthoniakkal, és tervezhetik az útvonalukat. Ráadásul az elmúlt években a Közel-Keletet elárasztották az olcsó és használt okostelefonok is (részben az arab tavasz hatására még kiszuperált Iphone-ok is jöttek). Plazmatévét viszont nem láttunk még egyikük hóna alatt sem, de még laptopot se nagyon.

Most akkor vegyünk fel mindenkit? Nem túl sok ez? Jogos kérdés. Szoktak riogatni azzal, hogy egész Afrikát, azaz egymilliárd embert nem tudnánk felvenni – bár nem is készül ide egész Afrika, sőt, még a menekültek nagyobbik része is inkább az otthonához közel, a szomszédos államokban marad, mert nincs pénze az útra, és szeretne minél hamarabb hazatérni, ha stabilizálódik a helyzet. A helyzet az, hogy még senki nem vizsgálta, mikor lenne túl sok a menekült, bevándorló, stb. az országban. De kérdés az is, hogy mi lenne az a „túl sok”. Az viszont biztos, hogy most még nem tartunk annál a pontnál, hogy ez egy komolyan aggasztó kérdés lehessen, hiszen Európa lakossága nem nő, hanem csökken, és simán profitál mostani mértéken a bevándorlásból. Aki veszít azzal, hogy Európában van, és nem otthon (már amenyniben béke lenne), az a szír irodalomtanár, akit csak takarítónak vesznek fel nálunk, és az ország amelyet maguk mögött hagytak (legalábbis attól a ponttól kezdve, hogy el lehetne kezdeni az országot felépíteni). Szóval persze, az is egy legitim kérdés, hogy úgy tekintünk-e rájuk mint átmeneti vendégekre, vagy mint leendő állampolgárokra, és az is, hogy miképpen segédkezünk majd nekik hazájuk helyreállításában.

Mindezek (és még egy csomó más kérdés is) végigfuthatnak a fejünkön, hiszen egy számunkra ismeretlen helyzettel találkozunk, vagy legalábbis nem szoktunk hozzá, hogy a tévé folyton a menekülteket mutassa. Ilyenkor kérdezni kell, és válaszokat adni, ez a legjobb módja annak, hogy megnyugtassuk a kedélyeket, és hideg fejjel végiggondoljuk, merre tovább. Mert az biztos, hogy a gyűlölködés, a populista kerítésépítés és a többi megszokott reflex csakis ártani tudnak mindannyiunknak.

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a magyarországi antiszemitizmusról, támogass minket!